HU  |   RO  

Korunk 2008 Május

Kilencedik part


Bódis Kriszta

 


                                 nagyanyám, Csurgói Irén


 


A Hold alatt sötét


gyors felhők itatják


fel a világosságot


 


Egyik énem könyörög


legyen bármi ami


megszabadít


ettől a csendtől


 


„Őrizzük lelkünket türelemben”


mondod gúnyosan


s talpig szent palástodba


burkolózol


 


De a tenger önkívületében


már nem türtőzteti magát


hullámai kibomolva


mind fájdalmasabb


és hangosabb


 


Szemérmességed


éberen tart


ugrásra készen


 


Másik énem az égboltra


tekint lesi Isten


égitestekkel kivésett


parancsait


 


Szűziességed élvez


és mulat önnön élvezetén


mintha síkos férgek


közé léptem volna


mezítláb


 


A tenger hidege


csigaarccal lomhán


kicsusszanni próbál


hasam alól és


lábam közül most


egészen el kéne


merülni hogy


csontjaim se legyenek


 


„Hát így bánsz isten


madaraival?” kérdezed


s kezem mellkasodban


verdeső szívedre


szorítod


 


A fűteraszt könnyű


váltakozó szél


emeli meg alattunk


így jutunk túl az első


órán nézzük a kilátást


mintha történhetne


bármi hogy


megszabadítson


 


Láthatatlan kéz lazítja meg


bársony nyakad körül


a papi gallért s te föllélegzel


öntudatlanul


 


Egyik énem sosem


ismeri majd el


a domesztikáltság


kötelmeit


s szájában ütőered


riadt lüktetését érzi


állkapcsa közt tartja


a gégéd


a csigolyákat harapja


a tarkó pihéi közé nyal


feltörő különös hangjaidtól


elborulva tépi le rólad


a fekete posztóvértet


amely izmos barna


fiatal testedet féken tartja


előlem


 


Följajdulsz s veled én is


az olíva ligetek hegyében


gubbaszkodó pacsirták


dalba fognak s én végig


pásztázlak bizonytalanul


és kíváncsian mint


a tengerfelszínt csókolgató


hajófények fulladásig


beszívom illatod érzem


hogy kívánsz s a valóság


madara elkallódik


az álom-űrben


csordultig telek


belőled amíg egyszer csak


magadból kibontasz


mintha virágos


kárpitozott zsámolyon


térdelnél előttem


úgy kanyarít csillagos


palástot válladra a tengerrel


hézagtalanul összeforradó


mennybolt


s megkondulnak a


bolygók amíg lepereg


az ég rózsafüzére


üdvözlégy Mária


kegyelmed teljes


 


Egyik énem


oldalában a lelkiismeret


sarkantyúival


 


Másik énem kezessé


tette a bikát s monteráját


szarvára akasztja


 


Isten pedig feloldoz


s a nagy magányban


szíven üt emberi hangja


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal