HU  |   RO  

Korunk 2006 Március

Bevezető

 


            Árvíz, földrengés, szökőár, tömeges halpusztulás, tömeges madárelhullás, bányaomlás, hó- és sárlavina… S ha éppen egyik sem sokkol az újságok címoldalán, illetve a rádió- és tévéhírekben, akkor riogat a globális felmelegedés, az üvegház-effektus… A szenzációéhes újságírás sztárjai mindenhonnan tetemes anyagi károkról, százas vagy ezres nagyságrendű emberáldozatról tudósítanak „élőben” a legkülönbözőbb helyszínekről. Eltűnt vagy elpusztult „legkevesebb” 134 vagy 1340 embertársunk, mintha egyetlenegy is nem volna eléggé sok. Csak kapkodjuk a fejünket: mi történik körülöttünk, szűkebb és tágabb környezetünkben? Mi történik földünk belsejében, életterünkben és a légtérben? Mintha túl sok természeti csapás zúdulna ránk az utóbbi időben. Vajon a történelem előtti időktől kísérnek ezek a jelenségek, csak épp most váltak oly feltűnőekké a globális hírközlés felgyorsulásával? Vajon az önsorsrontó emberi magatartás, a jövőt felélő rablógazdálkodás nem okozója/előidézője-e némely katasztrófának?


            Ezekre a kérdésekre keressük a választ újabb természettudományi számunkban.


            Az idősebb nemzedékek tagjai még jól emlékezhetnek arra az időre, amikor „az árvíz meglátogatta a Nicolae Ceauşescu elvtárs által sújtott területeket”. (Egyik napilapunkból tízezer példányt már kinyomtattak volt 1970-ben ezzel a szalagcímmel, amikor a főszerkesztő felriadt rémálmából, így a nagy ijedtségen kívül nem lett különösebb következménye az esetnek.) Idegeinkben hordozzuk még az 1977-es bukaresti földrengés döbbenetét, amikor számos román és magyar barátunk lelte halálát a kártyavárként összeomlott toronyházak romjai között. Már akkor is tudtuk, hogy voltaképpen a rosszul megépített gátak és házak, a kíméletlenül letarolt erdők hozták fejünkre a bajt. A természet rendjébe történt erőszakos beavatkozás megalomániája. Ceauşescutól megszabadultunk, de az árvíz mégis négyszer „látogatta meg” Romániát csak az elmúlt esztendőben. Merthogy örökösei gátlástalanul folytatták az erdőirtást, az ország természeti kincseinek kiárusítását.


            Nem lehetünk hát közömbösek a mindennapi környezetszennyezés és -pusztítás láttán – történjen az bárhol is a világon. Mert, lám, a cianid-szennyezéssel a szomszédos országokat is károsítjuk. Az ázsiai madárinfluenza már nemcsak a Duna-delta fölött köröz: egész Közép-Európát, sőt már Nyugat-Európát is pánikban tartja. Sokfelé veszélyezteti a turistaforgalmat. 


            A napi szenzáció, a pánikkeltés, a hangulatteremtés helyett végre térségünkben is a hosszú távra tervezett kutatások állami és európai uniós támogatására, az összehangolt védekezésre, az ökoszisztéma helyreállítására kellene helyezni a hangsúlyt. Világszinten és helyileg egyszerre s egy időben kellene cselekedni.


Cs. P.


 


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal