HU  |   RO  

Korunk 2009 Szeptember

Mikor a farkas szelíden (vers)


Nagy Attila


 

 

A hajnali édes lassulásban

Elvész a test a gond s mi több

Marad azazhogy visszatisztul

Néhány kép ami lelkesít még

A zsongás amely gyűrüzik

Zsibongó méla végtagokba

A nő ki mellettem meg se pisszen

Csak figyeli kisimult arcomat

Kezem a mellére vonva vissza

 

Ilyen volt egyszer valamikor

Az első hajnalunk amit

Álomban éltem végig akkor

De közben feledtem mert szorongás

Zavarta effektor-sejtjeim

Mint vízkő marja telíti sorra

A finomra munkált vezetékeket

S maradt a zöngétlen élet s erdőhátak

Palaszürkén a szem lapálya

 

De csúsztatom kezem a hasmelegbe

S még lennebb ahol annyit jártam

Tápláló piros illatod

Mint havon az egyszem szamóca

Pántos bölcseji egymásnak a fényben

Ringunk a messzi önmagunkba

S vissza a jelenbe rajongva s épen

Mikor a farkas szelíden

Ül meg a tornác lépcsején

 




Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal