HU  |   RO  

Korunk 1932 Április

Japán és Kína


Danzinger Ferenc

 


„Előszőr Mandzsuriát és Mongoliát kell meghódítanunk, hogy Kínát meghódíthassuk... Ez nem csupán Kina ipari fejlődését fogja feltartóztatni, hanem meggátolja az európai hatalmak behatolását is.” Ez az ujjmutatás br. Tanaka tábornoknak, a reakciós Szejukai párt vezérének 1927-es titkos memorandumából való, de br. Ishi is kijelentette már 1915-ben, hogy Japán sohasem fogja tűrni, hogy Kina iparilag és katonailag megszervezze magát. Tanaka öngyilkos lett. 1929-ben, amidőn korrupciós ügyeibe belebukott, de „pozitiv” külpolitikájának feltámadását vasszigorral kényszerítette ki a kapitalizmus, speciálisan a japán kapitalizmus hanyatlása. A japán imperializmus „párducugrása” u.i. korántsem az a magabiztos, acélrugalmasságú lendület, ahogy azt a világgal elhitetni szeretnék, hanem kétségbeesett elrugaszkodás a faltól, amelyhez szorítva lett.


Japán népességének 95 százaléka a Hondo, Shikoku és Kiushiu szigeteken él, mert pl. már Jesso szigete hidegebb klimáját sem birják. E területek nem nagyobbak Olaszországnál, ezzel szemben a népesség nagysága kb. a Némettországéval egyezik meg. Az ország kétharmada megmunkálásra alkalmatlan meredeklejtőjü hegyvidék. Formoza keleti fele szintén hegyes, a nyugatit már sűrűn megszállták a kinaiak. Az évi kb. 900.000 lélekre tehető túlszaporulalt egyre fokozza a zsufoltságot. A kivándorlás csekély (8 százalék), mert a számbajövő országok elzárkóznak, más helyeken pedig sem a klímával nem tudnak megbirkózni a japán telepesek, sem a kezdetlegesebb igényű őslakosság konkurrenciájával. A népfelesleg elhelyezésének problémája komoly sarkalója a japán imperializmusnak, de fontosabb erők is dolgoznak számára.


Japán fizetési mérlegét a kereskedelmi mérlege dönti el. Ezt kiegyensulyozni a főfeladat és pedig nem könnyű, mert ipari nyersanyagának főrészét külföldről hozza be. Gyapotot, gyapjut, gumit és nikkelt 100 százalékban, ólmot 95 százalékban, ónt 80 százalékban, tüzelőolajait és vegyiszereket 75 százalékban, gépeket és acélt 55 százalékban és vasat 45 százalékban kénytelen importálni. Ezenkívül évente 250 millió jent fordít élelmiszerbehozatalra, mert a zsufolt lakosságot belföldi élelmiszerrel ellátni lehetetlen. A föld hozadéka, a fennálló termelési viszonyok között (félfeudális falu) tovább már nem fokozható, de épugy keresztülivihetetlen a fogyasztás további! leszorítása is ( napi rizsadag fejenként falun 3/4 l.). Ai belső fogyasztás alacsony volta, a behozott nyersanyagok és élelmiszerek devizaszükséglete vaskényszerrel szorítják Japánt kivitelének fokozására, új piacok keresésére. A japán imperializmus politikájának homlokterében ma nem a kivándorlási kérdés, vagy nyersanyagtelep szerzési gondok állanak, hanem — mandzsuriai és kínai — piachódítási tervek. Csak ezek tudomásul vétek után érthetjük meg, hogy miért kellett éppen most kirobbannia a teletázsiai konfliktusnak.


A kapitalizmus világválsága különösen szigorúan jelentkezett Japánban. Nemcsak magáncégek sorozatos bukása, hanem dacára a finánctőke hegemóniájának hatalmas bankkoncernek megrendülése jelezték utját és ezalatt kétmilliónál több embert kellett kidobni a termelési folyamatból. A magas organikus összetételü és előrehaladott koncentrációjú japán tőke eddig is csupán a változó tőkerészlet alacsony volta folytán, azaz a dolgozók különösen súlyos kizsákmányolása révén bírta az iramot; ezt a nyomást a széles tömegekre tovább fokozni veszélytelenül már nem lehet.


A japán ipar bruttotermelési értéke 1928-ban kb. 7 milliárd jent tett ki. E termelés 50—60 százalékban a kivitelre volt utálva vagyis két-háromszor nagyobb mértékben, mint más kapitalista államban. A kapitalizmus viszonylagos kiegyensulyozottságának éveiben a piacokért folyó versenyfutásban Japán elég jó pozíciókat hódított meg magának Kelet-Ázsiában.. Áruinak a minőség rovására menő olcsósága miatt pl. textiltermékeit Kinán kivül India, Indonézia és Egyiptom, sőt a Balkánig vitte el. És bár Japán külkereskedelmi partnere az U. S. A. (1929-ben pl. az U. S. A.-ba való kivitele 914 millió jen és ez csak 1 millió jennel kevesebb, mint Ázsiába irányuló összkivitele), természetes gazdasági partnere Kina maradt Észak- és Közép-Kinában invesztált tőkéje és az ott igénybevett olcsó munkaerői révén:


 































Év


Külkeresk. forg. Kü


lföldi telepes


Külf. cégek száma


Hajó forgalom


százalékban


1899


11.5


14.2


20.9


7.2


1913


19.0


48.9


33.3


25.0


1929


25.4


68.9


58.4


27.4


 


1915-ben még csak három japán pamutgyár volt Kínában, 1919-ben már tizenegy és 1931-ben már negyvenöt.


A kinai pamutipar 1931-es statisztikája még jobban érzékelteti a japán tőkeexpanziót:


 





















 


Összesen


Ebből japán vállalkozásban


Munkások száma:


255.256


77.792


Orsók száma:


4,200.000


l,600.000


Szövőszékek száma:


33.580


14.082


 


A japán tőkeexport túlnyomó részben Kinába irányult és meghaladja az 1.4 milliárd jent, így Japán az ott elhelyezendő árút magában Kínában gyártja.


1931 őszéig Japán erőfeszítése kereskedelmi mérlegének passzivitását alacsony keretek között tartani sikeres volt. Inouje pénzügyminiszter ezt elsősorban kíméletlen deflációs politikájával érte el. Az árak- és költségek csökkentéséért vezetett harca természetszerűleg a termelési költségek, tehát a munkabérek ellen folyt le.


1931 őszén Vakacsuki-Inouje minszeito (liberális) kormánya a gazdasági krízisből kivezető utat Mandzsuria okkupálásában kereste. A külpolitikai helyzet is alkalmasnak látszott. Az imperialista nagyhatalmak ismét időszerűnek látták Kínával szemben nyíltan az „erős ököl” politikáját folytatni, miután azok a remények, melyeket egy erős polgári rezsimnek kialakulására vonatkozólag tápláltak, füstbe mentek. Ismét úgylátszott, hogy Kina „gazdasági feltárása” céljából önmaguknak kell kézbevenni az uralmat, mert egy erős nemzeti polgári kormány szolgálataira egyelőre nem számíthattak. Kina politikai felosztását a világválság aktuálissá és a kínai szovjetek győzelmei direkt sürgőssé tették.


A valóságban konzervatív kormányú Nagy-Britanniától semmiesetre sem kellett Japánnak tartania. A nemzeti forradalmak terjedése óta Anglia Japánnak a „Kelet csendőre” szerepét szánta és az is valószinű, hogy br. Okuma 1928-as tárgyalásai felújították vele az U. S. A.-ellenes titkos szerződést is. — Franciaország délkinai aspirációi (Jünnan, Kuangszi) megkönnyítették Japánnak a vele és így a Népszövetséggel való hallgatólagos együttműködést; az útat ehhez Adacsi járta ki, a Népszövetség Kisebbségi Bizottságának elnöke, ki nem egyszer végzett e minőségben hasznos szolgálatokat Franciaországnak és szövetségeseinek; — Olaszország a Távolkeleten elhanyagolható mennyiség.


Japán terveinek egyetlen komoly ellenségeként csak az U. S. A. jöhetett számításba. De az U. S. A.-nak az európai ügyekkel kapcsolatban sikerült magát elszigetelnie úgy, hogy a Csendes-óceánért folyó döntő harc előestéjén teljesen egyedül áll. Igy hát Japán bár tudja, hogy az U. S. A. teljes erővel támogatja a Kuomintang-kormányt, az ország kapitalizálásában azt is tudja, hogy ennek mandzsuriai érdekei csak másodrendü fontossággal bírnak. Japán készséggel garantálja az U. S. A.-nak a „nyitott ajtó” elvét, azaz tőkéinek hasznát. Ezzel szemben Japán heilungkiangi előnyomulása a Szovjet-Unió ellen irányul, ami viszont az. U. S. A. helyeslésével találkozik. Ahogy Weygand tábornok nyilatkozata is mutatja, egyre jobban közeledik a. világkapitalizmus és a Szovjet-Unió közötti fegyveres megmérkőzés pillanata. Ezért nézi jó szemmel az U. S. A. Cicikár és Charbin megszállását, valamint Szemjonov és Chorvat fehérorosz gárdáinak felfegyverzését és csupán akkor szisszen fel, amikor pl. a japánok észak helyett délre menetelnek, hogy a kínai határon túlra vessék ki Dzseholból Csang-Hszü-liangot, akinek életérdeke a mandzsuriai főkormányzóságához való csökönyös ragaszkodás.


1931 ősze óta azonban Japán helyzete alaposan megrosszabbodott. A font aranystandardjének feladása folytán kiélesedett angol árúkonkurrencia, valamint az U. S. A. aranyelvonásai miatt Inouje pénzügyminiszter egyre nehezebben birta csak tartani a pénzügyi egyensúlyt. A Minszeito-kormány ingadozásaira a titkos tanács Adacsi belügyminiszter puccsával felelt és az új Szeijukai-kormány az inflációhoz volt kénytelen fordulni. Az inflációs áremelkedések fokozzák a széles tömegek kifosztását (a nagybankok tőkéiket külföldi papírokba és japán kölcsönökbe fektetik), de az exporton már ez sem segít, mert ugyanakkor, amikor az U. S. A. felé irányuló főexportcikk a nyersselyem kivitele állandóan csökken az utolsó években, Kina is bezárul.


Kina a mandzsuriai támadás után legsúlyosabb fegyveréhez, az árúbojkotthoz nyult. Tudta mit tesz: bevitelének majdnem egyharmada japán eredetü, hiszen a japán textiláruknak több mint háromnegyedrésze Kinába megy. A Japánra katasztrofális eredmény kiderül az alábbi összeállításból:


 


















































Millió jenben számított


 


Kivitel Kinába


Bevitel Kinából


 


1931


1930      1929


1931    1930       1929


Augusztus


26.9


31.4


50.9


13.0


13.0       21.2


Szeptember


23.0


35.2


53.1


14.0


13.4       22.5


Október


15.8


37.5


47.0


15.4


15.7       30.4


November


0.0


32.5


38.4


15.0


15.9       31.3


December


0.0


31.1


32.5


?


20.9       32.7


 


Japánnak most már gyorsan kellett cselekednie. A tiencini, csingtaui és fucsaui próbálkozások után most már a bojkott főfészkét, a 3 millió lakosú Sanghájt támadta meg, Kina legfontosabb kikötővárosát. Sangháj és a Jang-Ce völgyébe áttenni a harcok színterét, hogy ezáltal az egész kínai kereskedelem megbénuljon: ez volt Japán célja.


Igy nemcsak Kínát éri kár (és ez máris nagyobb 20 millió fontnál), nemcsak a kikötővámok kerülnek veszélybe és bénul meg a közvetítő-kereskedelem, hanem a konkurrens hatalmak is kárt szenvednek. Igy bár a nagyhatalmak szívesen látnák Sanghaj „nemzetközivé” tételét és örvendve köszöntenek minden erőt, amely nemcsak az újjáéledő kinai nacionalizmust, de a Jang-Ce-völgy forradalmát is igérkezik visszaszorítani, a különböző imperializmusok ellentétei ezzel is fokozódnak. Az egységes imperialista fronti sem, tud kialakulni és míg Anglia továbbra is a „békés behatolás” álláspontját kénytelen hirdetni, az U. S. A. már a Csendes-óceánra rendeli Atlanti flottáját.


Mandzsuriában is sietnie kell Japánnak. A kinai tábornokok kétkulacsossága, a lakosság és a dezertáló katonaság bandaharcai egyre komolyabb formákat öltenek. Az új vazallusok: Czang-Shi-yi (Fengtien), Hszia-Hszia (Kirin) és Csang-Csing-hui (Heilungkiang) gyorsan államfővé választják Csangcsunban Puy-i excsászárt; most már „önálló” mandzsu seregek harcolhatnak a japán imperializmusért Csákban (Belső-Mongolia) és a szovjethatáron.


Az orosz szovjet nem reagál, erejét a békés építés foglalja le. Határai egyelőre nincsenek veszélyben: ehhez még nem elég erős a nemzetközi imperializmus frontja. De reagál más. Reagál egy ötszázmilliós nép elkeseredett gyűlölete az idegen hódítók ellen. Hankaut óriási félkörben fogják át Szovjet-Kina vörös hadseregei.


De Japán nyugalma is csak felületi. A bankjegykibocsájtás már februárban egyharmadával nőtt a réginek, a drágaság a kiskereskedelemben ugyanakkor 10 százalékos lett. A kormány 87,5 millió jen értékü hadikölcsönt volt kénytelen kibocsájtani. A proletárság és kispolgárság gyűlölete az egész termelést a kezében tartó nyolc óriáskoncern ellen napról-napra fokozódik. Ezt az ezek élén álló Mitsui koncern pártjának, a Szejukainak „választási győzelme” korántsem képes elpalástolni. Inouje és Damatakamu lelövése kispolgári-fasiszta dühkitörések, de a lövések fénye villámszerűen világítja meg a forrongó tömegeket. Ég egyre gyakrabban visszhangozzák az ismétlődő tüntetések során a nagyvárosok uccái: „Le a háborúval!”


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal