HU  |   RO  

Korunk 2002 Május

Lépcső/ház

 


Decemberi lapszámunkban jeleztük, hogy a Versek versenye címû ankétunkra olvasóinktól is várjuk tíz kedves 20. századi magyar versük listáját. Az alábbiakban az eddig beérkezett küldemények közlését folytatjuk (az áprilisi, elsõként leadott hozzászólás után).


 


A huszadik század legszebb tíz magyar verse


1946 õszén Benedek Marcell, esztétikaprofesszorunk a Bolyai Egyetemen egyik óráján a modern magyar versrõl beszélt nekünk, Adytól egészen azokig, akik épp ott ültek az õ elõadásán. Mint diákkönyvtáros elõadás után felesége jelenlétében megkérdeztem tõle a tanári szobában:


– Most, a háború után, amikor nagyon kevés verseskönyvet vesznek kezükbe az emberek, lehet-e arra számítani, hogy egykor, valamikor ismét elõtérbe kerül a költészet?


Megtörölte kis hetyke bajuszát, erõset szívott cigarettájából, messzire fújta a bodor füstöt, utánanézett, és ezt válaszolta:


– A vers soha nem hal meg, édes fiam!


Gondolom, ez a Korunk-vállalkozás is azzal a gondolattal kelt útjára, hogy erõsítsük a verset, és tudatosítsuk magunkban-másokban a legszebb huszadik századbeli magyar verseket. Ki-ki tetszése szerint.


Íme ezek az én kedvenc verseim:


1. Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én


Hogy miért? – Mert ezzel a verssel tört be a hepehupás, vén Szilágyból az a költõ, aki A magyar Messiásoknak hirdette: Fölszállott a páva.


2. Kosztolányi Dezsõ: Akarsz-e játszani


„Ez a nagydarab férfi játékos ember volt – mondta róla egyszer az egyetemen Molter Ká-roly, a német irodalom professzora. – 1934-ben, amikor felkereste Marosvásárhelyt, a Kemény Zsigmond Társaság mûsoros estjén Ilona címû versét mondta el óriási taps közepette, majd az Akarsz-e játszani címût, amely ugyancsak Ilonáról szól.” Én pedig osztom Molter Ká-roly véleményét.


3. Tóth Árpád: Hajnali szerenád


Ez is játékos vers, mint ahogy sok a játékos vers ebben az idõszakban.


4. Juhász Gyula: Anna örök


Sárvári Anna kedves, szép segédszínésznõ volt Nagyváradon, amikor a nagyon csúf Juhász Gyula itt színikritikát, majd darabot írt és mutatott be. A költõ öngyilkossága után Anna ezt mondta: „Én Juhász Gyulát alig, de alig ismertem. Mindössze talán egyszer beszéltem vele...” És a költõ a magyar irodalom talán legszebb szerelmes versét írta Annáról, de nem Annának!


5. József Attila: A Dunánál


Ezt a versét feltétlenül át kell hoznunk új századunkba. Talán most megvalósíthatók elgondolásai. Szeretem azért is ezt a versét, mert Budapesten magam is ültem „A rakodópart alsó kövén”, és nagyon elgondolkoztam azon, amit e versben nekünk mondott.


6. Illyés Gyula: Dózsa György beszéde a ceglédi piacon


Miért Dózsa? Miért éppen Dózsa a mi jelképünk? Ezt írja meg Illyés Gyula. Csak többször kell elolvasni a versét. És különbözõ idõszakokban!


7. Reményik Sándor: Nagy áron


1941 tavaszán látogatóba hazajött Kolozsvárra Áprily Lajos és Makkai Sándor. Mindkettõjüknek a Donát úti Reményik-villán túl, a Szamos partján volt nyári vityillója. A három jóbarát egy vasárnap délelõttjén felkereste a Donát út–Kányafõi út sarkán egyik nagybátyám nyári kerthelyiségét. Mint pikoló én szolgáltam ki õket. Nekik dedikálta Reményik ekkor megjelent Magasfeszültség címû verseskötetét. És felolvasott az akkor írt Korszerûtlen versei közül néhányat. A Nagy áron címût. Az egykori Végvári-versek írója élete utolsó esztendejében e versekkel búcsúzott a nagyvilágtól.


8. Áprily Lajos: Egy pohár bor; Az irisórai szarvas; Fegyvertelen vadász dala


Nem tudok csak egy verset megnevezni, mert 1962-ben, amikor hazajött látogatóba, ezt a három versét mondta el nekem rokona, Nagy Jenõ lakásán a rádió mikrofonjába. Õ ezt a három versét egy kis csokornak tekintette. Tekintsék önök is így.


9. Tompa László: Lófürösztés


Tamási Áron is ezt a versét tartotta egyik legszebbnek, amikor az Erdélyi Helikonban köszöntötte az ötvenesztendõs Tompa Lászlót.


10. Kányádi Sándor: Fekete-piros


A kolozsvári Malomárok és a Telefonpalota közötti járdaszigeten még nemrég is járták a széki lányok és legények a Kányádi által megírt táncot. Mi annak idején becsalogattuk õket, amikor elromlott az idõ, a Balogh Edgár szervezte Gábor Áron Népfõiskola elõadásaira. És mert én is tanítottam ott, elmondattam Orosz Lujza színmûvésznõvel is Kányádi Sándornak ezt a versét.


Végül pedig túlságosan gazdag és szép a huszadik század magyar költészete, hogy abból csak úgy ki lehetne emelni tíz verset. Hisz az én listámból is kimaradt Babits Mihály Jónás könyve, Radnóti Miklós, Szabó Lõrinc, az erdélyiek közül Dsida Jenõ, Horváth Imre, Kiss Jenõ, Létay Lajos, Szilágyi Domokos, Székely János vagy Markó Béla verse, A gyõzelem jelvényei, 1982-ben megjelent Az örök halasztás címû kötetébõl, amelyet Kántor Lajos ismertetett a Kolozsvári Rádióban. László Gerõ akkor felolvasta a kötetbõl ezt a verset. Bajunk is lett belõle, mert Kántor a kötet ajánlását is felolvasta, amely így szól: „Kántor Lajosnak, az írónak és kritikusnak, aki tudja, hogy ehhez a kötetcímhez kérdõjel kívánkozik.”


Íme hát, kik kerültek be és kik maradtak ki az én csöppet sem teljes és nem mindenben helyes rangsorolásomból.


Kovács Ferenc


 


 


 


 


 


Detroitmelléke,


2001. december 31.


 


Kedves barátaim,


 


Örömmel vettem ankétotok hírét s eredményeit – az egyéni listákat, az esetenként társuló  kisesszéket s az összegezést, mely a huszadik századi magyar líra kánonját eredményezte –  még ha nem is ez volt  ankétotok célja.


Hadd adjam közre én is saját listámat, néhány azt  követõ gondolattal.


 


Ady Endre: A fekete zongora


József Attila: Eszmélet


Dsida Jenõ: Psalmus Hungaricus


Áprily Lajos: A láthatatlan írás


Radnóti Miklós: Erõltetett menet


Szabó Lõrinc: Semmiért Egészen


Márai Sándor: Halotti beszéd


Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról


Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában


Kányádi Sándor: Kuplé a vörös villamosról


 


Viszonylag késõn kedveltem meg a verseket, a próza- és az esszéirodalom olvasása után, s ebben nem iskolai magyar irodalomtanáraim (a brassói Opra Benedek, Reiff István, Szikszay Jenõ és Fóris Gyula) voltak a hibásak. Ezt inkább egyéni-érzelmi és intellektuális érzékenység és érés eredményének tartom.


Mihelyst viszont ráéreztem a versek ízére, igen sokat olvastam és hallgattam verseket – mert a vers, ugye , „az, amit mondanak”, saját listám kialakulásánál is valószínûleg elõnybe került néhány vers, melyet nemcsak olvastam, de hallgattam is Latinovits Zoltán, Illyés Kinga, mások – akár a költõ – elõadásában. A szövegben s hangfelvételen importált versek egy bármikor felidézhetõ világot, érzelmi és intellektuális kötõdést-hovatartozást, egyféle szilárd  pontot és referenciát jelentettek itt, az Újvilágban.


A – végül is húszasra-harmincasra sikeredett – kánon verseit kötetben, hanglemezen, sõt már CD-ROM-on és a világhálón is nagyjából megtalálhattam – kivételt a Füst Milán- és a Kassák Lajos-versek képeztek. Ajánlanám nektek, tegyétek fel honlapotokra ankétotok eredményét, a versekkel együtt – egy állandó adatbázis formájában, hadd maradjon megismerhetõ és hozzáférhetõ azok számára is, kik nem léphetnek be egy jól felszerelt magyar könyvtárba mindennap...


Ankétotok arra is emlékeztetett, mennyire inkább anyanyelv-függõ a líra értése és élvezete, mint más mûfajoké. Kiváló magyar  fordításban ismertem s szerettem meg sok angolszász költõ munkáját, s természetesnek tûnt, hogy most itt eredetiben is elolvashatom s meghallgathatom õket. Hát nem könnyû dolog, noha nem is lehetetlen – talán ez esetben a legcélravezetõbb az írt szöveg követésével összekapcsolt meghallgatásuk.  Az eredetiben „csupán olvasott” vers nem adja nekem ki természetes ritmusát, lejtését, s ezzel együtt érzelmi-gondolati tartalmát, asszociációit sem – T.S. Eliot Négy kvartettje szebben muzsikál Szemlér Ferenc fordításában, mint eredetiben.


Végül egy választott versemrõl szeretnék bõvebben írni – a ”miért is szép ez nekem”  jegyében. Kányádi Sándor kupléjáról van szó.


Már nem emlékszem, 1992 végén vagy 1993 elején olvastam elõször – talán a Látóban, s azonnal megkapott, elsõsorban történelmi-tapasztalati tartalmával, ahogyan versben ki tudta fejezni a kelet-közép-európai friss történelmi változások lényegét, felemásságát, veszélyeit, a régió határain messze túlnyúló tanulságait. Itt Fukuyama jóslata még tartotta magát, a történelem az amerikaiak számára épp véget ért, Huntington nem írta még meg saját tanulmányát, s egy erdélyi magyar költõ univerzálisan érvényes módon fogalmazza meg a történtek történelemfilozófiai tapasztalatait, a már elkövetkezett kis s még elkövetkezhetõ nagy rettenetek lehetõségét ! S milyen mûvészi tökéllyel !


Ezt meg kell mutatni a világnak, mondtam én, s gondoltam, megpróbálom magam lefordítani. Oly természetesen, könnyedén lejt, az ötsoros szakaszok tartalmilag, az árnyalt ismétlések révén tulajdonképpen háromsorosak, formája feszes, tehát jól követhetõ stb. Hát ez nem sikerült, az elsõ szakasszal való kínlódás után feladtam.


A vers azonban valóban muzsikál is, kuplé/irodalmi sanzon-szerû (biztos nem véletlenül), s így aztán megzenésítésre is kiválóan alkalmasnak bizonyult. Én Huzella Pétertõl hallottam 1996 nyarán a Reménység Tavánál, majd  megtaláltam a Kaláka CD-jén is, s az idén pedig Illyés Kinga  kis erdélyi albumán, az Útravalón fedeztem újra fel.


S most esély  van rá, hogy precízen s szépen angolul is megszólal végre: az idei Itt-Ott találkozón Makkai Ádám kötelezõ ígéretet tett lefordítására, ott lenne helye a magyar kötészet angol nyelvû antológiájának második kötetében!


 


Kovalszki Péter


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal