HU  |   RO  

Korunk 2009 Szeptember

Ulysses (Balázs Imre József fordítása)


Ilarie Voronca

 


6

 

nagy öböl a kórház amely beburkol és befogad

a falakat az ablakot a magány kígyói nyaldossák

s a levegő meggyűl a száj szélén mint vadászkutyákén a nyál

a lázlap csillagképeket mutat

és mindenki úgy hozza-viszi ujjai közt hőmérőjét mint egy faágat

virágvasárnap van szomorúság díszíti a falakat

kibontott hajú diáklányok most az ágyak gyűrött lepedőikkel

és csöndes mindenki mint aszálykor a patakok

az idő fehér köpenyt vett magára s elvonul melletted

de a te szavaid csíkosak akár a vízimadarak

idegen vagy itt egy szám csupán a kórháztermek lottóhúzásán

a doktor havat ráz ki ruhaujjából

de szemei vad varjúcsapatként lepik el arcod karjaid

az órák kúszónövényekként lopóznak előre

fundoianu gyakran bejön virágot hoz

nevetnek rád a vázából mint a balázsfalvi állomásfőnök 1918-ban

kedvesed kezét érzed az ujjaid közt

nyelved lakattal zárja le ínyed rácsait

az emlékek széthasadnak mint a rosszul megcsinált kötés

megrebbennek a hallgatás falevelei miközben

kitapogatsz magadon egy szomorúságot majd még egyet

mintha bokacsontjaidat tapogatnád

az ágyak olyan közel vannak de az egyedüllét

iszapba zár nem bírsz moccanni két tüdőd vigyorog és integet

mint két kölyökmajom a rácsok mögül

a fény az ajtó fölött szarvasagancshoz hasonlít

az ápolók csontokat zörgetnek akár egy kulcscsomót

s az ágyszomszédok tekinteteket és dohányt adnak-vesznek

mások a parkban meghívókat névjegykártyákat

izzik a szív üllője a láztól ebben a kovácsműhelyben

a láz végigcsókolja a combokat az ajkakat

ugyanaz a lélek fed be mindenkit ahogy az óceán

az igazgyöngyöket és gőzhajókat

és már te sem vagy más mint a többi elvesztetted magad visszakéred régi énedet

de az arcok teljesen egyformák itt úgy ahogy az ágyak is

s az éjszaka fejedre telepszik mint egy jégtömlő

 

 

 

16

 

a fotográfusnál a mosolyok és mozdulatok megmerevednek

a víz is úgy nyújtózik kéztől kézig mint egy sál

karton pótolja az árnyékokat ablakokat

s hirtelen zajjal csapódnak a násznép léptei a földhöz

magnézium magnézium a tükrökben felvillan a fehér húsod

lánghíd a drapériás falakig a tekintet

egy óceán amint letépi láncait a testben feltolul a hallgatás

az emlék ott bolyong a sóbányában mint egy régi bányászmester

a táncosnő beléharap a könnyek nyakláncába

csók és mozdulatlanság finom remegés a karokban

a föld megbontja a szél előtt ruháját tele van krumplival és csendekkel

egy pillanatra megcsillan a halál is akár a farkasok szeme útban a tanyaház felé

a hálószobákban fénylenek az álom ékszerei

az éjszaka kristálykészletén át látszanak a tavak rozsdás lakatokkal békákkal

a pap kezében ott van most a készülék mely rögzíti az ifjúságot és a felejtést

hűvös fuvallat lopódzik előre a csontok nádasában töltött fegyverével

a levegőben szavak s vadkacsák köröznek

katrincát öltenek a dombok szól a furulya és mélyülnek a völgyek

az álom pedig parfümös üvegcsét nyújt neked

tigrist látsz az állatszelídítő úgy löki a porondra akár egy kesztyűt

a légtornász produkciója következik a föld alatt lépked elegáns táncmozdulatokkal

a kötélen a léptek kigyúlnak és elalszanak mint a fényreklámok

nincsenek páholyjegyek az igazgató lóháton közeledik

lova a zablát harapdálja idegesen

uraim a legcsodásabb előadást fogják látni

a szív tágul és összehúzódik ahogy a gyíkok torka

s az artériákon hármasfogatok ereszkednek alá lépésben haladva

meghatóan elegánsak a fókák

bőrük csillog mint az éjszaka a brÄilai kikötőben

bajszuk a levelek erezetét idézi

finoman ringatóznak szemük nyakkendőtűként csillog

s rikkantásuk kedves mint a papagájoké

az idomár halakat dob nekik s hálás gyerekhangon nyüszítenek

 

 

 

19

 

                              a szajna mezőgazdasági gépek katalógusa

                                                                                           ilarie voronca

 

és ím a vér átlója fölött párizs nő növekszik

zászló libben a fények végigsimítnak kezeden halántékodon

az utcák sálakat kínálnak a vizek keblének

miközben a szem mindent rögzítene mint egy fonográflemez

a hegedűművész az utolsó kuplékat játssza

csengők hangja szőnyegek kavarognak lámpák

párizs párizs nekibátorodnak a léptek mint az íjászok

útra kel a nyílvessző a tekintetek falairól

mennyi zuhatag díszíti a körmöket

mennyi angyal kel útra az ablakok papírlapjairól

párizs csigavonalszerű város emlékszem rád

ismerem manzárdszobáidat és minden mulatód mozid

azt ahogy a gépírónő felölti a mosoly csipkéit az aznap esti utcabálhoz

a concorde tér a város hasa kikerekedik és fölemelkedik

a sugárutakon szavak fegyverzete csörömpöl már kora este óta

az ég persze végigcsókolja a templomok és kaszárnyák tetőzetét

az eiffel torony nyakát nyújtogatja

s a liftek vérkeringése beindult a nagyobb szállodákban

 

párizs részesültem úrvacsoráidból

felgyújtottam múzeumaidat megsebeztem a szobrok húsát

a vasárnap kábítószerkapszulaként kínálta fel magát

s a jardin des plantes-ba mentem megtisztogatni az idegek huzaljait

jegesmedvéket láttam ahogy kenyérdarabokat kapnak el mint kis halakat

s megírtam az ulysses című poéma első részét

himnuszom hozzád zeng középszer évszázada

nem vadászunk már szürke medvére amerika hegyei közt

karjaink már nem véreznek vad erdőségek ösvényein

önként zárjuk be magunk a penészes irodákba

de mennyire szeretem a város bánatát és örömét

a szénaboglyaméretű pékasszonyokat s a banánárusnőket

azt ahogy a reklámok fluoreszkálva nevetnek

s a hallgatás papírlapján kirajzolódik a szív alakja

párizs szent olaj vagy amellyel a gondolatok sarokvasát kenegetem

óceánjáró mely jön és megy a nyugat térképén

selymes érintéssel alszol el az ősz ajkain

 

                                                                 

 

Részletek az Ulise című poémából. Az első részek fordítását a Korunk 2009. 

áprilisi száma közölte.

 




Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal