HU  |   RO  

Korunk 2002 Április

Bevezető

 


Az első világégés utáni békerendszer súlyos következményekkel szembesítette a Magyarországot környező államokban kisebbségi helyzetbe került magyarságot, így az erdélyi magyar közösséget is. Nemcsak anyanyelve, identitása, nemzeti önérzete sínylette meg az uralomváltást, de nemzeti értékrendje, intézményrendszere is súlyos szakítópróba elé, válsághelyzetbe került. Új konstelláció rajzolódott ki, mely – természetszerűen – a megváltozott szituációnak és újonnan létesült, immár beszűkített kereteknek megfelelő helyzetfelismerést, -kezelést, valamint a módosult keretek közt alkalmazható adekvát stratégiát és taktikát igényelt.


A főhatalomváltozással – egyebek mellett – az állami, illetve helyi önkormányzati intézmények működését biztosító infrastruktúra, az ingatlanok és berendezések érintetlenül a román állam tulajdonába kerülnek vagy – esetenként – a helyi önkormányzatok tulajdonában maradnak, és lehetővé teszik a jogutód állam intézményeinek zavartalan működését. Ezzel párhuzamosan és ezt követően azonban a Romániához került nemzeti kisebbségek – így a magyarok is – sajátos, nemzeti jellegű társadalmi, gazdasági, tudományos és művelődési szükségleteiknek és igényeiknek megfelelően a már hagyománnyal rendelkező, igen nagy történelmi múltú intézményeikben (EMGE, EME, EMKE, EKE, Hangya szövetkezeti hálózat), illetve újonnan létesítettekben igyekeznek kialakítani azt a struktúrát, mely sine qua nonja lesz további nemzeti létük biztosításának és közösségként való továbbélésüknek. Az új állami intézményrendszerből perifériára szorított számbeli nemzeti kisebbség vonatkozásában e közösségi keretek jelenthetik a méltó továbbélés lehetőségét.


Romániai magyar közösségi intézményrendszerünk két világháború közti múltjáról szól elsősorban lapszámunk, felvillantva azonban a jövő perspektíváit is. Hiszen az 1989-es hatalomváltás új lehetőségek reményével kecsegtette intézményrendszerünket (is), elsősorban egy olyan alkotmány kidolgozásával, mely külön kitételekben szentesíti a kisebbségi jogokat, közöttük azt, miszerint az egyéni jog mellett az állam a közösségi jogot is biztosítja, s garantálja a kisebbségi intézményrendszer fenntartását, illetve működtetését. A hatalomváltás révén felcsillantott – és jobbára valóra nem váltott – lehetőségek ellenére mai napig kérdés, van-e – és ha igen, milyen intenzitású – politikai akarat Romániában az egykori pártállam idegen sugallatra végrehajtott intézkedéseinek felszámolására. Milyen mértékben óhajt a 21. század eleji román politikai elit – tizenkét évvel az úgymond rendszerváltást követően – a bolsevista vagyonelkobzások haszonélvezőjének szerepében tetszelegni? Vagy netán a polgárosodás útját kívánja járni, és olyan valós jogállamot megteremteni, amelyben újra tényleges súllyal bírhat a romániai magyar közösségi intézményrendszer is?


 


K.K.GY


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal