HU  |   RO  

Korunk 1932 Szeptember

A tőkés világpiac


Jeszenszky Erik

 


A Juraschek—Neumann—Spallart-féle Übersichten der Weltwirtschaft egy táblázatot közöl a legfontosabb országok külkereskedelmének (bevitele és kivitele összegének) évtizedenkénti alakulásáról az 1830. és 1900. évek közötti időben. (Lásd: Sombart: Die deutsche Volkswirtschaft im 19. Jahrhundert) Ezek az országok 1870 körül a világkereskedelemnek mintegy 3/4 részét bonyolították le. Ezt a táblázatot vesszük a következőkben alapul a tőkés világpiac fejlődésének az elemzéséhez. A külkereskedelem abszolut mennyiség- és értékszerinti változásait nem vizsgáljuk, csupán az egyes országok %-os részesedésének változásait a világkereskedelemben. Ennélfogva, minthogy az egyes országok külkereskedelme, kivitele és bevitele, úgy árúmennyiségben, mint értékben általában évtizedről-évtizedre nőtt, külkereskedelmük %-os részesedésének csökkenése a világkereskedelemben külkereskedelmük mennyiség- ós éktékszerinti növekedésével esik egybe. Azonban, mig a %-os részesedés csökkenése a mennyiség- és értékszerinti növekedés lassú ütemét fejezi ki, addig a %-os részesedés növekedése a külkereskedelem mennyiség- és értékszerinti növekedésének annál gyorsabb ütemét juttatja kifejezésre, minél erőteljesebb. Az egyes országokat pedig négy csoportban tagozzuk, annak az időbeli sorrendnek megfelelően, amelyben a tőkés nagyipari fejlődés bennük kezdetét vette. Igy az I. csoportba azokat az országokat sorozzuk, amelyekben legkorábban indult meg a tőkés nagyipari fejlődés, mig az utolsó IV. csoportba azokat a legelmaradottabb országokat, amelyekben a tőkés nagyipari fejlődés legkésőbb vette kezdetét. Ez e szempontok alapján átdolgozott táblázat a következő képet mutatja:


 


I. Az egyes országok külkereskedelmének %-os részesedése a világkereskedelemben 1830 és 1900 között


 































































































































































































































































































 


1830


1840


1850


1860


1870


1880


1890


1900


I. csoport


 


 


 


 


 


 


 


 


Anglia


27.3


22.6


22.6


23.7


24.5


22.3


22.8


21.0


Franciaország


11.5


13.2


10.0


12.5


12.1


13.7


10.8


9.0


Együtt


38.8


35.8


32.6


36.2


36.6


36.0


33.6


30.0


 


1830


1840


1850


1860


1870


1880


1890


1900


II. csoport


 


 


 


 


 


 


 


 


Németország


10.2


11.2


14.1


11.9


11.3


11.0


12.2


13.1


U. S. A.


7.8


8.6


8.6


10.2


9.1


11.4


11.5


10.8


Belgium


4.3


4.0


4.7


3.5


3.4


4.3


4.1


4.2


Holland


5.0


5.4


5.9


4.2


3.8


4.5


6.6


7.7


Együtt


27.3


29.3


33.2


29.9


28.9


29.1


34.4


35.8


III. csoport


 


 


 


 


 


 


 


 


Ausztria—Magyar


 


 


 


 


 


 


 


 


ország


5.0


4.4


3.9


3.8


4.4


5.0


3.8


3.9


Olaszország


3.4


3.4


3.5


3.4


4.0


2.4


3.2


3.1


Svédország


 


 


 


 


 


 


 


 


Norvégia


2.5


2.4


2.3


2.2


2.2


2.0


1.9


2.0


Oroszország


6.2


5.0


4.3


3.4


5.3


4.5


3.1


3.4


Spanyolország


 


 


 


 


 


 


 


 


és Portugália


3.4


2.8


2.7


2.2


2.2


2.0


2.8


2.0


Együtt


20,5


18.0


16.7


15.1


18.1


15.8


14.8


14.5


IV. csoport


 


 


 


 


 


 


 


 


 


Angolgyarmat


9.1


12.4


12.4


14.2


12.8


13.4


10.4


13.5


 


Délamerika


4.3


4.4


5.1


4.6


4.6


3.7


6.8


6.2


 


Együtt


13.4


16.8


17.5


18.8


17.4


17.1


17.2


19.7


 


 


A világkereskedelem alakulásának három különböző jellegű történeti szakaszát látjuk. Az első szakasz 1830-tól 1850—60-ig tart. Ebben a szakaszban az I. és III. csoport részesedése a világkereskedelemben csökkent, a II. és IV. csoporté nőtt. A második szakaszban, amely 1850—60-tól 1880—1890-ig tart, ellenkezőleg az L. és III. csoport részesedése nőtt a világkereskedelemben és a II. és IV. csoporté csökkent. Az utolsó, 1870-től fokozatosan kifejlődő szakaszban pedig, az első szakasznak megfelelően, újból az I. és III. csoport részesedése csökkent és a II. es IV. csoport részesedése nőtt. A táblázat tehát ugyan az egyes országok külkereskedelmének egyenlőtlen fejlődését mutatja, de ugyanakkor az egyenlőtlen fejlődésben is meghatározott törvényszerűség érvényesülését.


A világkereskedelem alakulásának e történeti szakaszait a tőkés nagyipari fejlődésnek a fejlettebb országokról az elmaradottabb országokra való átterjedése és pedig közvetlenül a vasútépítésnek az előbbiekből az utóbbiakba való átterjedése határozta meg, amely az elmaradott országokban megvetette a tőkés nagyipari fejlődés alapját. (Lásd Marx Indiáról szóló cikkét a New-York Daily Tribune 1853-i évfolyamában:


„Ha egyszer egy ország forgalmi rendszerébe gépeket vittek be, ...ez szükségképpen maga után vonja gépek alkalmazását azokban az iparágakban is, amelyek nem függenek össze közvetlenül a vasúttal.”) Ez világosan kitünik, ha a fenti táblázatot összehasonlítjuk a következővel, amelyet Woytinsky: Die Welt in Zahlen cimű munkája V. kötetének adatai alapján állitottunk össze s amely azt mutatja meg, hogy az I. táblázatban szereplő országok milyen % szerint részesedtek évtizedenként a világ (a táblázatban felvett összes ország) vasútépítésében.


 


II. A világ vasútépítésének %-os megoszlása az egyes országok között


(A megadott időpontokat megelőző 10 éves időszakok alatt)


 













































 


1850


1860


1870


1880


1890


1900


I. csoport


(Anglia, Franciaország)


38.9


19.3


17.2


7.9


6.1


6.2


II. csoport


(Németország, U. S. A., Belgium, Hollandia)


52.7


63.1


46.7


54.0


55.2


37.3


III. csoport


(Ausztria-Magyarország, , Olaszország, Svédország, Norvégia, (európai) Oroszország, Spanyolország és Portugália)


8.1


12.1


25.1


20.8


15.9


26.4


IV. csoport


(Angol gyarm., Délamerika)


0.3


5.5


11.0


17.3


22.8


30.1


 


Látjuk, hogy az elmaradottabb országok részesedésének növekvése a világkereskedelemben párhuzamosan folyt le a világ vasútépitésében való részesedésük növekedésével. A III. csoport részesedése egyszerre növekszik mindkét táblázatban 1860 és 1880 között és ugyanígy egyszerre növekszik a IV. csoport részesedése is mindkét táblázatban 1880 és 1900 között, amikor viszont a III. csoport részesedése a IV. csoportéhoz képest mindkét táblázatban egyformán visszaesik.


Nézzük most, hogy részleteiben hogy folyt le a tőkés világpiac fejlődése a vasútépítésnek az elmaradottabb országokra való átterjedése előtt és hogy a vasútépités az elmaradottabb országokban és az utóbbiaknak ezt követő tőkés nagyipari fejlődése részleteiben hogyan határozta meg a tőkés világpiac fejlődésének a történeti szakaszait és az egyes országok külkereskedelmének egyenlőtlen fejlődését. Előrebocsátjuk, hogy az egyes országok tőkés nagyipari fejlődését a világpiacon játszott szerepüket illetőleg a leghatározottabban (ipari) készárúkivitelük növekedése jellemzi, amivel szemben az elmaradott országok külkereskedelmének jellegzetes vonása abban áll, hogy bevitelükben van túlnyomó sulya az (ipari) készárúknak. Ennélfogva az I. táblázatnak a külkereskedelemre vonatkozó adatait ki kell egészítenünk a készárúk nemzetközi kereskedelmének adataival. Azonban az utóbbi adatok a 19. század első felére nézve alig és második felére nézve is csak szórványosan állanak rendelkezésünkre, úgyhogy a hiányzó adatokat a kivitel és bevitel adataival kell pótolnunk. Mindezeket az adatokat az 1900-ig terjedő időre, hacsak a forrást egyébként meg nem jelöljük, Woytinsky már hivatkozott munkája V. kötetéből meritettük.


A tőkés világkereskedelem első, 1850—60-ig tartó történeti szakaszában a tőkés ipari világpiacon Anglia oly monopóliummal rendelkezett, amelyen 1850-ig Franciaország is alig volt képes rést ütni. Ha nem Anglia külkereskedelmének fenti (az 1850-ig terjedő időre amúgy sem megbizható) adatait nézzük, hanem csupán kivitelének adatait, (lásd Tugan-Baranovski: Geschichte der Handelskrisen in England) amelynek tárgyai túlnyomóan készárúk voltak, azt látjuk, hogy az angol kivitel növekedésének üteme 1830 és 1860 között állandóan meghaladta a világkereskedelem növekedésének az ütemét, vagyis Anglia folyton növekvő helyet foglalt el a világ készárúkivitelében.


Minthogy a tőkés nagyipar készárúi tekintetében ebben az időben, az egyedüli Franciaország kivételével, minden ország beviteli országnak tekinthető, a táblázatban felvett meghatározott országok külkereskedelmének növekedése ebben az időszakban készárúbevitelük növekedését ábrázolja, vagyis azt mutatja meg, hogy Anglia gyorsan növekvő készárúkivitelének piaca elsősorban mely országokban terjedt ki. A táblázatból azt látjuk, hogy az 1850-ig terjedő időben növekedett a II. és még jobban növekedett a IV. csoport részesedése a világkereskedelemben. A gyorsan növekvő angol készárúkivitel tehát 1850-ig elsősorban az ezekhez a csoportokhoz tartozó országokba irányult. Mindenekelőtt a legelmaradottabb IV. csoport országaiba, az Európán kivül fekvő elmaradott országokba, amelyekbe az angol kapitalizmus az azokban elérhető különhaszonért ipari fogyasztási cikkeket (főleg textilárút vitt ki és megettük a II. csoport haladottabb európai országaiba és a U. S. A.-ba, de Franciaországba is, amelyek már elérkeztek a manifaktura-kapitalizmus színvonalára. Az utóbbi országokba az angol ipari kapitalizmus már nemcsak fogyasztási cikkeket vitt be, — hanem részben az ezekben már kezdetét vevő vasútépítéssel kapcsolatban — termelőeszközöket is (főleg textilfélgyártmányt és vasárút), ami már a tőkés nagyipari fejlődés kezdetét jelzi ezekben az országokban. A legelmaradottabb országok világpiaci jelentőségének növekvése egy, már a manufaktura-kapitalizmus évszázadokig tartott korszakában megindult folyamat továbbfejlődése volt. Az Európán kivüli országok részesedése például Franciaország kivitelében a 18. század folyamán, 1716-tól 1788-ig, 14 százalékról 28 százalékra emelkedett. (Lásd Levasseur: Histoire du commerce en France). Viszont a meginduló tőkés termelőeszközkivitel oly folyamat kezdetét jelenti, amely ettől kezdve folyton erősödik. A manufaktura-kapitalizmus korszakával szemben, amelyben a tőkés ipari kivitel tárgyai túlnyomóan fogyasztási cikkek voltak, a nagyipari kapitalizmus korszakát a világkereskedelemben termelőeszközök előnyomulása jellemzi az ipari fogyasztási cikkek rovására.— 1850 után a leirt helyzetben annyiban állott be változás, hogy egyrészt Franciaország határozottan belépett a nagyipari kapitalizmus korszakába, aminek következtében a világkereskedelemben való részesedése megnőtt. A francia kivitel növekedésének üteme, amelynek tárgyai jelentős mértékben készárúk voltak, 1850 és 1860 között meghaladta az angol kivitel növekedésének ütemét is. Másrészt, mint ez a U. S. A. külkereskedelmi statisztikájából minden kétséget kizáróan kitünik, 1850-től kezdve egészen megállott a U.S.A.-ba irányuló készárúkivitel növekedése és ettől kezdve ez a kivitel egészen 1900-ig — a bevitt árúk mennyiségét ós értékét illetőleg is — stagnáló képet mutatott. Ez a tény a U.S.A.-ban megindult tőkés nagyipari fejlődés következménye volt.


A második, 1850—60-tól 1880—90-ig tartó szakasz jellegét a III. csoporthoz tartozó elmaradottabb európai országokban meginduló vasútépités határozza meg. Ebben az időszakban megnőtt ezeknek az országoknak a világpiaci jelentősége és pedig vasútépitésükkel kapcsolatban. A bennök meginduló vasútépités hirtelen kiterjesztette piacukat az I. csoport tőkés országaiban, a szakasz első felében Angliában és Franciaországban termelt vasúti anyag, majd, a vasúti szállitás segítségével, az azokban termelt ipari fogyasztási cikkek számára is. Ennek megfelelően, mintegy 1870—80-ig, az I. csoport részesedése is nőtt a világkereskedelemben. Viszont lecsökkent a IV. csoport, a legelmaradottabb Európán kivüli országok világpiaci jelentősége, amelyekben a vasútépités nagy méretekben még nem vette kezdetét ós a II. csoport fejlettebb országainak a jelentősége. Az utóbbi országokban a már korábban megindult tőkés nagyipari fejlődés 1870-ig oly lassú ütemben folyt, hogy bár ipari bevitelük már korlátozódott a III. csoport ipari beviteléhez képest, de ipari kivitelükkel sem jelentek meg még jelentős mértékben a világpiacon, aminek következtében azután világkereskedelmi részesedésük épp úgy visszaaesett, mint a IV. csoport részesedése. De 1870 után a tőkés fejlődés már oly fokot ért el ezekben az országokban, a U.S.A.-ban, Németországban, Belgiumban és Hollandiában, hogy 1870-től kezdve készárúkivitelük számottevő lett már a világpiacon. A II. csoport országai kivitele növekedésének üteme 1870-től kezdve egészen 1900-ig állandóan meghaladta az I. csoporthoz tartozó régi tőkés országok, Anglia és Franciaország kivitele növekedésének ütemét.


Az utóbbi, 1870-től kezdve folyton erőteljesebben kibontakozó fejlődés határozta meg az egyik oldalon az utolsó, az 1880—90-es évekkel kezdődő szakasz jellegét. Ebben az időszakban a II. csoport országainak részesedése a világkereskedelemben folyton nőtt és pedig most már készárúkivitelük gyors növekvése következtében, amellyel készárúbevitelük növekvése általában nem tartott lépést. És ugyanekkor folyton csökkent az I. csoporthoz tartozó régi tőkés országok világkereskedelmi részesedése, mert készárúkivitelüket a II. csoport készárúkivitele viszonylag mindjobban háttérbe szoritotta a világpiacon. Ebben az időszakban tehát az I. és II. csoport országai már egyaránt ipari kiviteli országok voltak. A fenti táblázatok azután megmutatják, hogy ebben az időszakban elsősorban mely országba irányult ez a készárúkivitel és mi tette lehetővé ezekben az országokban a készérúpiac gyors kiterjesztését? Azt látjuk, hogy a II. csoport világkereskedelmi részesedésének növekedésével egyidejüleg növekedett a IV. csoport legelmaradottabb országainak, Délamerikának és az angol gyarmatoknak részesedése is úgy a világkereskedelemben, mint a világ vasútépitésében — és épp így növekedett a III. csoport egyes elmaradottabb országainak, Spanyolországnak és Portugáliának, valamint a táblázatban nem szereplő Japánnak a részesedése is mindkét tekintetben. Amint az előbbi szakaszban a III. csoport országaiban, most a IV. csoport országaiban terjedt ki hirtelen az ipari piac a vasútépités révén úgy a tőkés termelőeszközök, mint „az ipari fogyasztási cikkek számára. A III. csoport országainak világpiaci fejlődése ebben a szakaszban, különösen 1890-től kezdve, már nem mutat egységes képet, mert a tőkés fejlődés is egyenlőtlenül folyt le bennök. 1880 és 1890 között még általában visszaesést mutattak a világpiacon. Ennek az oka ugyanaz, mint a II. csoport visszaesésének az 1850-től 1870—80-ig tartott időszakban: tőkés fejlődésük lassúsága. 1890-től kezdve azonban már általában előnyomultak a világpiacon, de ennek az előrenyomulásnak már más jelentősége volt az egyes országokban. Oroszország részesedése elsősorban újból nekilendülő vasútépitése következtében nőtt meg, tehát ez a növekedés az ipari világpiac beviteli oldalának növekedését fejezte ki, épúgy, mint Spanyolország és Portugália részesedésének növekvése 1880 és 1890 között. Oroszország tehát, Spanyolországgal és Portugáliával együtt, mint a III. csoport legelmaradottabb országai, ipari beviteli piacuk gyors kiterjedése folytán ebben az időszakban kiegészitik a legelmaradottabb IV. csoport országai, és Japán ipari beviteli piacának gyors kiterjesztését. Ezzel szemben a III. csoport haladottabb országai, elsősorban Ausztria—Magyarország és Olaszország, 1890 és 1900 között már azok közé az országok közé tartoztak, amelyeknek készárúkivitele, a korábbi szakaszban vasútépítésük által bevezetett nagyipari tőkés fejlődésük folytán, jobban nőtt, mint készárúbevitele, amelyeknél tehát a világkereskedelmi részesedés növekvése már az ipari kivitel növekvését fejezte ki. A III. csoport országai igy ebben az időszakban már két részre oszoltak. A csoporthoz tartozó elmaradottabb országok lesülyedtek a IV. csoportba, a fejlettebb országok pedig felnyomultak ipari versenytársként a I. és II. csoport országai mellé.


Ez az egész fejlődés 1880—90-től kezdve a világpiacon is bevezette az imperializmus korszakát, amelyben a tőkés országok egész sora kiélesedett küzdelmet folytat egymással, elsősorban az elmaradott országok ipari készárúpiacáért. Az imperializmus korszakának a világháborút megelőző szakaszát, az 1900 ós 1913 közötti időt illetőleg azután már pontosabb adatok állanak rendelkezésünkre a készárúk világpiacának alakulására vonatkozólag. A német statisztikai hivatal Wirtschaft des Auslandes 1900—1927. című kiadványa alapján már módunkban volt a világ összes számbajövő ipari kiviteli országainak a készárúk kivitelére és bevitelére vonatkozó adatait feldolgozni. A többi országnál a készárúbevitel pontos adatainak hiányát úgy pótoltuk, hogy az összbevitel 70 %-át vettük fel készárúbevitelnek. Ez a 70 %-os kulcs nagy átlagban többé-kevésbé megfelel az elmaradott országok külkereskedelmi viszonyainak ebben az időszakban, úgyhogy feltételezett volta lényeges hibaforrást nem jelenthet. A következő táblázatokban tehát már a világ készárúkivitelének- és bevitelének változásait tüntetjük fel az 1900 ós 1913 közti időszakban és pedig az egyes országcsoportok %-os részesedését a készárú-világkereskedelemben 1900-ra és 1913-ra vonatkoztatva. A táblázatokba felvett országok 1913-ban a világkereskedelemnek mintegy 90 %-át bonyolitották le, adataik tehát már majdnem az egész világpiac alakulását feltüntetik.


Nézzük először a készárúkivitel adatait. A készárút jelentősebb mértékben kivivő országokat aszerint csoportosítjuk, hogy készárúkivitelük milyen arányban nőtt meg 1900 és 1913 között. Ezen az alapon azután a I. csoportba tartoznak általában a régi tőkés országok, Anglia, Franciaország, stb. amelynél a kivitel ütemének növekedése a legalacsonyabb volt. A II. csoportba azok az országok, Németország és a IL S. A. tartoznak, amelyekben a tőkés fejlődés ugyan már magas fokot ért el, de amelyek még mindig rohamosan fejlődtek. Ezeknél a kivitel növekedésének üteme jelentékenyen erősebb volt, mint az I. csoportban, ha másrészt általában jelentékenyen alatta maradt is a III. csoportba tartozó országok fejlődési ütemének, A III. csoportba azok az országok tartoznak, amelyekben a tőkés fejlődés folytán a készárúkivitel már általában erősebben növekedett, mint a készárúbevitel, de az előbbi mennyiségileg, szemben az I. és II. csoport országaival, a tulajdonképpeni ipari országokkal, még mindig alatta maradt az utóbbinak. Az utóbbi tekintetben 1900 és 1913 között csupán Japán változtatta meg jellegét, amennyiben 1913-ban a készárúk területén kivitelt; mennyiségileg már meghaladta bevitelét. A következő táblázat adatai egyben már, összevetve a I. és II. táblázat adataival, az utóbbiakban a legelmaradottabb IV. csoporthoz tartozott néhány országnak, Japánnak, Kanadának, Indiának a készárúkiviteli országok közé való felnyomulását is ábrázolják.


 


III. Az egyes országok %-os részesedése a világ (ipari) készárúkivitelében 1900 és 1913-ban


 
















































































































 


 


1900


1913


nyereség, veszteség


I..


csoport.


 


 


 


 


Anglia


32.5


29.3


 


 


Franciaország


12.5


11.6


 


AusztriaMagyarország


4.6


4.1


 


 


Hollandia


4.3


3.5


 


 


Belgium


4.1.


4.0


 


 


Svájc


3.6


2.9


 


 


Együtt


61.6


55.3


— 6.3


II.


csoport


 


 


 


 


Németország


20.4


23.5


 


 


U. S. A.


10.0


11.4


 


 


Együtt


30.4


34.9


+ 4.5


III.


csoport


 


 


 


 


Kanada, Olaszország, India,


 


 


 


 


Japán, Spanyolország, Svéd-


 


 


 


 


ország, Oroszország, Nor-


 


 


 


 


végia, Dánia együtt


8.0


9.8


+ 1.8


 


Látjuk, hogy 1900 és 1913 között az I. csoporttól a II. és III. csoportba tartozó tőkés versenytársaik a világkivitel 6.3 %-át elragadták. Ezt a vereséget 4.1 % erejéig, elsősorban Anglia és Franciaország szenvedték el s mivel ugyanakkor Németország és az U.S.A. részesedésüket 4.5 %-al gyarapították, megállapíthatjuk, hogy a világpiaci verseny elsősorban a négy vezető imperialista állam között folyt, amelyek együttesen a világ készárúkivitelének 3/4-ed részét kezükben tartották. És a verseny ezek között is elsősorban Angliára és Németországra korlátozódott, amelyek közül Németország lett a győztes: Anglia 3.2 % veszteségével szemben Németország 3.1 % nyeresége áll. (Julian Borckhardt: Weltkapital und Weltpolitik cimű munkájában más eredményre jut: szerinte elsősorban nem Németország, hanem a U.S.A. veszedelmeztették Anglia világpiaci uralmát, amiből azt a következtetést vonja le, hogy az angol-német versengésnek a világháborúban való kirobbanása nem gazdasági szükségszerűség, hanem bizonyos mértékben történeti esetlegesség volt. Tévedése onnan származik, hogy a gyarmati piacokon az összes árúkkal folytatott versenyt vizsgálja, amivel szemben mi az egész világpiacon, de csupán a készárúkkal folytatott versenyt vizsgáljuk, amely azonban éppen a jellegzetes kapitalista verseny a maga egészében. Ha valaki versenyt tételez föl, Anglia elsősorban készárúkivitele és a U.S.A elsősorban élelmiszer és nyersanyagkivitele között, természetesen téves eredményekre jut).


Nézzük most, hogy milyen változáson ment keresztül 1900 és 1913 között annak a piacnak az összetétele, amely ezt a készárúkivitelt felvette. Az előbbi három csoportot itt kiegészítjük egy negyedikkel, amelybe azokat az országokat sorozzuk, Ausztráliát, Kínát, Braziliát, stb.-t, amelyek készárúkivitelük jelentéktelensége, vagy teljes hiánya folytán a készárúkereskedelem szempontjából kizárólagosan készárúkiviteli országoknak tekinthetők. Itt általában, csupán csak egyes országok kivételétől eltekintve, a készárúkivitelnek ugyanazt a jellegű fejlődését látjuk az ugyanabba a csoportba tartozó országoknál. A legkevésbé növekedett a készárúbevitel a II. csoport országainál, Németországnál és a U.S.A.-nál, annak következtében, hogy rohamos fejlődésük viszonylag legerősebben korlátozta készárúfelvevőképességüket: Németországban a készárúbevitel mennyiségileg is alig nőtt ebben az időszakban. Jobban növekedett a készárúbevitel az I. csoport régi tőkés országainál, Angliánál, Franciaországnál, stb. annak következtében, hogy kevésbé voltak képesek ellenállást tanúsitani belföldi piacukon fiatalabb versenytársaikkal szemben. Még erősebb volt a növekvés üteme a III. csoport országainál, Kanadánál, Olaszországnál, Indiánál, stb., amelyeknél elsősorban a tőkés fejlődésben való előrehaladásuk által szükségessé tett termelőeszközbevitel növelte meg nagymértékben a bevitelt. De legjobban nőtt a készárúbevitel, — ha Kanadát, amelynek rendkívül gyors tőkés fejlődése készárúbeviteli piacát rendkivül kitágította, a III. csoporttól elkülönítjük, — a IV. csoport legelmaradottabb országaiban, amelyekben a vasutépítés gyors üteme folytán úgy a termelőeszközök, mint az ipari fogyasztási cikkek piaca igen gyorsan növekedett. A vasutépítés alapvető szerepe a III. és IV. csoport beviteli piacai kiterjesztésénél kitünik abból, hogy 1900 és 1913 között a világ (a táblázatba felvett országok) vasúti hálózatának növekedéséből 51.0 % esett a III. és IV. csoportra, 24.3 % egymagában a III. csoportra (ebből csupán Kanadára majdnem 7%) és a piackiterjedés gyorsabb ütemének megfelelően magasabb arányszám, 27.5% a IV. csoport országaira). A feldolgozott adatokat a vasútépítéssel kapcsolatban itt is Woytinsky hivatkozott művének V. kötetéből vettük.


 


IV. A világ (ipari) készárúbevitelének %-os megoszlása az egyes országok között 1900-ban és 1913-ban


 





















































































































































































 


1900


1913


nyereség, veszteség


 


I. csoport


 


 


 


 


Anglia


19.9


15.4


 


 


Franciaország


5.2


5.4


 


 


Hollandia


5.7


4.4


 


 


AusztriaMagyarország


4.1


3.8


 


 


Belgium


2.4


2.6


 


 


Svájc


2.2


1.9


 


 


Együtt


39.6


33.2


—6.4


 


 


II. csoport


 


 


 


 


Németország


9.3


5.3


 


 


U. S. A.


6.7


6.3


 


 


Együtt


16.0


11.6


— 4.4


 


 


 


Együtt —10.8


 


III. csoport


 


 


 


 


India


8.1


9.5


 


 


Oroszország


3.1


3.7


 


 


Kanada


3.6


6.7


 


 


Olaszország


2.2


2.6


 


 


Együtt


22.2


28,2


6.0 (ebből Kanada 3.1, a többi ország 2.9)


 


IV. csoport


 


 


 


 


Ausztrália


4.5


4.3


 


 


Kina


3.4 .


4.5


 


 


Brazilia


1.7


2.9


 


 


Argentina


0.9


2.2


 


 


Francia Északafrika


1.6


2.1


 


 


Együtt


22.2


27.0


+ 4.4


 


 


 


Együtt +10.8


 


Az egész viszonylagos piacveszteség az I. és II. csoport régi. tőkés országaiban mutatkozott. A régi tőkés országok, amelyek 1900-ban a világ készárúbevitelének még 56 %-át vették fel, 1913-ban már csak kereken 45 %-át. S az ennek a viszonylagos veszteségnek megfelelő viszonylagos piacnyereségből kereken 29 % esett egymagára Kanadára, 27 % a többi, a tőkés fejlődésben előrehaladó országra a III. csoportban és 44 % a IV. csoport legelmaradottabb országaira. Látjuk tehát, hogy az a kiélesedett verseny, amely a III. táblázatból kitünőleg elsősorban a vezető imperialista országok, Anglia, Franciaország, Németország és a U. S. A. között folyt a világpiacért, ebben az időszakban is az elmaradottabb, de vagy már a tőkés fejlődés utján előrehaladó, vagy arra legalább is rálépő országok piacain játszódott le.


Az 1900 utáni időszakra vonatkozólag rendelkezésünkre álló részletesebb adatok (lásd: Wirtschaft des Auslandes 1900—1927.) arról is képet nyujtanak, hogy a készárúkivitel — és bevitel összetételének változásainál milyen tendencia érvényesül. Ebből a szempontból megvizsgáltuk az egyes országok külkereskedelmében az 1900. ós 1927. évek között egyrészt a gépek, a vas, az acél és az utóbbiakból készített árúk részesedését, amelyek a termelőeszközök legfontosabb csoportjai, másrészt a textilárúk részesedését, amelyek az ipari fogyasztási cikkek legfontosabb csoportját alkotják. Vizsgálatunk az alább megjelölt országok adatai alapján a következő általános fejlődési tendencia megállapítására vezetett (amelyek tiszta érvényesülését persze egyes országokban történeti okok megakadályozzák):


1. az érett tőkés országok (Anglia, Franciaország, U. S. A.. Belgium, Svájc)


a)     kivitelében növekszik a termelőeszközök, csökken a textilárúk részesedése;


b)     bevitelében ugyancsak növekszik a termelőeszközök, csökken a textilárúk részesedése;


2. A tőkés fejlődésben előrehaladó országok


a)     kivitelében növekszik a textilárúk részesedése (Olaszország, Japán, cári Oroszország), a fejlettebb országoknál pedig (Kanada, Svédország) már a termelőeszközök részesedése háttérbe szorítja a textilárúk részesedését;


b)     a bevitelben növekszik a termelőeszközök részesedése, csökken vagy stagnál a textilárúk részesedése (Kanada, Olaszország, India, Japán, Spanyolország, Svédország, Norvégia). A fejlődést a termelőeszközöknél az jellemzi, hogy a vas- és acélárúk részesedése csökkenő tendenciát mutat, ugyanakkor amidőn a gépek bevitele még mindig növekszik (Japán, Svédország, Norvégia);


3. az elmaradott országok bevitelében ugyancsak növekszik a termelőeszközök részesedése, (Argentina, Brazilia, Uruguay, Chile, Kina, Ausztrália, Egyiptom), de a textilárúk részesedése a fejlettebbeknél (Argentina, Brazilia, Uruguay, Kina, Ausztrália) már csökken, mert ha ezek az országok a textilárúk világpiacán még nem is jelentkeznek kivitelükkel, textiliparuk fejlődése által már mindjobban korlátozzák a textilárúk bevitelét. A textilárúk részesedése csupán azokban a legelmaradottabb országokban (pld. Peru, Fülöp-szigetek, Egyiptom, Szudán) növekszik, vagy legalább nem csökken, amelyekben, ha a vasútépítés előre is halad, maga a tőkés termelés még nem indult meg.


Foglaljuk össze a tőkés világpiac törvényszerűségeit, amelyek az egész 1830-tól 1913-ig áttekintett fejlődésből kibontakoznak:


A. nagyipari kapitalizmus korszakában a tőkés (ipari) világpiac gyors kiterjedésének alapját a vasútépités képezi az elmaradott országokban, amely termelőeszközbevitelt tesz lehetségessé a tőkés országból az elmaradott országba és egyben ezekben az ipari fogyasztási cikkek bevitelének gyors növekedését is lehetővé teszi. A vasútépités következménye az elmaradott országokban ezek tőkés fejlődésének megindulása. Az elmaradott országok tőkés fejlődése kezdő fokon a tőkés termelőeszközök bevitelének további gyors növekedését teszi lehetővé, de nemsokára az ipari fogyasztási cikkek (különösen a textilárúk) bevitelét már korlátozza. A. következő fokon a fejlődő ország ipari fogyasztási cikkeivel már versenytársként lép fel a régi tőkés országokkal szemben. Ezt követőleg korlátozódik a termelőeszközök egy csoportjának (vas- és acélárúk) a bevitele is a fejlődő országba és nemsokára ez a termelőeszközök e csoportjánál is versenytársként lép fel a világpiacon. Az elmaradott ország tőkés fejlődése betetőződik, amikor az oda irányuló gépbevitel is korlátozódik, majd amikor ez a gépkivitellel is versenytársává válik a világpiacon a régi tőkés országoknak. Ez a fejlődés tehát, amelynek során a világpiac ipari forgalmában a termelőeszközök mindjobban előrenyomulnak a fogyasztási cikkek rovására, a régi tőkés országokkal szemben korlátozza előbb az ipari fogyasztási cikk — utóbb már a termelőeszköz — piac kiterjedésének ütemét is és megfosztja a régi tőkés országokat az elmaradott országokban elérhető különhaszontól. A termelőeszközök kivitele, a tőkés technikai forradalom továbbvitele, amely előbb a tőkés országok számára a piac gyors kiterjesztésének, új piac megteremtésének eszköze volt, magasabb fokon bekövetkező hatásával piacuk kiterjesztésének korlátjává válik. A régi tőkés országok ezt a hatást azzal ellensúlyozzák, hogy mindig újabb és újabb elmaradott országokat vonnak be piacukba a vasútépités által. De a vasútépítéssel kezdetét veszi a tőkés fejlődés most már ezekben az országokban is és ennek a fejlődésnek a során a piac kiterjesztésének üteme korlátozódik ezekben az országokban is és ezek az országok is versenytársként lépnek fel a világpiacon a régi tőkés országokkal szemben. Minél jobban előrehalad azután ez a folyamat, annál inkább csökken a tőkés világpiac gyors kiterjesztésének a lehetősége és annál inkább növekszik a lassabban kiterjedő világpiacon a tőkés versenytársak száma. Az egész folyamat fejlődésének eszmei végpontjánál odavezet, hogy az összes elmaradott országok a régebbi tőkés országok gyorsan kiterjeszthetett piacából azok versenytársaivá változnak át és a bennök elért különhaszon eltűnik. Ez a végpont nem esik egybe a tőkés világpiac abszolut kiterjesztésének végső határával, a kapitalizmus fennmaradása nem válik lehetetlenné ezen a végponton, mint azt Luxemburg Róza és követői állitják. A tisztára tőkés világban is növekedhetne abszolut mértékben — árúmennyiséget és értéket illetőleg — a tőkés világpiac, amint tényleg a tőkés országok egymással folytatott külkereskedelme is történetileg az általunk végigtekintett korszakban általában abszolut növekedést mutatott és ebben a világban is lehetségesek technikai forradalmak, a termelőeszközök számára átmenetileg új piacot teremtő hatásaikkal. De ez a folyamat, eszmei végpontja megközelítésének meghatározott fokán, állandó hatásaként, korlátozza az egész kapitalizmussal szemben a világpiac, kiterjesztésének ütemét, ezáltal korlátozza vele szemben a tőkefelhalmozást, sulyosbitja a tőkés termelés belső aránytalanságának következményeit, korlátozza a gyarmati különhasznot, kiélesiti a tőkés termelés ellenmondásait. Ennélfogva ezen a fokon rendkivül ki kell élesednie a versenynek is a tőkés nemzetek között a világpiacért, mert ezen a fokon az egyes tőkés nemzetek előrenyomulása a világpiacon már nem csak egyszerűen a többinek háttérbe szorítását jelenti, hanem a világpiac viszonylagos megszükülése következményeinek reájuk való áthárítását is. És mert ennek a foknak a bekövetkezése előreveti az árnyékát — ós mért ugyanakkor a tőkés országok belföldjének tőkés átitatása is messze előrehaladott, kifejlődött a monopólkapitalizmus a maga erőszakos létformáival és a világ gyarmatosító felosztása a tőkés nemzetek között befejezése elé jutott, — az imperializmus korszakában, még ennek a foknak az elérése előtt, a tőkés nemzetek küzdelme a világpiacért, a nyersanyagforrásokért, a gyarmati különhaszonért annyira kiélesedik, hogy a közöttük folyó verseny átcsap az imperialista világháborúba a világ újrafelosztásáért, a gyarmati piacok, nyersanyagforrások és különhaszon monopólisztikus birtokáért. A tőkés világpiac százéves fejlődése igy torkollik az 1914. év imperialista világháborújába.


 


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal