HU  |   RO  

Korunk 2006 Február.

Bevezető

Két évforduló – az 1956-os magyar forradalom ötvenedik és a Korunk megalapításának nyolcvanadik évfordulója – köré szerveződik lapszámunk.


Társadalomalakító elképzelések és a hatalom mechanizmusai a Kárpát-medencében 1944/45–1968 között – ez volt a címe, témája és apropója a Korunk által 2005. november 11–12-én, a két évforduló „előzeteseként”  szervezett történészkollokviumnak, amely a 20. század e monotonnak és eseménytelennek távolról sem nevezhető húsz-huszonöt évének történéseit, legrelevánsabb aspektusait kívánta körüljárni, és a történettudomány eddigi eredményei alapján mérlegre tenni, illetve tényszerűen értékelni. A kollokvium előadásai egyazon rövid korszakot jártak körül, ám – a  választott témák okán – a valóság  más-más aspektusait villantották fel. Szóltak államról és politikáról, gazdaságról, társadalomról, kultúráról és oktatásról, hatalomról, megtorlásról és – természetszerűen – jövőt alakító elképzelésekről. A kialakult kép igen sokszínű lett, mint ahogyan esetenként az értelmezési keretek is különböztek egymástól.   Lapszámunkban elsősorban e kollokvium előadásait olvashatják; a tanulmányok sorrendisége a történelem alapvető rendezőelvét, a kronológiai rendet követi, az általánosabb, tágabb tematikák felől  közelítve a kifejezetten erdélyi konnotációk felé. Ugyanakkor folytatjuk az 1956-os interjúsorozatunkat is, amelynek egy-egy darabjával – a szerkesztői szándék szerint – az Olvasó az év minden lapszámában találkozhat.


 


1926–1956–2006:  többszörös rendszerváltások, világégés, forradalom és szabadságharc, történelmi csalódások és zsákutcák, tapasztalatok és remények – röviden így (is) jellemezhető a Kárpát-medence és benne a magyarság e szűk nyolcvan éve.  A történelemnek, talán, így, évfordulók közelségében erőteljesebb a mához szóló üzenete, mint egyébkor, az utókoron múlik, megfejti-e ezt vagy sem.


 


                                                                                                                                K. K. Gy.


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal