HU  |   RO  

Korunk 2009 December

Az X generációtól Pierre Bourdieu-ig


Keszeg Anna

 


Mindig is volt valami generációk-közöttiség érzésem. Mintha az önmeghatározá-sok mind abból alakultak volna ki, hogy olyan sem, olyan sem, olyan sem, hanem valami más. (Azt egyáltalán nem zárom ki, hogy minden generáció így van ezzel. Csak éppen a tagadás tartalmában vannak különbségek.) Felteszem, valami köze azért mindehhez annak is volt, hogy 89 decemberében úgy néztük mi, utolsó pionírok az Állatfarmot meg a Diktátort, hogy sem elég kicsik, sem elég nagyok nem voltunk hozzá. Tudtuk, hogy mi a banán- meg déligyümölcshiány, de még a késő gyerekkorban sikerült pótolni a megvonással együtt járó traumát. Már színes tévében néztük az Isaurát meg a Dallast.

1987-ben az AEÁ-ban befutott az X generáció, a „literary Brat Pack”, 89-re Easton Ellis, McInerney, Janowitz jó eladási mutatókat produkáló szerzők voltak. Irodalmiasították azt az életérzést, amit az arculati elemek százszázalékos kidolgozásából nyerni lehet. 1989 végén Jacques Derrida pályájának ún. politikai fordulópontját érlelgette, sokat nem írt, de sokat nyilatkozott. 1989-ben jött ki Tim Burton Batmanje, 89 legnagyobb kasszasikere, Jack Nicholson Joker-alakításával, az elmúlt öt év legsikerültebb remakjeinek elődje. 1989-ben négy kategóriában tarolt az Esőember, s elkészült Oliver Stone kultuszfilmje, a Született július 4-én, s avatta Tom Cruise-t azzá, akinek mára karikatúrája. Ugyanebben az évben készült el a Halálos fegyver 2. A Vietnam-tapasztalat az amerikai filmgyártás nagy kliséjévé lépett elő. Jodie Foster megkapta első Oscar-díját az A vádlottakban nyújtott alakításáért. Ez évben forgatták a Keresztapa III-at. 1990 májusában kezdték el sugározni a kilencvenes évek kultuszsorozatát, a Seinfeldet, 1989 decemberében már kidolgozott verzióban volt, átment az első szelekciókon. 1989-ban forgatták a Linda harmadik szezonját. 1989 decemberében Michael Jackson Bad-turnéja lezárult, megjelent Madonna Like a Prayere, és a popdíva hivatalosan a legjobban kereső nőművészek közé lépett elő. 1988-ban Freddy Mercuryn az akkor még diagnosztizálatlan HIV-vírus tünetei mutatkoztak, és 1989-ben a Queen The Miracle című albumát a nyilvánosságtól teljesen visszavonulva vették fel. 1989-ben kapott másodszor Grammy-díjat Jean Michel Jarre a New Age kategóriában, hogy 1990-ben a francia nemzeti ünnepen, a La Défense elé emelt színpadon több mint kétmillió néző előtt énekeljen. Az 1987-ig a Patou-háznál dolgozó Christian Lacroix egyéni divatházát 1989-ben terjesztette ki a ruházkodási termékek mellett parfümök, kiegészítők gyártására, s lett a nyolcvanas évek kultikus divattervezője. 1990-ben 1989-es kollekcióiért Vivienne Westwood megkapta a British Designer of the Year címet. 1988-ban fedezték fel Kate Mosst, aki aszimmetrikus arcával és fiús alkatával 1989-re lenyomta a Crawford–Schiffer–Campbell hármast. S ezzel hivatalosan lezárult a divatvilág történetében a „szupermodellek” kora. Kate egyébként a nyolcvanas évek divatbibliájának számító The Face borítójára kerüléssel szerzett hírnevet magának. 1989-ben csúcson volt a Barbie-láz. 1989-ben vonták ki az elképesztő teljesítményrobbanást okozó turbómotorokat a Forma 1 színpadáról. A sebességkultuszt a biztonsági elvárások iránti megnövekedett figyelem és központi rendelkezések korlátozták. Spanyolországban konszakrálódott Pedro Almodovar, Franciaországban alakult Mathieu Kassovitz. Meghalt Weöres Sándor. Pierre Bourdieu a Collège de France szociológia, Georges Duby a középkori társadalmak története katedrájának volt tanára. 1989-ben került kereskedelmi használatba az első internetes levelezőprogram.

Az érett nyolcvanas évek és a kezdődő kilencvenes. A média pluralitása a fénykorát élte másutt, volt értelmes sztárság és értelmes népszerűség, a tömegkultúra kutatása mindenféle izgalmakkal kecsegtetett. Még volt lehetőség a médiavilág és konzumerizmus marxista kritikájának kifuttatására, de mindkettő magas szintű gyakorlására is. A biztonsági normák szabályozta életvezetésnek még minimum tíz évet kellett várnia. Nekem/velem ez történt húsz évvel ezelőtt.

 

 

 

 

 

 

 

Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal