HU  |   RO  

Korunk 2007 November

A bioinformatológia –új metatudományos szemléletmód a biológiában (III.)


Bárány-Horváth Attila—Uray Zoltán

 


5. Információgerjesztés


 A „mintázat” értelmezését – azaz az információ feltárását,  vagyis a minta „kiolvasását” – nagymértékben összezavarja az a téves hiedelem, mely szerint az információ megsemmisíthetetlen és örök.


Csakhogy az információ szempontjából tekintve mind az anyag, mind az energia csupáncsak hordozó szubsztrátum. Ahhoz, hogy az információt integráljuk az anyag struktúrájába, vagy „ráültessük” (szuperponáljuk) egy energiaáramra, elkerülhetetlenül energiát kell befektetnünk, felhasználnunk. Ennek következtében, amikor a hordozó szubsztrátum átalakul (pl. a gázhalmazállapotú gőz vízzé vagy a cseppfolyós víz jéggé, illetve szilárd állapotúvá) a fizikai változás rengeteg információt gerjeszt (pl. a jégkristályok kialakulásakor sok információ „belefagy” az új struktúrába). És fordított irányú halmazállapot kialakulásakor roppant sok információ pusztul el (pl. amikor megolvad a jég, a kristálycukor, a vas stb.).


Az „információ megmaradásának” nem létező törvénye áthallás és illetéktelen általánosítás, a jól ismert „energia- és anyagmegmaradási törvénynek” köszönhető. Számos közismert információgerjesztő folyamat létezik, melyek mind ezt bizonyítják, még ha nem is tudatosult bennünk: az információ gerjeszthető. Alábbi felsorolásunk távolról sem teljes, csak ízelítőnek szántuk:


(A) A kölcsönhatások (interakciók) mind információgerjesztők, persze nem csupán a klasszikus, alapvető fizikai kölcsönhatásokra gondolunk (erős, gyenge, elektromágneses és gravitációs), hanem minden más lehetséges kölcsönhatásra, mechanikai vagy éppen informácionális ráhatásra is.


(B) Egyoldali ráhatások is információt nemzenek, például erős hőnek vagy nagy nyomásnak kitett hegyvonulatok metamorfózisos kőzeteket eredményezhetnek, vagy átkristályosodhatnak.


(C Minden szimmetriasérülés az új információ teremtésének számottevő lehetősége: pl. barion/antibarion, anyag/antianyag, proton/neutron aszimmetria, biológiai molekulák homokiralítása stb., mindegyik egy-egy egészen új világ megszületését indította el, amely sokkal több információt igényelt.


(D) Nem árt, ha megjegyezzük: minden szimmetrikus állapot elsődleges, míg az aszimmetriába való – többnyire részleges – torzulás mindig másodlagos jelenség (Bárány-Horváth, 2005). Az aszimmetria megvalósítása mindig több információt igényel. Tehát minden (többnyire csak részleges) aszimmetria jelentősen több információt integrál struktúrájában, mint a megelőző szimmetrikus állapot.


(E) A hőmérsékletcsökkenés információgerjesztő (különösen 0 °C–ig, mert ennél kisebb hőmérsékleteken újabb nehézségek adódnak, ilyenkor a dinamikus információ (DI, valósággal beledermed, belefagy az anyag struktúrájába. Ez a dermedés  megakadályozza az információhordozó szubsztrátum áramlását – és ez a nyílt, valamint a biorendszerek vezérlését, szabályozását és önszabályozását hátrányosan érinti vagy teljesen leállítja. 


(F) Bármilyen másolás vagy templátmechanizmus információt szül. Igaz, az ismétlődő, repetitív jelleg csak azonos, de igen nagy tömegű, új információt eredményez. Persze a biorendszerek esetében az identikusság majdnem képtelenség. Elindulhat egy új  variáns keletkezése (pl. amilyeneket kristályhibák, mutációk gerjesztenek).


(G) A DNS vagy RNS replikációja  evidens módon információgerjesztő. Valójában ez az első, nagyszabású, természetes „információszórás”. A második – hozzá fogható jelentőségű – ugyancsak természetes „információszóró” metódus: az emberi nyelv megjelenése. Mindkettő „féktelen” információpazarlás.


(H) De a fehérjék bioszintézise is hihetetlen mennyiségű információtermeléssel ér fel, hiszen csak az ökológusok képesek igazán felbecsülni a biomassza mennyiségét, amit a Gaia termel (naponta/tonna, évente/millió tonna stb. mennyiségben). A fehérjék elsődlegesen informácionális termékek, azután mint enzimek, információs transzformátorok, és csak harmadlagosan jelentenek szerves vagy élő anyagot.


(I) Ehhez fogható mesterséges „információszóró” módszer több is akadt az idők során: ilyen az ember által létrehozott beszélt nyelv, majd később az írás feltalálása (magától értetődően ez is több helyen és több alkalommal bekövetkező jelenség volt). Jelentőségében alig marad le a nyomtatás menetének kifejlesztése (Gutenberg-galaxis). Ennek ellenére szembeötlőbb. De hasonló az összes audiovizuális módszer feltárása, végül a legutolsó, korszakalkotó, új „információszóró” eljárást jelenti a számítógép feltalálása.


(J) A sejtosztódás bármely formája (amitózis, mitózis, meiózis), mert pl. egyetlen átlagos emberi test 1014 sejtet tartalmaz, ami újabb jele az információtékozlásnak, vagy ha úgy tetszik, az információs túlbiztosításnak, és erre éppen azért van olyan nagy szükség, mert egy-két, sőt több példány is könnyen elveszhet, márpedig a természet csak ott tékozol, ahol okvetlenül szükséges (információs szinten is).


(K) A szaporodás bármilyen kategóriája (vegetatív, ivaros) „újrateremti” az illető biorendszert, teljes informácionális „gyűjteményével” egyetemben, új variánsát is (meiózis), beleértve a törzsfejlődés során bekövetkezett összes „történelmi” intim változásokat, mint a játék során bekövetkező szabályváltozásokat, minden következményükkel egyetemben.


 (L) Sok hasonló viselkedésbeli magatartást az élet során sajátítunk el: ilyenek a szabálykövető viselkedések (SZKV). Humán szinten (de egyes madaraknál és emlősöknél is) úgy tűnik, az előre huzalozott központi idegrendszer átöröklött sajátosságai kombinálódnak a szükségletnek megfelelő, az egyéni élet során megtanult, kialakított, esetleg menet közben átalakított magatartásformákkal.


(M) A mémek önreprodukciója, azaz a kulturális „gének” önmásolódása, mely sebesebb bármilyen genetikai replikációnál (Dawkins, 1976, 1982, 1986, Blackmore, 1999), állati és főleg humán magatartási (etológiai) megnyilvánulások. Az emberi magatartás szociális, csoportérdekektől determinált, és meghatározott kultúrához való kötődésük vitathatatlan.


Meghatározott helyen és időpontban, pontos mennyiségű és minőségű információ és energia „adagolásával” elérhető a beavatkozás megszelídítése (lásd irányított robbantás).


 


6. Információpusztulás


 Ha létezik információgerjesztés, akkor elkerülhetetlenül lennie kell információpusztulásnak is. Különben már réges-rég teljesen „elborított volna” mindent az információ (ez egyelőre a filléres ponyvaregények és az internet nemkívánatos ijesztő „szeméthegyein” vált nyilvánvalóvá). Ha természetes körülmények között következik be az információ pusztulása, akkor információ-megsemmisülésről beszélünk. Amennyiben emberi beavatkozás váltja ki az információ pusztulását, ildomos az információmegsemmisítésről értekezni. Logikailag is elvárható: ha létezik születés, akkor léteznie kell halálnak, pusztulásnak is. Az élők világában magától értetődő törvényszerűség: csak az halhat meg, pusztulhat el, ami született. Ilyen információpusztulást előidéző folyamatokból, a teljesség igénye nélkül, csak – példaként – felsorolunk néhányat:


(a) A hőmérséklet növelésével és azzal arányosan újabb és újabb információk semmisülnek meg. Talán nem felesleges megjegyeznünk, mert várható volt: meghatározott hőfokon meghatározott minőségű információféleség pusztul el. A jelenség hasonló a kőolaj krakkolásához: bizonyos hőfokon bizonyos anyagféleségek válnak ki. Természetesnek tűnik, hogy mesterségesen csak olyan információkat képes az ember elpusztítani, amelyek pusztulásához szükséges hőmérsékletet képesek vagyunk előállítani. Az anyag szerkezetébe integrálódott információ irányt, vonzást/taszítást – affinitást – fejez ki, minthogy a részeket összekapcsoló erő már energetikai jellegű. Ezért elsődleges az információ (amely irányt szab) és csak másodlagos az energia és az anyag „szerveződése”, illetve „szétesése”. Rendezéskor először eldöntjük, mit hová csoportosítunk, és csak azután hajtjuk végre az anyagmozgatást. Amennyiben nem döntünk előre, a „próba szerencse” elve alapján hasztalan verejtékezéssel tologatjuk – példának okáért – a bútorokat. Ez a „rendezési elv” igen veszélyessé válhat a nevelői munkában! Ott a „selejtképzés” maradandó személyiségi hibákat eredményezhet.


(b) Az információ akkor is elvész, ha csak a hordozó szubsztrátumot semmisítjük meg (vagyis az anyagi objektumot vagy energiaáramot). Ennek legismertebb formája a diktatúrák által használt könyvégetés (persze mióta papírusz és könyv létezik). De az ősi Egyiptomban közismert volt, hogy rengeteg hieroglifát átírtak, vagy egyszerűen törölték (sőt esetenként levésték). Az ókorban sokkal jobban hittek a kimondott szó erejében („Verbum caro factum est”, hirdeti a kolozsvári református teológia dísztermének szószékje feletti „aranymondás”: „Az Ige testté lett!”).


(c) A kommunikációs csatorna sérülése szintén ugyanezzel az eredménnyel jár. A második világháború idején „divatos volt” az ellenséges telefonvonal átvágása (amennyiben nem volt alkalmatos eszköz a lehallgatásra). Hasonló meggondolások alapján a hidegháború első két évtizedében rendszeresen zavarták a Szabad Európa és Amerika hangja rádióadóinak adásait. Különösképpen az 1956–os magyar forradalom idején.


(d) Az emésztés valójában deszemantizáció, a szerves anyag információtartalmának a megsemmisítése. Oly módon, hogy oly mértékű „darabolásnak” teszem ki a tápanyagot, oly kis molekulákra, részekre bontom, amelyek már nem hordoznak az eredeti élő szervezetre (biorendszerre) jellemző információt. Ekkor a szerves anyagok információi már nem őriznek meg semmit az elfogyasztott élőlény fehérjéinek, nukleinsavainak, összetett zsírjainak vagy szénhidrátjainak fajspecifikus sajátosságaiból (Bárány-Horváth, 1998).


(e) A rendszerek (tárgyak, jelenségek) részleges vagy teljes mértékű degradációja ugyancsak kiváltja az információ parciális/totális megsemmisülésének jelenségét. Ez az információpusztulás vezet a szervetlen, élettelen anyagi objektum sérüléséhez, pusztulásához.


(f) Az élettelen rendszerek anyagfáradása először minőségi (információs) változás felléptét jelenti az anyag szerkezetében (információpusztulás), és csak aztán következik be a struktúra „fellazulása”, sérülése, törése, pusztulása. Az összetevő molekulák közötti információs és energetikai kapcsolatok távolról sem egyformák, egyenértékűek.


(g) A biorendszerek halála, azaz általános szerveződési elégtelensége hatalmas mennyiségű információpusztuláshoz vezet. A biorendszerekre jellemző halál éppen azért következik be, mert a még megmaradó információmennyiség elégtelen a magas szerveződési szint további biztosításához. Esetleg éppen létfontosságú információ vész el a további szabályozási vagy önszabályozási folyamatokhoz. A halál totális dezorganizáció.


(h) Az információ manipulációja elkerülhetetlen. Éppen az információ létezése váltja ki az öntudatlan vagy tudatos információmanipulálást. Ilyen a Maynard Smith által bevezetett evolúciósan stabil stratégia (ESS), de ilyen minden rejtőzködő szín vagy forma, mimikri, riasztószín stb. Mindezek olykor olyan nagy mértékű információmódosítást jelentenek, hogy eredeti jelentésük, szemantikájuk elvész (az információmanipuláló annyit hazudik, hogy már maga sem tudja, mi az igazság, és kezdi elhinni az általa összehazudott és átrendezett valóságot). Ez utóbbi minden háryjános sorsa.


Egyre több információ vész el. És mindig a legkényesebb információk semmisülnek meg először, mert ezek hőérzékenysége a legnagyobb. Az információ hőérzékenysége még a megismerhetőség lehetőségére is kihat. Természetszerűleg a csökkenő információtartalomból egyre kevesebb információt vagyunk képesek „kinyerni”, amidőn – a megismerés során – erre kísérletet teszünk.


 


7. Információs forradalmak


 Az elmondottak alapján szembeszökő tény, hogy időnként jelentős változások következtek be. Ezek oka olykor belátható, máskor kiszámíthatatlan, esetleg kataklizmatikus jelenségek. Mi több, olyan jelentősek kihatásukban, hogy nyugodtan beszélhetünk információs forradalmakról (3. táblázat). Ezek többször is fedésbe kerülnek a Maynard Smith és Szatmáry munkájával, Az evolúció nagy lépéseivel (1995). Az eltéréseken és egyezéseken nem kell csodálkoznunk. Ők elkerülhetetlenül evolutív szempontból, mi informatológiailag és rendszerek genezise felől közelítettük meg a negentropikus fejlődést.


Táblázatunkból kitűnik, hogy a zoo-kommunikáció csak a 9. helyen szorong, míg az emberi nyelv kialakulása a 10. nagy forradalmi szintet képviseli. A genom és sejtszerveződés csak a 3. szintet képviseli. Képtelenséggel határos a 9–10. szinten érvényes általánosításokat, a 6–7. szintkülönbséget alacsonyabban lévő jelenségekre, folyamatokra alkalmazni. A sejtek között nincs kommunikáció, csak jeltovábbítás vagy szignalizáció. A sejtek nem kommunikálnak, nem csevegnek egymással. Még a madarak és emlősök is csak belső élettani állapotukra vonatkozó információkat közölnek egymással, nem gondolatokat. Az ellenség láttán leadott vészkiáltás, vészjel is ösztönös „félelmét” van hivatva demonstrálni.


 


8. Az információ
legfontosabb funkciói


 1. Az Univerzum általunk megfigyelhető részének 4%-át alkotja a világos anyag, 22%-át a sötét anyag képezi és 74%-át a még kevésbé ismert sötét energia. A 96%-ot nevezhetjük „buta anyagnak és energiának”, mert oly kevés információt tartalmaz, hogy az szinte semmi. Csak a gravitációval lép kölcsönhatásba, így vajmi keveset tudhatunk meg róla (valóban, még metaforikusan is „sötét”). A fizikai kölcsönhatások gyenge, erős és elektromágneses válfajai „hatástalanul” leperegnek róla, reájuk nézve immun.


2. Csak a „világos anyag” telítődhet információval. Úgy tűnik, a nagyon is „elit” kisebbséget képviselő világos anyag (4%), teremti meg azt a szegmentumot, amely létrehozta a Világmindenség mai szerkezetét, benne a Tejút-galaxisunkat, a Földet és a tudatos embert. A sötét anyag „tömegesen” jelen van, de szerepe – úgy tűnik – csak a ballasztanyagéra korlátozódik (pl. „tömegvonzása” jelentős).


3. A „világos anyag” rendelkezik  szerkezetbe integrált információval (SI) és az energiára szuperponált információval (DI) amely kivonható, tehát megismerhető (megismerés = információ kivonása). A sötét anyagnál és energiánál ez hiányzik, a megismerés csak közvetett lehet, nehézkes és alig hatékony (alig van mit megismernünk, de attól még rendkívüli fontos lehet a világmindenség feltárása szempontjából).


4. Az információ rendezi és szervezi az összes rendszereket (zárt, nyílt, biorend-szereket; a kaotikus és determinisztikus jelenségeket, folyamatokat és rendszereket). Az univerzum minden objektumára érvényes, mivel valamilyen rendszert képvisel, vagy „lekezeli” mint „tehetetlen” ballasztot.


5. A rendszergenezis során az információ megszelídíti a „vak, zabolázatlan” energiát, és a „steril, amorf” anyagot rendszerbe formálja, alakkal – külső és belső struktúrával – ruházza fel, azaz információval telíti a rendszereket.


6. Az információ teszi lehetővé a megismerést, minthogy a szerkezetbe, a jelenségekbe integrált információt „vonjuk ki”, tömörítjük, értelmezzük és integráljuk egy modellbe virtuális információként a kognitív folyamatok során.


7. Az interiorizáció ® legalább olyan fejlett a magasabbrendű állatoknál, mint az embernél; viszont az exteriorizáció ® páratlanul és egyedüli módon fejlett az embernél.


8. A kognició elsődleges és ősibb a másodlagos kommunikációhoz képest. Viszont a genetikai információ ennél is ősibb. Ha őszinték óhajtunk lenni, akkor visszafelé menőleg is számításba kell venni az „információs forradalmak” szintjeit, amikor is újabb és újabb módon integrálja az anyagba és energiába az információt.


9. A kommunikáció, akárcsak a szerszámkészítés, a nyelv, az absztraktizáció kivitelezése, a megismerés stb., mind-mind szabálykövető viselkedés (SZKV) segítségével valósul meg. Ez egy olyan rendkívüli lehetőség, amelyet kevésbé méltattunk figyelemre. Arról van szó, hogy mindig az adott kor színvonalán, céljainak, csoport- és társadalmi igényeinek megfelelően, igen rugalmasan, a tökélyre valló pontossággal és kreativitással hajtjuk végre (nyilván a megfelelő begyakorlás után).


10. A tudat kialakítása is informacionális megnyilvánulás, még inkább annak működése.


11. Csak az információ képes arra, hogy megvalósítsa a fejlődést, annak irányát fokozatosan  negentropikus irányba terelje. A negentropikus trend megvalósulása az evolúció során a világmindenség csodája: kijátssza ugyanis az entrópia törvényét, sőt még a saját maga szolgálatába is állítja, anélkül hogy ellentmondásba kerülne annak előírásaival (a legnagyobb kozmikus „átverés”).


12. Manapság az evolúció elsősorban nem a gének, hanem a mémek szintjén zajlik.


13. Az információ – függetlenül a tárgykörtől, a hatásmechanizmus milyenségétől stb. – mindig lokálisan hat. Ezt bizonyítja az élet földi előfordulása is. De erre utal a központi idegrendszer hihetetlen neuronsűrűsége is.


 


Záró gondolatok,
összegzés, kitekintés


 1. Az információ legősibb funkciója a rendezés és szervezés, ami elsősorban a rendszergenezisben nyilvánul meg.


2. A véletlen nem építő jellejű jelenség az anyag és a biorendszerek evolúciójában. A véletlen információhiányt jelent. Akkor bízzuk a döntést a véletlenre (pl. pénzfeldobás), amikor nincs elég információnk az érdemi döntéshez. A véletlen sohasem alkot, legfennebb csak kigyomlál.


3. A kommunikációelmélet nem képezhet alapot az információs jelenségek magyarázatához. Ezt a feladatot két másik metatudomány biztosíthatja: az informatológia és a bioinformatológia.


4. Ha az információ szerepét a hozzá méltó helyre kívánjuk tenni, akkor el kell fogadnunk Stephen Wolfram (2002) elgondolását, mely szerint: „A valóság alapvető építőköveit az anyag és az energia helyett információt hordozó mintázatok reprezentálják.”


5. Ha más elképzelésnek adunk helyet, akkor szigorúan meg kell indokolnunk és ítélnünk, hogy miért nem fogadható el azon értékelése, mely szerint az információ minőségprincípiumot reprezentál.


6. Az élettelen nyílt rendszerek csak entrópiával „terhelik” környezetüket. Igaz, a  biorendszerek „entrópiadisszípációja” fokozottabb, de ezzel szemben hatalmas mennyiségű információt terít szét környezetében.


7. A homeosztázist a delimitáció (elkülönülés) teszi lehetővé. Ez az entropikus egyensúlytól távoli biológiai reverzibilis állapot nem csak energiaigényes. De ez teszi lehetővé az információvételt. A megbillenő reverzibilis egyensúly az információ recepcionálásakor helyreáll, újra képes fogadni az információt, bár ez sokba kerül a sejtnek, de a sejt vagy szervezet egésze sokkal többet nyer az információ értékesítésével.


8. A munkamegosztás mindig strukturális változást von maga után: bekövetkezik a  differenciálódás. Ilyenkor a „funkció és struktúra” kölcsönös determinációjának informacionális törvénye nyilvánul meg. Tulajdonképpen a jelenség azon alapul, hogy a dinamikus és strukturális információ (DI « SI) maradéktalanul egymásba alakítható.


9. A DI « SI maradéktalan ekvivalenciáját mi sem bizonyítja jobban, mint amikor a  rest foton (partikulumként) és a jelfoton (hullámként) viselkedik, de attól függően, hogy az adott fél-foton vagy más partikulum (elektron stb.) útja „elvileg” nyomon követhető-e vagy sem (Horgan, 1992). Az identifikálásnak csak a lehetőségére korpuszkulumként, különben hullámként viselkedik.


10. Végső soron a genetikai információ (GI) feladata, hogy „receptként” szolgáljon, és előírja:  miként kell egy élő rendszert előállítani és fejleszteni.


11. Egy ma is létező biorendszerig, azaz  biológiai egyedig lennie kell az élőlények egy megszakítatlan láncának. A minden utód nélkül elpusztult egyed csak zsákutca, kihalt vonal.


12. Információ mindenütt van, de lokálisan koncentrált.


13. Az ismeret közlése nyomán (aktivitások szervezése, tanítás, információszórás stb.) nem lép fel információhiány. Valójában nem az eredeti információ kerül közlésre, hanem annak egy „gyorsan” elkészített másolata. A „másolat” lehet identikus, jobb (újra átgondolt) vagy rosszabb (unott, „divatjamúlt” stb.).


14. Az információszórás (beszélgetés, pletykálkodás stb.) igen fontos lehet, mert  erősíti az emberek közti megértést, a társadalmi összetartozást, az úgynevezett „gyenge kapcsolatokat”, melyek a társadalmi létet stabilizálják (Barabási, 2002; Csermely, 2005a, 2005b).


 BIBLIOGRÁFIA


Ashby, W. Ross (1955) Az általános rendszerelmélet mint új tudományág. In: Kindler József és Kiss István: Rendszerelmélet. Válogatott tanulmányok. 2. kiadás, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1971. 131–147.


Barabási Albert-László (2002) Behálózva. A hálózatok új tudománya. Hogyan kapcsolódik minden egymáshoz, és mit jelent ez a tudományban, az üzleti és a mindennapi életben. Magyar Könyvklub, Bp., 2003. 77, 108, 153-154.


Bárány-Horváth Attila (1995) A strukturális és dinamikus információ szerepe az anyag belső szerkezetének kialakításában és az élő anyag dinamikájában. Az Erdélyi Múzeum–Egyesület (EME) Természettudományi és Matematikai Szakosztály évi tudományos értekezlete, Kolozsvár, 1995.


Bárány-Horváth Attila (1998) A „megfoghatatlan” információ – az empíria és az új paradigma mezsgyéjén. Korunk, 4. 61–76.


Bárány-Horváth Attila (2003) Káosz és információ.  Korunk, 3. 56–62.


Bárány-Horváth Attila (2004) Valóságos és virtuális információ (fizikai valóságként létező és leképezett, virtuális információ). A Magyar Tudomány Napja Erdélyben, 2004. november 20. Erdélyi Múzeum-Egyesület. Természettudományok Szakosztály, Kivonatfüzet, 44–45.


Bárány-Horváth Attila (2005) Az emberi agyféltekék aszimmetriájának bioinformatológiai értelmezése. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben, 2005. november 25. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Természettudományok Szakosztály, Kivonatfüzet, 4–5.


Bárány-Horváth Attila (2006) Az információ szerepe az evolúcióban. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben, 2006. november 25. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Természettudományok Szakosztály, Kivonatfüzet, 4–7.


Bárány-Horváth Attila–Uray Zoltán–Szász Judit (2002) Információ és elvonatkoztatás. Különlenyomat. A Korunk 2002. 11. számában megjelent tanulmány teljes szövege. 1–38.


Bárány-Horváth Attila (2007) Az információfeldolgozás evolúciója az élővilágban (bioinformatológiai feltárás). Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2007. május. 25.


Barr-Hillel, Y.–Carnap, R. (1953) Semantic Information. The Brit. J. for Phil. Of Science, 4, 14.


Blackmore, Susan J. (1999) A mémgépezet. Kulturális gének – a mémek. Magyar Könyvklub, Bp., 2001.


Csányi Vilmos (1987) Az állatok tanulása a természetben. Natura, Bp., 104–112.


Csányi Vilmos (2001) A humán viselkedéskomplexum evolúciója. In: Pléh Csaba, Csányi Vilmos és Bereczkei Tamás (szerk.) Lélek és evolúció. Az evolúciós szemlélet és a pszichológia. Osiris, Budapest, pp. 60–73.


Csermely Péter (2001) Stresszfehérjék. Sejtjeink ősi védekező mechanizmusa. Vince Kiadó, Bp.


Csermely Péter (2005a) A rejtett hálózatok ereje. Mi segíti a világ stabilitását? Vince Könyvkiadó, Bp., 12, 325.


Csermely Péter (2005b) Hálózatok sejtjeinkben és körülöttünk. Mindentudás Egyeteme,


http://origo.hu/attached/20050912csermely20050912.rtf


Davies, Paul (1994) Az utolsó három perc. Feltevések a Világegyetem végső sorsáról. Kulturtrade Kiadó, Bp., 1997. 125.


Dawkins, Richard (1976) Az önző gén. Gondolat, Bp., 1986. 237–251.


Dawkins, Richard (1982) A hódító gén. Gondolat, Bp., 1989.


Dawkins, Richard (1986) A vak órásmester. Gondolatok a darwini evolúcióelméletről. Akadémiai és Mezőgazdasági Kiadó, Bp., 1994, 50.


Ferenczi Gyula–Horváth Attila (1980) Korszerű oktatáselmélet. Rendszerszemléletű didaktika, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár-Napoca.


Gánti Tibor (1978) Az élet princípiuma. 2. átdolgozott kiadás, Gondolat, Bp., 126, 127–129. 146, 192.


Gleick, James (1987) Káosz. Egy új tudomány születése. Göncöl Kiadó, Bp., l999, 37, 141.


Goody, Jack (1977) The Domestication of the Savage Mind. Cambridge University Press, Cambridge.


Horgan, John (1992) Kvantumfilozófia. Tudomány, szeptember, 70–78.


Horváth Attila (1977) Valenţele modelelor şi ale modalării în cunoaşterea ştiinţifică, didactică şi în technologia didactică  a disciplinelor biologice. (teoria modelelor). Lucrare metodico-ştiinţifică pentru obţinerea gradului I. Cluj-Napoca, 1–400.


Horváth Attila–Uray Zoltán (1989) Modele şi modelare în radiobiologie. Zilele Academice Clujene, 4–9 decembrie. Cluj-Napoca, 1989.


Horváth Attila–Ferenczi Iuliu (1974) Valenţele modelelor în cunoaşterea ştiinţifică şi cea didactică. Lucrare prezentată la cel de-al III-lea Colocviu Naţional de pedagogie. Buc., decembrie, 1974.


Jacob, François (1970) A tojás és a tyúk. Az élők logikája. Európa Könyvkiadó, Bp., 1974. 22.


Lovelock, J. E (1979) Gaia. A földi élet egy új nézőpontból. Göncöl Kiadó, Bp., 1991. 201.


Maynard Smith, John–Szatmáry Eörs (1995) Az evolúció nagy lépései. Scientia,


Bp., 1997. 17, 340–341, 355.


Németh Géza (2006) Viták a legősibb életről. Biodiverzitás már 3,4 milliárd évvel ezelőtt is? Népszabadság, 2006. szeptember 16; http://nol.hu/viewattachment/view/417476/1/65/


Pléh Csaba–Gulyás Balázs (2003) Mitől kognitív és mitől idegtudomány? In: Pléh Csaba–Kovács Gyula–Gulyás Balázs (szerk.) (2003) Kognitív idegtudomány. Osiris Kiadó, Bp.


Pléh Csaba–Kovács Gyula–Gulyás Balázs (szerk.) (2003) Kognitív idegtudomány. Osiris Kiadó, Bp.


Polányi, Mihály (1968) Life’s Irreductible Structure. Science, 160, 1308–1312.


Rees, Martin (1999) Doar şase numere. Forţele fundamentale care modelează universul. Humanitas, Buc., 2000.


Szathmáry Eörs (2003) Az élet keletkezése. Magyar Tudomány, október, 1220–1247. http://epa.oszk.hu/00700/00775/00059/2003_10_02.html


Uray Zoltán (2000) Sugársérülések mérséklése kémiai és biológiai anyagokkal. Székfoglalók az MTA-n. Elhangzott 1999. szeptember 14-én. Kiadja MTA.


Vekerdi László: Valóság, 1966. 7sz. 13.; http://w3.oszk.hu/repscr/wwwi32.exe/%5Bin=rpsr2.in%5D/


Wolfram, Stephen (2002) ANKOS. A New Kind of Science. Wolfram Media, Inc.,


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal