HU  |   RO  

Korunk 1931 Július

A kamatnélküli gazdálkodás problémája


Bálint László

 


Mi lesz ha Hitlerék hatalomra jutnak


 


Hogy a magas kamatláb a gazdasági élet számára elviselhetetlen terhet jelent, az a következő meggondolásokból kiviláglik. Valamely ipari, kereskedelmi vagy mezőgazdasági vállalkozásnak csak akkor van értelme, ha a belőle származott haszon az eszközölt tőkebefektetésnek megfelelő kamat fölött elég magasan áll. Ha nem ez az eset, akkor az egész vállalkozásnak nem volt értelme, akkor egyszerűbb lett volna a tőkét kikölcsönözni. Minél magasabb a kamatláb, annál nagyobb profitot kell egy vállalatnak hajtani, hogy jövedelmező legyen. Magas kamatláb mellett tehát csakis azok a vállalatok jövedelmezők, amelyek különösen nagy profitot hajtanak. Evvel ellentétben: minél alacsonyabb valamely államban a kamatláb, annál rentábilisabbak a vállalkozások, annál inkább szaporodnak és kiterjednek. De ha a termelés növekszik, úgy a vállalatok közötti verseny is kiélesedik és az árak esnek, azonkivül a termelés kiterjedése következtében a munkanélküliség is lecsökken és a kereslet és kínálat törvényénél fogva a munkabér automatikusan nő.


A magas kamatláb következményei tehát: gyenge és jövedelmezőtlen termelés, magas árak, nagy munkanélküliség és alacsony bérek. Ezzel szemben az alacsony kamatláb következményei: rentábilis és folyton növekvő termelés, alacsony árak, csökkenő munkanélküliség és növekvő bérek. Ha tehát azt akarjuk, hogy a gazdasági élet (a kapitalizmus keretein belül) feléledjen, akkor a kamatlábat a lehető legalacsonyabbra kell leszorítanunk.


A felületes szemlélő előtt úgylátszik, ebben a tekintetben a nemzeti szocialisták mennek a legmesszebbre, mert ők — eredeti tervük szerint — a hatalom átvétele esetén egyszerüen proklamálni akarják a — kamatnélküli gazdaságot. Fő gazdasági szakértőjük, Gottfried Feder szerint a „Harmadik Birodalom”, (így nevezik eljövendő uralmukat) az „alkotó ipari tőkének” kamatmentes kölcsönökkel lesz segítségére, ami által meg fogja törni a „nemzetközi zsidó kölcsönző tőke uralmát”.


Ha bármelyik ipari tőkés minden kölcsöntőkeszükségletét kamatnélküli kölcsönnel fedezhetné, akkor csakugyan megszünnék a kamatrabszolgaság: — ez azonban nyilvánvaló lehetetlenség, mert ki van zárva, hogy az állam annyi pénzt elő tudna teremteni.


De tegyük fel mégis, hogy ez lehetséges! Ha mindegyik ipari tőkés annyi kamatnélküli kölcsönt kaphatna, amennyire az invesztícióhoz szüksége volna, ezáltal megszünnék a takarékoskodás minden indítéka. (Már pedig tudvalévő, hogy az akkumuláció csakis takarékosság utján érhető el, akár kapitalista, akár szocialista gazdaságról van szó).


Ha a kamatnélküli pénzgazdaság a kamatos pénzgazdaság helyét teljesen elfoglalná, (ami abszurdum) és az általános profitráta a kamatlábbal lecsökkenne; ha mindegyik ipari tőkés annyi kamatnélküli kölcsönt kaphatna, amennyire csak szüksége volna, akkor mindenféle tőkeberuházás értelmetlen volna és az akkumuláció megakadását jelentené. A további beruházások eszközlése az államra hárulna. Ez magában véve nem is volna olyan rossz, ha — surlódás nélkül menne. Az orosz szocialista állam szintén megszabja az akkumuláció fokát a különböző iparágakban és üzemekben. A szocialista állam és a „Harmadik Birodalom” között azonban lényeges különbség van. A szocialista állam azért tud gondoskodni a további akkumulációról, mert átveszi az „alkotó, nemzeti tőkétől” a termelés szervezését, a „Harmadik Birodalom” azonban a (termelőeszközöket magántulajdonban akarja hagyni; — a további akkumuláció gazdasági terhét azonban mégis magára akarja venni. Általában: ha tekintetbe vesszük a különbséget e kétféle gazdasági berendezkedés között, úgy két kérdés ötlik fel: 1. Honnét veszi a nemzeti szocialista állam a pénzt a termelés kamatnélküli finanszirozásához; 2. Milyen arány szerint fogja a rendelkezésre álló pénzt a különböző „alkotó ipari tőkések” között szétosztani?


Az állam, mint humánus pénzkölcsönző eddig még ismeretlen fogalom. Ha a német állam —adósságai ellenére — a nemzeti tőkének kamatnélküli kölcsönöket akar biztositani, úgy ezt az adókból kell előteremtenie. Tudjuk azonban, hogy minden adó (a földjáradékadó kivételével) a termelést bénitja, a termelőköltségeket növeli és így a belföldi ipar konkurenciaképességét rontja. Viszont frissen nyomott pénzzel segiteni az iparnak, egyet jelent az inflációval. (Az infláció lehetőségei különben már a kamat „eltörlésével” magában véve is növekszenek, mert ezáltal a takarékosságra való ösztönözés csökken és a forgalomban lévő pénzmennyiség növekszik). Akármint legyen is, rettentő infláció vagy elviselhetetlenül magas adózás lesz annak a következménye, ha az állam az összes invesztíciós vágyakat kamatmentes kölcsönökkel akarja kielégiteni. A helyzet teljes abszurditása nyilvánvaló, ha meggondoljuk, hogy ugyan melyik ipari vállalkozó nem hajlandó korlátlan nagyságú kamatnélküli kölcsönök felvételére és melyik „nemzeti érzésű” mechanikus vagy mérnök nem vedlene át szívesen ipari vállalkozóvá? Hisz az egész nemzetiszocialista mozgalom nem egyéb, mint a kispolgárság fejvesztett védekezése a proletárizálódás ellen. A tulkompenzáció törvényszerüségénél fogva csak természetes, ha a proletariátusba süllyedő kispolgárok nagykapitalistákká akarnak lenni. És ezeknek a szegény embereknek a kérését nem is lehetne minden további nélkül elutasítani, mert a „kamatrabszolgaság megtörésével” az állam — legalább elvileg — az összes kölcsönigénylések fedezését magára vette.


Az összes kölcsönigényeket tehát nem lehet kielégíteni. Tegyük fel azonban, hogy egy meghatározott nagyságú összeg kiosztásra kerül a kamatnélküli kölcsönigénylések fedezésére. Mi fogja akkor azt eldönteni, hogy melyik vállalkozó mennyit kapjon! Az illető vállalkozó kitünősége, vagy „nemzeti” megbízhatósága, vagy az, hogy mennyire képviseli az északi fajt, tehát a fajtisztaság? Színes és zsidó kapitalisták természetesen nem fognak kamatnélküli kölcsönt kapni; azok a vállalkozók, akik nem eléggé nemzeti érzésűek, szintén nem? Ezzel szemben, ha egy jól bevált, esetleg terrorista nemzeti szocialista municiógyárat akar alapítani, kap kamatnélküli kölcsönt vitézi tetteinek jutalmául?


Azok, akiknek jó „nemzeti összeköttetéseik” lesznek, azok fogják körülülni a kamatnélküli kölcsönök husosfazekát. Egyuttal milyen nagyszerű kereseti lehetőségek a „nemzeti” politikusok részére! Az eltiltott kamat nem kis része az ő zsebükbe fog csúszni, mint provízió. Az exportőrök és importőrök a különböző országok politikusai részére mindig jó kereseti lehetőségeket nyujtottak, csak export-, illetőleg importtilalmak (vagy vámok) voltak szükségesek és utasítás ezeknek az intézkedéseknek „rugalmas” kezelésére, „rendkívüli körülmények esetén való sporadikus felfüggesztésére”. A „rendkívüli körülmények” megállapítása az illető politikusok jóvoltától függ.


Hogy melyik vállalkozó mennyi kamatnélküli kölcsönt fog kapni, az a „rendkívüli körülmények” elbírálásától fog függni. A „kamatrabszolgaság megtörése” a gazdasági élet összes motívumait „rendkívüli körülményekké” fogja avatni. A „Harmadik Birodalom” tehát erkölcsi gátlásoktól nem zavart egyéniségeknek lesz az eldorádója s a többieknek nem marad más hátra, mint tilalmak ellenére, büntetések rizikóját magukra véve a „zsidó” kölcsöntőke szolgálatait igénybe venni. Minthogy a nemzetközi kölcsöntőkének minden valószínűség szerint üldöztetésben vagy legalább is sikanirozásban lesz része, a tényleges kamatláb nőni fog.


„Oroszországban a pénzügyek szintén államosítva vannak.” Hallom az ellenvetést. Igaz: de ott a termelés is államosítva van. Addig, amíg a termelőeszközök magántulajdonban vannak, lehetetlenség a pénzügyek szocializálása. G. Feder, a nemzeti szocialisták fő gazdasági szakértője azzal dicsekszik, hogy ő az első, aki a „kamatrabszolgaság”-tól belsőleg felszabadult. Volt pedig már előtte valaki, aki ezt megtette, nála valamivel jelentősebb ember, Marx Károlynak hívták. Marx is függetlenítette magát a kamatrabszolgaságtól, de avval a különbséggel, hogy a „kamatrabszolgaságot”, mint a kapitalizmus nélkülözhetetlen tartozékát és előfeltételét ismerte fel. Ő sohasem jutott arra az abszurd gondolatra, hogy a kamatrabszolgaságot „megszüntesse”, a kapitalizmust azonban változatlanul virulni hagyja. Ez a „szocializmus” lényegében nem egyéb, mint a kapitalizmus előtti feudalizmus gazdaságpolitikája, amely tehetségéhez képest késleltette a kapitalizmus kialakulását, a termelés fejlődését.


Térjünk azonban vissza előbbi gondolatmenetünkhez! A tényleges kamatláb — amennyiben a „Harmadik Birodalom” programját csakugyan végre akarja hajtani — rettenetes módon emelkedni fog. Egy kis ízelítőt már láttunk belőle 1930 szeptemberében. Ekkor u.i. a Deutsche Bank kénytelen volt a diszkontólábat a nemzetiszocialisták választási győzelmei következtében egy százalékkal emelni, hogy a tőke menekülését fékezze. (Azóta ujabb emelések következtek.) A nemzetiszocialisták persze azt hitték, hogy ez a „zsidó tőke ármánykodása”, tehát politikai sakkhuzás. Nem: — semmiesetre sem volt ez akart politikai sakkhuzás, hanem spontánul védekező gazdasági kényszerreakció, amelyet a „nemzeti megujhodás”, mint inger automatikusan felidézett. Ha a nemzetiszocialisták programját emlékezetünkbe idézzük, akkor ez a tőkemenekülés érthetővé válik. Rendkivüli korlátoltság kell hozzá tudatos „ármánykodásról” beszélni, de úgylátszik, hogy a nemzeti megújhodás” tábora ezt a szükséges korlátoltságot minden nehézség nélkül tudja produkálni. A kifejezés: „a zsidó tőke ármánykodása” rendkívül jellemző a nemzetiszocialisták közgazdaságilag iskolázatlan, minden gazdasági érzéket nélkülőző gondolkozásmódjára, amely minden kapitalizmus előtti, reakciós gondolkozásmódot jellemez.


Az 1930 szeptemberében bekövetkezett tőkemenekülés azonban csak kis izelitő volt abból a tőkemenekülésből, amely a „Harmadik Birodalom” megalapításakor bekövetkezne. A „Harmadik Birodalom” jogászai és rendőrei természetesen mindent elkövetnének a tőkemenekülés megakadályozására, amit jogászok és rendőrök ezen a téren csak elkövethetnek. A tőkemenekülését valószinüleg fegyházbüntetéssel, kényszermunkával, esetleg halálbüntetéssel próbálnák megakadályozni; mindennek azonban csak az lenne a hatása, hogy a tőkeexport rizikója és evvel a hivatásos tőkeexportőrök rizikóprémiája emelkedne és a „megbízható”, „nemzeti” összeköttetéseket a tőkeexportőri foglalkozás gyakorlásának nélkülözhetetlen alapfeltételévé avatná.


A nemzeti megujhodás gazdaságpolitikája természetesen a „zsidó kölcsöntőkét” kényszerítené elsősorban menekülésre kamattilalmak, vagy legalább is mindenféle sikanéria révén. De az az érdekes, hogy ezt nemcsak a nemzetközi zsidótőke tenné, hanem a fajtiszta nemzeti tőke, az „alkotó ipari tőke” matadorai is. Miért is ne: ha a pénzüket külföldön jól befektethetik, az exportált tőkét pedig kamatnélküli kölcsönökkel helyettesithetik, csak „jó nemzeti összeköttetések” kellenek hozzá. Egy pillanatra sem szabad benne kételkednünk, hogy az „alkotó ipari tökének” hasonló képviselői, mint az öreg Stinnes és a fia ezt feltétlenül megteszik, ha alkalom kínálkozik rá. Ha a kamatnélküli kölcsön kisértete valósággá válik, akkor ilyesmi biztos nem lesz ritka, mert a „Harmadik Birodalom” gazdasági szervezete az „Északi Faj” gazdasági nagyságait erre direkt csábitani fogja.


Ennyit a tőke meneküléséről. Nézzük azonban, mi lesz ennek a tőkemenekülésnek a következménye.


Az ipari vállalkozók két osztályra fognak oszlani:


a)     a „tisztafajúak”, vagyis a jó nemzeti összeköttetésekkel rendelkezők;


b)     a „kevertvérüek”, „idegenfajúak”, (vagyis zsidók) színesek, ázsiaiak és egyéb idegenek és mindazok akiknek valamilyen okból nem lesznek jó nemzeti összeköttetéseik.


Az a) osztályba tartozók kamatnélküli kölcsönöket fognak kapni (az ismeretségeik foka szerint), a b) osztályba tartozók azonban a nemzetközi, „zsidó, kölcsönző tőkére” lesznek ráutalva. Az így szerzett pénz azonban nagyon drága lesz, mert — amint már előbb rámutattunk — a tényleges kamatláb a rendkívüli tőkemenekülés és az el nem menekült magánbanktőke sikanirozása (esetleg üldözése) következtében úgyszólván megfizethetetlenül magas lesz.


A (tényleges) kamatláb nagysága és a kölcsönző tőke szolidsága az illető ország gazdasági viszonyaitól függ és nem a pénzkölcsönzők orrának a görbületi sugarától, amint azt a nemzetiszocialisták feltételezik. A nemzetiszocialisták közgazdaságpolitikájának pedig ez a hamis tétel a sarkpontja.


Oly országban, ahol rendezett gazdasági viszonyok vannak, vagyis ahol a külföldi tőke a belföldivel teljesen egyenjogú, ahol mind a kettő előtt minden irányban a szabad út nyitva áll, alacsony a kamatláb és a kölcsönzőtöke, vagyis a banktőke szolid, mert szoliddá kell lennie. Oly országban azonban, ahol egy „nemzeti” klikk visszaélhet az államhatalommal, a külföldi tőkét és a külföldi, vagy nemzetközi tőkével dolgozó vállalatokat sikanirozhatja, sőt ezeket az állam segítségével a saját kezébe kaparithatja, ahol a külföldi szállítók fizetési követeléseinek sorsa bizonytalan, tehát minden tekintetben „nemzeti” protekciósgazdaság uralkodik, a kamatlábnak magasnak kell lennie és a tőke szükségszerűen unszolid. Sőt a mindenáron szolid természetü tőkének egy ilyen országból ki kell vándorolnia és helyébe az uzsoratőke vonul be. A nemzeti protekciósgazdaság és az uzsoratőke egymáshoz méltó ágyastársak.


Ez megmagyarázza, hogy miért alacsony a kamatláb az angol-amerikai világban és miért magas például Lengyelországban, miért szolidak az angol-amerikai pénzügyek és miért nem szolidak a keleturópaiak és végül: miért becsületesek az angol és amerikai zsidók és miért nem becsületesek a galíciai zsidók.


1931 junius elején az amerikai Szövetségi Bank a diszkontólábat 2 százalékról 1 és fél százalékra, az angol Bank pedig 3-ról 2 és fél százalékra szállította le. Németországban néhány napig egyelőre még 4 és fél százalék maradt, de ugyan e hó 15-ig kétszer kellett emelni, úgyhogy most már (nem kis részt a breslaui Stahlhelmrumli következtében) 7 százalék. A nemzetközi kölcsöntőkének pedig az angol-amerikai világban sokkal nagyobb a befolyása, mint Németországban és Németországban mégis (sőt éppen azért) sokkal magasabb a kamatláb, mint Amerikában és Angliában. Hogy itt a kamatláb oly magas, abban nem kis részük van a nemzetiszocialistáknak és egyéb nemzeti rétegeknek. A nemzetiszocialisták a programjuk kilátásba helyezésével először felsrófolják a kamatlábat azután panaszkodnak, hogy a „zsidói” tőke megszedi magát, legnagyobbrészt ők maguk teremtik tehát azokat a szimptómákat, amelyek a kritikátlan tömegeket az ő táborukba hajtják.


A kamatszedés a középkorban ép úgy el volt tiltva, amint azt G. Feder a „Harmadik Birodalomban” tervezi. A teologusok: hajszálhasogató vitákat folytattak afelől, hogy a pénzkamatra kölcsönzők a pokolba jutnak-e, vagy sem. A scholasztikusok gazdasági nézetei az előbbi kérdésre adott felelettől függtek. Mindezeknek a pénzügyletek kényszerű illegalitása volt a következménye. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a rablólovagok ténykedése ezzel szemben úgyszólván „legális” volt, akkor világossá válik a magas rizikó és érthetővé válik a horribilis tényleges kamatláb. (Minimális 20—25 százalék a legcsendesebb időkben, de 50 és ennél jóval magasabb százalékok sem mentek ritkaság számba.) Csak akkor következett be változás, amikor a polgárság megerősödött és követelései különböző szellemi mozgalmakban, elsősorban a kálvinizmusban kifejezést nyertek. Igy Calvin rájött arra, hogy egy kereskedő, sőt egy pénzt kamatra kölcsönző is az istentől rábízott földi javaknak ép oly hű kasznárja lehet ezen a földön, mint egy földbirtokos, vagy egy uralkodó. Ennek az isteni sugallatnak — a kamatláb esése volt a következménye. Nem véletlen, hogy a kálvinizmusnak épen Angliában és Amerikában volt a legnagyobb a jelentősége.


Na. most, ha a nemzetiszocialisták „faji ösztönei” Calvin „isteni sugallatát” érvényteleníteni akarják, akkor ezáltal a kamatláb fejlődése az előbb emlitett útat ismét visszafelé fogja megtenni, a kamatláb ismét olyan magas lesz, amint a reformáció előtt volt és a zsidó és nemzsidó pénzkölcsönzők ismét ép olyan uzsorások lesznek, amilyenek a kapitalizmus előtti időkben voltak.


A kölcsöntőke szelleme az uralkodó gazdaságpolitika szellemének a tükre. A „Harmadik Birodalom” földalatti uzsoratőkéjének szellemében csak a „megújhodott nemzeti gondolat” másik oldalát fogjuk felismerni. Ha a nemzetiszocialisták uralomra kerülnek, akkor számolhatunk avval az eshetőséggel, hogy a szolid tőke az üldözések elől a külföldre menekül és úgy galíciai, mint balkáni és „északi” szerencselovagok szerencséltetik majd Németországot. Olyanok fognak jönni, akik hajlandók lesznek „reszkírozni”, hogy gyorsan megszedjék magukat.


Ennyit a „kamatrabszolgaság megtöréséről”.


Mi lesz azonban ezeknek az állapotoknak a hatásuk az ipari tőkére, a termelésre!


(Erre következő cikkünkben kíséreljük meg a választ.)


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal