FOTÓgrafie

Szentes Zágon csíkszeredai születésű fotóművész kiállításának megnyitójára június 19-én, kedden 18 órától kerül sor. A tárlatot Dorel Găină fotóművész, a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetem és a Sapientia EMTE tanára méltatja.  A helyszín a kolozsvári Korunk Stúdiógaléria (Rákóczi út 52. szám). A kiállítás munkanapokon 10–14 óra között lesz megtekinthető június 19. és július 20. között.

Szentes Zágon a lehető legegyszerűbb módon közöl. Bizonyos értelemben minimalista. Képeit jól megválogatja, mennyiségileg is inkább a keveset választja, mindig a lehető legkonkrétabb, jól körülhatárolható kép-tárgyra összpontosít. És bár a nagyon erőteljes, igen gyakran kontrasztokra épülő színtörténések/-események, illetve a különböző for-mák, tömegek, textúrák dialektikája az uralkodó képein, fotóinak intenzitása mégsem az érzelmeket fűti, sokkal inkább valamiféle távolságot, egzotikumot teremt, amely mindig a különösség erejével hat – legyen szó egy csíkmadarasi vagy akár egy horvátországi szi-geten készült fotográfiáról. A lokális jelleg mintha egyáltalán nem lenne fontos ezeken a sorozattá szerveződő fotókon. Képei urbánus, mondhatni kozmopolita légkört sugároz-nak. A fotós szembetűnően a színek, formák, felületek játékára összpontosít, geometrikus pontossággal komponálja képeit, talált tárgyait, és bár látszólag alig foglalkozik az emberrel, mégis minden képe az ember jelenlétére utal. Az éppen adott környezetből hozza létre kompozícióit, sajátos mennyiségi és minőségi kontrasztokat teremt. A szín- és formaesemények izgalma, feszültsége ellenére sem kerülünk azonban igazán közel a látottakhoz. Marad egyfajta objektív távolságtartás. Hogy mindez az ember hiányából vagy a rögzített képen való emberi jelenlét látszólagos véletlenszerűségéből, követke-zetes mellőzéséből vagy háttérbe szorításából adódik, vagy inkább a képszerkesztés feszességéből, precizitásából, a szemlélőre van bízva. Az viszont megfigyelhető, és ké-peinek különösségét, egzotikumát fokozza, hogy következetesen a jelentéktelent, az esendőt emeli ki, hangsúlyozza kompozícióiban, szemben a képeket beborító, uraló erőteljes színhatásokkal, textúrákkal, amelyek terebélyességük ellenére, a figyelmet mindig visszairányítják az első látásra mellékes, jelentéktelennek tűnő szereplőre vagy részletre. E furcsa ellentmondás tölti meg feszültséggel képeit. Mindezt nem tragikumként kezeli, sokkal inkább valamiféle hűvös eleganciával. A tárgyválasztását is mintha a látvány véletlenszerűsége mozgatná ebben az értelemben. Holott a képek sorozattá, rendszerré való szervezésének köszönhetően, színei, formái, textúrái e véletlenszerűség ellen beszélnek, Szentes Zágon sajátos, egyedi kifejezésmódját húzzák alá. Makrofotóival csak tovább fokozza ezt a hatást, a textúrák jelentősnek tűnő párbeszéde, a nagyítás csak növeli a néző és tárgy közti távolságot. A részletekhez visz közel, felszá-molva ezzel viszonyítási pontokat. Ez utóbbi képek teszik teljessé a sorozatot, teszik még összetettebbé e sajátos viszonyulást a látványhoz.

 

Túros Eszter