Az amerikai négerek kultúrája két alkotó elemből áll. Egyik az a távoli örökség, melyet még Afrikából hoztak magukkal; a másik az új hazába telepedéssel fejlődött ki, mely kiszakította ősi egyszerűségükből és a legmodernebb világ közepébe állította őket. Mindaz, amit az új világ négerei alkottak és alkotnak e két körülményből folyik. A néger kultúra épolyan egyedülálló, mint amilyen drámai társadalmi történetük. Az új környezet, mely egyike a legkülönösebb és legkomplikáltabb civilizációnak, természetesen döntő hatást gyakorolt a primitiv kereteiből és kultúrájából kiszakitott négerekre. Az új körülményekhez való alkalmazkodás tökéletes volt. És mégis az afrikai és a faji temperamentum átüt egész műveltségükön, mely éppen ezért sajátosan eredetinek mondható. Az átalakulás drámai gyorsaságu volt. De a befolyás, melyet az amerikai kultúra gyakorolt néger alattvalóira, nem volt egyoldalú. A néger is a maga részéről befolyásolta urai műveltségét. Sehol másutt e faj nem volt olyan hatással a fehér ember kultúrájára, mint éppen itt. Elég a néger zene nagy sikereit felhoznunk, mely rövidesen egész Európában is elterjedt. A jazz eredete mögött gazdag népművészet és zenei érzék áll.

A néger kultúra történetét két részre oszthatjuk. Az első a négerek letelepedésétől a felszabadulás első 15 évéig tart. Ezt a korszakot értékes népművészeti anyaga jellemzi. A másik kor kezdetét sporadikus alkotások jelzik, mely igazi virágzásnak igazában csak 1890 után indult. Az „új néger” megjelenése az amerikai irodalomban 1917 utánra esik. Különösen a „faji realizmus” hivei vannak sokan, akik az amerikai realizmusból indulva ki a helyi szinek kiemelésével igyekeznek a néger élet speciális oldalait bemutatni. Másrészről a „faji szimbolizmus” iskolája az, mely igyekszik kikutatni a néger életfelfogás és temperamentum gyökereit, hozzáfűzve a félig elfelejtett afrikai multat. Ez utóbbi jelentőségét sem szabad lebecsülnünk, mert teremtő erejével, mellyel sikerült átalakítani a néger faj szellemét és magatartását a többi népek civilizációjával szemben hozzájárult az ősi anyanyelven irott néger nemzeti irodalom megteremtéséhez.

Mindenekelőtt lássuk, milyen magatartással volt Amerika kialakuló néger kultúrájával szemben? Eleinte öntudatlan volt a hatás. A néger népköltészetet érdeklődés kisérte, de ez az érdeklődés a rabszolgafelszabadításkor átalakul lassanként gyűlöletté. A néger szellemi mozgalmak „izoláltságra” vannak kárhoztatva és ez a rosszakaratú közöny csak 1895 után szünik meg, amikor az amerikai irodalom egyre objektívebben kezd érdeklődni a négerek iránt. Végül 1918 után az amerikai realizmus kifejlődése odavezeti a dramaturgokat, zenészeket, etnografusokat, mesegyűjtőket, hogy a legkomolyabb tanulmányozás tárgyává tegyék néger honfitársaik kulturáját. Megindul az intenziv kölcsönhatás, mely mai napig tart az amerikai fehér és fekete faj irodalma között. Ezekből a kölcsönös kulturális kapcsokból született meg jónéhány, az amerikai fehér irodalom legutóbbi alkotásai közül. Azt hiszem elég O´Neill. Peterkin, Gershwin neveit felemlítenem. Ujra felfedezik Onele Romus néger meséit és a népköltési gyűjtés újult erővel indul meg. Ebben a tekintetben Thomas Cablet és Joe Chandler Harrist illeti meg a legfőbb érdem. A néger népzenét és táncot maguk a négerek mentették át a nehéz elnyomatás korán és dicső pályafutása a világhír felé már a 90-es években kezdetét vette. Igaz, hogy az európai néger Zene már nagy átalakuláson ment át és sok esetben nem más, mint elváltoztatott és elüzletesített formája az ősi néger muzsikának. Joe Chandler Harrisé az érdem, hogy a rabszolgaság korának dalkincsét megmentette. A rabszolgaság, melyet a népdal az „intelligencia temetőjének” nevezett el, nem lett mégsem a néger műveltség sírja, mert a szomorú évek elmultával a néger szellem kiszállt sírjából, hogy szabadság utáni vágyait halhatatlan művekben fejezze ki

A néger lélek két formáló tényezője: a rabszolgaság és az ellene való küzdelem. Két legelső költőjük Phyllis Wheatley (1773) és Jupiter Hammon (1787) is ezek hatása alatt kezdtek írni. Költeményeik mélyén ott ég a rabszolgaság és a kereszténység összeférhetetlenségének érzése és ott élnek már verssoraikban az amerikai forradalom eszméi. De a próza sem marad a líra mögött. Az 1799-i „Othello” és Wolker hires „Appel”-je 1829-ből eleven vád az elnyomás ellen. Különösen nagysikerűek azok a néger szónoki alkotások, amelyek fehér hóditóik nivóját is gyakran elérik. Ennek a hősi kornak legszebb alkotásai a „rabszolgatörténetek”, amelyek nem sokkal megjelenésük után inspirálták Beecher-Stowet hires munkájának a „Tamás-bánya kunyhójának” megírására.

A néger irodalom igazi felvirágzása valóban csak a 80-as években kezdődik. Lawrence Dunbar és Chestnut állanak a mozgalom élén néger dialektusban írt műveikkel. Hatalmas sikerük csakhamar iskolát teremtett. Később regényeit és elbeszéléseit angol nyelven írta meg és a néger lélek és mentalitás ez által még ismertebb lett. Az 1895 és 1905 közötti korban a fellendült néger irodalom is differenciálódik. Kifejlődik az intellektuelek irodalma, mely már a néger paraszt problémáival nem sokat törődik. Megjelenik az üres szentimentálizmus is, mely a „helyi színek” tulzásbavitelével eltériti ideiglenesen igazi feladataitól az amerikai néger irodalmat. A l´art pourt l´art néger változatban is époly terméketlen volt, mint európai mintája. 1917-ben jelenik meg Johnson főműve az „50 év mulva,” amelyben Dunbar eszméi élednek újra. Nemsokára ő lett a néger nyelvű irodalom egyik fő-apostola. Kivüle még Mac Kay az, akinek versei közismertté tették az újjászülető néger irodalmat. „Amerikához” írt odája keserű szemrehányás és egyuttal forró rajongás arról a földről, melyhez a kegyetlen végzet hozzákötötte az amerikai négerek sorsát. A kimondottan faji tárgyú lírán kivül kialakult egy olyan költői irány is, amelynek versei tisztán általános emberi problémákkal foglalkoznak. Ezek a szabad vers legultramodernebb követői: Gorgia Douglas Johnson. Angelina Grimke és Ann Spencer.

Természetesen az irodalmi fejlődésnek ezen a fokán a néger regényírók főkép a népi típusok leírásával törődnek. Természetesen erős az urbanizmus hatása ezen a néger regényirodalmon, különösen azóta, hogy a négerek nagy tömegekben hagyják ott a falvaikat és költöznek városokba. A városi élettel együtt bevonulnak irodalmukba a szociális problémák is. Az irodalom és zene után gyorsan megszületik a néger festészet, szobrászat és díszítőművészet. Meg lehet állapítani, hogy az utolsó tiz év termése sokkal értékesebb és maradandóbb, mint mindaz, amit a fekete faj 1619 óta Amerikában megteremtett. Az érdeklődés évek óta nő Amerikában minden iránt, ami néger. Ezt a feltörő fiatal mozgalmat méltán nevezték el néger renaissancenak. Ez az újjászületés hasonló az írek sok százéves elnyomatása után megszülető Ir-Renaissancehoz. 1920 ót négy néger lírikus jelentkezett, akiknek neve immár elfogultság nélkül az amerikai irodalom legnagyobbjai között van. Ezek: Mac Kay, Jean Toomer, Countee Cullen és Langston Hughes. A drámában három darab ért óriási sikert el az utóbbi években: Jonnes császár.” „Ábrahám ölében” és „Pongy”. Megindult a mozgalom a sajátos néger színpad megteremtéséért is. Szociológiai szempontból a regény fejlődése a legjelentősebb úgy a technikát, mint a belső tartalmat illetőleg. Az új világ néger regényírói élén állanak annak a szellemi mozgalomnak, mely hivatva van rövid idő alatt teljes mélységben átalakítani Amerika néger tömegeit. Ez az átalakulás egyike a történelem legérdekesebb folyamatainak. Hogy hol fog végződni, azt nem tudjuk még, de annyi bizonyos, hogy eredményei pozitivek és hasznosak lesznek. (I. E.)