HU  |   RO  

Korunk 2006 Február.

A vidéki társadalom, tulajdonviszonyok az ötvenes évek Romániájában


László Márton

Az egyetemes történelemnek nem volt talán még egy olyan időszaka, amikor a vidéki társadalom és annak gazdálkodási rendje ne változott volna oly sokat, mint a jelenkor „kommunizmusnak” nevezett időszakában. Egyéni és közösségi tragédiák kísérték azt az ideológiailag meghatározott, az emberi természetet és a gazdasági ésszerűséget teljesen figyelmen kívül hagyó abszurd kísérletet, amely végül teljes csődbe jutott, terhes örökséget hagyva maga után. Ennek a súlyos örökségnek a rendezése és – részben – értékelése a jelenkoros történészek egyik nehéz feladata.


Írásomban a vidéki társadalom és gazdálkodási rend átalakítását vázolom az ötvenes évek első felének Romániájában. Elsőként a hatalom ideológiáját és az ebből következő gazdaság- és társadalomátalakító elképzeléseket taglalom, majd a végrehajtást vázolom, végül pedig pár következményét érzékeltetem.


Hatalmi ideológia, elképzelések


Társadalomszemlélet. A hatalom ideológiája egy új társadalomfelfogáson alapult: eszerint a társadalom egymással szemben álló társadalmi osztályokból tevődik össze. A társadalmi osztályok között kibékíthetetlen ellentétek vannak, és ennek a szembenállásnak a feloldása csak a kizsákmányolónak tekintett társadalmi osztályok felszámolásával következhet be. A kizsákmányoló osztályok birtokolják a termelőeszközöket (üzemek, föld, mezőgazdasági gépek), ezért az „ember ember általi kizsákmányolása” csak a termelőeszközök közössé – azaz kollektív tulajdonná – tételével szüntethető meg.


Ez az ideológia a vidéki társadalmat nincstelenekre, szegény-, közép- és gazdag parasztokra (kulákokra), valamint nagybirtokosokra osztotta. A vidéki társadalmi csoportok közül a kulákokat és nagybirtokosokat minősítette kizsákmányolóknak.1 


A vázolt ideológia saját társadalomszemléletének leírására a köznyelvben addig nem használt új fogalmakat emelt be (kulákok, osztályharc). Eszközrendszere kifejtésében az új ideológia agresszív retorikát használt: az elképzelt társadalom felépítése a „proletárdiktatúra” segítségével történik, a „kizsákmányoló” társadalmi osztályokra pedig a „megsemmisítés”, „korlátozás”, „felszámolás” vár. A vidéki társadalom csoportjainak megnevezésében a „gazda” és „földműves” helyett a sértő hangzású „paraszt” szó került.


A fogalomtisztázásért egy bekezdésnyit a kulákokról: a szót az orosz „kulák” szóból vették át, ott nagygazdát, zsírosparasztot jelentett. Hasonló jelentése volt a román „chiabur” szónak is. Általában a vidéki társadalom kizsákmányoló osztályának megjelölésére alkalmazták, azonban technikailag, az alkalmazás kapcsán rendkívül nehéz volt a „kulák” pontos meghatározása.


A hatalom célja tehát a vidéki társadalom „kizsákmányoló” osztályainak megszüntetése, tagjainak a perifériára szorítása volt. Társadalmi befolyásukat meg kellett szüntetni. Helyettük a vidéki „nincsteleneket” és szegényparasztokat kívánták a helyi közigazgatási és gazdasági szervezetek élére állítani.2


Gazdasági elképzelések. A hatalom gazdasági elképzeléseit a tervgazdaság eszméje uralta. Úgy vélték, az erőforrások központilag koordinált felhasználásával érhető el a minél gyorsabb fejlődés. Az ideológiából következett a magántulajdon visszaszorítására való törekvés és a tervgazdasághoz illeszkedő új szervezetrendszer kiépítése. Ágazatok szempontjából elsődlegesnek a nehézipar fejlesztését tartották, ehhez a többi szektorból, mindenekelőtt a mezőgazdaságból kívánták az erőforrásokat elszívni.


A mezőgazdaságban a magántulajdon felszámolása után nagy, tagosított táblákon gépesített mezőgazdaságot kívántak megvalósítani. Ezt már csak azért is szükségesnek tartották, mert az ipar munkaerőigényének ellátását a vidéki munkaerő egy részének városra áramoltatásával képzelték el. A mobilitás ösztönzésére szolgált a falu és város közötti bérkülönbség.


A vidéki társadalom átalakítása


A nagybirtokosok és „kulákok” elleni intézkedések. A kizsákmányolónak tekintett vidéki társadalmi osztályok felszámolása részben az 1945. évi földreformmal megtörtént, ekkor a 100 ha-t meghaladó birtokokat elvették. 1949. március 2-án a törvény hatályát kiterjesztették az 50 ha-nál nagyobb földbirtokokra is.3 A rendelet kihirdetése előtti éjszaka a törvényben érintetteket családjukkal együtt otthonukból elhurcolták és kényszerlakhelyre (domiciliu obligatoriu) telepítették. Az intézkedés mintegy 9000 –
17 000 nagybirtokos és nagygazda családot érintett. Vidéken tehát csak egy ellenségnek tekintett társadalmi csoport, a „kulákok” maradtak. Ellenük több intézkedéssorozatot indítottak.


Gazdasági erejük csökkentését a hatalom többletadóval, valamint a beszolgáltatási kötelezettség emelésével érte el. Az emelt beszolgáltatás mértéke 20–25 százalék körül változott, általában a maximális emelést alkalmazták rájuk.4 Amennyiben az illető helységben kollektivizálásra került sor, általában egy kulákként számon tartott nagygazdát kényszerítettek arra, hogy a telkét átadja a közös gazdaságnak. A nagy istállóba gyűjtötték össze a gazdaságba beálltak állatállományát, a kollektív székházául pedig az eltávolított háza szolgált.5 Állami munkahelyekről való eltávolításuk egzisztenciális lehetőségeiket gyöngítette.


Társadalmi befolyásuk megszüntetése tudatos törekvés volt, és több technikával valósult meg.6 Mindenekelőtt a társadalmi befolyással is bíró állásokból üldözték ki őket: a helyi közigazgatásból (Ideiglenes Bizottság, néptanács), a gazdasági szervezetek vezetőségéből (szövetkezetek). A korabeli sajtóban állandóan hangoztatott „osztályharc élezése” is több helyütt megvalósult. Ennek lényege, hogy megtörjék a vidéki társadalom egységét, szembeállítsák a vidéki lakosságot a kuláknak bélyegzettekkel.7 A vidéki társadalom egyes tagjait valóban sikerült a kizsákmányolóknak kikiáltott volt munkaadóik ellen hangolni.8


Ennek az osztályharcnak a kiemelt szocialista rítusai voltak az ún. „leleplezések”, amikor is valamilyen tömegösszejövetel keretében megrendezett „színjátékban” egy falustárs „leleplezte” az addig közöttük „bujkáló” kulákot, akit aztán a „népharag” nyomán valamilyen jelképes vagy konkrét büntetéssel sújtanak.


Társadalmi reprodukálódásuk lezárása a gyerekeiknél a mobilitási pályalehetőségek megszüntetését jelentette, azaz a továbbtanulásuk megakadályozását. A korszakban a lakóhelyhez tartozó közigazgatási hivatal papírt állított ki származásukról, amit a felvételinél fel kellett mutatni. A kuláknak elkönyveltek gyermekeit eltanácsolták a közép- és felsőoktatási intézményekbe való felvételiknél. A már bejutottakat utólag zárták ki az oktatási intézményekből.


Állampolgári jogok megvonása. Az 1951. évi nagy nemzetgyűlési9 választások alkalmával a kuláknak nyilvánítottak nem szavazhattak. Névjegyzékeket állítottak össze a „szavazásra méltatlanokról”.


Általános diszkrimináció az élet minden területén. Felsorolni is nehéz lenne, mi minden helyzetet használtak ki megvalósítására. Ennek keretében a különböző állami szolgáltatásoknál diszkriminálták őket (például gyermekeik az elemi iskolában nem kaptak tejet, ami minden tanulót megilletett stb.).


A kivégzés volt mégis a legkegyetlenebb, ellenük alkalmazott eljárás. Ezekben az esetekben a cél a hatalomnak ellenszegülő vidéki társadalom megfélemlítése volt. (Kivégzésük a példastatuálást szolgálta. A kollektivizálással szembeni ellenállás megtörésére és a szérűcséplés be nem tartásáért figyelmeztetésképp öltek meg kulákokat a szekuritáté tagjai.)


A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok
rendszerhű tagjainak támogatása


A vidéki társadalom átalakításának másik eleme (az ellenségnek kikiáltott osztályok felszámolásán túl) a vidéki „nincstelenek” és szegényparasztság rendszerhű tagjainak társadalmi felemelése. Mindenekelőtt a helyi közigazgatás vezetőinek tették meg őket (néptanácsi elnökök, titkárok), de ők lettek a helyi gazdasági szervezetek vezetői is (kollektív gazdaságok, különböző szövetkezetek). Amennyiben nem rendelkeztek a vezetéshez szükséges ismeretekkel, különféle gyorstalpaló tanfolyamokat végeztettek el velük, eléggé vegyes eredménnyel. Társadalmi mobilitásukat azzal is elősegítették, hogy gyermekeiknek előnyöket biztosítottak a továbbtanulásnál.


Hogy mennyire volt sikeres ez a hatalmi kísérlet? Nehéz erre a kérdésre általános érvényű választ adni. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy legalábbis ebben az időszakban a hatalom által többnyire megnyert „nincstelen és szegényparasztok”, akár nem földművelésből éltek, akár kevés földdel rendelkeztek, a vidéki társadalomban (ahol a földbirtok, illetve a birtokszerzés képessége számított a hierarchia kialakításában a mércének) többnyire perifériára szorultak. Számukra a rendszerváltozás a felemelkedés lehetőségét teremtette meg, igaz, a hatalom döntéseinek végrehajtásában való részvétel árán. Azt, hogy mennyire tudtak tartósan megkapaszkodni a felfelé ívelő pályán, csak helyi szinten lehet vizsgálni. A mai vidéki társadalom közbeszédében, emlékezetében inkább azokat az eseteket tartja számon, amikor a megvetett, de rettegett helyi pártvezetők visszasüllyedtek ugyanoda, ahonnan ennek a történelmi konjunktúrának köszönhetően kiemelkedtek. Ezek mellett viszont olyan esetek is léteznek, amikor a család elindult egy felfelé ívelő mobilitási pályán.


A tulajdonviszonyok és a gazdálkodás átalakítása


A vidéki tulajdonviszonyok és a gazdálkodás átalakításánál a hatalom, pontosabban az állam és a párt tagjai már saját érdekeiket is figyelembe vették. Az ideológiai cél a legfontosabb termelőeszközök és földterületek közösségi tulajdonba helyezése és közös művelése volt. Ez a különféle közös gazdaságok révén valósult meg, viszont az állam és a párt a legjobb mezőgazdasági üzemeket, a volt nagybirtokos uradalmakat vagy állami tulajdonba (Gospodării Agricole de Stat – állami gazdaságok), vagy párttulajdonba helyezte (egyes mezőgazdasági farmok párttulajdonban voltak, és a párttagok élelmezését látták el).


Mindenféle közösségi tulajdonú mezőgazdasági üzem esetében (kollektív gazdaságok, TOZ-gazdaságok, mezőgazdasági társulások stb.) az állami ellenőrzés és irányítás érvényesült.


Tervgazdálkodás. Az újfajta gazdálkodás másik jellemzője a mezőgazdaságban a tervgazdálkodásra való áttérés a piaci eszközökkel szabályozott termelés helyett. Azaz a kívánt célok elérésére vetéskényszert és elérendő tervszámokat vezettek be.


Munkaszervezés. Az új gazdálkodási rend az addig a családra (mint a munkaszervezés alapegységére) épített munkaszervezés helyett nagyobb munkacsoportokba (ún. brigádokba) szervezte a munkát. A bérezésre bonyolult normarendszert alkottak, amely nem ösztönözte az egyéni teljesítményt, nem mérte a munkavégzés minőségét, összességében nem tette érdekeltté a termelőket a munkavégzésben.


Ideológia versus gyakorlat. Az beindított iparfejlesztések finanszírozására nagy élelmiszermennyiségre volt szükség, de ezt a mezőgazdaság átszervezése (kollektivizálás) és a kuláküldözés csökkentette. Az élelemellátás megoldatlansága miatt az állam kötelező vetéstervet ír elő a gazdálkodóknak, és a beszolgáltatás növelésével is próbálkoztak, de ez a megoldás hosszú távon tarthatatlan volt. A létrehozott társas gazdálkodási formáktól érdekeltség és ösztönzők nélkül nem lehetett teljesítményt elvárni.


Az átalakítás társadalmi hatásai


Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a hatalom intézkedései csak felgyorsították a vidéki társadalom átalakulását. Ez a folyamat Nyugat-Európában is lejátszódott, igaz, más eredményekkel. A hazai közfelfogás a kollektivizáláshoz köti ezt a nagy átalakulást.


Vidéki gazdaelit. Mindenekelőtt szétzilálódott az a vidéki gazdálkodó réteg, amely sikerességét az újításokra való nyitottságának és szorgalmának köszönhette.10 Ez a réteg volt az, amely megszervezte és működtette (a helybeli értelmiség progresszív tagjainak vezetésével) a helybeli gazdasági, társadalmi szerveződéseket.11 Ez a réteg volt az, amely az új kor vívmányait szervesen be tudta illeszteni a faluközösségekbe, akár technikai újításról, akár újfajta termékértékesítésről volt szó.12


Sikerességüknek köszönhetően ők voltak a helyi közösség mintaadói és befolyásos vezetői. Ők voltak a falu világának kulcsemberei. Társadalmi súlyukat jelzi, hogy a kollektivizálás időszakában egy-egy ilyen, tekintélynek örvendő jobb gazda kollektívbe való beállását az egész falu követte.


A hatalom jó részüket kulákok közé sorolta, anyagilag tönkretette, társadalmi befolyásukat lecsökkentette, de mindenekelőtt azokat az intézményeket szüntette meg vagy olvasztotta be, amelyeken keresztül vezetni, befolyásolni tudták a helyi közösséget.


E réteg szétverésével megszűnt a vidék szerves és békés modernizációjának addigi modellje és (több évtizedre) a lehetősége. Helyette egy felülről irányított, modernizációnak szánt átalakítás következett, nem hozzáértő és el nem fogadott helyi vezetőkkel. Ez a kényszermodernizáció csak felszínes volt, és összes hátránya visszaütött a rendszerváltás után.


Gazdálkodók. Addig önállóan gazdálkodó, öntudatos vidéki gazdálkodók tömegesen váltak alkalmazottakká. Ezt mindenképpen társadalmi státusuk csökkenéseként, egyfajta szolgaviszonyként élték meg, hiszen a földbirtok eddig egyfajta biztonságot és az önállóság garanciáját adta.13 Enélkül függő helyzetbe kerültek. A továbbra is mezőgazdaságban dolgozók ráadásul anyagilag is hátrányosabb helyzetbe kerültek, ez a városi munkahelyeken való elhelyezkedésre ösztönözte őket.


Vidéki értelmiség. A vidéki értelmiség államtól anyagilag függő részét a hatalom fokozottan bevonta a vidéki társadalom és gazdaság átalakításának folyamatába.14 Különféle kampányokban, akciókban (amelyek végső soron a vidéki társadalom ellen irányultak) „hazafias kötelességből” részt kellett venniük. Anyagilag függőségben voltak, nem vonhatták ki magukat, viszont a helyi társadalom szemében elvesztették tekintélyüket. Ráadásul ezzel és az állandó túlterhelésükkel lejáratódott a népszolgálati eszme, amelynek keretében a vidéki értelmiség hozzájárult a vidéki társadalom modernizációjához. A kommunizmust megelőző időszakban a vidéki értelmiség volt sok esetben a kezdeményezője a helyi gazdasági szerveződéseknek, ők vezették és szervezték a vidéki kulturális intézményeket és tevékenységeket.15 Ez a szerepkörük nagymértékben lecsökkent, a hatalom a néptömegek mozgósítását várta tőlük különféle népszerűtlen akciókra.


Helyi hatalmi pólusok változása. A kommunizmus okozta változásig a vidéki társadalomban alapvetően két hatalmi csoport létezett, egyik a gazdaelit tagjaiból állt, a másikat pedig a településen működő értelmiségiek és hivatalnokok alkották. Az átalakítás után a gazdaelit tagjainak befolyása megszűnt, az értelmiségiek státusa lecsökkent, a hivatalnokok súlya megnőtt. A gazdasági erőforrások feletti rendelkezés jórészt a helyi kollektív gazdaság vezetőségének kezébe került, ezzel létrejött egy másik hatalmi csoport is.


Térbeli mobilitás, a falvak lakosságának csökkenése. Beindult előbb a nagymértékű ingázás, majd a városra település is. A gazdálkodó családok fiataljaikat már egy másik életpályára irányították: lehetőség szerint különböző iskolákba adták gyermekeiket, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy azok majd városra települjenek, ott kezdjenek új életet.


Az értékrend, mentalitás átalakulása. A hatalom beavatkozása felborította a vidéki társadalom addigi hierarchiáját. Addig a hierarchia mércéje az elsősorban földben mért vagyon, valamint az egyéni képességek (szorgalom, jó gazdálkodás stb.) volt. Ezután a föld elveszítette értékmérő szerepét. Mobilisabbá és nyitottabbá vált a vidéki társadalom (pl. felerősödött a különböző társadalmi helyzetű nők és férfiak összeházasodásának tendenciája).16 A hatalom lerombolta vagy lecsökkentette a „falusi intelligencia” (pap, tanító) tekintélyét, az új intézmények vezetői pedig hozzá nem értésük vagy a népszerűtlen intézkedések végrehajtása miatt nem tudtak tekintélyre szert tenni.


Megváltozott a vidéki társadalom értékrendje is. A szorgalom és a minőségi munka az egyéni gazdálkodásban továbbra is fontos maradt, de a kollektív gazdaságban már hátránynak számított. Kettős etika alakult ki a lopások tekintetében is. Míg a magántulajdonból való lopás továbbra is vétségnek számított, a kollektív gazdaság tulajdonának dézsmálása elfogadott volt, hiszen a „sajátjukból” vittek el.


Következtetés


A modernizációnak szánt átalakítás negatív következményei napjainkban is érezhetőek: a kollektív gazdaságok megszüntetése, földterületeik szétosztása a negyven évvel azelőtti több tagba szétszórt, „nadrágszíjparcellás”, már akkor is elavult birtokszerkezethez való visszatérést eredményezte legtöbb helyen. Az értékrend felborulása, a „lopás” értelmezésének kitágulása erkölcsi relativizálódáshoz vezetett. A helyi közösségek meggyengülése azt a szolidaritást csökkentette, amely informális úton képes volt a lokális szegénységet kezelni. Ez pedig, párosulva a szegénységgel és a rendfenntartó közegektől való félelem lecsökkenésével a közbiztonság romlásához vezetett. A helyi „civil kezdeményezések” (gazdakörök, olvasóegyletek) megszüntetése vagy hatalmi propagandaeszközzé silányítása az önszerveződési kedvet tüntette el.


Összességében az ötvenes évek első felében lezajlott átalakítás olyan negatív folyamatokat indított el, amelyek még napjainkig is éreztetik hatásukat.


 


Jegyzetek


1. A Román Munkáspárt Központi Vezetősége 1949. március 3–5-i plenáris ülésének Határozata a párt feladatairól a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének megerősítéséért és a mezőgazdaság szocialista átalakításáért folytatott harcban. 1949. Kiadja a Román Munkáspárt (a továbbiakban: RMpKV-Határozat) 6–9.


2. RMpKV-Határozat. 21.


3. Gheorghe Iancu–Virgiliu Ţărău– Ottmar Traşcă: Colectivizarea agriculturii în România. Aspecte legislative 1945-1962. Cluj-Napoca, 2000. Presa Universitară Clujeană. XXI.


4. Lásd Legea nr. 18. art. 19. Buletinul Oficial, 14 iulie 1949. 1–3.


5. Az 1949–1950. évi kollektivizálás során csak Maros és Brassó tartományokban több tucat vidéki tehetős embertől kobozták el így a tulajdonát. Lásd Direcţia Arhivelor Naţionale Istorice Centrale, fond Comitetul Central al PCR-Secţia Agrară, dosar 65/1950. 255–296.


6. „A párttagokat és a munkásság, valamint a szegény- és középparasztság millióinak széles tömegeit […] az engesztelhetetlen osztályharc szellemében kell nevelni a kulákok, a dolgozó parasztság gyűlöletes és ravasz kizsákmányolói ellen.”  RMpKV-Határozat. 29–30.


7. RMpKV-Határozat. 33.


8. Oláh Sándor: Csendes csatatér – kollektivizálás és túlélési stratégiák a két Homoród mentén (1949–1962). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001. 175.


9. A román parlament akkori elnevezése


10. Valuch Tibor: „Községünkben nagy előrehaladást értünk el a szocializmus építése terén.” A történeti parasztság és az életmód változásai Magyarországon a hatvanas években. In: Múlt századi hétköznapok. Tanulmányok a Kádár-rendszer kialakulásának időszakából. 1956-os Intézet. Bp., 2003. 155.


11. A különféle szövetkezeteket (termelő-, fogyasztási, tej- stb.), gazdaköröket, EGE-szervezeteket, a közbirtokosságokat, legelő- és egyéb társulásokat, de az olvasóköröket, dalárdákat, művelődési egyleteket is.


12. Cséplőgépeket, traktorokat alkalmaztak, és egyes termékeket közösen értékesítettek (lásd tejszövetkezetek).


13. Valuch Tibor: Változó idők – változó szokások. A tevékenységszerkezet, a jövedelem és a fogyasztás átalakulása a magyar falvakban a kollektivizálás időszakában. In: (Ormos Mária szerk.) Magyar évszázadok. Tanulmányok Kosáry Domokos 90. születésnapjára. Osiris, Bp., 2003. (a továbbiakban: Valuch 2003), 312.


14. A tanügyi alkalmazottakat.


15. Például szövetkezetek szervezését ők kezdeményezték.


16. Valuch 2003. 312, 316.


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal