HU  |   RO  

Korunk 1998 Szeptember

Bevezető

 


 

„A nyelvek elpusztításának, illetve elnyomásának egyik leghatékonyabb eszköze mindig is az oktatás volt — állapította meg Tove Skuntnabb-Kangas, a kisebbségi oktatás és a nyelvi jogok kérdésének világhírű szaktekintélye a Nemzetközi Emberjogi Bizottsághoz 1990-ben benyújtott jelentésében. — A világ legtöbb oktatási rendszere szervezeti és ideológiai szinten is a domináns többségi nyelv vagy a hivatalos nyelv normatív egynyelvűségére rendezkedett be.”

 

A Trianon utáni helyzetben az új nemzetállami környezet mindenütt alárendelt jogi státusra kárhoztatta a magyar nyelvet. Használata a tűrés és tiltás végletei között mozog még ma is, a helyi körülményektől vagy a politikai konjunktúrától függően. Holott a rendszerváltás után a kárpát-medencei kisebbségek abban reménykedtek: a nyelvcsere irányába mutató kétnyelvűség helyett újra visszaállíthatják régi jogaiba minden szinten az anyanyelvet.

 

A kilencvenes évek elején úgy tűnt, hogy a nagy garral meghirdetett oktatási reform Romániában kedvező feltételeket teremt ehhez. Azonban sem a tantervek, sem a tankönyvek nem változtak alapvetően. Az 1998-as botrányos romániai érettségi(ztetés) újólag felvetette: a tanintézetek padjaiból kikerülő fiatal évjáratok csak akkor tudnak életképes jövőstratégiát kidolgozni maguknak, ha az oktatás mélyenszántó lesz; ha a továbbképzésig alaposan átgondolunk mindent. És jelszavak sztereotíp ismétlése helyett — összehangoltan cselekszünk.

 

Ehhez az együttgondolkodáshoz és összehangolt cselekvéshez kíván hozzájárulni oktatás súlypontú számunk, amely örvendetes módon fiatal oktatáskutatókat, friss szemléletű tankönyvírókat mutat be egyúttal az olvasónak.

 

Cs.P.

Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal