Szinte paradoxon, hogy a délszláv térség eseményeivel Romániában nem foglalkozik különösképp sem a sajtó, sem a politikai elemzők nagy része. Érthetetlen ez azért is, mivel mégiscsak szomszédos térségről van szó, és ennek a térségnek az eseményei negatív értelemben tanulságul szolgálhatnak mindenki számára, annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az ottani helyzet – maffia jellegű klánok gazdasági uralma, véres etnikai konfliktusok, nagyméretű, a tönkretett gazdaság állapotából fakadó szegénység stb. Másrészt azonban bizonyos értelemben érthető ez az attitűd, hiszen az európai integráció küszöbén álló Románia – éppen úgy, mint a magyar közvélemény – a maga változó helyzetével van elfoglalva, azokkal a kihívásokkal, melyeket az új évezred és a változó világ állít elé, s amelyek teljesen mások, mint amikkel a szerbeknek és a szerbekkel együtt élő népeknek kell szembenézniük.

Raico Cornea könyve tudományos szempontból messze nem a legértékesebb e tematikában, mégis nagy érdeme, hogy olyan problematikát tárgyal, melynek ismerete érdekes és nagyrészt tanulságos is lehet. Akadémiai körökben valószínűleg nem túl népszerű a hatásvadász cím (Szerbia, a patkányok éve) meg az ugyancsak hatásvadász fedőlap. A kötet azonban sokkal inkább újságírói riport, mint a délszláv helyzet komplex, minden számottevő tényezőre kitérő elemzése. Nagyrészt személyes ihletettségű, és mivel a szerző kötődik a szerb világhoz, az sem véletlen, hogy a könyv éppen Zoran Djindjics meggyilkolását követően íródott, s a szerbiai szervezett bűnözés problematikáját veszi nagyító alá.

Forrásanyaga nem túl terjedelmes, de meglehetősen komplex, azt is mondhatnánk, hogy reprezentatív anyagokkal dolgozik, és forrásai első kézből valók. Tizenegy szerb nyelvű újságot használ fel, melyek közül öt napilap. Ezek mellett idéz négy szerb nyelvű honlapot, valamint öt könyvet, melyből három szerb, kettő pedig angol nyelvű. Egyből szemet szúrhat, hogy a két angol nyelvű könyv szerzői – Chomsky és Parenti – a mai világban egyre inkább erősödő, Amerika-ellenes szélső baloldal jeles képviselői, és hatásuk érződik a román szerző kijelentésein, amikor világpolitikai eseményekről mond véleményt. Mind az öt könyv viszonylag új, 2000 után jelentek meg.

Az első fejezet tulajdonképpen bevezetés: A jugoszláv államtól a balkáni rémálomig címet viseli, és a teljesség igénye nélkül, de pontosan, tisztán rendszerezve mutatja be Jugoszlávia felbomlását. Ez a rövid elemzés 1990-től indítja az események és a realitások taglalását, attól az évtől, melyben Jugoszlávia fennállása óta a legnagyobb bruttó belső termelést könyvelhette el, de ugyanebben az évben felszínre kerültek a politikai és etnikai konfliktusok is. Szerbián és Montenegrón kívül – állítja az író is – egyik tagállam sem kívánta az államszövetséget továbbra is fenntartani. A szerző – vitatható – véleménye szerint a gazdasági szankciók és az embargó csak meghosszabbította Milosevics hatalmon maradásának az idejét, és ezt azzal magyarázza, hogy az amerikaiak nem ismerték igazából a szerbek mentalitását.

Sokkal jobban megírt az a rész, mely újságírói szempontból foglalkozik magával a könyv központi gondolatával, a szervezett bűnözéssel, illetve azzal, miként harapódz-hatott el ez a jelenség olyannyira, hogy a Zemun-klán meggyilkoltathassa a megválasztott miniszterelnököt, Zoran Djindjicset.

A stílus könnyed, ugyanakkor szenvedélyes, sodró, dinamikus, magával ragadó, ezen az sem változtat, hogy a szerző imponálóan sok adattal operál. Feldolgozza a nagyobb sajtóvisszhangot keltett gyilkosságok, emberrablások, merényletek történetét, min-degyiket néhány oldalban. Emberrablások áldozatai lettek a nyolcéves Stefan Zinov-jevics, egy teniszbajnok fia, Miroszlav Mis-kovics, a Delta Holding igazgatója és Milija Babovics, a Partizán futballklub egyik fő szponzora. Az esetek közös vonása, hogy a tetteseket soha nem fogták el.

Zoran Djindjics meggyilkolása volt az utolsó figyelmeztetés a maffia növekedő erejét illetően. Ugyanakkor Djindjics meggyilkolását megelőzően több fontos személyiség vált maffia típusú leszámolások áldozatává, ezek között található Radovan Stojicsics rendőrtábornok, Szlavko Curuvija újságigazgató, gyaníthatólag Vuk Draskovics is (habár ez nem bizonyított, lehet tényleges baleset is), Arkan gerillavezér, Pavle Bulatovics, Milosevics védelmi minisztere, Zika Petro-vics, a JATC jugoszláv légitársaság igazgatója, Ivan Sztambolics kommunista vezető, Bosko Buha tábornok és még sokan mások.

A kötet kitér a szerbiai maffiastruktúra elemzésére is. Jelen pillanatban a szerbiai szervezett alvilág klánokra és érdekcsoportokra oszlik. Legáltalánosabb üzletei az emberrablás, védelmi pénzek szedése, drog-, cigaretta- és alkoholkereskedelem, autólopás, valamint a prostitúció. Ez utóbbi két fő vonalon zajlik: Romániából és a volt szovjet államokból szerzik be a nőket, és Olaszországba vagy délre, Koszovóba és Albániába szállítják őket. A szerző bemutatja a két legerősebbként ismert klánt, a Surcin- és a Zemun-klánokat (a „patkány” egyébként a Zemun-klán egyik prominens vezérének ragadványneve, ebből származik a címbeli metafora). Cornea felvázolja több alvilági vezérnek a portréját, majd rátér a könyv központi problémájának, a Djindjics-ügynek a hátterére: Djindjicset a „nemzet mártírjának” nevezi, ami lehet  túlzó megfogalmazás, ám alapjában véve igaz, hiszen Djindjicset még életében a szerb demokratikus erők szimbólumának tekintették, s még inkább szimbólummá vált halála után.

A könyv befejezéseként konklúziók következnek: a szerző valószínűnek tartja, hogy Djindjics pártjának népszerűsége növekedni fog, míg a Kostunicáé csökken. A gazdaság helyzete alapjaiban nem változik, a nagy nyugati társaságok befektetései benn maradnak az országban. Mint mondottuk, Cornea esetében egyfajta nyugatellenesség is megfigyelhető, ami a szerb nép iránti szimpátiából fakad: arroganciáról beszél a Fehér Háznak és az európai kancelláriáknak a szerb problémát illető hozzáállását tekintve.

A könyv önmagában nem alkalmas arra, hogy valaki megismerje belőle a délszláv realitásokat a maguk komplexitásában, de alapjában véve jó forrás e valóság egy szegmentumának megismerésére. Remélhetőleg Kelet-Európában a szerb példa elszigetelt marad, lassan a múlt részévé válik, és e térség is a maga során integrálódik az Európai Unióba. Addig viszont nem árt tanulni az ott lezajlott vagy most is zajló eseményekből, folyamatokból.