HU  |   RO  

Korunk 2003 Február.

Sztálin halott


Horváth Andor

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili 1879. december 21-én született egy grúziai kisvárosban, Goriban. A Sztálin nevet a forradalmi mozgalomban kapta. 


Hetvenedik születésnapján, 1949-ben, Leonyid Leonov azt írta róla: az ő születésével kezdődik az új időszámítás, nem Krisztussal, mivel vele az öröm és a boldogság korszaka köszöntött az emberiségre.


1953. március 6-án hajnali négy órakor az összes szovjet rádióadó az alábbi hírt sugározta: „Este kilenc óra ötven perckor Joszif Visszarionovics Sztálin, Lenin harcostársa és ügyének zseniális folytatója, a kommunista párt és a szovjet nép lánglelkű vezére és tanítója szíve megszűnt dobogni…”


Aznap délután felravatalozták a Kreml feketébe vont oszlop-csarnokában. Március 9-én koporsóját a Lenin-mauzóleumba vitték. Déli 12 órakor harminc ágyú sortüzétől kísérve elhelyezték Lenin mellett. Az egész Szovjetunió területén megszólaltak a gyárak, a mozdonyok, a hajók szirénái.


„Nem sokkal ezután meghalt. Én sírtam. Végül is mind az ő tanítványai voltunk, és hálával tartoztunk neki mindenért. Akárcsak Nagy Péter, Sztálin is barbár eszközökkel harcolt a barbárság ellen, de nagy ember volt.” (Hruscsov szavai Averell Harriman visszaemlékezései szerint.)


„Sztálin a saját embereire lőtt. A forradalom veteránjaira. Ezért ítéljük el őt… Nem kevés kegyetlen zsarnok volt az emberiség történetében, de végül mindük fejére lehullott az a bárd, amellyel maguk is fenntartották uralmukat.” (Hruscsov-beszéd, 1964)


„Elvtársak, én csak azért voltam képes túlélni a legborzalmasabb pillanatokat, mivel örökkön a szívemben hordozom Lenint, és vele tanácskozom meg, hogy mit kell tennem. Tegnap ismét tanácsot kértem tőle. Úgy állt előttem, mintha élne, és ezt mondta: »Nem jó nekem Sztálin mellett feküdnöm, aki annyi rosszat tett a pártnak.«” (Dora Abramova Lazurkina felszólalása az SZKP XXII. kongresszusán. Lazurkina  1902-ben lett a bolsevik párt tagja. 1937-ben letartóztatták. Tizenhét évet töltött börtönben.)


A felszólalást tapsvihar követte. A kongresszus határozatot hozott arról, hogy Sztálinnak nincs helye a Lenin-mauzóleumban.


Halála körülményei nem teljesen tisztázottak. A hivatalos közlemény szerint agyvérzést kapott. Nem kizárt az sem, hogy megmérgezték. Akik temetéséről intézkedtek és a hatalmat átvették: „a vezetők lenini magva” – Malenkov, Berija, Hruscsov és Bulganyin.


A beszámolók szerint halálos ágyánál Berija felkiáltott: „Meghalt a zsarnok!” E pillanatban Sztálin felnyitotta a szemét. Berija az ágya mellé térdelt, és jajgatni kezdett: „Joszif Visszarionovics, ne haljon meg, mihez kezdünk maga nélkül!”(Forrás: MiloÂą Mikeln: Sztálin, a zsarnok élete)


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal