A festő is közöttünk él, napjaink osztályosa ő is: kortárs!—s a kor vívódásában, sodrában vergődik jómaga is. — S mindezek ellenére némelyik mégis a formák, az ábrázolás s a víziók amaz imaginárius világába vész ahol a valóság immár se nem anyaga, se nem tárgya a festői ábrázolásnak; — akár a mágikus realizmussal tart, akár az egymásba zsufolt formák új barokkját kedveli, akár a kubizmussal. Már jórég azonban a lázas irrealitás köreiben villongó avantgarde-okat egy mérlegelt törekvés váltotta fel, az u.n. uj-klasszicizmus s új tárgyilagosság, melyek minden kitisztulatlan mivoltuk ellenére kifejezői annak a folyamatnak, amely a szemléleti immanencia s a tapasztalati valóság talajára áll.

A folyamat azonban korántsem befejezett...

A grafika, természeténél fogva konkrétebb. eszközeiben puritánabb. A művészet itt leveti bibor köpenyét és ónt ragad — s a grafikus az, aki a szemléleti immanencia s a tapasztalati valóság korszerű parancsait valóra váltja, sőt tetézi azzal), hogy a szociális valóság összefüggéseinek demonstrativ feltárásával a kor szociális harcosainak sorába lép. Ez az ut még a kevesek utja: de nem elődök nélkül való. — Hogy csak a grafikusokról szóljunk: — a közelmultban Steinen, „az elnyomottak festője”; Honoré Daumier, a művészi civilkurázs legragyogóbb alakjainak egyike; a német Heinrich Zille apró, avagy napjainkban a páratlanul nagy és nemes Kaethe Kollwitz asszony; a világhírű George Grosz; a komor Frans Masereel; a szenvedélyes és megragadó amerikai William Gropper; az elmélyülő Louis Lozowick — az uttörők.

S ezen az uton indult el innét Kolozsvárról a fiatal grafikus Katz László is, ki első kiállításával a szociális lelkiismeret jelentkezése azon a területen, ahol a grafika még siváran tengődik a merev és meddő ábrázolás közömbös világában,

K. L. művészi érdeklődésének központjában a szociális valóság áll és az ember. Ezt a valóságot K. L. nemcsak ábrázolja, hanem — értelmezi is. S ez a törekvés: a szociális valóság értelmezése a grafika, a kép konkrét, kifejező víziójában, — ez K. L. képeinek legfőbb érdeme, ábrázolásainak legfőbb értelme.

K. L. grafikája fölött valami komoly, szinte fájdalmas elmélyedés nyomasztó emléke borong, amely képeit oly önnönmagukért demonstráló erejűvé avatja.

K. L. erényei közé tartozik, hogy az erdélyi, nagyrészt román paraszti élet és nyomor igazi ábrázatába meríti jól látó, komoly szemeit. — A Bűn, az 1907. A mi kenyerünk, A felejtés, A keresztelő, Az Éhség s a Sorozás — egytől-egyig erről tanuskodnak.

Ezzel szemben K. L. kibontakozó művészetének fogyatkozása, hogy műveinek technikai kivitele, a szerencsés csoportosítások ellenére is, — nem olyan sikerült mint az elgondolásuk. Márpedig minden művészet teljessége az elgondolás és a kivitel egybeesésén mulik. — Ez azonban, úgy hisszük, K. L.-nál már csak stúdium és idő kérdése. Erre vall az Általános sztrájk cimű grafikája, amely linoleum technikájával máris érett kivitelű; úgyszintén a Paraszt cimű kis grafittója is. S ha K. L. fejlődése folyamán kellő térérzékkel is dolgozik majd (aminek hiánya kezdő festőknél szinte általános s ami az Általános sztrájkot kivéve K. L. képeiből is hiányzik), úgy ´elkerüli majd a csoportozatok aránytalanságát és olykor csak a kép síkjában való, perspektíva nélküli (felületi) életét és megadja a három dimenziós világ igazi teljességének érzését, amely mostani képeiből még hiányzik. (Kolozsvár)