HU  |   RO  

Korunk 2008 Március

Műfajemigráció? Blogtörténet és naplóirodalom


Keszeg Anna

 


Ebben a rövid kutatásmódszertani összefoglalásban azt a hipotézist igyekszem bizonyítani, hogy az irodalmár, illetve az, aki a papíralapú íráshasználat felől közelít, kevesebb eséllyel indul a blogkutatás1 kérdéseinek megoldásában, mint az, aki az íráshasználat e módjának ismeretében dolgozza ki módszertani, elméleti modelljeit. Persze ott van még az a sokkal inkább járható út, melyet a társadalomtudományok jelentenek a felhasználói stratégiák, a webes felület birtokbavétele, az identitásformálás pszichológiai összetevői2 stb. kérdéskörében. Ha viszont a blogokra nem ebből a szempontból vagyunk kíváncsiak, hanem „műfajként”, az írás profi, irodalmi használatának egy verziójaként tekintünk rájuk, módszertani pesszimizmusomat máris jogosnak érzem.


Kiindulópontként annak a Philippe Lejeune-nek a webes naplókról szóló kötetét választottam,3 akinek önéletírással kapcsolatos kutatásai, az önéletírói paktumként hivatkozott elmélete a magyar olvasóknak már ismerős.4 Az irodalmi szövegekből kiinduló elmélet, mely egy eminensen szépirodalmi naplóra, Rousseau Vallomásokjára alapozta a műfaj, illetve az önéletírás mint írásaktus sajátosságainak hipotézisét, egyre tudatosabban orientálódott a köznapi írásmódként5 jelen levő naplóírás felé, Lejeune a szociológiai felmérések módszertanára emlékeztető adatgyűjtéssel hozta létre a francia nyelvű személyes naplók gyűjteményét, illetve összegyűjtött minden, a személyes, egyes szám első személyű írásmóddal kapcsolatos francia nyelvű szakirodalmat.6 Az irodalmi szövegtől7 való fokozatos eltávolodás egyik állomása a „Cher écran…” című kötet is, mely – tapasztalataim szerint – egyedülállóként az önéletírás „műfaji” gyakorlata felől közelíti meg a bloggolás/blogozás (és még véletlenül sem blogvezetés) problémáját. A kísérlet nekem leginkább azért tűnik izgalmasnak, mert lehetővé teszi a történeti vizsgálatot, a longue durée-szemlélet bevezetését, melyet a kérdésnek szánt szociológiai ihletésű felmérések úgy kerülnek meg, hogy generációváltásról, szakadásról beszélnek.8 A kérdés tehát az: van-e köze (az egyszerűség kedvéért) Rousseau-nak azokhoz a bizonyos netes, egy felhasználói profil alá rendezett, időben is strukturált szöveghalmazokhoz? 1999-ben még jogosan tűnt úgy, hogy igen.


A „Cher écran…” tulajdonképpen két felmérés eredményeit összesíti, melyek egymással médiatörténeti összefüggésben állnak. A kötet egy címet visel ugyan, viszont két részre oszlik, a második rész pedig a „Cher web…” címet kapta. Már e két cím egymáshoz való viszonyában is azonosítható a kötet jellemzője: kísérleti tudományos munka, illetve még inkább kutatónapló. Az első egység egy olyan felmérést értékel, melyet a szerző a füzetről a számítógépes naplóírásra áttérők körében végzett. A 66 beérkezett válaszból nem mindeniket számítógépen naplót vezető személy írta. A második esetben a kutató a néhány webkereső által kiadott 68 francia nyelvű blogot olvassa végig szisztematikusan. A két egység felépítése nagyjából azonos: az elemzett anyag, illetve az ahhoz kapcsolódó álláspontok váltják egymást. Az első esetben hosszabb elméleti bevezető előzi meg a felmérés eredményeinek, a felhasználók leveleinek közlését, majd pedig kutató és naplószerző dialógusát. A második esetben a webes naplók olvasásával párhuzamosan íródó naplót az 1999. november 4-én elérhető francia nyelvű webes naplók kivonatai, egy napló teljes közlése, illetve e „blogok” pontos listája és elérhetősége követi, epilógusként pedig a könyv megírásának idején írott, a kérdéssel kapcsolatos kutatónapló. A kutatásnak majdhogynem nincsenek szempontjai, melyet a kötet szerkezete – a két kutatónapló közlése miatt – nyilván kellőképpen indokol, megérzésem szerint azonban inkább a feldolgozott anyag minőségével és mennyiségével hozható összefüggésbe. A gond a felmérés időpontjával, illetve a felhívás népszerűsítésével van. Egyrészt a kötet is hivatkozza 1999 adatait a francia nethasználatra vonatkozóan (3,7 százaléka a háztartásoknak rendelkezett internettel, a háztartások 20 százalékában volt számítógép, 17.)9 – innen már következik, hogy a potenciális populáció sem nagy, a tényleges felhasználók száma pedig mindenképpen kisebb ennél. Másrészt pedig Lejeune eleve olyan fórumokon hirdette felhívását, melyek szépirodalom-barát közönséget feltételeznek (Faute à Rousseau, Lire, Le Magazine littéraire, Le Quinzaine littéraire, Culture-Matin, Radio-Luxembourg irodalmi adása). Ez a szegényes forrásadottság hagy nyomot a szövegen is, mely a tényleges elemzéseket megkerülve (a szerző naplója időnként ítélkezik is a blogszerzők stílusa felett) elvi kérdéseket tárgyal, s a megfogalmazott hipotéziseket időnként egyetlen kérdezői válasz támasztja alá. A felhívás szövege pedig, amint maga is belátja (17.), irányított kérdésektől hemzseg. A megkérdezetteknek füzet és képernyő eltéréseire kell fókuszálniuk. Idézek néhányat a papírformátum át sem gondolt prioritásának megnyilvánulásaiból: „De ha átváltunk a webes felületre, létrehozunk egy kis közönséget a magunk számára, nincsenek kötelezettségeink? Kilenc hónapot fogok majd várni, hogy Kockafej felébredjen? Valamiféle csengővel jeleznie kellene, hogy új bejegyzés van…” (195.) Az 1999. október 7-i bejegyzésben pedig felismeri a felhasználó alapján az egyik blogot, mintha egy irodalmi művekre jellemző, viszonylag állandó szerzőséggel dolgozna. A másik megállapítás pedig a kutató keserve a vizsgált anyag elképzeléseihez képest tapasztalható eltérése fölött: „Mindig ugyanabban az irányban zajlik minden: a napló ötlete inkább megkísérti az informatikához értőt, mint hogy a naplóvezetőt kísértené meg az informatika ötlete. Új közönség ez, új kultúrával, és olyan helyzetbe hoz, mely talán csak hasonlít a klasszikus naplóvezetéshez…” (200.) Innen nézve az is érthető, hogy elmegy levelezőtársai olyan sejtései mellett, melyek a „műfaj” további története szempontjából megfontolandónak tűnnek: „Íme a jövő. Többnek lenni, mint egyszerű naplóírónak: saját létünk elektronikus építészének lenni.”10 (Graham Woodroffe, 19.) Miközben együtt ír a kérdezettekkel, teljesen sajátos, hiszen egy tudományos cél által motivált helyzetből látja írásgyakorlataikat, s emiatt nem tud rákérdezni azok sajátosságára. Ráadásul ha a kötet 351. és 371. oldala közötti bloglistának11 hivatkozásait ma visszakeressük (az is anakronisztikusnak tűnhet, hogy a blogokat címük és szerzőjük, illetve az azonosító webkereső alapján tartja számon, nyilván ez a webes felület akkori adottságaiból is származik), mindössze 3-4 létező találat marad, viszont van egy szájt, melyen a hivatkozott blogok kanadai része összesítetten megtalálható, illetve még néhány, az adott időszakban működő francia nyelvű kanadai blog elérhetősége is megvan.12


A kötet alighanem az egyik legadekvátabb illusztrációja lehet annak, hogy a tudományos eredmények mennyire hamar válnak érvénytelenné. Hiszen, ha a Lejeune által hivatkozott blogokra ráklikkelünk, a mai blogtípusok felől teljesen érthetővé válnak a fentiekben idézett kijelentései. Már csak a címeket nézve (a legtöbb esetben a blog maga nem elérhető már) feltűnő az irodalmi referenciák kedvelése, a versidézetek címül választása, a könyvkultúrára való hivatkozás (a leggyakrabban a „journal” [napló] kifejezés szerepel a blogok címében, gyakran a „journal de bord” [hajónapló] kifejezés, hivatkoznak Cocteau-ra [Le journal d’un inconnu], Rousseau-ra [Les rêveries d’une promeneuse solitaire]13).


A kérdést – innen nézve – érdemesebb fordítva feltenni: a blogoknak ez az architektúrája, melyről Lejeune egyik levelezőpartnere beszélt, nem hordozhat-e olyan összetevőket, melyek a klasszikus napló-, önéletírás-irodalom, a referencialitás kérdésének újragondolását is lehetővé tennék?14 Mert a probléma éppen itt van, és innen lehet visszaváltani Lejeune önéletírói paktumának kérdéséhez. Amit történetileg a 18. század előttre nem terjesztett ki, azt most megteszi időben előre. Egyik eljárás elmaradása miatt kritizálták, a másik végigvitelére serkentették.15 A gond a refe-rencialitás körül van. Az egyszerűség kedvéért térjünk vissza Lejeune önéletrajz-meghatározásához: „prózában írt retrospektív elbeszélés, melyet egy valós személy saját létezéséről ad, miközben a hangsúlyt egyéni életére, különösképpen pedig személyiségének történetére helyezi”.16 Ez az állítás kapcsolódott össze a beszédaktus-elmélet ideológiai hátterével, melyből az irodalmi szövegben megjelenő szerző és szövegen kívüli szerző közötti pragmatikus azonosítási viszony adódott. Az önéletírói paktum pedig az olvasó vonatkozásában ennek az azonosságnak az elfogadását jelentette. Amennyiben Rousseau és a hozzá kapcsolódó önéletírás-hagyomány valóban erre játszott rá (ennek a dilemmának a megválaszolása most nem célom) – talán a Lejeune által leírtnál ravaszabb módon17 –, a blogok tekintetében a probléma nem a szubjektumkonfigurációk körül keresendő. Persze ilyen irányú megközelítés is lehetséges, az arculat, a fotók és videók beállításai azonban az írott szövegnél komplexebb retorikai eljárásokat tesznek lehetővé, s éppen ezért az a bizonyos paktumelv semmiképpen sem tekinthető érvényesnek. És a narrativitással is gondok lehetnek. A blogok története, azok tematikus besorolhatósága éppen azt mutatja, hogy a blogokat a világról való tudás felosztása szerint tartjuk számon, eszerint keresünk rájuk és nem szerzőik identitása, élettörténete szerint. A szerzői identitás szerinti számontartás általában olyan kapcsolathálókat mozgat meg, melyek a blogger-identitástól függetlenül, azon kívül jöttek létre, és a blogrollokban a korábbi kommunikációs formáktól eltérő módon nyilvánulnak meg. És itt magam is csatlakoznék azokhoz, akik fájlalják, hogy az önéletírói paktum elmélete nem kísérelte meg a kora újkori memoárok kérdésének18 integrálását, hiszen a családkönyvek, korai gazdanaplók, peregrinációs naplók éppen olyan elemzési felület lettek volna, melynek „gyakorlati észjárásokat” közvetítő jellege a blogozás gyakorlatát több szempontból is értelmezhette volna.19


A műfaj tehát inkább olyan problémákhoz közelít, mint a nézettség, hivatkozottság, befolyásszerzés, egyfajta szakmai identitás kialakítása, mely aztán állássá,20 gazdasági nyereséggé alakítható. Éppen ezért a megközelítés szempontjai közül eddig bejáratottabb útnak látszik a befolyás longitudinális vizsgálata, az erre vonatkozó statisztikai felmérések, illetve a hálózatépítés, hálózatelemzés módszere.21 A szakmai identitásformálás pedig olyan stratégiákat implikál, melyek a tudományos kommunikációnak adnak eltérő paramétereket.22 Lejeune eljut ugyan a befolyásolás, a nézettség kérdéséhez (191–192.), a gyakorlat viszonylag elenyésző elterjedése miatt azonban úgy látja, hogy a webes tartalom automatikusan fog olvasókat vonzani. Éppen itt látom azonban, hogy az irodalomtörténetbe a történetírás felől érkező kiadás-, média- és könyvtörténeti módszertanok megfontolásaiból kiindulva, azok mintájára lehetne irodalmárként a blogkérdést elgondolni. És nem a szubjektumfejlődés kérdése felől. Hiszen a blogok esetében a feljegyzések átállítható időpontjai miatt még a keletkezés meghatározása is olyan gondokat vet fel, melyek a kalózkiadások azonosítására emlékeztetnek.23


Úgy látom, Lejeune sikertelenségét a rossz időzítésen kívül az is okozhatta, hogy az önéletírói paktum ahhoz az önmagunkról való beszédre folyamatosan rákényszerítő episztéméhez szól, melyről Foucault próféciái szóltak. Miközben a hullámok valóban elsodorták azt a bizonyos emberarcot. Hogy korábbi kérdésemhez visszatérjek, 2008-ban is jogosan tűnik úgy, hogy Rousseau-nak a bloggerekhez köze van, csak eredményesebb a bloggerekből kiindulva Rousseau-t újraértékelni, mint Rousseau-ból kiindulva a bloggereket.


 


JEGYZETEK


1. A kifejezést Holczer Márton szociológustól veszem át, akinek a blogja több blogozással kapcsolatos bejegyzést tartalmaz. http://holczer.blogter.hu/ (2008. 02. 04.) A továbbiakban a netes hivatkozások mellett zárójelben álló időpont a konzultáció időpontjára vonatkozik.


2. Ld. az „internetpszichológusi” szakma létrejöttét. A blogkérdés a társadalomtörténet, a professzionalizáció és a foglalkozástípusok szempontjából is érdekes, hiszen sok új szakma megszületéséhez vezet el. Ld. pl. a divatbloggerek esetét. A világ leghivatkozottabb divatblogja szerzőjének megélhetését blogja már biztosítani képes. (http://www.thesartorialist.blogspot.com/) A blog 2005 szeptembere óta működik.


3. Philippe Lejeune: „Cher écran…” Journal personnel, ordinateur, Internet. Seuil, Paris, 2000.


4. Mekis D. János–Z. Varga Zoltán (szerk.): Autobiográfia-kutatás. Helikon, 2002/3. Philippe Lejeune: Önéletírás, élettörténet, napló. L’Harmattan, Bp., 2003. Ford. és vál. Z. Varga Zoltán. Lejeune magyar recepciójának másik állomása a pécsi Írott és olvasott emlékezet című konferencia volt (2005. dec. 1–2.).


5. Ennek a kérdéskörnek antropológiai és etnológiai szakirodalma van. Ld. D. Fabre kutatásait. Daniel Fabre (éd.): Écritures ordinaires. BPI Centre Georges Pompidou, P.O.L., Paris, 1993, illetve Uő (éd.): Par écrit. Ethnologie des écritures quotidiennes. MSH, Paris, 1997. Részletes összefoglalás: Keszeg Vilmos: Élettörténetek populáris regiszterekben. Jakab Albert Zsolt – Keszeg A. – Keszeg V. (szerk.): Emberek, életpályák, élettörténetek. BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, KJNT, Kvár, 2007. 151–199.


6. Az Assotiation pour Autobiographie-t 1991-ben alapította Chantal Chaveyriat-Dumoulinnel együtt. Ld. http://sitapa.free.fr/, illetve www.autopacte.org.


7. A francia kulturális identitásnak itt – fel sem tett kérdésként – különös jelentősége van. A naplót Lejeune kutatásai francia műfajjá avatták, s bár nyilván némi torzítás is van abban, hogy éppen Rousseau a kiindulópont, a memoárirodalom divatját egyetlen más kultúrkörben sem haladták meg. A személyes írásmód nagy klasszikusai, a kulturális hegemóniáját naplói által megerősítő Beauvoir, az évente egy-egy naplót kiadó Renaud Camus, aki e projektje végbevitele miatt költözött kis vidéki kúriájába, stb. olyan szépirodalmi vállalkozásokat indítottak el, melyek e közegen kívül nem jöhettek volna létre.


8. Giuseppe Granieri: Blog generation. Laterza, Roma, 2005. (A továbbiak szempontjából azt hiszem, nem elhanyagolható kérdés az sem, hogy Granieri maga is elkezdett blogot vezetni, a blogján a könyvére érkezett reakciók is követhetőek. http://www.bookcafe.net/blog/ 2008. 02. 01. A gyakorlat leginkább annak gyakorlása által közelíthető meg teoretikusan is.) Agathe Lepage (szerk.): L’opinion numérique. Internet: un nouvel esprit publique. Dalloz, Presaje, Paris, 2006. Szintén generációs jelenségként közelít a kérdéshez, de a felhasználó gyakorlati szempontjából Benoit Desavoye (szerk.): Les Blogs. Nouveau média pour tous. M2 Editions, Paris, 2005.


9. Csak összehasonlításként, bár más feltételek mellett, az első magyar blogkutatás eredményei: Bujdosó Bori internetpszichológus 2004-ben Bloggerek Magyarországon címmel végzett kutatást a magyar blog-vi-szonyokról. 336 blogger töltötte ki a kutatás alapjául szolgáló online kérdőívet, és 14 naplóíróval készítettek interjút. Ezek alapján kiderült, hogy a mintába bekerült magyar bloggerek 61 százaléka férfi, ami nem felel meg annak a közkeletű (előítéletes) elképzelésnek, miszerint a magyar blogok többségét lányok írják. A válaszadók átlagéletkora 25 év, a legfiatalabb blogger 12, a legidősebb 56 éves volt.


http://e-media.freeblog.hu/Files/bloggerek_magyarorszagon.pdf. (2008. 02. 01.)


10. A folytatás utópisztikus: „Az utókorra nem penészedő füzethalmazt, hanem életünk egységét hagyományozni. Az eljövendő generációknak saját CD-romot, a Földön követhető nyomaink szerény tanúját ajánlani fel.”


11. A kutatás eredményei röviden. Összesen: 68 blog. Nem: 32 férfi, 30 nő, 5 heteroszexuális pár, 1 azonosíthatatlan. Ország: Kanada 47, Franciaország 13,5, Svájc, 1,5, Belgium 2, Japán 1, azonosíthatatlan 3. Életkor: 13-tól 52-ig, pontosan nem megállapítható, főként a karrierjük elején levő, 20 és 30 közötti fiatalok.


12. http://www.fugitif.net/oeil_et_plume/cercle.php. (2008. 02.01.) Az histoire linkre kattintva azt is elmondják az alapítók, hogy a gyűjtemény az informatikai felszereltség milyen állapotának felel meg. Megadom itt néhány elérhető blog hivatkozásait, a legkésőbbi utolsó bejegyzése is 2006 augusztusából származik: http://www.lavie.ca/sophie/; http://www.geocities.com/SoHo/Atrium/1713/;


http://www.bloodwolf.org/~zubial/web/zubvotre.htm (mindhárom konzultációs időpontja: 2008. 02. 01.).


13. Les rêveries du promeneur solitaire / A magányos sétáló álmodozásai. A blog címe nőnemben és határozatlan névmással tartalmazza a promeneur szót.


14. Innen nézve nagyon izgalmasnak látom, hogy Tóta W. Árpád Kazinczyhoz viszonyítása a blogkommentekben már megtörtént: http://w.blog.hu/2008/01/02/kepmesek?fullcommentlist. (2008. 02. 06.) Ferencz Enikő éppen a kávéházak kötetlen beszélgetéséből indul ki: Blogoszféra. Korunk, 2006. december. http://www.korunk.org/oldal.php?ev=2006&honap=12&cikk=2187.


15. A műfaj 18. századinál korábbi történetére, illetve ennek Lejeune elméletéhez való viszonyára ld. Gisele Mathieu Castellani: La scène judiciaire de l’autobiographie. PUF, Paris, 1996. Jean-Pierre Vernant: L’individu dans la cité. In: Sur l’individu. Actes du Colloque de Royaumont, Paris, 1987, 20–37. Illetve a kötet 87-88. oldalán ld. a webes naplók kutatására serkentő személyeket.


16. Philippe Lejeune: Az önéletírás meghatározása. In: Helikon, 2002/3, 272–285.


17. A Rousseau-eset ilyen vonatkozású olvasatát adja Antoine Lilti: De la dispute à l’affaire, la querelle entre David Hume et Jean-Jacques Rousseau (1766). In: L. Boltanski (éd.): Affaires, scandales et grandes causes. De Socrate à Pinochet. Stock, Paris. 2007, 177–196.


18. Ezzel a korpusszal kapcsolatban ld. Tóth Zsombor kutatásait. Műfaj vs. íráshasználat?; Homo scribens. In: Uő: A történelmem terhe. Komp-Press, Korunk Baráti Társaság, Kvár, 2006. 333–406; 406–431.


19. Lejeune folyamatban levő projektje is ebbe az irányba látszik mutatni.


 http://www.autopacte.org/Comment.html. Az újabb könyv megjelenése azonban még várat magára.


20. Ilyen motivációk követhetőek pl. a Vogue 2007-es divatblogfelmérése kapcsán. Pl. http://letterstomarcjacobs.blogspot.com/ A szakmai identitásformálásra példát Holczer leírásában:


http://holczer.blogter.hu/?post_id=207709. (2008. 02. 04.)


21. Ezekre vonatkozóan ld. Henry Farrell–Daniel W. Drezner: The Power and Politics of Blogs. Public choice, 2008/134, 15–30. Köszönöm Fazekas Zoltánnak, hogy erre a tanulmányra felhívta a figyelmem.


22. Thierry Baruch: Blog professionnel. Un outil d’échange et de comunication. Ed. ENI, St. Herblain, 2006.


23. Izgalmasnak látom, hogy az egyes nyelveken írott első blog azonosításának mekkora jelentőséget tulajdonítanak. Ez a kérdés Lejeune kötetében is ott van (kizárólag a francia nyelvű blogok érdeklik), de hasonló kérdésre magyar vonatkozásban ld. http://www.jox.hu/cikkek/107/9, (2005. 05. 20., a konzultáció időpontja 2008. 02. 04.), román vonatkozásban: http://comanescu.hotnews.ro/leapsa-cognitiva-care-a-fost-primul-blog-romanesc.html (2007. 11. 29. az elérés időpontja: 2008. 02. 04.), megjelent Dilemateca, 2007. 12. 15. Nr. 201. http://www.dilemaveche.ro/index.php?nr=201&cmd=articol&id=7281


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal