HU  |   RO  

Korunk 2005 Július

Elkönyvelni és beharangozni a sikert


Keszeg Anna

Irodalmi siker, irodalomtudomány és újságírás


 


A 20. század eleje óta, mióta a szociológia bejelentette igényét a világ összefüggéseinek magyarázatára, az irodalommal foglalkozók is egyre gyakrabban gondolják el vizsgálatuk tárgyát a siker vonatkozásában. Siker és irodalom közelítését sokféleképpen lehet értelmezni annak függvényében, hogy a társadalomtudományok milyen paradigmája és elemzési stratégiája inspirálja a kutatót. Ennek a sokféleségnek most azért járok utána néhány kutatási terület rövid, tudósító igényű leírásában, hogy aztán a sikerre vonatkozó reflexió egy gyakorlatias alkalmazására figyelmeztessek. Kérdésem mindvégig az lesz, milyen kritériumokat jelölnek ki kutatók és újságírók a sikeresnek tekintett (élet)művek azonosításában.


 


Siker és irodalomtudomány


A 20. század első éveiben lesz először probléma az irodalmi siker kutathatósága. Francia vonatkozásban Fernand Baldensperger, a Sorbonne professzora beszél először siker és alkotás viszonyáról az irodalmi jelenség egy filozófiai természetű leírásában.1 Kiindulópontja az, ami a sikerre vonatkozó kutatások mindenikének: empirikus tapasztalatunk van arról, hogy adott művek adott kontextusokban hatásosabbak társaiknál, illetve hogy léteznek sikeres és kevésbé sikeres irodalmi művek. Baldensperger a siker mibenlétének kérdésére egy pozitív és egy negatív választ ad: a siker adott irodalmi mű adott társadalmi csoport elvárásainak való megfelelésével magyarázható, és nincsen összefüggésben az adott mű esztétikai értékével. Ezzel a kijelentéssel már ott is vagyunk a sikerre vonatkozó kutatások egyik kiindulópontjánál: a siker fogalma alkalmas arra, hogy irodalom és társadalom viszonyára rákérdezzünk. És amennyiben ez az összefüggés adott, a kérdés már csak az, hogy mit és hogyan tekintünk társadalomnak: a publikumot-e, amely a könyvet sikerre viszi, a kiadót, amely a piaci feltételek számbavételével dönt a könyv kinézetéről és áruba bocsátásáról, a szerzőt, akinek alá kell vetnie magát a sikeres szerzőnek kijáró bánásmódnak, vagy pedig valamely, a kötetből kiolvasott reprezentációt. Ami meg a hogyant illeti: ezek az összetevők egységes és homogén egészet írnak-e le, vagy pedig teret adnak a csoportos és egyéni habitusok közötti különbségek megnyilvánulásának. Közös pontja az összes eddigiekben jelzett elképzelésnek, hogy vagy a könyvből (esetenként annak ideális reprezentánsából, a műből), vagy pedig a szerzőből indulnak ki, de sohasem választják a publikum felőli közelítést a sikerhez. Erre külön diszciplína vállalkozik, az olvasásszociológia, melyet inkább érdekel a közönség szociodemográfiai változók szerinti leírása, mint a siker mechanizmusának magyarázata.2


Ha a könyvből indulunk ki, a siker magyarázható tematikai összetevőkkel,3 a könyv formai adottságaiból levezetett kiadáspolitikával4, illetve az ahhoz kapcsolódó olvasás-gyakorlatok társadalmiságával. A második eljárás a hatvanas évek populáris kultúrára vonatkozó nagy kvantitatív kutatásait eredményezte,5 és az utolsó, ma dominánsnak nevezhető módszertanhoz az alfabetizációs kutatásokkal jutott el. A ponyvairodalomra vonatkozó kutatások a könyv és kiadás történetének nagyelbeszélését alkották meg ahhoz, hogy a jelenleg érvényben levő histoire culturelle név alatt futó paradigma kulturális gyakorlatokra vonatkozó kis léptékű kutatásai lehetővé váljanak. Ilyenkor a könyv használatára vonatkozó mikrotörténetekből áll össze az olvasóközönség egyedeinek társadalomtörténete. A sikeres könyv ebben az esetben elébe megy vagy pedig kiszolgál egy adott közegben hagyománnyal rendelkező olvasásgyakorlatnak/ot. Ugyancsak a kötetekkel és tartalmi összetevőikkel dolgoznak azok az angolszász ihletésű munkák, melyek a sikerkönyvekből az azokat sikerre vivő társadalom természetére következtetnek,6 ezek szerzői azonban nem a francia akadémiai mezőből származnak.


Az egyed léptékére szabott módszertan a sikert szerzői identitáskérdésként kezelő írásokban tér vissza. A sikerhez való szerzői viszony történeti feldolgozását7 a francia tudományos világban egy antropológiai ihletésű,8 illetve egy bourdieu-i mezőelméletből inspirálódó9 kutatási irány egészíti ki.


Az irodalmi sikerre vonatkozó kutatások tehát nagyon heterogének, és ezzel magyarázhatóan az egyes nézőpontoknak hagyománya sem alakul ki, illetve amint azt a kulturális gyakorlatokra vonatkozó módszertan mutatja, más természetű problémákra kidolgozott historiográfiai tradíciók inspirálják és működtetik ezeket a kutatásokat.


 


Könyvajánlók innen és onnan


A kutatási módszertanok sokfélesége valószínűleg azzal is magyarázható, hogy a francia sajtó nagy hagyományú és kimunkált könyvreklámozó módszerekkel dolgozik. A könyv itt sohasem volt nélkülözhető árucikk. És az újságírás, a kutatással ellentétes szempontból, mindig is hasznot húzott abból, hogy kitermelte a kötetek sikerét. Ez a gyakorlat nagyon eltérő természetű sajtóorgánumokban van jelen, s most ezek közül egy a könyvreklámra specializálódott folyóiratot (Lire10), egy rangos irodalmi magazint (Magazine littéraire11), illetve egy női magazint (Elle12) választottam ki. Hogyan és milyen szabályok szerint írnak könyvajánlót ezek a sajtótermékek? Milyen esetekben posztulálnak könyvsikert? Milyen összefüggések vannak az azonos periódusra vonatkozó, de eltérő profilú kiadványok válogatásában?


A három választott kiadvány ajánlóinak összehasonlításában a legmegdöbbentőbb az, hogy az átfedések még minimálisnak sem nevezhetőek. Nemcsak az Elle és a két szaklap között nincsenek egyezések, ami várható volt, de még a két, helyenként azonos kategóriák szerint szelektáló folyóirat ismertetései sem vonatkoznak ugyanazokra a kötetekre. Ami két dolognak tünete: egyrészt, hogy a francia könyvpiac óriási, másrészt meg, hogy nem léteznek minden szerkesztőség által sikeresnek tekintett kötetek. A Lire és a Magazine littéraire repertóriuma két ponton mutatott egyezést: Thomas Laqueur szexualitástörténeti tanulmánykötetét13 mindkét esetben kiemelték, illetve a nemzetközi regény kategóriában is mindkét esetben megtaláltam az olasz Marcello Fois két frissen lefordított kötetét.14 Bizonyára a mennyiségi koefficiens miatt. Azonban Laqueur kötetét az irodalmi szaklap a hónap legjelentősebb kiadói eseményévé avatja azzal, hogy a szerzőnek szenteli a hónap beszélgetését. A Lire ezzel szemben csak egy rövid, fél oldalas bemutatót szán a kultúrtörténet újabb klasszikusának, és a történeti munkák közül egy XVI. Lajos-monográfiát favorizál. Lássuk azonban egyenként is a bemutatások tendenciáit.


A Magazine littéraire öt kategória szerint rendszerezi a bemutatott köteteket: francia, illetve külföldi regény (ami nyilván az idegen nyelven írt munkák francia fordítását jelenti), irodalomtörténet, esszé, klasszikusok. Ezeken belül kedveli a tematikus tömböket. A francia regény kategória bemutatását egy Les malades imagi-naires (Képzelt betegek) című cikkel indítja, mely három frissen megjelent, kórháztapasztalatot feldolgozó regényt ismertet. A cikk szempontja az irodalmi mű önrefe-rencialitásának tételezésével függ össze: „Hogyan kezdjünk hozzá egy fikció megírásához, ha az írás egyetlen legitimációs forrása a megélt tapasztalat?”15 Ugyanaz a tézis jellemzi a lap többi bemutatását is. Ha kiindulópontként hivatkozzák is a regények tartalmi összetevőit, esetleg a téma divatosságának érvét, az érvelés stiláris komponensek említésére, a regénybeli elvont világ megformálására fut ki. Természetesen nem véletlenül. Az ismertetések másik eljárása, hogy a szerzői személyeket az irodalmi mező összefüggéseiben helyezik el, utalnak a korábbi regényekre, azok fogadtatására, eljárásaikban rokon szerzőkre. Ugyanez a speciális diszciplináris logikáknak való megfelelés igénye jellemzi az esszékötetek bemutatóit, illetve az irodalomtörténeti munkák ismertetéseit. A lap tehát a szaklap kategóriájára tart igényt, ebből viszont azzal csúszik ki, hogy a szerzőkről mindig fotót közöl, és a tudósításokhoz olyan címeket rendel, melyek a köteteket az aktuális politikai, közéleti, gazdasági eseményekkel helyezik azonos szintre. (Egy példa, a Monique Canto-Sperber új politika- és morálfilozófia-kötetéről szóló ismertetés címe ez: Egy új nemzetközi morál felé, és nem árt a szerzőnő fotóját sem hozzávenni a kereskedelmi logikához.) Igen, a szakkönyvnek is divatja van.


A Lire bevallottan eladni és reklámozni akarja a köteteket. Az első oldalak a legnagyobb kasszasikerű könyvek listáját közlik (Dan Brown a díjnyertes mind a zsebkönyv, mind az átlagformátum kategóriában). Mivel profilja szerint az egész könyvtermés lefedésére vállalkozik, ilyen kategóriákkal dolgozik: francia regény, külföldi regény, történelem, filozófia/esszé, dokumentumok, vers, tudomány és tudományos fantasztikus, klasszikusok. A tudomány és tudományos fantasztikus kategóriák összemosódása engem megdöbbentett. Igaz ugyan, hogy a reáltudományok akadémiai körei zártabbak a humaniórákénál, de azért ezt a zártságot talán nem ilyen módon lehetne elkendőzni. Annál is inkább, hogy a tudományosnak bemutatott kötetek esetleg a tudományos kuriózumok jellegű kategóriát merítik ki. A lap legfigyelemreméltóbb tendenciája, hogy olvasási trendeket teremt, és ezzel a könyvet az urbánus élet divatjelenségévé avatja. Ezzel magyarázható a bűnügyi regényre vonatkozó összeállítás, a képregényeket ismertető tömb és a könyvek nyári utazási projektekhez való hozzárendelése. A Magazine littéraire-rel ellentétben itt nem az irodalmi mű sajátos természetére hivatkozik a jó könyv melletti érvelés, hanem a könyvre mint a jól berendezett, összkomfortos élet luxuscikkére. A sikeres könyv ilyen természetű: a fogyasztói kultúra elengedhetetlen tartozéka. A Google virtuális könyvtárprojektje ellen tiltakozó vezércikk ezzel zárul: „Olvasni annyit jelent, mint bolyongani. Azzal a kényelemmel és reszketéssel együtt, amit egy könyv, egy igazi könyv jelent.”16 Ilyen értelemben kell magunkkal vinni a könyvet a nyaralásra is.


Az Elle egyértelműen állítja, hogy a divatos francia nő kelléke a divatos könyv. A bemutatás itt sem eshet meg szerzői fotók nélkül, sőt a tudósítások eleve olyan jellegűek, hogy a szerzőről több szó eshet bennük, mint a könyvről. A terjedelmi okok miatt elsőként felkonferált ezer oldalnál hosszabb Michel Faber-kötet ismertetése17 például a cikkíró és a szerző kommentált és elbeszéléssé alakított interjúja, mely természetesen figyelmeztet Faber öltözködési szokásaira és beszédmodorára is. Ezek a bemutatások valóban azok, amiknek a rovatcím is nevezi őket: kritikák, krónikák, benyomások, szívtiprók. A szerzők az esetek nagy többségében nők (a hat ismertetett kötet közül kettőt írt férfi), és a harmicasok generációjának problémáira érzékenyek. A bemutatások a köteteket a mindennapi élet drámáihoz igazítják: olyan történeteket dolgoz fel a kortárs szépirodalom, melyek napjaink bármely valamirevaló Elle-olvasójával megeshetnek: a harmadik indexváltás, az új szerelmeket helyettesítő folyamatos lemondásérzet. S hogy a nőknek is megfelel ez a hangnem, az abból is kiderül, hogy az ebben a számban ismertetett Elle-díjazott kötetek közé is olyanok kerültek, mint egy pszichoanalitikus vallomásai, illetve egy Teheránban Lolitát tanító angoltanárnő memoárjai. Igencsak evidens, hogy a könyvet a hozzá rendelt olvasásgyakorlatok teszik.


Úgy látszik, a verseskötet egyre inkább kiszorul az érdeklődésre igényt tartó kötetek listájáról. S mialatt a könyvajánlók ilyen stratégiákkal dolgoznak, a közönség valóban igazodik is hozzájuk, illetve feedbackként a sikeres művek szerzői a közönségnek mondanak köszönetet. Nem kell csodálkozni ezen a körforgásos logikán, hiszen a hivatkozott kutatások is arról szólnak, hogy az irodalmi sikernek rengeteg változója van.


 


JEGYZETEK


1. Fernand Baldensperger: La littérature: création, succès, durée. Flammarion, Paris, 1913.


2. A körkép kváziteljességének igénye megkívánja, hogy ennél a kutatási iránynál is jelezzek két életművet: Jacques Leenhardtét és Józsa Péterét. Közös kötetük: Lire la lecture: essai de sociologie de la lecture 1999-ben jelent meg a L’Harmattan kiadónál.


3. Isabelle Smadja két kötetét említem itt: Harry Potter, les raisons d’un succès. PUF, coll. Sociologie d’aujourd’hui, Paris, 2001. és Le Seigneur des anneaux ou la tentation du mal, PUF, coll. Sociologie d’aujourd’hui, Paris, 2002.


  4. Jean Hassenforder: Etude de la diffusion d’un succès de librairie. Paris, 1957.


  5. C. Nisard: Histoire des livres populaires ou de la littérature de colportage. Paris, 1854; R. Mandrou: De la culture populaire au XVIIième et au XVIIIième siècles, la Bibliothèque Bleue de Troyes, Stock, Paris, 1964; A. Morin: Catalogue descriptif de la Bibliothèque Bleue de Troyes. Droz, Genève, 1974.


  6. Denis-Saint Jacques (et alii): Ces livres que Vous avez aimés. Les best-sellers au Québec de 1970 à aujourd’hui. Nuit blanche éditeur, 1997 [1994]; Cristopher Todd: A Century of French Best-sellers (1880–1890). The Edwin Mellen Press, 1994.


  7. Élisabeth Badinter: Les Passions intellectuels. I. Désirs de gloire (1735-1751). Fayard, Paris, 1999.


  8. Nathalie Heinich: L’Épreuve de la grandeur. Prix littéraires et reconnaissance. La Découverte, coll. «Armillaire», Paris, 1999.


  9. Ingrid Galster (sous la dir. de): La naissance du „phénomène Sartre”. Raison d’un succès 1938-1945. Seuil, Paris, 2001.


10. Lire juin 2005. A címlapon: Nyári könyveik, A bűnügyi regény új útjai, Interjú Harlan Cobennel, 16 oldalnyi képregényajánló, Az ember földjének Odüsszeiája.


11. Magazine littéraire juin 2005. A címlapon: New York és írói Edith Whartontól Don DeLillóig, Paul Auster következő regényének még kiadatlan részlete, Pierre Goyotat nyomában, Vita Heidegger és a nácizmus kérdése körül, Interjú Thomas Laqueurrel.


12. Elle n°3101, 6 juin 2005. A címlapon: Referendum: Miért szavaztak a nők nemmel, Felmérés: Szebbek leszünk az esztétikai műtétnek köszönhetően? A férfiak véleménye, Hamisan sportos és valóban sikkes: az új pólódivat, Szabad és elbűvölő: Angelina Jolie, Hollywood rebellise. Ebben az esetben a címlapsztorikat tájékoztató jelleggel soroltam fel. A könyvekre vonatkozó ajánlók a Kritikák, krónikák, benyomások, szívtiprók rovatban, illetve az Olvasók díjai rovatban találhatóak.


13. Thomas Laqueur: Le Sexe en solitaire. Contribution à l’histoire culturelle de la sexualité. Gallimard, NRF Essais, 2005.


14. Marcello Fois: Les Hordes du vent. Seuil, Paris, 2005; Petites histoires noires. Seuil, Paris, 2005.


15. Philippe Besson: Les malades imaginaires. Magazine littéraire, juin, 2005, 70.


16. François Busnel: Le nouveau défi américain. Lire juin 2005, 7.


17. Un mille feuilles à dévorer. Elle 6 juin 2005, 46.


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal