HU  |   RO  

Korunk 2009 Szeptember

„Mi itt és bárhol”


Dranik Réka

 


Erdélyi magyar képzőművészeti szaklapunk, az Erdélyi Művészet legújabb lapszámát az elismert képzőművészről és pedagógus-rajztanárról, Szabó Vilmosról írt megemlékező cikkel indítja. Egy művészetében és emberségében nagy és nagyra becsült művészegyéniséggel és -pedagógussal lett kevesebb az erdélyi és összességében a magyar művészvilág. Székely Géza, aki a művészt személyesen is jól ismerte, Ama nemes harcot megharcoltam... című írásában róla emlékezik meg, a művészről és az emberről, sokak „Vili bácsi”-járól, akinek 2009 áprilisában egy magyarországi művésztáborban bekövetkezett váratlan halálával egy élete és munkássága teljében lévő, tehetséges művész és rajzpedagógus pályája ért véget. Székely Géza nemcsak a képzőművész Szabó Vilmos művészetének esztétikájába és az azt meghatározó alapelvekbe nyújt betekintést, hanem az eddig kellően még nem értékelt és hivatalosan alig elismert közéleti és művészetszervező tevékenységébe is.

Finta Edit erdélyi születésű grafikus-festőművésznő 1988 óta él Magyarországon. Szürrealisztikus művei egy a világtól elidegenedő és a magába, magányába zárkózó (záródott) modern ember életérzésének képileg megformált kifejezései, Klee szavaival élve azok „láthatóvá tétele”. Szücs György műkritikus Megfestett lélek-emlékek című tanulmányában ezt a komor és lehangoló, a modern egyént megszólító formanyelvet mutatja be elemző részletességgel.

2004-ben alakult meg Magyarországon egy olyan képzőművészeti csoportosulás, amely a figurativitás jelszavát tűzte zászlajára, innen az F-csoport elnevezés is. A szobrászokból és festőkből álló csoport tagjai, Filep Sándor, Horváth Lajos, Párkányi Raab Péter, Dienes Attila, Kádár Tibor és Ughy István – a három utóbbi erdélyi származású – ez év májusában nyitottak tárlatot a kolozsvári Művészeti Múzeumban, mely egyik állomása volt erdélyi bemutatkozásuknak (a csoport azóta más erdélyi városokban, többek között Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is kiállított). Az F-csoport létrejöttéről, művészeti elveiről, valamint az egyes alkotók munkáiról és a tárlaton kiállított műveikről Németh Júlia számol be Figurativitás két és három dimenzióban című írásában.

Áprilisban ugyancsak a Művészeti Múzeumban nyílt nagy érdeklődésnek örvendő grafikai kiállítás a Mi itt és bárhol címmel. A kiállító művész Horváth Bugnariu Ioan, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafikatanára és Grafika Szakának tanszékvezetője, bel- és külföldön egyaránt elismert művészegyéniség. A főként figuratív alakzatokban gondolkodó grafikus tárlatáról Szabó Júlia mint „az év nagy horderejű, időben is maradandó élményt biztosító képzőművészeti eseményéről” beszél, elemzi a művész összetett, sok irányzatból táplálkozó képi nyelvének sajátosságait, mondanivalója lényegét.

Egy olyan világban, ahol – főként kezdő – művészként egyre nehezebb érvényesülni, ahol az ismertté válás és elismertség gyakran nem adatik meg az arra méltóknak, fontos az olyan kezdeményezések megvalósítása, amelyek a pályájuk kezdetén álló művészeket mutatják be a nagyközönségnek és a művészetszervezőknek. Ilyen elképzelés valósult meg Erdélyben idén májusban Projekt 1 címmel. A csíkszeredai tárlaton huszonnégy fiatal Hargita megyei képzőművész állította ki alkotásait, amelyek stílusok és irányzatok, anyagok és technikai eljárások széles skáláját ölelik fel: hagyományos technikákkal készült festményektől és kisplasztikáktól hétköznapi tárgyakon át az új és egyedi eljárásokkal készült, kísérletező szándékból fogant művekig. Túrós Eszter a Projekt 1-ről írott, Képzőművészet projektben című beszámolójában közelebbről is megismertet a vándorkiállítás résztvevőivel.

Szintén a pályakezdők előtt felmerülő nehézségekről, buktatókról beszél M. Lovász Noémi. A nagyenyedi születésű, művészetpedagógia szakot végzett képzőművésznő eddigi pályafutását, művészeti koncepcióját ismerhetjük meg a Lőrincz Ildikó által készített interjúban („Az alkotás olyan, akár egy sima vizű tó”), amelyből egy elkötelezett fiatal művész portréja rajzolódik ki.

Sümegi György tömör, de annál érdekfeszítőbb tanulmányában Zsögödi Nagy Imre 1921-ben, még kezdő, de igen ígéretes képzőművész növendékként megfestett Aktját elemzi. Az eredeti kompozíciójú kép, amelyet csak nemrég azonosítottak, már sejteti a székely nép és táj nagy festőjének nem mindennapi tehetségét.

Banner Zoltán Pallos Sch(önauer). Juttáról, az Erdélyből Németországba települt festő- és grafikusnőről ír. Megjelenés előtt álló könyvéből hosszabb szemelvény ez Transzszilvanizmus a képzőművészetben címmel. Az Erdélyhez érzelmileg és műveiben tematikusan is szorosan kötődő képzőművésznő életműve kapcsán Banner a képzőművészi transzszilvanizmus kérdését veti fel. Miközben az irodalmi transzszilvanizmust számos elemzés és élénk polémia övezi, a képzőművészeti transzszilvanizmusról alig esik szó, jóllehet Kós Károly és nyomában sok más képzőművész munkásságában pregnánsan jelen van és kitapintható. A szerző részletesen követi a transzszilvanizmusnak ezt a leágazását, amely bár tételesen soha nem fogalmazódott meg és vált programmá, számos művész lelkében ott munkált, műveikben felszínre tört. A transzszilvanizmus szellemében fogant, az említett kolozsvári tárlat címével élve „itt és bárhol” érvényes műalkotásokban tematikailag két motívum dominál: az erdélyi táj és a „beszélő kövek”, azaz a régió architektúrája. Zsögödi Nagy Imre az erdélyi táj, Pallos Sch. Jutta az erdélyi „kövek” szerelmes festője, grafikusa. Őróla is szól Bannernek a folyóiratban olvasható könyvrészlete. (Erdélyi Művészet, 2009. 33.)

 

 

 

 

Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal