HU  |   RO  

Korunk 1997 Január

Levétel a Falvédőről


Lászlóffy Aladár

De la Nistru pân-la Tisa


Tot românu plânsu-mi-sa


 


A falvédő - bármilyen legyen ő - a falat védi. Azt, amelyre felszegezték. Ha levelet írok erről, legalábbis Bábel polgármesteréhez intézném. Ez a legkevesebb. Mert én sem a holdról pottyantam ide, forgatagába a civakodásnak, melynek se eleje, se vége, kizárólag kellős közepe van. Tele vagyok a zuhanás zúzódásaival. De hát így van ez, így szokott lenni a keresztről való levétel után az emberi lélekkel-testtel. Képletesen és valóságosan. Ha kórházi ágyon, ha íróasztalnál, ha kötözőhelyről, ha sítúráról küldöm elhaló avagy harsány üdvözletem ¬sajnos csakis személyes békejobbomat ajálhatom fel. Többe már alig hihetek többé! Lassan még az imák többes számú részeiben se bízhatom. Bár hiszek az emberiségben. Annak ellenére, hogy majdnem minden megtörtént már, aminek következtében -mint csapatnak ¬reménytelennek lehetne tekinteni felfejlődését a pályán. De hinnem kell a keresztül-kasulban, a nemzetek és nyelvek, a felépülő és felélő kultúrák békés egymás mellett élésében. Mert végre személyesen látom ma, amit Homérosz sok évezrednyi tényanyaggal korábban vakon is látott. Ez nem félreértéssorozat volt, hanem Bábel metaforájának lényege: ha különbözünk - csak vicsoroghatunk egymásra. A Teremtés azért is érthetetlen, hiszen egyformát könnyebb és gyorsabb alkotni, mint sokfélét! De hát annyi minden megtanulása mellett japánul én is analfabétának számítok, és nem várom el egy peruitól, hogy megjegyezze, melyik északi-déli hosszúságon-szélességeJ1 esett meg karámomban a szövetségkötések és esküszegések kétes csodája. Csak türelmet várok és megértést. Pedig aki megöl a háborúban -békében a barátod lehetett volna... ~ ám erre csak egy szinte-szüntelen-izzású Szarajevó-Sztálingrád-Korea-Vietnam-Szarajevó koszorúív fényénél jöttek rá egészen új, talán még nem is katonaköteles nemzedékek. Még nem gyűlöletköteles utódaink már bizonyára nem suta rockkoncerteken, hanem a himnuszok helyett fogják énekelni az igazi integritás efféle szövegeit, ilyetén mondatait. Mint akik már tudják, hogy a legszebben hangzó, legmarciálisabb kijelentésekhez meg kell lennie a másik szárny szimmetriájaképpen a legtoleránsabb bölcsességeknek. is. Pedig már mióta népi bölcsesség ez is: nem az a baj, hogyha betegséged támad; csak legyen hozzá elegendő egészséged is. Nos ezért várnak az újak is csak kis türelmet és megértést. Hogy állig fegyverkezzenek ők is. Az idő nekik dolgozik úgyis. Varrogat, kinyújtja felénk békejobbját, s benne tű van, nyomában megfeszülő cérnájával az idegeknek. Lelkünk legmélyén a hazák mind érzelmi falvédővel vannak kitapétázva. Látni szeretném, meg akarom érni az utolsó út- és menetlevelek levételét a falvédőről. Hófehérke és a hét törpe, Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas se homogén populáció. Csak számszerűség és tényszerűség. Egyetlen törpe vagy Hófehérke nélkül azonban gyengül, jelentését veszti. Érthetetlen. Nincs mese. Nincs integritás. Máris mennyien hiányoznak. Egy temetőnyit kitesz szeretteim és barátaim elveszett regimentje. De a halál se választ el annyi magyart és annyi románt tőlem ebben a pillanatban, ebben az évszázadban, ebben az életben, mint a tény és a helyzet, ahol és amiben lakom. S ez mindennél jobban fájhat. Vagy előbb-utóbb belefásulok? Egyiket sem akarom... "A Dnyesztertől a Tiszáig" -igen: a-dnyesz-ter-től-a-ti-szá-ig-a-ro-mán-pa-nasz-ban-ál-lig de a Dnyesztertől a Loire-ig a magyar is panaszban áll itt, s az ukrán is panaszban állig, az orosz, a csecsen, a zsidó, a kurd, az örmény, a bulgár, a baszk, mindenki panaszban állig... Egy dnyesztertől egy tiszáig... Elő ember vagyok, nem tünemény, nem fogalom, nem madártávlat - s a keltáktól kezdve valamennyi itt létezett s valaha itt létesülő állam, hatóság, közhatalom, társadalom, a legbecsületesebb granicsárok, janicsárok sem szerződhetnek elég igazságosan, kellő részletezéssel, elég rálátással a szükségleteimre és sérelmeimre -annak árnyalatairól: én hogyan érzem magam. Álláspontom változatlan: "Én túllépek a mai korcsmán, az értelemig és tovább. Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát"... Tegyük össze, toldjuk egymáshoz a falvédőinket. Áruljunk egy-gyékényen. Hogy ne maradjunk szégyenben. Mert bárhol maradhatunk - még egy temető oldalba karcolt lövészárokban is ¬


sokáig. Vigyáznak ránk az utászok és régészek. Csak ne tőlünk, ne a mi esetünktől menjen el a kedve másnak, a többinek. Aki hinne az emberiségben. Hogy Bábel békésen együtt élhet önmagával. Az Úristen középen szeggel átütött tenyerén. Mely mégiscsak, ugyancsak békejobb.


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal