HU  |   RO  

Korunk 1997 Március

Pénz, pénz, pénz


Horváth Andor

 


Ami Romániában - illetőleg a kelet-közép-európai térségben - a kommunizmus bukásával bekövetkezett, azt sokféleképpen lehet leírni. Megbukott egy ideológia. Megváltozott a hatalom gyakorlása. Módosult a geostratégiai valóság. Gyökeresen átrendeződött a társadalom szellemi potenciáljának és anyagi eszközeinek viszonya. Van azonban a fordulatnak egy egészen triviális, a felsoroltakat szinte mind magába foglaló megjelölése, amely így hangzik: győzött a piacgazdaság és annak mértékegysége, mozgatója, jelképe - a pénz.


Ezt nevezem a közhely diktatúrájának. Közel negyedszázada figyeljük, ahogy rokonaink és szomszédaink a pénzről beszélnek. Állandóan, ingerlően, a kényszerképzet fárasztó öntudatlanságával. Kevés a pénz – mondták. Szegényedünk - mondták. Tízszer, százszor voltak gazdagabbak nálunk, erdélyi rokonaiknál. Időbe tellett, amíg megértettük: azok beszélnek megszállottan a pénzről és a szegénységről, akiket éjjel-nappal az foglalkoztat, hogy nem elég gazdagok, vagy nem lesznek elég gazdagok, hogy a jómód, amelyben élnek - és amelyet persze sok munka árán szereztek meg - nem emelkedik töretlenül, sőt megállhat és süllyedhet.


Utolértük őket: mi is egyre többet beszélünk a pénzről. Az árak! Az infláció! A lefaragás ok! A bérek! A költségvetés! A külföldi tőke! A privatizació! A kölcsönök! Az adósság! A dollár! A márka! A forint! És persze: a lej! Gazdagabbak vagyunk és szegényebbek. Gazdagodunk és szegényedünk.


Minden beszédtéma, így vagy úgy, a pénz körül forog. A közutak. A korrupció. Az egészségügy. A nyugdíjak. A könyvkiadás. A benzin ára. A sikkasztások. Az alapítványi támogatás. A munkanélküliség. A bizonytalan kilátások. A szabadság. A könyörtelen szabadság.


Föl kell fognunk, hogy az egész társadalom erre a mechanizmusra jár. Hogy ez így van rendjén. Hogy ez Európa, ez a nagyvilág. A jövő. Az egyetlen esély. Hogy eleinte nagyon nehéz lesz, de tűrni kell, ki kell várni... Tanulunk és tiltakozunk. Alkalmazkodunk és kételkedünk. Bizakodunk és aggódunk. Győzködjük magunkat, hogy végre szabadok vagyunk, vagyis az történik velünk, aminek történnie kell. Ilyen a történelem. Ilyen a (poszt)modernitás. A globalizáció. Benne leszünk. Már benne is vagyunk. Közhelyekben úszunk, ennélfogva keressük a közhelyek ellenszerét. Az új információt, az új igazságot. Ismerkedünk egy nyelvvel, és közben figyeljük azok beszédét, akik ezt a nyelvet nem most tanulták."...a háború ezzel bevonult a pénz világába is. A bankár a hódító, aki tömegeket vet oda áldozatul, hogy rejtett értékekhez jusson, katonái az egyének érdekei. Haditerveket készít, tőrbe csalja az ellenfelet, rohamra vezényli híveit, városokat vesz be. Ezeknek az embereknek legtöbbje annyira közel kerül már a politikához, hogy végül is beleavatkozik, és rajtaveszt. "1


Így látta Balzac százötven évvel ezelőtt. Jól látta. A bankár a modern kor hadvezére és hatalmassága. Ereje: óriási, láthatatlan sereget mozgat, de az emberek, nem a kard markolatát, hanem pénztárcájukat szorongatják. Ő dönti el a világ nagy csatáinak sorsát, és ha összeszövetkezik a politikával, nemhogy rajtaveszt - ebben az egyben Balzac tévedett -, hanem megsokszorozza hatalmát, és a politikát vagy szolgálatába állítja, vagy egyenesen maga alá gyűri.


„...köztudottan gyakran történtek kísérletek arra, hogy megállapítsák azokat a sajátos különbségeket, amelyek az embert félreérthetetlenül és egyértelműen elválasztják az állatvilágtól: meghatározták az embert mint politizáló állatot, szerszámkészítő állatot, célokat kitűző állatot, hierarchikus állatot, sőt - az egyik komoly filozófus - mint nagyravágyó állatot. Ehhez talán még hozzá lehet tenni, hogy az ember cserélő állat is, s ez természetesen azon általános jellegzetességnek csupán egyik oldala vagy formája, ami  - úgy tűnik - kellően megvilágítja az emberben levő sajátosságot: az ember objektív állat. Az állatvilágban sehol sem találunk még csak támpontot sem arra, amit objektivitásnak, a dolgok szemléletének és a velük való foglalkozásnak nevezünk, olyan objektivitásnak, ami túl van a szubjektív érzésen és akaráson."2


Mennyire megnyugtató - legalábbis biztató -, ahogyan Georg Simmel értelmezésében az ember egyik tulajdonsága - "cserélő állat" összefonódik a másikkal - "objektív állat"! Az egyik oldalon a termék, az áru, a pénz - a másikon "könyvek, a művészet, eszmei képzetek (haza, általános kultúra stb.), az élet formálása fogalmi és esztétikai képekben..." Egyfelől korlátozott mennyiség, haszonelvűség, verseny – másfelől értékek és azok szabad birtokbavétele. Hogyan működik, hogyan növekszik egyik és másik, mit ír elő, és mit produkál a "társadalmi célszerűség" - ez a modern kor kérdése. Immár a mienk is.


"Anglia kezdett meggazdagodni a zsákmánynak és a távoli cserekereskedelemnek köszönhetően. De nem érte be azzal, hogy gazdagságra, nemesfémekre tegyen szert, majd pedig anélkül használja fel őket, hogy újabb gazdagságot teremjenek. Anglia kezdett befektetésekben gondolkodni, kezdte számolni a nyereséget, vagyis az időt is olyan lineáris síkként kezelni, amely berendezhető, amelyből ingó javakat lehet nyerni - egyébként a kálvinista hollandok már a 17. században létrehozzák az első biztosítótársaságokat, amelyeket az angolok rövidesen utánoznak. Az idő eme sokszorosító kisajátítása csak nyomatékosítja a transzcendens, krisztofanikus idő lejártát, mindazon ünnepekkel, rítusokkal és kísértésekkel együtt, amelyek benne foglaltattak a világ katolikus szellemű átélésében. Amikor 1. Erzsébet királynő kereskedelmi kiváltságokat ad a Kelet-Indiai Társaságnak, azzal megalapozza a modem tér és idő mint befektetésre alkalmas hely fogalmát. "3


Ez az egységes tér és idő, amelyben élünk, ebből próbált meg kiszakadni a maga zárt rendszerével a kommunizmus. Volt benne logika, csak éppen rossz volt és megbukott. Saját transzcendenciáját megpróbálta szembeállítani azzal az evilágisággal, amelynek középpontjában valóban a piacok állanak, meg a pénz, meg a nyereség. Piacgazdaság és demokrácia versus kommunizmus. Évtizedeken át ez volt az emberiség kérdése, különösen itt, Kelet-Európában. A kommunizmusnak leáldozott, és a kérdések most már arra a rendszerre irányulnak, amely ez idő szerint akadálytalanul látszik terjeszkedni a világban. Az ellenfél és ellenlábas nélkül maradt kapitalizmus nem az ideális társadalmi berendezkedés, nem mentes strukturális hibáktól és torzulásoktól - figyelmeztet legfrissebb írásaiban Soros György, a jótékony célú alapítványairól híres amerikai milliárdos. 4 Amit mond, józanságra, felelősségérzetre vall, és várhatóan széles körű vitát gerjeszt. Van-e alternatíva?


Addig is: nézzünk körül a pénz világában. Ebben a lapszámban a pénz az úr. Hogy talán a világban is? De hiszen jól tudjuk: a pénz nem minden. Közhely? Közhely.


 


JEGYZETEK


1. Balzac, Honoré de: A Nucingen-ház. In: Emberi színjáték. Magyar Helikon, Bp., 1963. V. 602. 2. Simmel, Georg: A pénz filozófiája. In: Válogatott társadalomelméleti tanulmányok. Gondolat


Kiadó, Bp., 1973. 50.


3. Forget, Philippe-Polycarpe, Gilles: Le réseau et l´infini. Essai d´anthropologie philosophique et


stratégique. Institut de Stratégie Comparée. Páris, 1997. 54.


4. Soros György szóban forgó írása először a Die Zeit januári számában jelent meg, majd a februári


Atlantic Mounthlyban. Olvasható a bukaresti 22 cima folyóirat 1997. 9. számában is.


 


 


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal