HU  |   RO  

Korunk 2002 November

Bevezető

Ha azt mondjuk: Marosvásárhely – önkéntelenül a Bolyaiak városára gondolunk. A térre, a szoborra, a líceumra, a Bolyai Jánossal egyazon évben született Tékára. Ha Kolozsvárt említjük, Mátyás király városát hozza élményközelbe az emlékezet. A száz esztendővel ezelőtt felavatott szoborcsoporttal Fadrusz János nem csak Kolozsvár szimbólumát – Európa egyik legszebb, legharmonikusabb főterét is megalkotta. Mindenképpen méltót arra, hogy a világörökség részeként is számon tartassék. Akárcsak a felbecsülhetetlen szellemi értéket képviselő Bolyai-hagyaték.


Az európai és a magyar gondolkodás történetét kiválóan ismerő Németh László hívta fel kortársainak a figyelmét arra: amit Petőfi jelent a költészetben, Bartók a zenében, azt jelképezi a Bolyai név a tudományos gondolkodás történetében. Állítását Szentágothai János professzor is megerősítette, amikor azt írta: a tudomány területén a magyar nép géniusza „legmagasabb fokon Bolyai Jánosban öltött testet”. A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert szavait sem feledhetjük. A világhírű temesvári Bolyai-levél kapcsán mondotta: „egy országnak a nagysága attól függ, hogy mennyiben járul hozzá a közös emberi értékekhez. Én mint magyar ember, azt kívánom, hogy Magyarország a nagyhatalmak közé tartozzon, és legyen nagy mindenben, amiben egy kis ország nagy lehet. És erre minden adottság és lehetőség megvan, csak a szellemi életet kell támogatni, és nem szabad elválasztani nemzeti mivoltunktól, attól, hogy magyarok vagyunk.”   


A jelképek, a szimbólumok természetéhez tartozik, hogy idővel megkopnak, kifakulnak. Különösen így van ez a viszontagságos történelmű Kárpát-medencei tér-időben. A marosvásárhelyi Bolyai Líceumban történtek, a kolozsvári főtér meggyalázásának meg-megújuló kísérletei mindennél beszédesebbek e tekintetben. A nyilvánvaló hatalmi agresszió mellett az „idő eróziójának” a jeleit is érzékeljük. Például abból, hogy a Bolyai János nevét is viselő kolozsvári állami egyetemen a hallgatók tízezreinek fogalma sincs az intézmény névadójáról. De legalább ennyire elgondolkoztató az is, hogy a világhírű tudósokat adó Szeben megyei Bólyán évtizedek óta nincs magyar oktatás.


Nem öncél tehát a Bolyai-kultusz, a Mátyás-kultusz, egyáltalán maga a megújuló kultuszkutatás sem. Az értéktelítődés Noé-bárkáit bocsátják/bocsáthatják az idők tengerére. A tudásalapú társadalom megteremtésében, a szellemi tőke újratermelésében máris érzékelhető például a Bolyai Jánosról elnevezett kutatási ösztöndíjak serkentő ereje. A bicentenárium közeledtével, érthető módon, felgyorsultak maguk a Bolyai-kutatások is. Az idén megrendezett (marosvásárhelyi, kolozsvári, budapesti, egyesült államokbeli, stb.) konferenciák már ezeket az eredményeket tették nyilvánvalóvá. Beigazolódott az, amit Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke fejtett ki az idei Bolyai-ösztöndíjak átadásakor: voltaképpen Bolyai János gondolat-galaxisa alapján teremthetjük meg a magunk szellemi otthonát a 21. században.


Cs. P.


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal