HU  |   RO  

Korunk 2009 Augusztus

A Nagyvárad melletti termálfürdők rövid története


Péter I. Zoltán

 


 

Nagyváradtól délre, nem messze Szent-márton (Sânmartin) községtől található Bihar megye két legrégibb termálvizes fürdőtelepe: Félixfürdő, valamint Püspökfürdő (mai nevén Május 1. fürdő). Az előbbi Nagyváradtól 6 kilométerre, az utóbbi mintegy 9 kilométer távolságra van. Félixfürdő Szentmárton közvetlen közelében, a belényesi országút és a vaskóhi vasútvonal között található. Az előbbitől néhány kilométerre levő Püspökfürdő gépkocsival Szentmárton után bal felé letérve a megyei úton közelíthető meg.

 

Püspökfürdő

A két fürdő közül Püspökfürdő (a mai Május 1. fürdő) a régebbi, amelyet egykoron Szent László fürdőjének is neveztek. Szájhagyomány szerint I. László király erre vonulván seregével nagyon megszomjazott, de nem talált a közelben vizet. Egyszer csak lova felrúgott egy követ, s alóla gazdag forrás tört elő. Hogy ennek a legendának a hatására kapta-e a fürdő Szent László nevét, avagy a fürdő nevéhez kerekítettek legendát, ma már nehéz volna megmondani.

Püspökfürdő környéke már a legrégibb időkben is lakott terület volt. Ezt bizonyítja a fürdő területén, a Pece patak bal partján talált néhány neolitikumi kerámiatöredék és kőamulett, illetve a közeli település, Hájó (Haieu) mellett, úgyszintén a Pece partján előkerült neolitikumi kerámiatöredékek és egy kemence. Ez a vidék nem tartozott a rómaiak fennhatósága alá, de a kapcsolat nem zárható ki. Erre utalnak az 1884-ben és 1887-ben Püspökfürdőben talált római érmék.

A hévizekről először 1221-ben történt említés: „Abbatia de Heövíz, olim Hevius de Magno Varadino”. Első okleveles nyoma Hévjónak 1249-ből való (Árpád-kori új okmánytár. VII. 284.). IV. Béla király adományozta a települést a Geregye nemzetségbeli Pál országbírónak. Hévjó települése és környéke a mai fürdővel együtt 1374-től királyi rendelettel a Váradi Katolikus Püspökség tulajdona. 1405-ben VII. Ince pápa mindazoknak, akik a Szent László fürdője ispotályának kápolnájában imádkoztak, búcsúkat engedélyezett. Mindez azt bizonyítja, hogy a hévizek mellett a betegek gyógykezelésére kórházat építettek, amely kápolnával is bírt, sőt magának a búcsúnak a ténye Európa-szerte ismert fürdővé avatta. Példa erre, hogy 1465-ben a Váradtól búcsúzó Janus Pannonius is megemlékezik egyik versében a gyógyforrásokról. Az elismerés szavaival szólt e gyógyvizekről a nagy humanista, Nicolaus Olahus is egy 1536-ban kiadott munkájában. A gyógyvizek hírére egész Európából zarándokoltak Szent László fürdőjébe. Ebben az időben már megkülönböztették az úri fürdőt és a szegények fürdőjét. Giovanni Antonio Magni bolognai csillagászprofesszor érdeme, hogy első ízben 1598-ban egy tudományos munkában népszerűsítette Szent László fürdőjét. Szalárdi János is megemlékezett Siralmas magyar krónikájában a fürdőről, „nagy bő forrású, gyönyörűséges fürdő-bányának” nevezi, amelyből „néhány helyeken nagy bőséggel és nagy melegséggel buzog fel a víz”. A 17. század derekán Rákóczi György megbízásából a fejedelem számára külön fürdőházat építettek.

Amikor a török seregek 1660-ban elfoglalták Várad városát és a várat, a környéken nagy pusztításokat vittek véghez. Eljutottak a fürdőbe is, ahol Szalárdi szerint: „a szultánok, murzák a Szent László gyönyörűséges bányáiban megferedtek vala – maga pedig a cham Mehmet Ghyra emlékezetére a nyomorultak bányájukban feredvén, hogy azt fel se égetnék, megparancsolta vala; és így minden épületivel, még csak ott való harangocskával is a felséges nagy cham egészségéért épen is hagyták vala.”

Várad visszafoglalása után, 1692-ben a fürdőt Benkovich Ágoston katolikus püspök hozatta rendbe. A fürdőtelep állapotáról a 18. század elejéről Bél Mátyás tájékoztat: e vidéken „sűrű források fakadnak, forró vizűek, olyan bőséggel, amely a fürdőknek bőven elég. Csaknem négy öl hosszú [1 öl = kb. 1,90 méter] és két és fél öl széles medence van, amelynek oldalai és földje szépen gyalult deszkákkal megépítve illeszkednek össze [...] A medencét épület fedi mindkét felől hozzáépített kamrácskákkal, amelyekből a fürdőbe lépni és ismét visszatérni alkalmas.” Csáky Imre bíbornok az 1720-as évek táján új kápolnát építtetett, amelyet azóta lebontottak. A püspökség levéltári adatai szerint az itteni hévizeket orvosi és vegyi szempontból először 1731-ben Gebb Ferenc nagyváradi orvos vizsgálta. A levéltári dokumentum 1733-ból négy medencéről tesz említést. Mindegyik 1,25 méter mély volt. Közülük az úgynevezett úri fürdőt téglából építették, fedett volt, és öltözőhelyiségek is tartoztak hozzá. A medencéket négy forrás vize táplálta. Ez tudható meg Sziversz Ferenc dr. Bihar megyei főorvos és Sztacho János nagyváradi gyógyszerész Bihar megye rendjeihez 1763-ban benyújtott jelentéséből. Ebben az időben a püspökség már bérlőt alkalmazott a fürdőtelep kezelésére. Többek között feladata volt a medencék és környéküknek rendben tartása, a vendégek barátságos fogadása és megfelelő módon való elszállásolása. Vigyáznia kellett arra is, hogy ne legyen rendbontás, hogy az urak fürdőjét mások ne látogathassák, illetve hogy ragályos betegek egyetlen medencébe se mehessenek.

Bár az itt honos tündérrózsa (Nymphaea Lotus var. thermalis) évezredes múltra tekint vissza, első leírását Kitaibel Pálnak köszönhetjük 1798-ból. Az 1834. évi földrengést követő földcsuszamlás következtében a Bugyogó-forrás vizével táplált természetes tóban volt leginkább megtalálható. És bár 1931-ben a tündérrózsát védetté nyilvánították, napjainkra már a kipusztulás fenyegeti.

A 19. század elején is még ugyanaz a szerény fürdő fogadja a látogatókat, mint az előző évszázadban. A fürdőzők ekkor már inkább a jobb körülményekkel rendelkező közeli Félixfürdőbe jártak. Talán emiatt is Lajcsák Ferenc püspök 1842-ben elhatározta, hogy a kornak megfelelő díszes főépületet emel. Ez lett az emeletes István Szálló, amelyben a 46 vendégszoba mellett a nőknek és férfiaknak egy-egy tükörmedencét is kialakítottak Erzsébet és István névvel. Az épület ma is áll, az 1994. évi felújítását követően gyermekszanatórium. Később Szaniszló Ferenc püspök is felkarolta a fürdő ügyét. Az ő idejében – 1850 és 1868 között – épült az iszapfürdő, a 23 szobából álló Amerika Szálló (1974-ben lebontották), és kialakítják a központi parkot is. Nagyon sokat tett a fürdőért a 19. század közepén dr. Grósz Frigyes. Ennek elismeréseként az egyik forrást 1878-ban őróla Frigyes-forrásnak nevezték el.

Sokat jelentett az, hogy 1885 tavaszán megépítették a Nagyvárad–Püspökfürdő vasúti szárnyvonalat, amely 1963-ig működött. Lipovniczky István püspök 1883-ban megépíttette a ma is látható kápolnát.

A századfordulóra újabb lendületet vett a fürdő építése. Schlauch Lőrinc püspök nem messze a kápolnától 1890-ben felépíttette az úgynevezett gyógyépületet, amely később kaszinóként lett ismert. Némi átalakítással és hozzáépítéssel ma is látható. Mivel a régebbi medencék már nem feleltek meg a kor követelményeinek, a püspök felépíttette a három fedett medencéből (egy nagyobb közöst, két kisebbet külön a férfiak és a nők számára) álló Lőrinc fürdőt. A rendszerváltást követően lemondtak róla, romos állapotba került, majd 1998-ra le is bontották.

A századfordulóra nagyjából kiépült a fürdőnek az a képe, amilyennek még jó hatvan évig ismerhették a váradiak. Egy korabeli leírásban így emlékeztek meg a látottakról: „A fürdő művésziesen rendezett parkját gyönyörű erdő és csinos épületek környékezik. Az erdőbe, úgymint a Somlyó hegy tetejére kényelmes sétautak vezetnek. [...] A fürdő épületei közül különösen szépek az erdő alatt festőien elhelyezett kis kápolna és a díszes gyógyterem, mely utóbbi széles, kényelmes teraszokkal, modern vendéglő helyiséggel, cukrászdával van ellátva. [...] Az István és Erzsébet fürdők a modern kényelem minden kellékével felszerelve magában a főszálloda épületében vannak. Mint gyógyfürdő, a Püspökfürdő már sok száz év óta nagy látogatottságnak és hírnévnek örvend, különösen reumatikus és hüdéses bántalmaknál van csodálatos hatása. Vize 35–41 Co meleg kénes víz, melyet természetes melegségben közvetlenül a forrásból emelnek egy kicsiny gázmotor segítségével a medencékbe...”

A 20. század első évtizedében egy újabb létesítménnyel gazdagodott a fürdő: az első betonfalú medencével, amelyet eredetileg 1908-ban két részre osztottak, külön a nőknek és külön a férfiaknak. Körös-körül apró, fából épített kabinokat helyeztek el. A két világháború között, 1930-ban felépítették Románia legnagyobb hullámfürdőjét, amely némi változtatásokkal ma is működik.

A fürdő képe a második világháborút követő évekig nemigen változott. 1950-ben Püspökfürdő (Baia EpiscopalÄ) helyett Május 1. (1 Mai) lett a neve. A névváltozás tulajdonosváltást is jelentett, a katolikus egyháztól elvették a fürdőt. Az 1960-as években a hullámfürdő mellett kempingtábort létesítettek. 1976-ban a Püspökfürdőbe vezető út mentén felépítették a 14 medencés Vénusz strandot, közelében két kempinggel. A rendszerváltást megelőzően, a nyolcvanas években még megépült egy élelmezési komplexum, egy postaépület, illetve a korszerűnek számító többemeletes Ceres Szálló. Ezzel párhuzamosan lebontották a fürdőtelep régi hangulatos épületeit. Mindössze az egykori István Szállónak, a kaszinóépületnek, illetve a kápolnának kegyelmeztek meg. 1990 után a fürdő látogatottsága fokozatosan visszaesett. Fejlesztésével nemigen foglalkoznak. Sokkal nagyobb gond, hogy jelenleg súlyos ökológiai válságban szenved a tündérrózsákat is magában foglaló természeti rezervátum. A gondok régebbi keletűek, 1974-re vezethetők vissza, amikor kutat fúrtak a rontói állomás mellett, és ott egy erős vízérre bukkantak. Attól kezdve számottevően csökkent a Bugyogó-forrás hozama, esett a belőle táplálkozó Pece patak szintje, de csökkent a hőfoka is. Sürgős – de nem kampányszerű – összefogásra volna szükség a természeti értékek megmentése és a Püspökfürdő felvirágoztatása érdekében. Továbbra is tisztázatlan a Püspökfürdő tulajdonjoga.

 

Félixfürdő

A már említett Hévjó település a török hódoltság korában néptelenedhetett el. Napjainkban csak a Püspökfürdőbe vezető út bal oldalán levő kis Árpád-kori temetőkápolna idézi az egykori település emlékét. Hasonló sorsra jutott a közeli Szentmárton vagy Peceszentmárton (1910-től Váradszentmárton, napjainkban Sânmartin) települése is, amely valószínűleg a mohácsi vész után pusztult el teljesen, ugyanis az 1566-os összeírás idején mindössze két portát találtak itt. A 17. század végén szentmártoni pusztaként tartották számon ezt a váradhegyfoki premontrei prépostsághoz tartozó, többnyire erdőkkel borított területet. 1705-ben I. József a váradhegyfoki prépostságot a pernegói premontreiekhez csatolta. Tőlük vásárolta meg 1710-ben a váradhegyfoki prépostságot a morvaországi lukai premontrei rend. Ettől kezdve a lukai apát egy-egy premontrei kanonokot nevezett ki a váradhegyfoki javak adminisztrátorának. Ez a gyakorlat egészen 1784-ig, a lukai rend feloszlatásáig volt érvényben.

A váradi premontrei birtok első adminisztrátora 1711–1721 között Helcher Félix volt. A hagyomány szerint – ahogy azt később Telepy Marcell szentmártoni plébános lejegyezte – a szentmártoni pusztán az erdőséget vizsgálva Helcher Félix észrevette, hogy a kondás az erdő aljában, a Luncs patak nádasában őrzi a gazdaság sertéseit. Megfeddte a kondást, amiért a decemberi télben nem ment a disznókkal az erdőbe. A kondás azt felelte, hogy ez a hely jobb a sertéseknek, mert a nádas vize meleg. Helcher erre kitisztíttatta a forrást, és deszkából valamilyen kis fürdőházat építtetett a forrás fölé. Hasonlóan írta le Mayer Antal is e történetet az 1861-ben kiadott füzetében, aki szerint a fürdőt később az adminisztrátorról nevezték el Félixnek. Voltak, akik úgy tartották, hogy a fürdő már a török fennhatóság alatt is létezett. Hatvani István is így vélekedett az 1777-ben kiadott Thermae Varadiensis című könyvében. Valószínű, hogy akik ezt állították, a későbbi Félixfürdőt a közeli Szent László fürdővel tévesztették össze. Ez utóbbi valóban létezett a török időben is.

A Helcher Félix által kialakított fürdőt Bél Mátyás 1720 körüli leírásából ismerhetjük meg: „Két tó, egyik a másik mellett körülbelül három öl széles, és hosszúsága is annyi. Mélysége embernek megfelelő, körül gyalult deszkákkal és alapjában négyszögletűre formált, annyi lépcsővel a bemenetelnél, hogy a fürdőző emberek öltözetük változtatása végett kényelmesen tudjanak ki- és bemenni. [...] Keletre és délre egy kifolyása van, amely a legközelebbi folyócskába viszi a vizet. A tavakban nemcsak a fürdőmesternek van felépített épülete, hogy a fürdők alatta biztonságban legyenek, hanem azért is, hogy a fürdőzők számára alkalmas lehetőség legyen, ha kényelembe akarják tenni magukat.” Megtudhatjuk azt is, hogy a fürdőtől körülbelül tíz lépésre egy négy „kamrácskából” álló téglaépületben a vendégek meg is szállhattak. A telephez – amelyet majd csak 1731-ben kerítettek be – még egy kocsma is tartozott. Dr. Sziversz Ferenc megyei főorvos elöljáróihoz írott jelentésében 1763-ban arról számolt be, hogy a medencét fagerendákkal két részre osztották, külön a nők és külön a férfiak részére. Ugyanő végezte a fürdő vizének első elemzését, megmérte a hőmérsékletét, amely akkor még mindössze 21–22 Celsius fok volt.

Jelentős változás az 1770-es évek elején történt. Hatvani leírása szerint Ehenger Lajos adminisztrátor „felépíttette a forrás fölé az első emeletes épületet, melyben felül öt és alul is öt betegszoba volt. A tükörfürdőben a medence fagerendák helyett középen egy lábnyi széles kőfal által kétfelé osztott, hogy a nők a férfiaktól elkülönülve fürödhessenek. A tükrök oldalai és fenekei simított terméskövekből rakattak ki. A boldog, meleg forrás a kőtalpazat nyílásain keresztül bugyog fel...” Az egyik medencét 1982-ben feltárták, tatarozták, ma is látható a parkban a Bálint-forrás közelében. Ez az épület lett a fürdő első szállodája, Félix néven.

Szenczy István kanonok, adminisztrátor 1774-ben a fertőző betegek részére egy újabb medencét létesített, amely a vizét az előző két medencéből nyerte.

A fürdők ügyét 1784-től, miután II. József feloszlatta a lukai premontrei rendet, bérlők intézték. A váradhegyfoki prépostságot 1787. december 1-jén törölték. A császár rendelkezése szerint a prépostság minden vagyona a Vallásalapra szállt, a birtokok kezelői a Vallásalap által kinevezett provizorok lettek. I. Ferenc 1802-ben állította vissza a premontrei kanonokrendet. A váradhegyfoki prépostság birtokaival együtt – a fürdő területe is – a jászóvári premontrei rend tulajdonába ment át.

1834. október 15-én földrengés rázta meg a környéket. Ennek következtében, amint Mayer Antal írta, a víz „hévmérséklete gyarapodott”, 37,5–45 Celsius fokos lett. A földrengést követően helyreállították a Félix Szállót, majd Hoffmann Sámuel bérlő az épület délkeleti oldalánál két kádfürdőt létesített, melyeknek vizét a medencékből nyerték. Ugyancsak ő 1842-ben a betegeknek szánt medence és az istálló között a köznép számára nyolc szobából álló deszkabódét építtetett. Majd csak 1885-ben bontják le, amikor a helyén a Bálint-forrást fúrják. Nagyjából ebben az időben bontják le az ódon Félix Szállót is.

A fürdőtelepet a 19. század derekán kezdik el jelentősebben fejleszteni, 1852-ben Berzeviczky Endre adminisztrátor megépíttette a 17 szobából álló Európa Szállót, amelyben már ebédlő és kúrszalon is volt. Rég lebontották. A környékét parkosították, virágágyásokat, sétányokat alakítottak ki.

A 19. század nyolcvanas éveire a forrás hozama a gyakori takarítások ellenére is elégtelennek bizonyult. Ezt látva Kukoly Bálint adminisztrátor artézi kút fúrását határozta el. Zsigmondy Vilmos mérnök 1885. október 22-én kezdte el a fúrást, és december 4-én 47,14 méter mélységből elemi erővel tört fel a 49 Celsius fokú vízoszlop nyolc méter magasságra. Az így nyert forrást az adminisztrátorról Bálint-forrásnak nevezték el. A következő fürdőidényre az új forrásnak és a beindult vaskóhi vasúti közlekedésnek köszönhetően megnőtt a fürdő látogatottsága. Új szálloda – az akkor még földszintes Amerika Szálloda – építésébe kezdtek, amelyhez két, 8 méter hosszú, 4,8 méter széles és 1,3 méter mély medence is tartozott, ezeket a Bálint-forrás vizéből táplálták. A medencéket már régebben felszámolták, az időközben emeletesre bővített szállodát (amely 4. számú pavilonként volt ismert) a közelmúltban bontották le. A 19. század utolsó évtizedében építették a szerényebb igények kielégítésére az azóta lebontott Békés és Alföld Szállodát. Ugyanebben az időben, 1893-ban épült az emeletes Viktor Szálloda (3. számú pavilon), amelyből egy zárt folyosón lehetett eljutni az ugyanebben az évben épített Ferenc fürdőbe. Ez utóbbi két tükörfürdőből állt – külön a férfiak és külön a nők számára –, melyeknek medencéi 8,8 méter hosszúak, 7 méter szélesek és 1,2 méter mélyek voltak. A tükörfürdőkhöz kádfürdők, emeletes kabinok és pihenőhely társult.

A Viktor Szálló közelében építették a termálvíz hőmérsékletének csökkentésére az első hűtőberendezést, majd később, 1903–1904-ben két újabb fából készített hűtőtornyot létesítettek az erdőben. A Viktor Szálló egyik vége az úgynevezett gyógy- és étteremhez kapcsolódott, amelyhez faoszlopos fedett teraszt emeltek; ezt utólag beépítették.

A szállodák mellett sorra épültek a magánvillák, így a Kukoly Bálint által emelt Bálint-villa (1892), amely 1896-tól a fürdő hivatalos postaépülete lett. Azóta lebontották. Dr. Kazay Kálmán orvos 1897-ben az orvosvillát, míg Szekeres Fr. Ödön rendi kanonok 1899-ben az Erzsébet-lakot emelte. Egy bazárépületet is építettek 1911-re, amelyben legutoljára mozi működött, de mára már lebontották. Megépült a szerényebb népréteg számára a Népszálló (1904), a Bihar Szálló (1905), azóta mindkettőt lebontották. Rövidesen, 1908-ra felépítették az akkori fürdő legelegánsabb szállodáját, a Menyhért Szállót (1. számú pavilon), amelyet egy zárt folyosó kötött össze a Viktor Szállóval. E folyosó helyére építették 1963-ban az emeletes 2. számú pavilont. A fehérpapok emeletes vendégházát 1913-ban emelték, amelyben gyógyszertár is működött. Az államosítást követően 8. számú pavilonként ismert.

A 19. század utolsó évtizedére rendezett park jellemezte a fürdőtelepet, amelynek közepén a Bálint-forrás mesterségesen kialakított sziklái közül kibuggyanó többletvíz a Jávor patakot képezve a park alsó végében egy halastóba torkollt. A tó díszbokrokkal beültetett szigetet vett körül, ahová magasan ívelt dobogóhídon lehetett eljutni.

Az első világháború alatt az itt kezelt sebesült katonák számára fából tábori kápolnát emeltek. Megyeri Ferenc mérnök terve alapján 1917-ben felépítették a fürdő szimbólumává lett kis tornyos épülettel körülvett szabadtéri úszómedencét. Erre az időre alakult ki a fürdőnek az a képe, amely alapvetően nem változott egészen az 1960-as évekig.

A két világháború közötti időszak legjelentősebb beruházása az az emeletes nyaraló volt, amely az utóbbi évtizedekben gyermekszanatóriumként működik.

A második világháború utáni évek a károk helyrehozatalával, a hiányok pótlásával kezdődtek. Egy 1948-i minisztertanácsi rendelettel megfosztották jogi személyiségüktől a romániai történelmi egyházakat, és minden vagyonukat elkobozták. Így vesztette el Félixfürdőt is a premontrei rend. 1950-ben a fürdő nevét Május 9.–Victoriára változtatták. Az egykori tó helyén 1959-ben egy 5000 négyzetméteres szabadtéri medencét létesítettek, amelyet tavaly korszerűsítettek, és aquaparkká alakították.

1963-tól a fürdő újra felvette a régi Félix nevet. A telep első rendezési tervét 1965-ben készítették el, amit négy év múlva újabb követett. Ezzel az évvel vette kezdetét a fürdő nagy átalakítása, amely rövid szünetekkel 1989-ig tartott. Az első jelentős szálloda, amit építettek, a NufÄrul volt 1969-ben, de elkészült a kereskedelmi komplexum is. Egy évre rá, 1970-ben megépítették a korszerű Félix Szállodát a gyógyászati poliklinikával együtt, 1971-ben a Szakszervezetek üdülő- és kezelési központját, a jelenlegi Padiş Szállót. A szabadtéri fürdőzést szolgálta az 1972-ben létesített Apolló 1. strand. Az első jelentősebb beruházás 1974-ben a Termál Szálló volt, amelyhez szabadtéri medence is társul. Ugyanebben az évben elkészítették a fürdő újabb rendezési tervét. 1975-ben három jelentős létesítményt adtak át: a szakszervezeti gyógyszálló szabadtéri medencéjét, egyúttal bővítették a szakszervezetek üdülő- és kezelési központját is. A harmadik jelentős létesítmény az Apolló 2. medence volt, amelyet az egykori tornyos úszómedence helyére építettek, tiszteletben tartva annak stílusát. Egy újabb luxusszálló, a Lotus 1977-re készült el, két évre rá átadták a Belvedere Szállót, amelynek nevét rövidesen Internaţionalra változtatták. 1980-ban befejeződött a Crişana Szálló, illetve a Poieniţa Szálló építése. Az utóbbihoz szabadtéri medence is tartozott. Néhány éves szünet után, a nyolcvanas évek végére újabb lendületet vett a fürdő kiépítése. 1987-ben átadták a művelődési központot, a szakszervezetek 2. számú üdülő- és kezelési központját, amelynek mai neve Muncel Szálló. Ebben az évben elkészült a Someş, az Unirea, a Mureş szállodasor is. Egy év múlva felépítik a bazárnegyed egy részét. Ugyancsak 1988-ban készül el a rehabilitációs kórház.

A nagyméretű beruházások keretében létesített új medencék számára már nem volt elégséges a Bálint-forrás vízhozama. Több kutat is fúrtak, az elsőt még 1956-ban. Röviddel ezután mélyfúrást is végeztek, majd az 1960-as években újabbakat, többek között Rontó falu mellett, amelynek üzemeltetése azonban jelentősen csökkentette a többi kút hozamát. De egyébként is a kutak szabad kifolyással mért hozamai lassú csökkenést mutatnak. Egy évtizede még ennek mértéke nem veszélyeztette a fürdők biztonságos üzemeltetését.

A rendszerváltást követő években jelentősen megcsappant Félixfürdő látogatottsága. Mivel a fürdőnek nem volt temploma, 1992-ben a váradi múzeumkertből átszállították a fürdő központjába az eredetileg Tatarosról (Brusturi) származó kis fatemplomot. Az ortodox egyház használja, de azt „elfelejtették” közölni egy kis emléktáblán, hogy az 1785-ből való műemléknek nyilvánított templom nem „in situ” található, mivel eredetileg egy másik helységben állították fel, ahonnan először 1962-ben Nagyváradra került. Nem sokkal messzebb tőle, rövidesen vadonatúj fatemplomot is emeltek, ezúttal a görög katolikus egyház és hívei.

Az ezredforduló környékén fokozatosan felújították, korszerűsítették a szállodákat, a medencéket, jó részüket privatizálták is. És bár a kommunista rezsim jogfosztó döntését 1990-ben érvénytelenítették, a premontrei rend azóta is hiába követeli vissza elorzott vagyonát.

 

 

 

Irodalom

Aba Sándor: Erdélyi fürdőkalauz. Gyógyfürdők, üdülőhelyek és gyógyforrások ismertetése. Nagyvárad, 1941.

Arhivele Statului Oradea (ASO) – Domeniul Episcopesc Român Unit Beiuş. Dosar 1. pag. 184–186.

Arhivele Statului Oradea (ASO) – Fond Episcopia Romano-CatolicÄ, Oradea. Dosar 3799. fila 1–11.

Béczy T. – Marossy A. – Jurcsák T.: BÄile 1 Mai. In: Repertoriul monumentelor din judeţul Bihor. Oradea, 1974.

Bél Mátyás: Bihar megye leírása. Berettyóújfalu, 1980.

CÄluşer, T. – Sfârlea, T.: Istoricul BÄilor termale 1 Mai de lângÄ Oradea. In: Crisia X. 1980.

Fehér Dezső: Baia Felix – Félix fürdő. In: Bihor–Bihar megye, Oradea–Nagyvárad kultúrtörténete, öregdiákjainak emlékkönyve. Nagyvárad, 1933–1937.

Florescu, Gh. – Deac, I. – Alexandrescu, I.: Oradea, BÄile Felix şi 1 Mai. Buc., 1966.

Hatvani, Stephanus: Thermae Varadiensis. Vienae, 1777.

Hoványi Ferenc: Szent László fürdő. Nagyvárad, 1885.

Hügel Ottó: Nagyvárad és környéke. Nagyvárad, 1872.

Ionescu, Mircea: BÄile Episcopiei. Oradea, 1934.

Kernáts János: A Félix-gyógyfürdő ismertetése. Nagyvárad, 1898.

Kernáts János: A Sz. László gyógyfürdő leírása. Nagyvárad, 1904.

Komzsik Alajos: A jászóvári premontrei Kanonokrend Félix fürdője Pecze Szent-Mártonban. Nagyvárad, 1904.

Mayer Antal: A nagyváradi hévizek története természetrajzi, természet vegy- és gyógytani tekintetben. Nagyvárad, 1861.

Munteanu, L. – Grigore, L.: BÄile Felix. Buc., 1975.

Munteanu, L. – Berindei, I. – Grigore, L.: BÄile Felix, BÄile 1 Mai. Buc., 1979.

Munteanu, L. – Jurca, S. – Grigore, L.: BÄile Felix, BÄile 1 Mai. Buc., 1987.

Nagy Béla: Menjünk fürdőbe. In: Korunk Évkönyv. 1988.

Nagy Sándor, K.: Bihar-ország. I. 1884.

Péter I. Zoltán: Püspökfürdő rövid története. In. Partium. Nagyvárad, 1997. február.

Péter I. Zoltán: Félixfürdő. Nagyvárad, 1998. (Partiumi füzetek 3.)

Péter I. Zoltán: Püspökfürdő. Nagyvárad, 1999. (Partiumi füzetek 9.)

Rátkay József: A Nagyvárad mellett fekvő Félix-fürdő. Nagyvárad, 1893.

Szabó Arnold: Monografia BÄilor Felix şi 1 Mai. Oradea, 1989.

Szalárdi János Siralmas magyar krónikája. Bp., 1980.

Szűcs László – Péter I. Zoltán: Lótusz-virág, lótusz-virág. In: Bihari Napló, Nagyvárad, 1996. április 12.

Szűcs Loránd: Termálvíz és gyógyturizmus. Bp., 1991.

Telepy Marcell – Huttyra G. Zoltán: A szentmártoni tanya, rendház, kastély, templom és község, valamint a Félix-fürdő története. Nagyvárad, 1997.

 

 

 




Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal