Brünnben, a Masaryk-egyetemen, cseh professzorok aktiv részvételével, szeptember 20—26-ig 20 nemzet képviselőinek részvételével zajlott le az V. kongresszus, amely programjának változatosságával és nivójával figyelemreméltó dokumentáció volt.

A kongresszuson közel 60 előadás — és hozzáfüződő vita — hangzott el, s természetszerüen, ebben a rövid beszámolóban csupán a lényegesre szorítkozhatunk.

A kongresszus elsőizben foglalkozott az eugénika és a szexuálitás kérdésével. A kérdés előadója dr. Relehrádek brünni egyetemi tanár volt. A másik referátumot a Mendel-kutató (Mendel Brünnben ólt és itt fedezte fel az öröklődés, nevéről elnevezett „törvényeit”) Prof. Iltis tartotta, s ezeknek tulnyomóan élettanilag alapozott gondolatmenetével szemben, az adleriánus dr. Spielmann a szociológiai tényező elsőségét vitatta az egyéniség kialakulásában. Sem az előadások, sem a vita nem hoztak közelebb a kérdés tisztázásához.

A kongresszus másik új témaköre volt a világnézet és a szexuálitás összefüggése. Erről a tárgyról e sorok irója tartotta a referátumot.* Az előadás végső következtetése a szexuális kérdés elsődleges szociális jellegének megállapításában csúcsosodott.

Fontos és jelentős volt az onánia kérdésének megbeszélése, amelynek előadói Tryb brünni egyetemi tanár, s Max Hodann voltak, Mindketten rámutattak az onánia veszélytelenségére, amely fiziológiai, de nem pathológiai jelenség. Nem az onánia ártalmas, hanem a hozzáfüződő tévképzetek és értékítéletek, amelyeket az uralkodó vallásos-erkölcsi nevelés rögzített a serdülők tudatába, s amelynek nyomán a legkülönfélébb neurotikus reakciók csíráznak ki. Hodann kiemelte, hogy minden intellektuális felvilágosítás és megnyugtatás ellenére sem sikerült ezeket az infantil fixációkat kiirtani, s az, onánia elkárhozásának traumatikus élménye — amelyet a nevelés rémit a gyermekbe — végig kiséri az egyént életén át. Hodann megdöbbentő részleteket olvasott fel egy a jezsuiták által kiadott könyvből, (orvos munkája!) amely a pokol pedagógiájával véli gyógyitani az onániás „bűnözőket.” A nők onániájáról Sophie Lazarsfeld (Wien) beszélt, aki egy női szexuális tanácsadót vezet, s plasztikusan szemléltette azokat a reaktiv nemi zavarokat — kivált a nő frigiditása — amelyeket a mai szexuális „nevelés” a lánygyermekekben kifejleszt.

Dr. Stuchlik ideggyógyász értékes hozzászólásban az onánia gyógyításáról beszélt, amelynek csak abban az esetben van helye, ha az egyén szubjektive zavarónak érzi, s szabadulni óhajt tőle. Egyébként — lévén az onánia tisztán élettani jelenség — nem szorul kezelésre, mert legszámosabb esetben szükségonánia, (fogság, pubertás, nemi betegség etc.) amelyet rendszerint felvált a nemi élet szokott formája.

Ma már legalább annyit javult a helyzet, hogy orvosok nem deklarálják többé károsnak az onániát, (egykor idegbántalmakat, organikusat is hajlandók voltak erre visszavezetni) ellenben a nevelői fórumok, egyház, iskola és gyakran a szülői ház is, még agyonterrorizálják a gyermeket. Az onánia részletkérdésében is kifejezésre jut e kérdés szociális karaktere, mert csupán az új szociális renden felépülő új nevelés fogja az ifjuságot a rémképektől megóvni és megszabadítani. Nagyon jellegzetes a pszichoanalitikus és öntudatos marxistának W. Reich-nak véleménye (Der sexuelle Kampf der Jugend,) aki a serdülő években, amidőn az ifjú a mai társadalmi berendezések folytán csak kivételesen juthat hozzá a szexuális élethez, kifejezetten ajánlja átmenetileg az önkielégülést, amely a libidótorlódásnak elejét veszi, s az egyén fizikai és lelki aktivitását biztosítja.

Ezzel a tanáccsal Reich csak dokumentálja a fiziológikus onánia ártalmatlanságát, s logikus, hogy éppen ezért mint szükségkielégülést, kifejezetten ajánlj cl pubertás éveiben.

A kongresszus ugyancsak először foglalkozott a szexuálethnológia problémáival amelynek referátumát Magnus Hirschfeld tartotta, aki nemrég tért vissza másféléves kutató útjáról, (Amerika, Japán, Kina, India stb.)

Hirschfeld kimutatta, hogy a nemi berendezések népcsoportonként változók s a különbözőségek nem a szexuális ösztönök és diszpozíciók különféleségén alapulnak, hanem a társadalmi-gazdasági tényezők változatosságán. Hirschfeld szerint eddig még nem sikerült az emberi közösségeknek olyan egységes megoldást találni, amely úgy a szexuálbiológiai, mint a szociológiai követelményeknek megfelelt volna. A téma kapcsán a prostitució kérdése is megbeszélésre került, amelyről dr. Levendowski (Utrecht) szólott figyelemremóltóan, rámutatva a polgári társadalom képmutatására, amely a prostitució helyett a prostituáltak ellen folytat harcot. A prostitució problémájának orosz mintára való megoldását véli követendőnek, amely lényegesen véget vet a prostituciónak.

A homoszexuálizmus és biszexuálizmusról Magnus Hirschfeld tartott nagybecsü előadást. Rámutatott arra, hogy a magzat csak a 3. hónaptól kezdve differenciálódik fiú vagy nőneművé, s különben addig kétnemüek vagyunk. Számosaknál ez a differenciálódás nem végletes, s szexuális beállítottságukban is mindkét nem felé fordulnak. Éppen úgy a homoszexuálitás is biológiai jelenség sem nem betegség, sem nem bűncselekmény (ahogyan a legtöbb törvényhozás minősiti) hanem biológiai variáció, amely körülbelül az emberek 3 százalékára terjed ki, s hasonló arányszámban az állatvilágban is feltételezhető. (Hirschfeld beszámolt homoszexuális selyemhernyókról, amelyeknek életét alkalma volt kutató útján megfigyelni). Ebből az élettani tényből következik, hogy a homoszexuálitás üldözése — barbárság, betegségnek minősítése viszont tudatlanság. Az orosz törvényhozás — természetesen szakított a régi prakszissal, s a homoszexuálitás ott magánügy. Hirschfeld álláspontjával szemben — aki azt hangoztatja, hogy prakszisában 30.000 homoszexuálisat látott, akik közül egy se vált heteroszexuálissá — a modern lélektani iskolák, kivált a freudi irány, azt tanitja, hogy a homoszexuálitás nem élettani, hanem szociológiai jelenség, amelynek pszichogen elsődleges okai vannak. Elismerik ugyan, hogy az esetek elenyésző számában biológiai adottság determinál, ellenben tulnyomóan lelki élményekre vezetik vissza. A vitakérdésben még aligha lehet kimondani a végső szót.

Igen érdekes és jelentőségteljes volt a kongresszus munkája a népesség szaporulati kérdésében. Egész sereg kitünő felszólalás hangzott el; amelyből kiemeljük Hecht (Prága) és Friedjung tanárok (Wien) előadását. Hecht rendkívüli pregnanciával mutatott rá az elhajtási paragrafus haszontalanságára, amelynek tilalma ellenére egyedül Csehszlovákiában, 1928-ban, az előadó becslése szerint cca 350.000 elhajtás történt. Megrendítő erejüek voltak Hecht statisztikái a munkásnőkről. (Előadása cime: Wie oft treiben Arbeiterinnen ab?) A munkásnők 3/5-e abortál, s sokszor fantasztikusan megismétlődően. Hecht három proletárasszonyról is megemlékezett, akik huszonhétszer folyamodtak a magzatelhajtáshoz. S a százezrekre rugó elhajtás ellenére évenként hozzávetőleg 160 eset kerül bírói ítélet elé. Persze az elitéltek mindig munkások feleségei, vagy lányai, akinek pénze van, az veszélytelenül megcsinálhatja professzorokkal „diszkrét” szanatóriumokban. Hecht kimondta a döntő szót; az elhajlási paragrafus osztálytörvény. Radikális gyermek- és anyavédelem, s nem ágyutöltelékpolitika az imperializmus érdekében! Ebben a szellemben beszélt Friedjung tanár is, aki szerint a mai tőkéstársadalomban a proletárnő a temető számára kénytelen megszülni magzatát. Örvendetes volt a kongresszus egységes magatartása a születési szabályozás kérdésében, amely a prevenció gondolatát propagálta, s a magzatelhajtási szakasz osztálypolitikai karakterét bélyegezte meg.

A szexuálpathológiai vita nem hozott lényeges újat sem az impotencia, sem a frigiditás, s az ejaculatio praecox kérdéseiben. A női frigiditás kérdésében dr. Elkan (Hamburg) azt az elméletét, állította fel, hogy az orgazmus (nemi kielégülés) csak a férfi szexuális sajátsága, a nőnél tulajdonképpen mesterkélt, programmatikus jelenség, s a női emancipációs törekvések követelése. A természetben az aktus — az állatvilágban — a nőstény számára fájdalommal jár, az orgazmus gyönyöre helyett. A him ivarszervének jellege, s maga az aktus a megtermékenyítés szolgálatában áll. Ezzel a generálizáló, biológizáló elmélettel szemben számosan szálltak vitába. E sorok írója reprodukálta a freudi álláspontot a frigiditás kérdésében, s rámutatott azokra az elsődleges szociálpszichológiai okokra, amelyek a női frigiditás tö-megjelenségét meghatározzák.

Érdekes volt még dr. Lampl (Prága) ideggyógyász előadása, aki arról referált, hogy az álomkórsággal együttjáró pszichotikus tünetek, amelyek bizonyos középagyi anatómiai elváltozásokra vezethetők vissza, emlékeztetnek funkcionális neurotikus szimptomákra, s hogy valamennyi neurotikus képletnek meg van a maga organikus aequivalens elváltozása a középagyban az álomkórság különböző eseteiben. Vagyis, ami tisztán pszichogen neurotikus tünet, ugyanaz organikus agybetegségeknél is fellelhető mint morfológiailag determinált elváltozás. Nem volna teljes, ha nem emlékeznőnk meg a nagy nyilvánosság számára rendezett demonstrációs estélyről, amelyen „Warum Sexualreform!” cimmel valamennyi nemzet képviselői beszéltek. Kivált Hodann s dr. Tótis Béla (Budapest) formulázták erőteljesen a szexuális kérdés szociális alapkarakterét a jelenlevők nagy tetszése mellett. A kongresszust, amelyet állandóan 400—500 ember hallgatott végig, a cikkíró zárószava rekesztette be. A legközelebbi állomás: Amsterdam, 1934. (Karlsbad)

*Az előadást teljes egészében lapunk más helyén közöljük. szerk.)