HU  |   RO  

Korunk 2009 Április

A Kassák Lajos – Németh Andor koalíció lenyomatai (Társas esztétikák)


Balázs Imre József

 


Standeisky Éva: Kassák, az ember és a közszereplő*

 

Lengyel András: A törvény és az üdv metszéspontjában.

Tanulmányok Németh Andorról**

 


 



           Németh Andor az és logikája szerint élt és írt. Talán ezért láthatjuk viszont annyi értelmiségi páros egyik tagjaként. Kuncz Aladár és Németh Andor – társak a fogságban és az olvasásban vonzódásukban, és osztoznak pszichoanalitikusukon, Rapaport Samun is. József Attila verseket írt Németh Andorról. Németh monográfiát József Attiláról, a koraiak közül a legpontosabbat. Arthur Koestler és Németh Andor – barátok és „cégtársak”: többek között négykezes krimik társszerzői. Mindketten részletesen megörökítik személyes viszonyukat önéletírásaikban. Kassák Lajos és Németh Andor – közösen indított folyóiratok társszerkesztői (2x2, Dokumentum), avantgárd költők. Olyan értelmiségiek, akik soha nem értettek teljesen egyet irodalmi kérdésekben, de talán érezték, hogy együtt az avantgárdnak, illetve a modernség irodalmának egy nagyvonalúbb, tágabb merítésű szintézisét nyújthatják. Életútjuk több ponton, több műfajban keresztezi egymást, de arra talán ők sem gondoltak, hogy 2007-ben egy újabb találkozásra kerül majd sor közöttük: Kassák Lajosról Standeisky Éva, Németh Andorról Lengyel András jelentetett meg műfajilag egymáshoz nagyon hasonló könyvet.


 

Mindkét kötet kirajzolja a teljes pályaíveket: a gyerekkortól, a pályakezdéstől indítanak, és az utolsó könyvekig követik a szerzők munkásságát. Mindkettő fontos szerepet szán a vizsgált szerző személyes kapcsolatrendszerének (Standeisky könyve például Kassákról szóló ügynökjelentéseket is közöl, Lengyel feltérképezi Németh Andor szellemi partnereit József Attilától és Koestlertől Kosztolányi Dezsőig és Franz Kafkáig), életrajzi és filológiai nyomozásokat végez. De mindkét könyv jellemzője, hogy nem csupán az adatokat gyarapítják, hanem értelmeznek is. Standeisky például a Kassák-féle Anna-alteregó szerepének értelmezésében, illetve a Kassák – Szabó Dezső viszony értelmező felderítésében remekel, Lengyel András többek között a „tiszta költészet” Németh Andor-féle felfogásának vagy költészete filozófiai-elméleti gyökereinek feltárásában mutatkozik inventívnek.

 

Ha tehát létezne a majdnem-monográfia műfaja, akkor mindkét könyvet beilleszthetnénk ebbe a kategóriába. Ennél alig valamivel tárgyszerűbb csak azt konstatálni, hogy két jelentős, tematikus tanulmánykötet jelent meg Kassák, illetve Németh munkásságáról.

 

Standeisky Éva könyvének igazi újdonsága a Kassák-szakirodalom számára az, hogy terjedelmileg is nagyobb hangsúly esik a kötetben a Munka című folyóirat szerkesztőjére, illetve a második világháború utáni Kassák tevékenységére, mint az avantgárd folyóiratok (A Tett, Ma, Dokumentum stb.) szerkesztőjére. Ez azért is érdekes, mert erre az időszakra jellemző leginkább Kassák átértékelő igyekezete és magatartása. Standeisky azt a címet is adja a Munka-időszakról szóló tanulmánynak, hogy Az (ön)átértékelő. Ezeknek a gondolati átalakulásoknak a figyelemmel követése jelzi azonban, hogy Kassák társadalomszemlélete, társadalmi optimizmusa változhatott ebben az időszakban, de kultúraszemlélete a lényeget tekintve mindvégig változatlan maradt. „Kassák Lajos az 1930-as évek második felében végleg kiábrándult a munkásmozgalomból, és megbékélt a polgársággal. Átértékelte viszonyát a szociáldemokrata és a kommunista párt(ok)hoz, támadta a forradalmiságban tetszelgő jobb- és baloldali diktatórikus politikai erőket – ez utóbbi saját múltja, vágyálmai miatt nehézkesebben ment. […] Ekkortól fokozatosan megváltoztatta véleményét a munkásművelődésről, a művészetek szerepéről, a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom lehetőségeiről, a polgárságról.” (Standeisky, 117.) Ami a művészetek szerepét érintő szemléleti váltást illeti, itt leginkább a hatáslehetőségek felmérésére vonatkozott a változás: az állító Kassákot az 1930-as évek végére Standeisky szerint a „kiegyensúlyozott kérdező Kassák” váltja fel (128.), de ez a változás továbbra sem jelenti azt, hogy Kassák erősödő politikaellenessége az író társadalomalakító szerepének feladásával járna együtt. (127.) Kassák mindvégig, mindenféle hatalmi rendszer körülményei között őrizte függetlenségigényét, szuverenitását (117.), azt az igényt tehát, hogy művészi koncepcióját ne kelljen alávetnie semmilyen pártközpontból érkező utasításnak. Ebben teljesen következetes volt önmagához, és konfliktusok árán is kitartott elképzelése mellett.

 

Lengyel András könyve inkább Németh Andor két világháború közötti műveire, cikkeire összpontosít. Úttörő munkáról van szó, számos eddig feltáratlan összefüggés bemutatásáról, úgyhogy teljesen jogos ez az igyekezet – a Kassák-kutatás ehhez képest sokkal több adattárra és értelmezésre támaszkodhat. Németh Andorral korábban könyvterjedelemben egyetlen többszerzős konferenciakötet foglalkozott (A kékpúpú teve hátán. Németh Andor idézése),1 és Németh műveiből József Attiláról írt, külön is kiadott szövegei mellett csupán egy 1973-as válogatás áll az olvasó rendelkezésére.2 A Lengyel-kötetből elsősorban egy széleskörűen tájékozott közvetítő-figura arcképe rajzolódik ki, aki befolyásolta József Attila irodalmi tájékozódását, közvetítette a francia avantgárd és a Kassák-lapok irodalmi termését a szélesebb közönség felé, és megírta a negyvenes évek egyik fontos könyvét Franz Kafkáról – ez végül franciául jelent meg, Franciaországban.3

 

Bár Lengyel András könyve megemlíti Kassák és Németh Andor közösen szerkesztett folyóiratait – az 1922-ben egy lapszámot megért 2x2-t, amelyik első ízben közölte A ló meghal a madarak kirepülnek szövegét, illetve az 1926–1927-ben megjelenő Dokumentumot –, ezúttal egyik könyv sem időz hosszasabban ezeknél az irodalomtörténeti epizódoknál. Pedig mindkét esetben olyan vállalkozásokról van szó, amelyek könnyen indíthatnak el az irodalomtörténészekben „mi lett volna, ha” típusú gondolatmeneteket. Ezek a lapok ugyanis szerkezetileg-szemléletileg olyan „koalíciót” képviseltek, amely az avantgárd irodalmat és a tágabb értelemben vett modernség irodalmát képes volt együtt megjeleníteni. A 2x2 esetében például minden lapismertetés a színvonalas kivitelt és a minőségigényt emeli ki (ezzel összefüggésben pedig a lap megfizethetetlenségét), ami azt is jelzi, hogy itt a „koalíció” alapja nem ideológiai jellegű, hanem esztétikai alapú volt. Deréky Pál írja erről az irodalomtörténeti pillanatról: „A 2x2 írásainak összességéből nem valamiféle eszme, irányzat vagy általában a világmegváltás iránti elkötelezettség bontakozik ki, hanem minőségigény. Kár, hogy a magyar irodalomban csupán nagyon kicsi anyagon tanulmányozhatóak a megszelídült, nem mozgalmi avantgárd stílus kialakítására tett kezdeményezések (a 2x2-n kívül még két aradi lap, a Genius és a Periszkóp anyagán). Olyan keverék ez, mely nagyon sokat tartalmaz a modernségből, de hangsúlyosan és tiszta formájában jelen van benne az avantgárd összetevő is. Alig meghatározható, milyen volt; kideríthetetlen, mivé lehetett volna, de minden bizonnyal veszteség, hogy az avantgárd hatás révén megújult modernség mellett ez a variáns, a megszelídült avantgárd nem fejlődhetett ki és nem válhatott élő hagyománnyá.”4 Egy Nyugat utáni pillanatnak szánták szerkesztői az irodalom történetében (Lengyel András, 57.), de ez a fórum az adott körülmények között nem lehetett hosszú életű.

 

Németh Andor egyébként egy bécsi Ma-esten Tristan Tzara dadaista alapművét, az Antipirin úr első mennybeli kalandja című szöveget saját fordításában adta elő,5 érzékelhető tehát, hogy Kassák különféle izmusokkal történő kísérletezéseit követte és vállalható opciónak tartotta. Hogy mégis a szürrealizmusé lehetett az az irodalomkoncepció, amelyikkel leginkább azonosult az avantgárd irányzatok elképzelései közül, azt a Dokumentum című folyóirat anyagán kívül több tényező is valószínűsíti. Lengyel András három tanulmányban is a „tiszta költészet” sajátosan értelmezett változataként írja le Németh Andor költészetfelfogásának lényegét. (113–177.) Ez az a verseszmény, amelyet Németh Andor kritikusként József Attila Medáliák című ciklusában látott megvalósulni. Ezek a versek, amilyeneket ő maga is írt, értelmezésében orfikus költeményekhez hasonlítanak, varázslómesterek szertartásszavaihoz, működtető erejük a szómágia, a néven nevezett fogalmak sora, amely életre kelti a fogalmakat (Lengyel, 127.); ezek a szövegek az „idéző erő” elvét működtetik (151.); álomszerűek (157.). Lengyel nem kapcsolja össze ezt a költészetfelfogást a szürrealizmuséval, valószínűleg poétikai okokból, hiszen Németh Andornak csupán néhány költeménye tekinthető a szó szoros értelmében véve szürrealistának, miközben a felsorolt elvek ezeken kívül is érvényesnek tűnnek. Másrészt Németh elképzelései már az első szürrealista kiáltvány közzététele előtt körvonalazódtak. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a francia szürrealisták nagyon hasonló elvek szerint gondolták el műveiket, és hogy nem annyira az írástechnikákat, sokkal inkább a mágikus lényegszerűséghez, az ismeretlenhez való hozzáférés lehetőségeit kutatták, különféle módokon. Ilyen értelemben Németh Andor többször említett „misztikus” képzetrendszere nagyon is fogékonnyá tehette őt a szürrealizmus befogadására és közvetítésére. 1927-ben Németh a Korunkban foglalja össze a Dokumentum-időszakban kidolgozott irodalomkoncepcióját, ezt nevezi Deréky Pál az avantgárd költeménynek jótékony, gyógyító hatást tulajdonító felfogásnak, amelyben az egyes ember és a világ között értelem fölötti szálak húzódnak:6 „Nem a fogalmilag racionalizált életet másolja a vers, hanem a hazaérkezés bensőségét. Nem a dolgokat szólítja üzemi nevükön, hanem minden szavával asszociációs köröket indít meg, melyek mágikusan folynak egymásból. Belekerülnek a költemény áramába és az átjár bennünket: ennyit akar a költő. A maga érzelmi megvilágosodását és megkönnyebbülését akarja közölni velünk, semmi egyebet. Ehhez nincs szüksége se grammatikára, se értelemre. Néhány idéző szó támogatja egymást. Egy kis fényszalag fut el előttünk: s a szívünk világosabb lesz tőle. Ez az álom világossága” – írja Németh.7

 

Standeisky Éva és Lengyel András könyvének egyaránt vannak kolozsvári vonatkozásai – Lengyel számba veszi mindazt, ami Németh Andor kolozsvári diákéveiről eddig kideríthető volt (22–33.), és nyilván utal későbbi kolozsvári publikációira is Kuncz Aladárral vagy az akkori kortárs költészettel kapcsolatban. Standeisky Éva könyvében a Munkát szerkesztő Kassák és Gaál Gábor konfliktusa bukkan fel néhány mondat erejéig: „Kassák szemérmes – már-már prűd – és még igazságtalan is volt, amikor 1931-ben erőteljesen bírálta a Korunk baloldali íróit. Az előzmények: az erdélyi folyóirat többször élesen bírálta a Munkát, a két folyóirat személyeskedésekig menő vitákba bonyolódott egymással.” (Standeisky, 124.) Ilyen esetekben láthatóak annak a ténynek a hátrányai is, hogy Standeisky és Lengyel végül nem monográfiát írtak, hiszen a Kassák–Korunk viszony előzményei például a jelzettnél sokkal összetettebbek. Kassák már a Dienes László-féle Korunkban felbukkan szerzőként, az 1926. márciusi számban közöl először. Több évig munkatársa a lapnak, címlaptervet is készít hozzá, az 1931-es év szeptembere viszont éppen az az időpont, amikor megjelenik a Korunkban József Attila szándékait tekintve megsemmisítő kritikája a Kassák Lajos 35 verse című könyvről. Egy monografikus feldolgozás bizonyára tágabb időkeretben, az összefüggések szélesebb körét figyelembe véve kontextualizálta volna ezt a viszonyt.

 

Kassák és Németh Andor életútja még egy figyelemre méltó párhuzamot tartogat az 1947-es évben: októberben jelenik meg a szociáldemokrata párt irodalmi, művészeti és művészetelméleti folyóirata, a Kortárs, amelyet Kassák Lajos jegyez főszerkesztőként. (Erről az időszakról részletesen beszél Standeisky könyve a 157–192. oldalon.) 1947 decemberében „népfrontos” jellegű rivális lap indul a kommunisták támogatásával Csillag címmel. A főszerkesztő: Németh Andor. Standeisky Éva inkább csak a tényt rögzíti – ő a Kassák-történetre összpontosít. Ennek a „találkozásnak” a hátterét részletesebben világítja meg Mihályi Gábor személyes visszaemlékezése, amely éppen személyes jellegénél fogva emberi motivációkat is hangsúlyosan jelez: „Többen, de mindenekelőtt két barát is sürgette hazatérésüket [Németh Andorékét, a második világháború után], Horváth Zoltán a szociáldemokrata párt vezetésének szürke eminenciásaként Németh Andorra szerette volna bízni a pártja által támogatott, finanszírozott, Kortársnak keresztelt kulturális folyóirat szerkesztését. A másik barát, Déry viszont, az alakuló Csillag szerkesztését kínálta neki. Németh Andor érthető módon a Csillag főszerkesztését választotta. Tudni lehetett, hogy a két lap közül az utóbbi lesz a jelentősebb. Az elismert baloldali írók akkoriban a kommunista párttal rokonszenveztek, és várható volt, hogy majd a Csillaghoz viszik kézirataikat. Csak az nem volt előre látható, hogy a koalíciós idők szabadsága időleges. Amikor bekövetkezett 1949-ben a sztálinista fordulat, a Csillag tényleges vezetése olyan keményvonalas kommunisták kezébe került, mint Méray Tibor, majd Király István. Németh egyszer csak azt vette észre, hogy egy olyan lapnak a szerkesztője, amelynek kultúrpolitikai, irodalmi koncepciójával nem ért egyet. 1950-ben végül úgy döntött, miután számos megalázó helyzetbe került, lemond a főszerkesztői titulusról, és nyugdíjba vonul. Horváthnak természetesen rosszulesett, hogy barátja nem mellé állt. Pláne, hogy Németh Andorék hazahozatala érdekében egészen odáig menően angazsálta magát, hogy – hírek szerint – anyagi segítséget is szerzett a hazatérés költségeinek a fedezésére. Csakhogy hamarosan kiderült, hogy az SZDP Kassáknak ajánlotta fel folyóiratuk, a Kortárs főszerkesztői stallumát. Németh Andor itt Kassák mellett eleve a második ember szerepébe szorult volna. Igen kevés eséllyel arra, hogy az autoriter költővezér mellett érvényesíteni tudja a maga elképzeléseit. Nota bene, Németh rosszabbul járt volna, ha a Kortársat választja. Azt a lapot már egy évvel korábban, a munkáspártok úgynevezett egyesülése után megszüntették, hogy Németh a Csillag elhagyására kényszerült.”8

 

Láthattuk a korábbiak alapján: Kassák és Németh Andor együttműködése nem lett volna eleve kudarcra ítélve. És noha mindketten bíztak abban, hogy közvetlenül a világháború után szélesebb „koalíciókat” lehet működtetni, ebben mindkettőjüknek csalódnia kellett. Ha újra egymás oldalán lettek volna egyazon folyóirat szerkesztői, ezúttal a politikai hatalom vetett volna véget társszerkesztői működésüknek.

 

JEGYZETEK

1. Szerk. Tverdota György, Európai Kulturális Füzetek 16. Bp., 2004. Interneten: http://www.c3.hu/~eufuzetek/index-hun_16.html

2. Németh Andor: A szélén behajtva. Válogatott írások. S. a. r. Réz Pál. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1973.

3. André Nemeth: Kafka ou la mystere juif. Vigneau, Paris, 1947. Trad. Victor Hintz.

4. Deréky Pál: A magyar avantgárd irodalom: 1915–1930. In: Uő: „Latabagomár ó talatta latabagomár és finfi.” A XX. század eleji magyar avantgárd irodalom. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1998. 267–268.

5. A fordítás a Ma 1921. november 15-i számában is megjelent. Az estről és Németh lehetséges motivációiról lásd Csaplár Ferenc: Kassák és Németh Andor. In: A kékpúpú teve hátán. (http://www.c3.hu/~eufuzetek/index_16.php?nagyra=16/16_Csaplar.html)

6. Deréky Pál: Németh Andor és Kassák Lajos irodalomeszménye a húszas években. In: Uő: „Latabagomár ó talatta latabagomár és finfi.” 104.

7. Németh Andor: Új világérzés és új költészet. Korunk 1927. 2. 129. (http://www.korunk.org/korunk/?q=node/8&ev=1927&honap=2&cikk=4238)

8. Mihályi Gábor: Barátság nehéz időkben. Németh Andorra emlékezve. In: A kékpúpú teve hátán. (http://www.c3.hu/~eufuzetek/index_16.php?nagyra=16/16_Mihalyi.html)

 




 

* Gondolat Kiadó, Bp., 2007.

** Nap Kiadó, Bp., 2007.



Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal