HU  |   RO  

Korunk 2005 Július

Árva Bethlen Kata - a makrancos hölgy (?)


Tóth Zsombor

 


A woman mov’d is like a fountain troubled-


Muddy, ill-seeming, thick, bereoft of beauty;


And while it is so, none so dry or thirsty


Will deign to sip or touch one drop of it.


W. Shakespeare: The Taming of the Shrew


 


A Short Description of the Life of Countess Kata Bethlen by Herself. Written in Transylvania in the 1740’s. Translated from the Original by Bernard Adams, Donington: Shaun Tyas, 2004.


 


Németh László, amikor felfedezte maga számára az erdélyi emlékírókat, lelkesen számolt be arról az olvasmányélményről, amely e szövegekkel való találkozáskor hatalmába kerítette, sőt teljességgel le is nyűgözte. Aligha sejtette, hogy beszámolója – amely alapvetően az emlékirodalmat a magyar széppróza fejlődéstörténetének egyik jelentős stációjaként (szépírói sziget)1  fogta fel – évtizedekre meghatározza majd annak a korpusznak az irodalomtörténeti értékelését és kanonizációját, amit kora újkori magyar emlékirat-irodalomként definiál a diszciplína. Noha ma már sokkal inkább ellene érvelünk ennek a meghaladott evolucionista nézetnek,2 hiszen minden irodalmi korszakként felfogott időintervallumon belül az írásbeliség és a különféle mentalitások találkozása teremti meg az optimális írásgyakorlatot és implicit módon a tőle elválaszthatatlan és teljesen autonóm műfaji, poétikai-retorikai repertoárt is, figyelemre méltó, ahogy nem is annyira az irodalomtörténész, hanem az író érzett rá e szövegkorpusz egyediségére. Sokatmondó, ahogy a korszakot, a szerzőket és a műveket impozáns világirodalmi analógiákban szemlélte: a királydrámás Erdélyben számára Árva Bethlen Kata protestáns Antigonénak, sőt levelezése alapján erdélyi Sévignének számított.3 Látszólag nincs semmi rendkívüli ebben a személyben, osztozik a korszak életvitelének szokásos csapásaiban, akarata ellen katolikus férjhez kényszerítik hozzá, gyermekeket szül és temet el, és mikor két házasság megpróbáltatásain túljut, akkor gyermekei fordulnak ellene, perel, átkozódik, imádkozik, olvas és ír, többnyire egyedül, mindenki ellen. A felekezetiség, amely mentális eszköztárába (outillage mental) mélyen begyökerezett, és amely főként a katolikusok elleni bevallott fanatikus gyűlöletet eredményezi, néha olyannyira ellentmondásossá teszik alakját, szavait, vallomásait, hogy nemcsak az olvasók, de az értelmezők is rákérdeznek: szent vagy szörnyeteg? Nem nyugszik bele soha a kierőszakolt házasságba, minduntalan csúffá teszi a férje által meghívott papokat, egyházi személyeket, fáradhatatlan a katolikus hiedelmek, csodák cáfolásában, és ha úgy adódik, gyermekei haláláért is képes imádkozni, csak hogy ne kényszerüljenek pápista hitben nevelkedni és élni. Töretlen protestáns konfesszio-nalitás jellemzi, ahol az alkati makacsságot a műveltség, az impozáns olvasottság, íráskészség közelíti néha borzongató végletekhez: az élet kereszt és ostorcsapás, amit el kell viselni, a halál boldog megnyugvás, amit türelmetlenül kell várni. Életében ott van kora protestáns kegyességének teológiai alapokon konszolidált kvintesszenciája.


Bernard Adams színvonalas fordítása így hát nem mindennapi próbálkozás. A fordítás mint nyelvi transzformáció jellegzetes dilemmáin túlmenően adott a kontextus, a mentalitás, a korszak írásos kultúrájának szövegartikuláló hatása, a kegyesség gyakorlásának társadalmi gyakorlata, kulturális mintái, végül pedig az emlékezés narrati-vikája és az egyéni habitus közötti összefüggések figyelembevétele és beépítése a végső verzióba. Magyar nyelven is nehezen hozzáférhető, de rendkívül értékes szövegről lévén szó, mindenekelőtt örvendetes, hogy egyáltalán elkészült fordítása egy világnyelven, amely legalábbis potenciálisan több olvasó számára teszi hozzáférhetővé. Bernard Adams ha mindezt nem is valósította/valósíthatta meg fordításában, egyértelműen törekedett erre,4 és ez egyáltalán nem lebecsülendő. Fordítói tevékenysége is azt sugallja, hogy kivételes felkészültségű és határozottan jó írói képességű szakembert tisztelhetünk személyében. Érdeklődése a magyar irodalom és kultúra iránt elsősorban impozáns fordítói munkásságában nyer kifejezést. Árva Bethlen Kata művén kívül lefordította Bethlen Miklós emlékiratát, a régi magyar irodalom egyik klasszikusnak számító szövegét,5 de úgyszintén az ő tolmácsolásában olvashatóak angolul Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae, Mikes Kelemen Törökországi levelei, Arany János Walesi bárdokja, Katona József, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Radnóti Miklós írásai.


A fordító, igen inspiráltan, alapos bevezetővel, szakirodalmi listával,6 térképpel, sőt egy családfarészlettel igyekezett olyan kontextust teremteni a szöveg számára, amely a több mint kívülálló angol olvasók számára a szövegértést jelentősen megkönnyíti. Az ilyen szövegek esetében kihagyhatatlan történeti és művelődéstörténeti áttekintést jól kiegészíti a Bethlen családra, illetve a családon belüli írásgyakorlatra szűkített nézet, végül pedig a szerzőnő élettörténetének, életvitelének, vallásosságának és műveltségének az áttekintése. Az alapos felkészülést dicséri az is, hogy a fordítás előmunkálataiban jelentős szerepet kapott nemcsak az emlékirat szakirodalmi méltatásának megismerése, hanem Bod Péter tevékenységének, illetve a grófnő könyvtárának, olvasmányainak irodalomtörténeti jelentősége is. A szigorúan szakmai szempontokból is helytálló fordítás elkészítésének szándékát világosan jelzi az is, hogy a szakirodalom és más kortárs szövegek ismeretén kívül a fordító a helyszínen is kikérte megbízható szakemberek (Sipos Gábor, Gyenge Gabriella) véleményét és segítségét, ami szövegfilológiai vonatkozásban emelte meg a fordítás értékét.


A közzétett szöveg a legelső angol nyelvű fordításnak számít, és az eredeti 1762-es részleges kiadását, illetve az 1970-ben megtalált szövegrészleteket is tartalmazza. A szöveget csekély számban lábjegyzetek kísérik, illetve egy hely- és személyneveket tartalmazó index egészíti ki. Itt jegyezném meg, hogy mindenképpen jó lett volna egy, az explicit és a kevésbé explicit bibliai hivatkozásokat rendszerező indexet és egy átfogóbb jegyzetapparátust is hozzáilleszteni, ami az angol nyelvű olvasók számára a szövegértést könnyíthette volna meg.


A szakmai szempontoknál maradva, a bevezető igen tanulságosan szembesít azzal, hogy kifelé miként hat ez a számunkra oly otthonos erdélyi világ és irodalom az általunk kánonba rendezett és ekként szemlélt, értékelt, oktatott korpusz milyennek látszik a kulturális és valamelyest nyelvi, mentalitásbeli „kívülállóság” horizontjából. De ugyanakkor egy bizonyos hiányosság is megmutatkozik a kontextualizáló előszó diskurzusában, és ez annál inkább furcsa, mert speciálisan az angol olvasók olvasatát segíthette volna érdemben. Adams alapos beszámolója erről az egyszerre nehéz sorsú „árva,” de rendkívül erős és önálló, már-már férfias nőről nem mulasztja el szóvá tenni vallásosságát, erőteljes konfesszionalizmusát, amelyet gyakran az emlékirat magyar méltatói is félreértenek. Noha említi az imádságok ürügyén Árva Bethlen Kata erős hitét a predestinációban, a kiválasztottságban, elmulasztja felgöngyölíteni ezt a szálat, ami nemcsak a manapság furcsán ható vallásosságát, kegyességét magyarázná, hanem az élettörténeti narráció koncepcióját, műfaji sajátosságait, kulturális mintáit és kontextusait tenné beláthatóvá. Ez azért meglepő, mert Árva Bethlen Kata, akárcsak a 17. és 18. század sok más protestáns írástudója vallásossága és kegyességgyakorlása számára a mintákat, gyakran német közvetítéssel, de mégiscsak Angliából, az angol puritanizmusból és pietizmusból meríti. A magyar peregrináció 17. századi irányváltása következtében a század harmincas éveitől megindul egy olyan angol–magyar kulturális kapcsolattartás, amelynek kézzelfogható eredménye elsősorban az angol nyelvű kegyességi munkák fordítása (angolból, latinból),7 beáramlása8 Magyarország és Erdély területére, illetve a vezető puritánus teológusok (Perkins,9 Ames) műveinek hallatlan népszerűsége, sőt magyarországi kiadása.10 Árva Bethlen Kata idejére már kialakult és működőképes az a kulturális mintáktól meghatározott kegyességgyakorlás, amely a kegyesség megélésének textuá-lis (pl. emlékiratírás, imádságoskönyv-írás) és nontextuális (kegyesség-gyakorlás, böjt, imádkozás, elmélkedés stb.) aktusait működtette.


Az emlékirat primer kontextusa így alapvetően egy olyan homiletikai és kegyességgyakorlási mintákba szerveződő sémarendszer, amelynek fogalmi hálója az Árva Bethlen Kata könyvtárában fellelhető magyar és angol szerzők teológiai munkáira mint forrásokra vezethető vissza. Adams fordítása – amelynek nyelvi-fogalmi vonatkozásban nem szükségszerű erre a homiletikai és ke-gyességgyakorlási tradícióra mint nyelvi előzményre hagyatkoznia, és akkor a fordítás egy 18. századi furcsa, veszekedő, elviselhetetlen asszony (Kate, micsoda koincidencia!) élettörténete csupán – veszélyesen reflektálatlan, hiszen egy 17–18. századi angol nyelv-használatra (középangol) utaló régieskedő lexikális állománnyal adja vissza a magyar élettörténetet, anélkül hogy ennek a nyelvhasználatnak valamilyen magyarázatát adná. Rögtön a nyitásnál, Árva Bethlen Kata azon tételében, hogy Isten nem vonható felelősségre: „...azt nem kérdheti [az ember] miért cselekszed ezt vagy amazt?” – a kérdést nem a „Why have you done this or that?”, hanem a sokkal régiesebb, veretesebb formulával adja vissza: Why Hast Thou done this or that? Ráadásul az imákban vagy a paragrafusokat záró formulákban előforduló hasonló régieskedő szintagmák a szövegnek egy olyan homiletikai és kegyességi töltetet adnak, amelyet a fordítás, legalábbis kon-textualizáló bevezetőjében, nem vállalt fel. Az élettörténeti narrációnak mint szövegtípusnak ez az állandó transzponálása az élettörténetből az imádságba, aminek nagyszerű példáit már Bethlen Miklósnál megcsodálhattuk, itt is tetten érhetők. Valamiképp az a helyzet áll elő, mint Bethlen Miklós Imádságoskönyvében is, hogy a narratio de vita sua az imádság szövegmintáiban nyer textuális reprezentációt. Az élettörténet pedig teológiai fogalmak (via salutis) felől artikulálódik.


Adams bevezetőjében megemlíti Árva Bethlen Kata predestinációba vetett hitét. Többről van itt szó, mint a predestinációról, ráadásul Árva Bethlen Kata sokkal inkább önnön üdvözülésébe vetett hitét (certitudo salutis) nyilvánítja ki. Az emlékirat paragrafusaiból töredékesen fel-feltörő fohászszerű kiszólások összefüggő fogalmi rendszerre vezethetők vissza. Ez pedig nem más, mint a Perkins és Amesius által is hirdetett via salutis/gratia gradus folyamat, amelynek fázisain maga Árva Bethlen Kata is átmegy, illetve élettörténete ezek köré a lépések, állapotok megtapasztalásai köré szerveződik, ez igényli az állandó átmenetet az imádságdiskurzusba. A magyar puritanizmus képviselői a dicsőség grádicsának nevezték ezt a folyamatot, amely a perkinsi és amesiánus teológia fogalmaira alapozva a következőképpen állt össze: elválasztás/praedestinatio, elhí-vás/vocatio, megigazítás/justificatio, fiúvá fogadás/adoptio, megszentelés/sanctifica-tio, megdicsőítés/glorificatio.11 Ez a folyamat implikálja, és végső soron magyarázza a mai olvasatunk szerint legextrémebb megnyilvánulásait, például a halál állandó kívánását, amit a via salutis felőli erős üdvbizonyság magyaráz. Amikor kisfia halálának örvendezik, akkor megint ez a séma aktiválódik, hiszen a kisfiú bizonyára üdvözül, mert nem volt alkalma megismerni ezt a bűnös világot és kísértéseit. Ráadásul a korszak protestáns mártirológiájában (pl. Szőnyi Nagy István) elfogadott nézet volt, hogy a fiatalon elhunyt gyermekek, akiknek még alkalmuk sem volt a világi bűnökkel, kísértésekkel szembesülni, Krisztus válogatott mártírjai közé kerülnek.


Továbbá a vőlegény (beloved bride groom of my soul) eljövetelének emlegetése, amely a középkortól örökölt unio mysticára asszociál, újra a via salutis/gratia gradushoz kötődik, mint a Krisztussal való egyesülés, a fiúvá fogadás/adoptio része. Mindezek együttesen igazolják, hogy a szövegnek van egy erőteljes teológiai meghatározottsága, az elmesélt események, gesztusok számunkra kulturálisan és időben egyaránt távol eső, néha idegen mentalitás és erkölcsi minták, hiedelmek által kódoltak. Adams úgy végzi el kétségtelenül színvonalas fordítását, hogy kontextus gyanánt ezt nem vázolja, noha olvasói számára a puritanizmus és a hozzá tapadó életvitel, világszemlélet sokkal hozzáférhetőbb, mint az átlag magyar olvasóknak. Ezek után csak remélni lehet majd, hogy ez a 18. századi magyar (Árva Bethlen) Kata/Kate története nem elsősorban és nem kizárólag shakespeare-i asszociációkat ébreszt potenciális angol olvasóiban.


Ezen túlmenően azonban elismeréssel kell nyugtázni, hogy a fordítás szigorú szakmai szempontok felől is sikerültnek és alaposnak mondható. Lényegesen nagyobb szakmai teljesítményt mutat fel, mint az utóbbi évek azon magyar fordítási próbálkozásai, amelyek kora újkori angol szövegeket (pl. Thomas Watson)12 vagy éppenséggel puritánus szerzők műveit tették közzé a 17. század magyar terméséből.13


Bernard Adams fordítása kivételes jelentőséggel bír, hiszen ez a fordítás mégiscsak egy kora újkori, manapság egyáltalán nem népszerű műfaj képviselője. A jelen olvasói habitusa felvilágosodás előtti szövegekre ritkán terjed ki, a kánont a regény vagy a szórakoztató próza különféle változatai dominálják. Ilyen körülmények között és mindennek ellenére, Bethlen Miklós emlékiratával együtt, sok magyar regényt megelőzve, kánoni elszigeteltségük dacára váltak hozzáférhetővé angolul, épültek be egy olyan nyelvhasználatba, olvasáskultúrába, amely valóban világirodalmi léptékkel jellemezhető. Mindez vélhetőleg, túl a Bethlen család tagjainak vitathatatlan írói-gondolkodói teljesítményén, a fordító kivételes felkészültségének, szakmai-emberi kiválóságának tudható be, aki rendkívül szerényen, de számunkra rokonszenvesen fogalmazta meg fordítói tevékenységének krédóját: „I like to think that I can share with others the pleasure that my limited knowledge of things, Hungarian has given me, and to hope that my readers will be encouraged to develop their own acquaintance with Hungary, its people, culture, history, geography... to their own benefit and, ideally, that of Hungary, too.


 


JEGYZETEK


1. Németh László: Bethlen Miklós. Tanú, Németh László kritikai folyóirata, 1934/VII. 38–39. (A továbbiakban: Németh: i. m.)


2. Mintegy illusztrációképpen nézzük, amit Bethlen Miklósnak az írói teljesítmény szempontjából is vitathatatlan értékű emlékiratáról ír: „Bethlen, ha vigyáz rá, kitűnő prózaíró, nem hagynám ki a legkülönbek közül. Könyvében van kétszáz összefüggő, élvezetes oldal s hátrább is néhány szépírói sziget (felesége halála, Caraffa).” (Németh: i. m.: 1934. 39.)


3. Németh László: Sziget Erdélyben. In: Uő: Az én katedrám. Bp., 1983. 158.


4. Érdemes megjegyezni, hogy a Shaun Tyas kiadó elsősorban történeti tárgyú elemzések és források, tehát primer és szekunder szövegek kiadására specializálódott. A Harlaxton College-ben évente megrendezett medievalisztikai konferencia (Harlaxton Symposium) anyagát rendszeresen ők teszik közzé. Internetes elérhetőségük: http://www.stamford.co.uk/watkins/.


5. The Autobiography of Miklós Bethlen, translated by Bernard Adams, Kegan Paul Limited, London-New York-Bahrain, 2004. A kötet bemutatása a Korunkban: Kovács Kiss Gyöngy: Bethlen Miklós és Erdély - angolul. Korunk 2005/2. 108–112.


6. Noha az áttekintett szakirodalom nem teljes, figyelemre méltó, hogy tartalmazza a fontosabb értelmezéseket és szövegkiadásokat.


7. Említsük meg a legjelentősebbet, ami sikerkönyv is volt, Lewis Bailey Practice of Piety Medgyesi Pál-féle fordítása: Medgyesi Pál: Praxis Pietatis. Kvár, 1657.


8. A kolozsvári Egyetemi Könyvtárban kb. 30 darab olyan angliai nyomtatványt őriznek, amelyeket valószínűleg peregrinusaink hozhattak haza angliai útjaikról. A klasszikusnak számító Ames, Perkins neve mellett olyan puritánus szerzők is előbukkannak, mint: Smith T., Harrice S., Fenner D., Bunting H., Marshall G., Cartwright T., Goadwin T., Colling S. Lightfootus, Barrow J. stb. De legalább ekkora állomány található a Debreceni Református Kollégium Könyvtárában, sőt máshol is, erdélyi és magyarországi könyvtárakban.


9. Csepregi Turkovitz Perkins-fordítása mellett (Tsepregi Turkovitz Mihály: G. Perkinsiusnak a lelki-ismeretnek akadékirol irott drága szép tanitása... Amszterdam, 1648) igen elterjedt volt a genfi kiadás is: Gvilielmi, Perkinsi: Operum Omnium Theologicorum qvae extant. Genevae, apud Petrum & Jacobum Chouet, MDCXVIII


10. Guilielmi Amesii: Medulla Theologica. Editio Novissima, Debrecini, per Stephanum Töltési, 1685; Guilielmi Amesii: De Constientia et ejus jure, vel Casibus libri quinque. Debrecini, 1685.


11. Ezt a folyamatot természetesen Amesiusnál is láthatjuk: Guil., Amesii, Medulla Theologica illustrata, ed. Szenci Paulus, Franequareae, 1670. 273-330. Perkinsnél pedig: Gvilielmi, Perkinsi, Operum Omnium Theologicorum qvae extant, Genevae, apud Petrum & Jacobum Chouet, MDCXVIII 643-663.


12. Thomas Watson, A bűnbánat. Ford. Molnár Sára, Koinónia, Kvár, 1999.


13. Ama kegyelemnek mennyei harmatja. A 17. századi magyar puritanizmus irodalmából. Szerk. Balogh Judit, Harmat–Koinónia, Bp. – Kvár, 1995.


 


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal