HU  |   RO  

Korunk 1932 November

Világnézet és szexualitás


Neufeld Béla

 


Mielőtt ezt az összefüggést elemeznők, tisztáznunk kell a cimbe irt fogalmak tartalmát.


Mit értünk világnézet alatt? Ez a megjelölés éppenséggel nem találó, mivel a szó végződése „nézet”, („szemlélet”, Anschauung) azt a benyomást kelthetné hogy a világnézet valamely szemlélődő, passziv magatartás kifejezője. Ez a feltevés azonban tökéletesen hamis. Minden világnézet lényegében állásfoglalás a világ és a társadalom kérdéseiben. A világnézet lényegileg aktiv, dinamikus fogalom. Nem csupán világ-nézet, hanem világ-alakitás. (Weltgestaltung.) Nem csupán arra törekszik, hogy a létet átfogja, hanem normativ elveket állit fel. Nem ami van hanem ami legyen — végső célzata.


A szexuálitás fogalmának szük értelmezése csupán az ivarszervekkel összefüggő nemi jelenségeket fogja át, holott a fogalom a nemi ösztön valamennyi megjelenési formáját képviseli, amelyekben a nemi ösztönenergia kifejezésre jut. A pszichoanalízis libido fogalma — amely a nemi ösztönök hajtóerejét jelöli meg — eredeti fogalmazásában azonos volt a szexuálitással; később azonban a libido fogalma átváltozott s Freud utolsó metafizikai irásaiban a plátói Eros elvébe torkolt.


Mi hát a kölcsönhatás világnézet és szexuálitás között? A kézenfekvő felfogás nyilván ez volna; miként értékeli valamely konkrét világnézet a szexuálitást s minő szerepet juttat annak az egyén egész életében. Mivel a világnézet normativ jellegű, ez az értékelő funkció kétségtelenül sajátja. Elméletileg lehetséges a kölcsönhatást olyanképpen is vizsgálni, hogy miként hat a szexuálitás elsődlegesen valamely konkrét világnézet kialakulásánál? A világnézet problémájának irodalma bizonyos lelki alkatokat genétikus összefüggésbe hoz bizonyos világnézetekkel, s azt véli, hogy lelki habitus és világnézet között adaequát vonatkozás van. Minden konkrét lelki alkatnak adaequát világnézeti kifejezése van s ez a korreláció tipikus és kimutatható. E. Spranger, (Lebensformen) K. Jaspers, (Zur Psychologie der Weltanschauungen) Müller-Freienfels (Persönlichkeit-und Weltanschauung) emlitett műveikben megkísérlik a világnézeti lélektan tipustanát megalapozni. Müller-Freienfels felvázolja az erotikus ember tipusát is, s az erotikus világkép elemeit. Ez a kísérlet azonban egészen vázlatos, s a felületen mozgó. Mindazáltal érdekes, hogy ez a szemléleti mód is felvetődik, a tipuskutatás feladata ennek szempontjait kidolgozni és objektiv jelentőségét megállapítani. Maga a beállítás, a világnézetet a szexuálitás prizmáján keresztül látni, éppenséggel nem abszurd. Szexuálitásunk nem csupán függeléke létünknek és lényegünknek, miként azt a hivatalos tudomány tanította, hanem elementáris hajtóereje megnyilvánulásainknak, amiként azt teremtő szellemek, kivált Schopenhauer és Nietzsche felismerték. Schopenhauer tétele „az akarat gyúpontjában a szexuálitás áll, vagy Nietzsche mondása „egy ember nemiségének foka és jellege szellemének legfelsőbb csúcsáig felér” a nemiségnek prim√är jelentőséget tulajdonitanak az ember teremtő megnyilatkozásaiban. S Freud szublimálási elmélete, amely az egyén valamennyi szellemi megnyilvánulásában az eredeti libido transzformációját látja, determinálja a kérdés felvetését, hogy egy genetikus világnézeti-pszichológia a nemiség prim√är karakterének alapján, megalapozható volna-e? A pszichoanalízis (Psza.) materiális konstrukciója (libidomennyiség, libidogazdaságosság etc. erre vallanak) az értékek relativizmusáig jut el — mivel a szellemi értékek az eredeti libido származékai — s ebben a gondolati-strukturális felépitésében a Psza. a dialektikus materializmus elméletével rokon, (amint ezt egyik előző irásomban „Marx és Freud” kifejtettem) amely materiálisan alapozott, s az ideológiát a gazdasági szerkezet felépítményének tekinti. De ezen tul nem találunk támpontot arra, hogy az egyén nemiségének konkrét konstellációjából származtassuk le annak világnézetét. Feltételezve — de nem ismerve el — az elméleti következtetések helyességét, egyelőre hijján vagyunk a megbizható anyagnak, amely az oksági szemlélet érintett módját lehetővé tenné.


A világnézet normativ jellegéből következik, hogy elméleti természetén tul, valamennyi világnézet elsősorban gyakorlati következéseket jelent. Ezt a tételt a legmeggyőzőbben szemléltethetjük az u. n. keresztény világnézet kihatásain keresztül. Ez a világszemlélet kiválóan alkalmas arra, hogy egyuttal minden világnézet normativ természetét, tehát döntően fontos gyakorlati érvényét megvilágitsa. A keresztény világnézetnek világtörténeti multja van, s bár megismerés és bírálat nem egy érzékeny ütést mértek rá, még ma is le nem becsülhető lelki és morális erők felett rendelkezik. Követőinek száma még mindig nagy, s tekintélye még nincs megrendülve. S a mi szempontunk távlatából annál alkalmasabb a vizsgálódásra, mivel benne a nemiség értékelésének lényeges jelentősége különös éllel jut kifejezésre. Egyetlen más világnézetben sem tölti be a nemiség azt a központi szerepet, mint a kereszténység világképében. Azt lehetne mondani hogy ez a világnézet teljességgel szexuálisan alapozott, ha negativ értelemben is. Az aszexuálitás, helyesebben az antiszexuálitás világnézete. A nemiség megtagadása — az aszkézis — központi követelése ennek a tannak. Alig lehet pontosan választ adni arra, hogy mikép jutott el a kereszténység a test megtagadásához. Az a motiváció, hogy a testiség elfojtása a szellem felemelkedésével jár, csupán utólagos hozzágondolás s mitsem árul el az eredeti meghatározó mozzanatokból. Hogy az aszkézis — kivált az aktiv — végsően, leplezett erotikus kielégülést jelent — azt ujabban Jaspers mutatta ki. Nietzsche irta: „azok számára, akiknek erkölcs és szemérem a nemi ösztön kielégülését tiltja, a vallás, mint az erotikus szükségletek szellemibb kiváltása, valami pótolhatatlan”. Ugyancsak N. irja: (Zur Genealogie der Moral. Was bedeuten asketische Ideale?) „nem tudnék valami egyebet megnevezni, ami annyira pusztitóan hatott volna az európai egészségére, mint az aszkétikus ideál; tulzás nélkül a tulajdonképpeni végzetnek lehet nevezni az európai ember egészségtörténetében”. A nemiség elfojtása és a hozzáfüződő morális szankciók idézték elő a tömegek szexuális nyomorát. A kor legkitünőbb szexuálkritikusai, Forel, Freud, Hirschfeld egyértelmüen a keresztény világnézet életellenességét jelölték meg a mai ember szexuális elkorcsosodásának okául. Freud szószerint irja: „a kulturember nemi élete sulyosan megrongált, olykor visszafejlődésben lévő funkció benyomását teszi, miként fogazatunk és hajzatunk is annak látszik.” (Das Unbehagen in der Kultur.) Semmi kétség, hogy a keresztény világnézet — az organikus ellenére a nemiség tabuját hirdetvén — az egyének neurótikus és perverz rendellenességeiben döntő szerepet játszik. Analitikus megismerés tanusága szerint az elfojtott szexuálitás a neurózisok keletkezésénél kórokozó jelentőségű, s a perverziók is a szexus fejlődési zavaraira vezethetők vissza. A Psza. empíriája a végső bizonyítékot szolgáltatja a keresztényi szexuálmorál károsságának igazolására. Nagyon jellemző, amit ujabban egyik vezető analitikus, Theodor Eeika neurózistherápia. lényeges kivánalmául állított fel, hogy a páciens gyógyulásának előfeltétele az egyházi tekintély leépítése a beteg öntudatában.


Kétségtelen, hogy a mi korunk az aszkétikus szexuálmorál lazulását érte meg. Kiválóan gazdasági okok idézték elő ezt a változást. És pedig: a) a nő bevonulása a termelési folyamatba, s ami ezzel együtt jár, a családi élet meglazulása, b) a lakásínség, amely a serdülő gyermek számára a nemi élet közvetlen ábrázolása a szülők példáján keresztül, c) a tömeges munkanélküliség, amely egyrészt a házasodási akadályozza, s ugyanakkor a prostituciót mozdítja elő, amely tömeges gyermekeihajtást eredményez, avagy kivételesen az óvszerek alkalmazására késztet.


Bár az önmegtartóztatási morál gyakorlati jelentőségéből veszített, a tudattalan visszahatások — mint büntudat a tilalmak áthágása következtében — nem kevésbé hatékonyak, s pathogen jelentőségük érintetlen. Az a körülmény, hogy a legtöbb törvényhozás a nemiség extragenitális és nem heteroszexuális megjelenési formáit bűncselekménynek bélyegzi, egyik végzetes következménye a keresztény világnézetnek. A tilalmak megszegése büntetést és megvetést idéz fel, s azok követése viszont gyakran reaktiv neurózisokat vált ki. Freud a tömegek lelki nyomoráról beszél, joggal lehet a tömegek szexuális nyomoráról szólani. A társadalom valamennyi rétegét érinti a baj. A tömegankétok, amelyeket Max Hodann, s Wilhelm Reich tulnyomóan munkás körökben rendeztek, a különféle ösztönzavarok elrémítő elterjedettségét mutatták azokban a rétegekben is, amelyek legkevésbé állanak a keresztény világnézet befolyása alatt.


A számok, amelyeket Eeich a munkás rétegekben megállapított, megdöbbentően kifejezők. Az ankéten jelenlevő nők 90, s a férfiak 60 százaléka mutatott neurótikus zavarokat. Első benyomásra meglepő, de valójában természetes jelenség. A proletár ma kapitalisztikus társadalomban ól, s mivel az uralkodó ideológiák az uralkodó osztály eszméi, természetes, hogy annak morálitéletei nem kevésbé inficiálják a proletár lelkületét. Az uralkodó ideológiák éppen azáltal kapnak érvényt és tartósságot, hogy sikerül azokat a nevelés és sokirányu társadalmi befolyás eszközével a proletáriátus pszichikus strukturájába berögziteni.


Az un. polgári szexuálmorálnak — ismeretesen — a keresztény aszkétamorál az alapja. Tagadhatatlan, hogy a polgári társadalom liberalisztikus érája hijján volt az ecclesia militans éberségének — a nemiség kérdéseiben — s magatartása inkább képmutató farizeizmus, s gyáva szemethunyás volt, ellentétben az egyház nyílt és kérlelhetetlen harcával. Egyszerüen tudomást nem venni a nemiség problémáiról, elhallgatni, eltussolni, mintha ezzel egyuttal a reálitás is elsikkasztható volna. Ennek a „szexuálpolitikának” a visszhatásai nem kevésbé pusztítóak voltak, s nem meglepő, hogy Freud fellépése és öntudatos ráirányítása a nemiség szféráira, — ahogy a leplezések fátyolát fellebbentette — riasztóan hatott erre a gondolkodásra. Ennek ellenére meg kell állapitanunk, hogy Freud elmulasztotta felismeréseinek szociológiai következéseit levonni. Felfedte és leirta a neurótikus megbetegedések forrásait, de megtorpant a leírásnál. De nyilvánvaló, s ezt dokumentálják az ő feltárásai is, hogy a társadalmi reálitás — ahogy korábban irtam — a döntő, hogy a szexuálitás élménye milyen lelki visszahatásokat vált ki az egyénben. Nem a szexuálitás élettani ténye, hanem a reálizálásához füződő ideológikus értékelés szabja meg belső beállítottságunkat a nemiséggel szemben. Tehát a társadalmi morál, amely jellegzetesen emberi termék, s a biológiai funkciót ideológikus ráojtásokkal átmásítja. A társadalmi morál viszont visszatükröződése az adott gazdasági-szociális helyzetnek, s éppen ezért ennek a háttérnek, ennek az alapadottságnak megvilágítása nélkül a freudi mű torzó marad. A mi feladatunk az elmélet szociológiai kiértékelését véghezvinni, s végső következményeit levonni. A neurózis megelőzése, s kauzális gyógykezelése a szociológiai háttér felismerése nélkül hiábavaló vállalkozás marad.


Nem érdektelen a kérdés, hogy a Psza. — mint a szexuális centrális tana világnézet-e? Ismeretes Freud kijelentése: „nem vagyok hive a világnézetek fabrikálásának”. Bizonyos: a Psza. felismerései hijján vannak a normativ jellegnek, ami minden világnézet leglényegesebb kritériuma. Leírják a lélek mechanizmusait, feltárják a neurótikus megbetegedések forrásait, s megmutatják a gyógykezelés utjait. Ebben nincs normativ elem. És mégis! Freud egyéni példája szemlélteti, hogy a Psza. leletei és megismerései visszahatásokat érlelnek meg, melyek aztán világnézeti szemlélődésekre ösztönöztek. Freud utolsó két irása. „Die Zukunft einer Illusion” és „Das Unbehagen in der Kultur” tulajdonképpen analitikus élmények távlati kivetítései. Az analizis megmentette az egyén — s nem csupán a beteg lelki jellemét, s megismeréseinek a szellemi tudományokban való alkalmazása átvilágította a homályt az ember alkotásainak értelme és motívuma felől. A Psza. lelki világképet ad az emberről és művéről. Ugyanaz a két alapvető teljesitmény, amely már Nietzsche lélektani mélyreásását jellemzi. Éppenséggel nem közömbös, hogy a lélek felépítése és mechanizmusai milyen természetűek, s az ember miként nyilvánult meg alkotásaiban. Föltételezhető, hogy idővel valamely határozott világnézeti hangsuly fogja a Psza.-t jellemezni, minden fogadkozás ellenére, hogy tana csupán valóságtan, de nem világnézet. Egy azonban nyilvánvaló: a Psza. alapvető tanítása a libidóról, s az ember ösztönrétegeinek felfedése a nemiséget az érdeklődés középpontjába tolták. A Psza. empíriája szolgáltatja a legerősebb fegyvert az uralkodó szexuálmorál előítéletei és korlátoltságai ellen. Eros „rehabilitálódott”, s ismét a lét legmagasabb, életfenntartó elemét magasztalják benne. Eros életigenlés, — az a társadalmi morál, amely az emberi természetnek ellentmond, észszerütlen és erkölcsellenes.


Eros feltámadása — természetszerűen csupán alapvető társadalomgazdasági változás keretében, mivel Eros és Ananke elválaszthatatlanok — kiindulási pontja lehetne az életigenlő szexuálmorálnak. Mert az aszkézis, akár az egyházatyáké, akár egy Weininger filozófiai fokára vetítve, egyformán az ember ösztöne ellen irányzott. De nem kevésbé abszurd pl. de Sade pánszexuálizmusa, akinek világképe hijján van a poláritásnak, s a szexuálitás rögeszméjébe torkol. Valahányszor a nemiség az élet egyetlen tápláló forrásául tekintetett, s az élettani a maga egyoldaluságában és kizárólagosságában értékelődött, minden világszemlélet parttalan, romboló végletekbe sodort. Freudnál ez nem áll fenn. Egyre erőteljesebben alakítja ki az énösz-tönök (amelyek nem szexuálisak) szerepét, s az ő tanításában a libido sem tirannisztikus hatalmi állás (de Sade) sem mazochisztikus sanyargatás (kereszténység) szélsőségébe nem fajult. Mindakettő lehetetlen, mivel félreismeri és elhanyagolja a lét polaritását. A nemiség helyes értékelése nem szakítja ki azt az életjelenségek egészéből, ellenkezőleg, biztosítja megillető helyét az egyetemes értelmes rendjében. Goethe példája, akinek életét és alkotását Eros sugalta, s akinek világképe a lét egész valóságát átfogta, meggyőző ábrázolása az életigenlő, teremtő lendületű erotikumnak.


Világnézet és szexuálitás — ebben a vonatkozásban szólanunk kell az új orosz élet nemi rendjéről. Senki se tagadhatja, hogy ott alapvetően likvidálták a mult szexuális berendezéseit és felfogásait. Az új orosz szexuális életformák ismeretét feltételezzük, s összefoglalólag csak annyit jegyzünk meg, hogy az orosz nemi törvényhozás alapszemlélete a nemiség tulnyomóan fiziológiai jellegének értékelésében gyökerezik, amelynek kielégítését, szabad fejlődését nem szabad ugyan alákötni, azonban anélkül, hogy annak praevaleáló (tulnyomó) jelentőséget tulajdonitanának. Mert a gazdaság az elsődleges, minden egyéb alapjában általa meghatározott, igy tanítja az elmélet, s igy kívánja a gyakorlat reálizálni. Ami valamennyi Oroszországban járt európainak feltünik, hogy ott sokkal kevesebbet beszélnek a nemiségről, mint itt Európában. A magyarázat az lehet hogy a nemiség ott ismét természetes jelenséggé vált, amelynek robbanó ereje kanalizálódott. Logikus, hogy a kapitalisztikus gazdasági rendszer megszüntetésével a felépítménynek is át kell változnia, tehát a korábbi társadalmi rendszernek adaequat (megfelelő) szexuálmorál is eltünik. Ez csupán egyik megjelenési formája volt a szociális elnyomásnak, s a régi társadalmi rendszer megdöntésével a negativ szexuálmorál helyébe a pozitív szexuáligenlő lép. Azok az intézmények — házasság, család — amelyeknek szolgálatában a negativ szexuálmorál állott — átalakultak, s az életigenlő nemiség az alapvető felszabadulás egyik lényeges eleme. Ezeket az összefüggéseket ujabban W. Reich fejezte ki kitűnő erővel nagybecsű könyvében. („Der Einbruch der Sexualmoral”).


Számosaknak feltűnt, hogy az új orosz ember nemi magatartásában valamely aszkétikus vonás jut kifejezésre. Egy kétségtelen: ez a vonás nem autoritativ, (tekintélyi) s inkább visszahatás a nemiségnek korábbi tulhangsulyozottsága ellen, s valószínűleg következménye egyuttal a tömegek koncentrált odafordulásának a munkához. Gladkow regényének hőse — a Cementben — teszi ezt a jellegzetes kijelentést: „a mi vágyódásunk hevesebb a gépek, mint a kedvesünk után.” Hogy a mai orosz ifjuság, amely a szexuális elfojtás atmoszféráját nem ismeri többé, vidám és életigenlő arculatu, azt ugyancsak polgári világszemléletű európaiaktól tudjuk, akik a Szovjet-Unióban megfordultak. Elég a legutóbbi ilyirányu munkára utalni, Klaus Mehnert tanulságos könyvére „Die Jugend in Sovjetrussland”.


A rezümé:


1. A világnézet normativ, dinamikus elv, a nemiség értékelése kivetítése a világnézet alapvető aspektusának.


2. A szexuál-morált a gazdaság — társadalmi struktura determinálja, ennek alapvető változása nélkül utópisztikus minden lényegi szexuálreform.


3.   A polgári, s annak alapját alkotó keresztény nemierkölcs egyik terméke a szociális elnyomásnak az uralkodó osztály részéről.


4.   Ebből következik, hogy a szexuálreform problémája a politika ügye.


*A szexuálreform világligájának V. nemzetközi kongresszusán tartott előadás teljes szövege.


 


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal