HU  |   RO  

Korunk 2007 Február.

Dokumentum a költő és költészettanár Csokonairól


Keszeg Anna

 


Demeter Júlia–Pintér Márta Zsuzsanna: „Jöszte poétának”.
Egy ismeretlen Csokonai-versgyűjtemény


 


 


A könyv, amiről a továbbiakban szó lesz, a tudományos munkák azon kategóriájába tartozik, amelyekben a felfedezés eseménye határozza meg a feldolgozás jelentőségét is. Hiszen a 2005-ös Csokonai-emlékév kétségkívül legjelentősebb filológiai újdonsága volt Demeter Júlia és Pintér Márta Zsuzsanna felfedezése, a Szatmárnémeti Gyűjtemény.1 A szerzők a kommemorációs év konferenciáin többször is beszéltek a felfedezés jelentőségéről,2 illetve több általuk3 vagy a Csokonai-kutató Debreczeni Attila4 által írt tanulmány, ismertetés is kitért a Csokonai-autográfokat is tartalmazó kéziratos füzet újdonságértékére. Az Argumentum kiadónál megjelent kötet összegzi a lelet felfedezéssé alakulásának történetét, és hozzáférhetővé, hivatkozhatóvá teszi ezt a szakmai érdeklődésre méltán igényt tartó forrást.


A Szatmárnémeti Gyűjtemény a Szatmár Megyei Könyvtár állományából került elő.5 A szerzők szerint „eredetéről any-nyit lehet tudni, hogy egy nagyobb sárospataki anyaggal együtt jutott Szatmárnémetibe, jelen kötet azonban – tartalma, főleg az 1–195. lapig terjedő első része alapján – egyértelműen Debrecenből származik”.6 A kéziratos füzetet A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája is számon tartja,7 bár vele kapcsolatban – nyilván – másolt és nem autográf Csokonai-versekre utal. A kézirat 163 verset és 2 állatdialógust tartalmaz, melyek közül 62 ismert Csokonai-vers, nyolc feltételezhetően az, a két állatdialógus szintén Csokonaié, illetve két verssel szerepel még (Rím) Kováts József és Szentjóbi Szabó László. A Csokonai-versek között két, az eddigiekben címjegyzékről már azonosított vers is előkerült (Edgy Vén Asszonyrol; Vis et nequitia quidquid oppugnant ruit), illetve a füzet néhány oldalán Csokonai kézírása is azonosítható. A füzet versszövegeinek paratextusaiból (pl. A Publ.[ico] P.[raeceptore] Cs[okonai] M[ihály] Dict.[ata]) az derül ki, hogy a füzet possessora Csokonai poetica classisbeli tanítványa lehet, s a praeceptor–tanítvány viszony korabeli gyakorlata magyarázhatja a két, illetve több kézírás jelenlétét is ugyanabban az iskolai füzetben.


Pintér és Demeter kötete három részre tagolódik. Az első rész (Egy ismeretlen versgyűjtemény. 5–59.) kérdésfelvető irodalomtörténeti tanulmány, mely a kézirat karakterének és történetének ismertetését, bejegyzéseinek tipologizálását, illetve a felfedezés filológiai tétjének vázolását kísérli meg. A második rész (A Szatmárnémeti Gyűjtemény. 59–216.) szövegközlés, a harmadik pedig (216–326.) a közölt szövegek jegyzetanyagát tartalmazza. Ilyenként a „Jöszte poétának” sajátos természetű filológiai munka: a Csokonai kritikai kiadásra ráépülő kritikai kiadás. 2002-ben lezárult ugyanis Csokonai Összes Műveinek kritikai kiadása,8 a vállalkozás digitalizálási kísérletként Debreczeni Attila irányításával folytatódik ugyan, a munka azonban inkább a médiumváltás következményeinek belátását, illetve kiaknázását, mintsem tartalmi módosításokat jelentett volna. A Szatmárnémeti Gyűjtemény miatt a kritikai kiadásban megjelent költemények első kötetének anyagát, Csokonai zsengéit kell majd újratárgyalni. Mindkét forrás a kollégiumi poétika-oktatáshoz kötődik, és olyan verseket tartalmaz, melyek a poetica classisban zajló oktatással állnak kapcsolatban. A szatmárnémeti kéziratos füzet mind a szöveggyakorlatok jellegét és tartalmi összetevőjét, mind pedig a szövegek elhelyezésének sorrendjét illetően azonos karakterjegyeket mutat a zsengék kiadásában eddig normaadónak tekintett Zöld Codexszel, melyet a szakirodalom mindeddig Csokonai saját diákkori füzeteként azonosított. A gyűjtemény Csokonai-filológiában elfoglalt helyének tisztázásához tehát a Zöld Codexhez való viszonyáról kell dönteni. A szerzők három lehetőséggel szá-molnak:


a) A Zöld Codex a Szatmárnémeti Gyűjtemény egyik előzménye, legfontosabb forrása. „A Szatmárnémeti Gyűjtemény másolója 1794 tavaszán megkapta a Zöld Codexet, s mindvégig használta azt saját munkájához. Miután elkészült, a másoló Csokonainak adta át mindkét kéziratot, aki saját kezűleg javította ki a Zöld Codex és a Szatmárnémeti Gyűjtemény azonos hibáit, és tovább javítgatott a versek szövegein.”9


b) A Zöld Codex szintén a Szatmárnémeti Gyűjtemény előzménye és forrása marad. Más azonban a másoló és a Zöld Codex viszonya. „A Szatmárnémeti Gyűjtemény másolója 1794 tavaszán úgy találkozott a Zöld Codexszel, hogy Csokonai saját tanári működéséhez felhasználta azt. Elővette évekkel azelőtt készült, diákkori versgyűjteményét, és »oktatási segédkönyvként« használta a poétika tanításakor […]. Tanári munkája közben javítgatott az eredeti szövegen, és jelekkel látta el a számára fontos, illetve mellőzendő verseket.”10


c) A Zöld Codex és a Szatmárnémeti Gyűjtemény egyszerre keletkezett. „E hipotézis szerint mindkét gyűjtemény 1794 tavaszán keletkezett, Csokonai tanári munkájának eredményeként. Mindkettő Csokonai egy-egy diákjának jegyzete, s ebben a jegyzetben vegyesen vannak versek a tanártól (Csokonaitól) és a diákoktól.”11


A harmadik, a két forrás egyidejűségét feltételező hipotézis változtat a legtöbbet a Zöld Codex irodalomtörténeti megítélésén. Hiszen ebben az esetben a Zöld Codex verseinek egy része nem Csokonaitól, hanem diákjától származik. Debreczeni Attila idézett tanulmánya ennek a hipotézisnek a következményeit vonta le,12 s arra tett javaslatot, hogy ezeket a szövegeket „kétes hitelűként” kellene besorolni. A szerzőség kérdése melletti végleges döntés érdekében a szerzők többféle szempont bevonásával próbálkoztak: figyelembe vették a gyűjteményben az egyes versek mellett szereplő jeleket (a ’törlendő’ jelet például), illetve a kéziratos terjedést is. Amely versek esetében továbbmásolás, áthagyományozódás nem történt, ott feltételezhetően nem Csokonai-versekről lehet szó, hiszen a kéziratos terjedés a már Csokonai életében alakulásban levő kultusz egyik tünete volt. Nyilván a stiláris szempont figyelembevétele is eligazító lehetne, ha a zsengék korpuszát nem a kialakulóban levő verselési készség hullámzó stílusa jellemezné. A szerzőpáros így összegez: „A Zöld Codex keletkezésének dilemmájában nem foglalhatunk állást, mivel pillanatnyilag nem adható ellentmondásmentes magyarázat a kézirat születésére, de talán már a kérdések felvetése is új irányokat, kereteket adhat a Csokonai-kutatóknak és új érveket, szempontokat adhat a több évtizede folyó filológiai vitához.”13 Igaz ugyan, hogy a Zöld Codex hitelességét illetően már fogalmazódtak meg kritikus megállapítások, a Szatmárnémeti Gyűjtemény azonban forrásanyagot is társít ezekhez a hipotézisekhez. A Csokonai szövegkorpusz végleges lezárásának kérdése némileg a Balassi-kiadások nyitottan maradó vitáira kezd emlékeztetni.


A kötet szerzői a másoló identitásának azonosítására, illetve a füzet elkészülésének történeti kontextualizációjára is kísérletet tesznek. A filológiai felfedezés oktatástörténeti keretbe helyeződik át, s Csokonai publicus praeceptori tevékenységének mibenlétére és pontos menetére is rálátni enged. Csokonait 1794. január 11-én állítják a poétai osztály élére, s ennek a periódusnak a legfontosabb dokumentuma a kritikai kiadás Feljegyzések kötetének Specimen Po√ętarum ad Annum 1794 diem 23am Septembris címmel ellátott rövid jegyzete.14 A Szatmárnémeti Gyűjtemény dokumentuma lehet a tanítás konkrét menetének, s illusztrálhatja Csokonai rögtönzési technikáját is. A kritikai kiadás keletkezéstörténetei, illetve a Csokonaira vonatkozó emlékezések több esetben is említést tesznek olyan versírási helyzetekről, amikor a szerző szinte heve-nyész-költőként volt képes versszerzésre. A Csokonai-biográfiára vonatkozó kutatások15 több támpontot is fognak nyújtani ehhez a kérdésirányhoz.


Demeter–Pintér kötetének a Csokonai-problémán túlmutató irodalomtörténeti jelentősége is van. Arra figyelmeztet ugyanis, hogy a mindeddig az irodalomtörténet peremvidékére szorított kéziratos versgyűjteményeknek mekkora szerepük lehet a filológiailag lezáratlan életművek értékelésében, s ezzel a közköltészeti kutatásokat az irodalomtörténet termékeny kontextusává avatja.16 Várhatóan a kéziratos versgyűjtemények kutatásának presztízsnövekedése is be fog következni ezzel a felfedezéssel.


A formájában, szövegközlési gyakorlatában igényes kiadvány, a Zöld Codex és a Szatmárnémeti Gyűjtemény anyagának összevetését tartalmazó táblázatok, a hiteles, illetve feltételezhető Csokonai-versek tipográfiai szétválasztása miatt a kötet valóban lehetővé teszi a kézirattal való munka e közlés alapján történő folytatását. Mindössze azt sajnálom, hogy a füzet néhány jelentősebbnek, esetleg problematikusabbnak érzékelt oldaláról a kötet nem közöl fényképeket. A „Jöszte poétának” alkalmas pillanatban került a szakmai nyilvánosság elé. S itt nemcsak az évfordulóra gondolok, hanem inkább arra, hogy Csokonai életműve a kritikai kiadás projektjének lezárulása és digitális formában való folytatása miatt aktuális irodalmi jelenség, illetve hogy a felfedezéssel egy időben biográfiájának újraértékelése is hangsúlyossá vált. Csokonai körül olyan kontextus van kialakulóban, melyben az irodalomtörténeti kutatás többféle premisszája és kutatási módszertana kombinálódhat majd eredményesen.


 


JEGYZETEK


1. Az MTA a 2005-ös év Martinkó-díját is a szerzőpárosnak ítélte oda.


2. A 2005 januárjában szervezett debreceni Et in Arcadia ego konferencián előadás, majd a Károli Gáspár Református Egyetemen 2005 decemberében megrendezett „…s végre mivé leszel?” rendezvényen Debreczeni Attila és Szilágyi Márton részvételével kerekasztal-beszélgetés formájában került sor a forrás szakmai vitájára. (Az első előadás a konferencia kötetében megjelent: Demeter Júlia–Pintér Márta Zsuzsanna: Ismeretlen és autográf Csokonai-versek – új adatok a Csokonai-filológiához, In: Et in Arcadia ego. Szerk. Debreczeni Attila–Gönczy Mónika, Debrecen, 2005, 37–50.)


3. Demeter Júlia–Pintér Márta Zsuzsanna: Ismeretlen versgyűjtemény Szatmárnémetiből. ItK 2005. 1. 47–113.


4. Debreczeni Attila: A filológia haszna (Újabb kérdések Csokonai életműve körül). Lyukasóra 2005. 10. 8–10.


5. Jelzete Ms82. Terjedelme 288 számozott lap, illetve 2 számozatlan levél (előzéklap).


6. Demeter–Pintér: i. m. 7.


7. Stoll Béla: A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája (1542–1840). Balassi Kiadó, Bp., 2002 [1963]. 460–461.


8. Ebben az évben jelent meg a Költemények 5. kötete (s. a. r. Szilágyi Ferenc, Akadémiai Kiadó, Bp. – az első kötet egyébként 1975-ben jelent meg), illetve a Feljegyzések című kötet is (s. a. r. Borbély Szilárd, Debreczeni Attila, Orosz Beáta, Szép Beáta, Akadémiai Kiadó, Bp.).


9. Demeter–Pintér: i. m. 29.


10. Uo. 30.


11. Uo. 31.


12. „Kizárandó-e tehát az életműből 27 magyar (és 14 latin) nyelvű zsenge? Másként kell-e látnunk az ún. toldalékos versek, a nagy felvilágosult elmélkedő költemények keletkezésének folyamatát? Ez csak kettő azon kérdések közül, melyeket a szoros mikrofilológiai vizsgálat nyomán felvethetünk.” Debreczeni: i. m. 10.


13. Demeter–Pintér: i. m. 32.


14. CSVÖM Feljegyzések. 2005, 276.


15. Ezt a kutatási igényt Szilágyi Márton egy 2005-ös tanulmánya fogalmazta meg, mely ugyanakkor példája is ennek a kutatási lehetőségnek. Szilágyi szerint: „Csokonai ismeretes, az irodalomtörténetben többször tárgyalt s ilyenformán ki is nagyított konfliktusai úgy is felfoghatók, mint a nyilvánvaló költői ambíció és kiváltságtudat ütközése a reális társadalmi közeg nyújtotta érvényesülési lehetőségekkel – ilyenformán a konfliktusok értelmezésekor nem kielégítő empatikusan és elfogultan csak Csokonai nézőpontjával azonosulva minősíteni a szituációkat.” Szilágyi Márton: Csokonai „kollégiumi pörei”. Alföld 2005. 1. 31.


16. A felfedezés történetében egyébként kitüntetett helyet foglal el az a Csörsz Rumen István, aki Küllős Imola mellett a közköltészeti kutatások egyik kezdeményezője. A szerzők neki mondanak köszönetet azért, hogy a Szatmár Megyei Könyvtár kéziratos anyagára felhívta figyelmüket.


*Irodalomtörténeti füzetek, Argumentum, Bp., 2005


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal