HU  |   RO  

Korunk 2009 December

Lottie-ból Vilma


Balázs Imre József

 


David Benedictus: Micimackó visszatér (Társas esztétikák)

 

Nincs bennem előítélet a folytatásokkal kapcsolatban. Nem zavart különösebben, hogy Robert Leeson megírta R. L. Stevenson kincsessziget-könyvének a folytatását (Silver’s Revenge / Újra a kincses szigeten), vagy hogy Dékány András Robinson utolsó kalandja címmel publikált könyvet 1967-ben. Végül is az, ahogy egy-egy író továbbszövi egyik-másik regényének a cselekményét, hasonló módon működik – az, hogy például Asimovnál a robotregények és az Alapítvány-trilógia egybeértek, eléggé merészen írja át visszamenőleg magát az Alapítvány-trilógiát is. Verne is egészen sajátos ötlettel fércelte össze A rejtelmes sziget című regényében a Nemo kapitány és a Grant kapitány gyermekei történetét. Utóbbi esetekben persze maga a szerző írja tovább a történetet, neki inkább elnézi ezt az olvasó. Egy folytatás akár jól is sikerülhet, még ha nagy valószínűséggel nem is fogja überelni az eredetit.

A Micimackót persze nem az 1956 óta halott Alan Alexander Milne, hanem David Benedictus írta tovább Return to the Hundred Acre Wood címmel, és az angol eredeti után egy héttel már a magyar fordítás is a boltokban volt. Valószínűleg a „felismerhetőség” (tehát az eladhatóság) miatt lett a magyar fordítás címe Micimackó visszatér.

A Milne-történetekkel már akkor egészen különleges viszonyba kerültem, amikor még nem én olvastam őket, hanem nekem olvastak belőlük. Ráadásul Benedictus történetében épp egy vidrával bővült a Százholdas Pagony-lakók csapata. Világos, hogy ezt a folytatást nem hagyhattam ki.

A Milne-féle Micimackó (pontosabban: a Micimackó kuckója) ott ér véget, hogy Róbert Gida elmegy az Erdőből. Vélhetőleg felnőni. Vagy iskolába. Mindenesetre oda, ahol már nem nagyon engedik Semmit csinálni. Azon a ponton elképzelhetőnek tűnik, hogy már semmi nem lesz olyan, mint régen, még akkor sem, ha Róbert Gida esetleg visszatér majd az erdőlakók közé.

A továbbíró számára a nagy kérdés tehát az, hogy milyen legyen az az új történet, amelyben esetleg már nem olyanok a dolgok, mint régen. Miközben mindennek felismerhetőnek kell maradnia.

Benedictus jó mesterember: a Milne által kitalált figurák jellemvonásai, beszédmodoruk és általában a könyv stílusa, hangneme felismerhető: követi az eredetit. Mi az, ami első látásra is megváltozik? 1. Róbert Gida „öregszik” egy évet: vakációra tér haza az iskolából. A könyv rajzain is nyúlánkabb, nagyfiúsabb, mint korábban. (A rajzok egyébként Mark Burgess munkái, aki az eredeti E. H. Shepard-illusztrációk világát reprodukálja profi módon.) 2. Micimackó állítólag (a könyv reklámkampánya szerint) felszedett néhány kilót. Ez is legfennebb a rajzok szempontjából fontos. 3. Micimackó és Malacka együtt laknak. Malacka házába Bagoly költözött be. Úgy, ahogy ezt a Micimackó kuckója kilencedik fejezetének végén már megtudhattuk, de látni nem nagyon láthattuk. 4. Felbukkan egy új szereplő: Lottie, a vidra. A magyar változatban Vilma névre hallgat. A fordítói döntés mögötti érv valószínűleg az lehetett, hogy a „vidra” szó hangalakjához legközelebb álló magyar női név a Vilma, angolul pedig a becézett vidra valószínűleg „ottie” volna, amelyik közel áll a „Lottie”-hoz. A döntés elfogadható, bár a „Lotti” szerintem jobban talált volna a figurához, aki kicsit egoista, kicsit exhibicionista, de a csapatépítő tréningekben igencsak benne van. Benedictus alighanem egy amerikai cheerleaderről mintázta. A „Lotti” név nem hangzott volna idegenül Kästner regénye miatt, és egyébként a korábbi Micimackó-fordításokban is megőrződtek angol nyelvi nyomok például Kanga nevében. De ez kevésbé lényeges, és, ismétlem, elfogadható döntés.

A gond az, hogy a történetek nem elég erősek. Krikettjáték és szabályai? Népszámlálás az Erdőben?? Tanórák??? Helyesírási kvíz???? Az alapkonfliktus mindannyiszor ismétlődik: az állatok nem igazán értik, mire jó az egész, és nem tudnak megfelelni az elvárásoknak, mint ahogy az már indulásból sejthető. Ha az volt itt a tét, hogy az „iskolai” világ kellékei szembesítődjenek a Százholdas Pagony világával, akkor ez kicsit lapos konfliktus. Egyedül a krikettjáték szabályainak egyoldalas ismertetésekor érezheti azt az olvasó, hogy Róbert Gidának ez tényleg fontos, s a lelkesedése, ha a szavaiból nem is, de a gesztusaiból átragad a többiekre. Valamit játszanak is aztán, ami valószínűleg emlékeztet a krikettre, néhányan jól is érzik magukat, miközben játsszák, szerethetően csetlenek és botlanak.

A könyv vége felé egy földrajzlecke is beúszik a konfliktusok közé, mégpedig az, hogy a Tigrisek Afrikában élnek-e vagy Ázsiában. „Szerencsére” közben Tigris túl sok szedret eszik, úgyhogy a cselekménynek egy másik szála is kialakul, amelyben Tigris nagyokat böffent. Hiába figyelmeztette Vilma, hogy a szeder piskótatésztával és vaníliasodóval a legfinomabb.

A „legklasszikusabban” micimackós történet egyértelműen az, amikor negyven napon és negyven éjszakán át nem esik az eső, és vizet kell szerezni. (Ez a Milne-féle árvíz és a Malacka-hőstettek epizódjainak sajátos ötvözete. Sok víz helyett kevés víz, Malacka hőstetteinek megéneklése helyett Malacka hőstettének háttérbe szorítása.) Az iskolás konfliktust szerencsésen megússza, de eléggé Micimackó-idegen kiindulópontú történet egy másik epizód, amelyikben Micimackó elindul, hogy megköszönje a méheknek, hogy azok mézet készítenek, s ennek fejében ajándékot akar nekik vinni. Egy ilyen ötlet után egy feldagadt orr a minimum, ami jár az ötletgazdának…

Aztán Bagoly író akar lenni, és erről minden erővel le akarják beszélni a többiek – nem is igazán érthető, hogy miért.

Nagyjából a könyv közepén, ennél a Bagoly-epizódnál derül ki, hogy mi a fő gond Benedictus könyvével: az, hogy mindegyik fejezetben mindegyik figurát megpróbálja felléptetni. Visszagondolva a Milne-történetekre, ez korántsem volt erős szabály: egy történet magától értetődő természetességgel állhatott annyiból is, hogy Micimackó és Malacka lábnyo-mok után vadásznak a hóban, és Róbert Gida nézi őket – nem volt szükség a többiekre. A Benedictus-könyv hatodik fejezetében Bagolyt a „közösségi életbe” próbálják mindenáron beráncigálni vagy visszaráncigálni – hiányozna a csoportképről, amelyiknek abban a fejezetben is létre kell jönnie, ahogy mindegyikben a Micimackó visszatér lapjain. A Nagy Csoportos Összejövetelek épp amiatt veszítenek a súlyukból ebben a könyvben, mert gyakorlatilag minden fejezetben sor kerül rájuk. „Mind együtt vagyunk és mind hepik vagyunk” – mintha ennél valamivel többről szólt volna a Milne-féle Micimackó.

Jól észrevehető az is, hogy Benedictus könyvében megritkultak a Micimackó-féle zümmögések és dalok. A Milne-könyvekben szinte mindegyik fejezetben felbukkantak, „csak úgy” – és megadták azt a nonszensz-alaphangnemet, amelyikre nagy természetességgel épülhettek rá a történetek. A Micimackó humoráról nem igazán lehet beszélni a Micimackó-dalok nélkül. Az új kötetben igazából kétféle dalocska bukkan fel (összesen öt darab): három klasszikus panegirisz (Vilmának, Malackának, illetve Róbert Gidának címezve) és két nóta a mézről és annak fontosságáról. Ez így kevés – és nem mennyiségi szempontból, hanem azért, mert így elsikkad valami lényeges az eredeti történetek hangneméből.

A felbukkanó vidra egy kis üdeséget hoz a történetbe: ő is menedzsertípus, mint Nyuszi, csak lazább és érzelemköz-pontúbb. Igazán nyomasztó lenne, ha minden sikerülne neki, de szerencsére nem úgy alakulnak a dolgok. Így egyszerűen csak szerethető, ugyanúgy, mint a többi Pagony-lakó, akik távolról sem tökéletesek.

A Micimackó visszatér szerintem kudarc, de nem azért, mert eleve kudarcnak kellett volna lennie. Azért kudarc, mert a felszínen mozog – a figurák jellemének reprodukálásán és a stíluson nem jut túl, a saját hozzájárulás pedig (1. maga a cselekmény; 2. az „együtt vagyunk”-ideológia; 3. az iskolai világ és a játékvilág konfliktusa) keveset nyújt. Még akkor is, ha ebbe a kevésbe egy vidra is beletartozik…

A legtöbb, amit várhatunk tőle, az, hogy újra és más szempontból hívja fel a figyelmet az eredetire.

 

 

*Móra Könyvkiadó, Bp., 2009. Fordította Révbíró Tamás

 

 

 

 

Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal