A KORUNK jul.-aug.-i száma beszámolt azokról a módozatokról, ahogyan a közel jövő háborúja kialakulhat. Kétségtelen: kivitel szempontjából az új háború újszerűsége elsősorban abban fog megnyilvánulni, hogy a támadást a legszélesebb mederben terjeszti ki a frontmögötti lakosságra is. Ebben jut aztán beláthatatlan fontosságu szerep az Andre Mayer által emlitett gáz-támadásnak, robbanó- és gyujtó rakétákkal való bombar-dirozásnak és a bakteriológiai háborúnak. Érthető ezekután az a mozgalom, amely minden államot arra késztet, hogy egyrészt maga is igyekezzen minél hatásosabb gázokat előállítani, másrészt pedig kiépíteni a front- és frontmögötti-támadás, illetve védelem lehetőségeit. A Vöröskeresztnek 1925-ben Genfben megtartott 12. konferenciáján esik először szó a civil lakosságnak a kémiai háború ellen való megóvásáról, egyének és kollektivumok megvédéséről s a tömegeknek a védekezésre történő kiképzéséről.

Oroszország után Lengyelország volt az első európai állam, amely a gáz-ellenes propagandát megkezdte. A lengyel Vöröskereszt félmillió taggal és 1 millió aranyfrankkal kezdte meg a 12—28 év közötti diákoknak és ifjúmunkásoknak kurzusokon előadásokkal, plakátokkal, hírlapi cikkekkel, kiállításokkal való kiképzését. Mozival felszerelt 9 vasuti vaggon, 80 személyt befogadó előadóterem és gazdag múzeum állnak a propaganda rendelkezésére. Sweie Wimmins nevű helyiségében a gázellenes organizáció katonai jellegű és be van rendezkedve arra, hogy a lakosság figyelmét vészjelekkel hívja fel, első segélyben részesítse, fedezékkel lássa el és fertőtlenítő készültséget szervezzen. Németországban, Magde-burgban a várost olyan apparátusokkal látták el, amelyek mesterséges ködbe burkolnak mindent. Ezek a kis apparátusok, amelyeket egyébként 1—1 ember kezel, 50—100 méter hosszú, 1—2 km. szélességű és 50—200 m. magasságú mesterséges ködöt hozhatnak létre. Az Egyesült Államokban az Egdewood arzenálban 859 munkással naponta 2000 drb. gázmaszkot tudnak előállítani. Észtországban a Vöröskereszt állandó kiállítást rendez és propagandát folytat a gázmaszkok és kosztümök bemutatására. Olaszország a legnagyobb súlyt a fedezékek kiépítésére helyezi. Belgiumban egy orvosokból, iparosokból, mérnökökből, tüzoltókból és magántársaságok tagjaiból álló permanens bizottság foglalkozik a gáz-kérdéssel s a lakosság számára brosurákban ismerteti a teendőket gáztámadás esetére. Romániában a gázellenes propaganda a katonai hatóságok részéről történik. Nyilvános előadások keretében ismertetik a különböző háborús gázokat és védőapparátusokat. (A nagytömegek számára azonban ezek az előadások meglehetősen hozzáférhetetlenek). A francia Vöröskereszt teoretikus és praktikus kurzusokat rendez a gázmérgezésekről, a betegápolók s az ambulancia személyzete számára, az orvosi és gyógyszerészi fakultásokon meg rendszeres előadások folynak a gázról. A Kémiai Háború Ellenes Liga célja a népfelvilágositás, közömbösítő szerek felfedezése, védőapparátusok feltalálása az egyének és a kollektivitás részére. Oroszországban az A viakimszövetség minden egyes fonto-sabb centrumban gáztámadás elleni készültségeket szervezett. Már az első időkben felfedezték az egész könnyen és rövid idő alatt felszerelhető szivó szűrőket, amelyek a gáz elleni fedezékekre és lakásokra szerelhetők. Ezenkívül olyan készüléket találtak fel, amely hermetikusan zárja el az ajtókat és ablakokat. Minden felnőttnek és gyermeknek van gázmaszkja és speciális védő öltönye, amelyekkel az állam látja el a lakosságot. Iskolákban, kurzusokon, egyetemeken állandó tantárgy a gázháború, első segélynyujtás és dezinfekció. 1930 szeptembere óta Moszkvában gyakran mutatnak be nyilvános gáztámadásokat, amelyeken a lakosság gázmaszkokban jelenik meg, majd a jól kiépitett fedezékekbe vonul. Ezeknek a fedezékeknek, — amelyekhez hasonló minden fontosabb hadászati centrumban ki van épitve — céljuk az, hogy esetleges bomba-, gáz- és baktérium-támadás esetén megvédjék a lakosságot. A fedezékeknek 2 kijáratuk van, hermetikusan elzárhatók, a tiszta levegőt 20—30 km. távolságból csöveken kapják. Van bennük néhány nélkülözhetetlen butordarab, pár napra való élelem, ivóviz és villanyvilágítás. Fel vannak szerelve a gázmérgezettek, sebesültek, betegek ápolásához szükséges eszközökkel. A fedezékek részben 20 méter mélységben vannak a föld alatt, részben 4 méterre egy vastag betonréteg alatt. A gázgyakorlatok után szabadtéri meetingek vannak, amelyeken elméleti oktatásban részesitik a hallgatókat.

Ezzel a jól kiépitett szervezettséggel szemben azonban ma, amikor mindenki a közel jövő háborújáról beszél, a gázelleni küzdelem a legtöbb kapitalista álü lanban egészen primitiv, inkább elméleti stádiumban van. Vonatkozik ez elsősorban azokra az államokra, amelyek a gázellenes propagandájuk kapcsán mumusként festik a falra a gáz-háború ördögét, de az elméleten alig haladnak tul. Mert mit ér pld. az, hogy a romániai, vagy jugoszláviai munkás, vagy kisparaszt esetleg tudná azt, hogy hogyan kell védekezni a gáztámadás ellen és hogy hogyan kell felvennie a gázmaszkot, amikor belátható időn belől nem lesz abban a helyzetben, hogy a szükséges maszkot beszerezze. Vagy hiába hall arról, hogy nagyszerű fedezékeket lehet kiépiteni a gáztámadások idejére, amikor ezeknek a fedezékeknek a megkonstruálása egyre késik. És hogy ezek a fedezékek nem is fognak egyhamar létezni, az is könnyen kiviláglik G. Ruth darmstadti professzor ama kimutatásából, amely szerint egy 1 millió lakossal rendelkező város megvédése, amelynek 200 fedezékre van szüksége, horribilis összegbe kerül. Maguk a fedezékek 60 millió dollárba kerülnének, 20 millió dollár kellene a közlekedésre és villanyvilágításra, 36 millió a magánlakások megvédésére. Ez összesen megközelítőleg 160 millió dollárt tesz ki, vagyis ebből minden lakosra 160 dollár (25.000 lej) esik, de még igy sem védene meg mindent. A lakosság egyetlen államban sem képes ekkora anyagi áldozatokra, viszont a belső gazdasági válsággal küzdő államok szintén nem képesek ilyen óriási beruházásokra. Igy aztán arról sem lehet szó, amiről különben eleget hallhatunk különböző propagandaelőadásokon, hogy t. i. közadakozásból kellene a kollektív fedezékeket felépíteni.

Egészen naiv és semilyen megoldással sem kecsegtető a francia C. Espének a Népszövetséghez intézett nyilt levele, amelyben a nagyobb centrumokban esetleg fellépő evakuálási nehézségekre hivatkozva azt kéri, hogy még a béke periódusa alatt jelöljenek ki minden nemzet számára a saját határain belől egy meghatározott semleges területet, ahova a hadiszolgálaton kivüliek összegyülhetnének s ezek a helyek mentesek lennének minden katonai támadástól. Ki tartaná be azonban az ilyen paktumokat? Marad tehát minden csak teoria, amely még nagyon messze esik a realizálódástól. (Nagybánya)