HU  |   RO  

Korunk 1930 December

A kapitalista termelés világkrizise


Méray Pál

 


Egy évvel ezelőtt még a polgári közgazdászok nagy része, különösen Amerikában, hallani sem akart a gazdasági krízisről; még a nagy börzekrach után is Newyorkban, mely pedig úgy rázta le a részvényeket, mint az őszi szél a sárga faleveleket, optimisztikus struccpolitikával legfeljebb pár hónaposnak „engedélyezték” a krízist. Ma pedig már senki se meri tagadásba venni a semmiképen ki nem kerülhető tényállást, hogy az egész világ kapitalista gazdasága a legerősebb krízisben van. Nincs ma már ország, amelyet a krízis szele ne ért volna; ahol már a mult évben megkezdődött, az idén súlyosabbá lett s egy országban sem mutatkoznak jelek, amelyek arra engednének következtetni, hogy már kifelemegyünk belőle s javulás volna várható.


S a krízis olyan nagyfokú s olyan általános, hogy minden más kérdést a háttérbe szorit. Mint ahogyan a háború idején csak a háború, úgy ma kizárólag a gazdasági krízis foglalkoztatja az egész közvéleményt. A világgazdasági krízis olyan nagy s oly erővel vág bele életünkbe, hogy mindnyájunknak legnagyobb egyéni problémája is egyben. Még soha sem éreztük ennyire a bőrünkön, hogy a nemzetközi gazdasági élet mily közelről határozza meg legegyénibb boldogulásunkat. S ha van valami haszna a nagy krízisnek, az bizonyára nem kis jelentőségű haszna, hogy tudatossá teszi bennünk jobban, mint valaha bármi, mennyire függvényei vagyunk egyéni életünkben is a nagy gazdasági folyamatoknak s talán hozzásegít sokakat közülünk ahhoz, hogy belássuk aktív tiltakozó vagy építő közreműködésünk szükségességét.


Meg két évvel ezelőtt általános fellendülés a legtöbb kapitalista országban: az ipari termelés és kereskedelmi forgatom növekvőben, a nyersanyagkitermelés, a mezőgazdasági termelés növekvőben, az Egyesült-Államok felett a telivér kapitalizmus dicskoronája, diadalittas himnuszuk az Unió felfele ívelő jólétéről, lebomlás a mindenható dollár előtt, dicshimnuszok az új technikáról, a racionalizálásról, amely megmentette a kapitalizmust, mely ismét „egészséges” és „megrendíthetetlenül szilárd” lett. Igy volt tegnap. S ma? Gazdasági krízis az összes ipari államokban, mezőgazdasági krízis csaknem az összes agrárállamokban. A bőség helyett tömegnyomor és a munkanélküliség sohanemlátott növekedése. A mezőgazdaság fellendülése helyett a parasztság millióinak elszegényedése. A kapitalizmus mindenhatóságáról táplált illuzió Összeomlóban, a dollár és a racionalizálás felett tartott dicshimnuszok mindinkább elcsendesednek, viszont mind erősebbek lesznek a hangok, amelyek a kapitalizmus hibáiról beszélnek.


Keynes, a háború utáni idők legünnepeltebb közgazdásza, így írt már ez év májusában: „A dolgok úgy állanak, hogy jelenleg igen mélyen benne vagyunk egy súlyos nemzetközi gazdasági kátyuban, amely a történelem legsúlyosabb depressziói között fog szerepelni.” Az angol polgári közgazdaságtan legelőkelőbb folyóirata, a „Statist” pedig így írta le Anglia gazdasági helyzetét: „Az ipar helyzete állandóan rosszabbodik s a munkanélküliek száma növekszik, akkor, amikor normálisan szezonszerűleg fogynia kellene... Ha egy teljesen váratlan javulás nem következik be az üzleti életben a következő hónapokban, úgy a télen a munkanélküliek száma el fogja érni a két milliót.... S sehol az iparban nem látható bármely reménység arra, hogy a jelenlegi ipari krízis enyhülni fog... A vas- és fémipar tevékenysége állandóan viszszamegy s a legújabb adatok azt mutatják, hogy 30 százaléka az ipari munkásoknak munka nélkül van. A hajóépítés helyzete továbbra is igen nehéz. A nyugatangliai hajógyárak mind több és több munkást bocsátanak el s Walesben a hajómunkásoknak nem kevesebb, mint 50 százaléka munkanélkül van... Még kétségbeejtőbb a gyapotipar helyzete, amely egyik ütést a másik után kapja... Naponta zárják be a nagy cégek kapuikat s amelyik még dolgozik, az is szenved a lecsökkent munkatevékenység alatt. Kb. 180.000 munkás — a gyapotiparban foglalkoztatott munkásoknak egy harmada — jelenleg teljesen munkanélkül van s a megmaradó kétharmadnak is jelentékeny része megrövidített munkaidővel dolgozik.”


S a helyzet a többi vezető kapitalista országban semmivel sem kedvezőbb. Már Franciaország kivételes helyzete is megingóban, a termelés itt is lassan visszaesik.


Németországban az Institut für Konjunkturforschung már május végén a következőképen jellemezte a helyzetet: „A termelés és a foglalkoztatás tovább sülyedt. Bár a munkanélküliség valamivel csökkent, a javulás azonban messze a szezonszerű mögött maradt, ami ezen évszakban be szokott következni. Az évek óta növekedő kivitel megállapodott. A gazdaság a mélypont felé tartó depresszió szimptomáit mutatja.”


Az Egyesült-Államokban is mind gyakoribbak lesznek a pesszimista megnyilatkozások, amelyek a hivatalos optimizmussal ellentétben azt jövendölik, hogy ebben az évben már nem várható javulás, csak a jövő év tavaszán. Viszont a búza, rozs, tengeri, gyapot árának katasztrófális esése, mely maga után kell hogy vonja az állati termékek árainak esését is, az amerikai közgazdaság helyzetét még megint nehezebbé fogja tenni.


„A kapitalizmus krízise akuttá, vált. Éppen úgy dúl a gazdag országokban, mint a szegényekben s a jövő fejlődés felett a bizonytalanság sötét fátyol a lebeg. Az emberek, a gépek, a tők-e munkanélkülisége mindenütt növekvőben... A nemzetközi versengés a piacokért napról-napra erősebb, mind inkább elkeseredett lesz s kezdi a politikai harc jellegét felölteni. A gazdasági élet felöl lassanként nagy, külpolitikai veszélyek tornyosodnak fel, melyeket hasonlóan nagy belpolitikai veszélyek kisérnek és erősítenek”. Igy ír a Berliner Tageblatt vezércikkírója október végén.


S ez nem lehetett másként: a kapitalizmus belső törvényszerűsége vezetett ide. A technikai fejlődés, amely megsokszorozta a termelő erők produktivitását s a termelés ennek következtében beállott megnövekedése, melyet még fokozott az utolsó évek erőltetett racionalizálása, a nagy tömegek alacsony életnívója és az ezzel járó redukált vásárlóképessége következtében kikerülhetetlenül a mai rettenetes gazdasági krízishez kellett vezessen.


Mert a kapitalizmus mai krízise a túltermelés krízise. Ami azt jelenti, hogy több árút termelnek, mint amennyit a piac felvenni képes. Nem annál többet, mint amennyit a mai emberiség fogyasztani képes volna, hanem, mint amennyit megvásárolni képes jövedelméből. A tömegek jövedelme alacsony lévén, az árúk nagy része raktáron marad, elromlik vagy megsemmisítik, hogy az árakat ne rontsák, megszorítják a termelést, elbocsátják a munkások egy részét, akik kikapcsolódnak a termelésből, ugyanakkor, amikor millió és millió embernek szükséglete a legminimálisabban sincs kielégítve.


*


A világkrízis gazdasági szimptomái: a termelés korlátozása, egész gyárak, vagy gyárak osztályainak leállítása, a ki- és bevitel jelentős visszaesése, óriási készletek felhalmozódása az ipari és mezőgazdasági termékekben, a nagykereskedelmi árak erős esése, egészségtelen hitelviszonyok, börzekrachok.


S a mai krízis az első gazdasági világkrízis a háború óta, amely nemcsak az ipari államokat érinti, hanem a mezőgazdaságiakat is. De nem egyszerre s nem egyformán éri el az összes országokat s összes termelési ágakat. Az ipari krízis először Lengyelországban, Romániában s a Balkánon kezdődött a mult évben. De a mezőgazdasági krízis jelei már 1928 végén jelentkeztek Kanadában, az Egyesült-Államokban, Argentiniában, Ausztráliában. Ugyanezen idő alatt az Egyesült-Államok ipari termelése még fellendülőben van s a mult év végén valóságos rekordmagasságot ér el. S csak a mult év második felében kezdődik a fordulat, amely rövid idő alatt visszaveti az Unió ipari termelését az 1927. évi nívóra. Közvetlenül rá következik az ipari krízis Kanadában, Japánban, majd Kínában, a gyarmatokon. Nyugateurópában ellenben csak ez év elején kezdődik a krízis, hogy aztán annál nagyobb gyorsasággal borítsa el egész Európát, most már a jóvátétellel túletetett Franciaországot is.


A berlini „Institut für Konjunkturforschung” következő összeállítása világosan szemlélteti a krízist, amelyen a világ vezető államai átmennek:


 


                              USA.              Anglia           Németország  Franciaor.        Oroszország


1927                    95,5                 105,5                  100,1                 86.6              82,4


1928                    100                    100                    100                    100                100


               1929                     106,3                 107,9                 101.8                 109,4             123,5


1930                    95,5                   107,4              93,4                    113,1             55.5


 


Ez a táblázat az 1928. évhez viszonyítva mutatja a termelés fejlődését, a legfontosabb termelési ágakat véve alapul 1930 elejéig, mert az 1930-as adatok még csak az év első negyedére vonatkoznak; azóta a visszafejlődés Európába is jelentékenyen előrehaladt. Az Egyesült-Államok termelése nem egészen egy év alatt csaknem tizenegy százalékkal esett. Németországé három éves mozdulatlanság után ez év elején nyolc százalékkal esik s csak Franciaország tudta még az év elején tartani magát, mivel már Angliában is némi visszaesés mutatkozott. A francia termelés növekedésének tempója is erősen meglassudott, azonban: mig 1928-ban még 13,4 százalék volt a növekedés, 1929-ben már csak 9,4 s ez év első negyedében már csak 3,7 százalék. Egyedül a Szovjetunióban növekszik igen erős mértékben a nehézipari termelés, annyira, hogy 1930 első negyedévi termelési nívója csaknem kétszerese az 1927 évinek s évről-évre erősebb százalékban növekszik 1928-ban 17,6 1929-ben 23,5, 1930-ban 32 százalékkal.


*


A világkrízis a legszebb kapitalista álomnak vetett véget: az örökkétartó amerikai, Jólét”-ben való hitnek, amely „mentségéül” szolgált a néhány kézben felhalmozott sok milliárdos vagyonoknak. Igen, mondották, óriási tőkehatalom van néhány nagy kapitalista kezében, de nincsen-e ez hasznára az összességnek is? Nincs-e általános jólét az Egyesult-Államokban? S nincs-e kilátásban mindig nagyobb és általánosabb jólét? S a jólét görbéje 1925 után még meredekebben ívelt felfele, csoda-e ha az amerikai polgár kezdett valóságos misztikus hitet táplálni az amerikai jólét bizonyossága felöl? Hiszen úgy látszott, hogy a mostani fellendülés nem csak egy konjunktura eredménye, hanem az amerikai élet végleges formája. Hogy mennyire vakon bizott az amerikai országának megrendíthetetlen gazdasági alapjában, mutatja az, hogy a legerősebb párt, a republikánus párt nem félt azonosítani magát: a gazdasági élettel s magát a jólét pártjának nevezni s ajánlani.


A republikánus párt, amely most a novemberi választásokon nagy vereséget szenvedett, kifejezéséül annak, hogy egy év alatt nagyot változott a világ Amerikában is. A „Prosperity” indexszáma már augusztusban nyolc ponttal a száz alatt volt, mig a mult évben héttel felette: tizenöt százalék esés egy, év alatt. Lehet-e csodálkozni, ha a Prosperity pártja megbukott?


S hogy milyen mélyen ringatta bele magát az Egyesült-Államok egész közvéleménye a Prosperity illuziójába, arra mi sem jellemzőbb, mint a híres Hoover - kommisszió jelentése. A bizottság Amerika legünnepeltebb gazdasági vezérférfiaiból állott s a könyv, mely úgyszólván a nagy krizis előestélyén jelent meg, nem csak hogy nem látja, hogy az Egyesült-Államok egy nagy gazdasági krizis előtt állanak, hanem tagadja egy általában a krizis lehetőségét is. A könyv megrajzolja Amerika gazdasági fejlődésének perspektíváit s többek között így ír: „Korlátlan terület áll lelőttünk... Ujabb és ujabb szükségleteink vannak, amelyek kielégítésük mértékében tovább és mindig tovább a végtelenig új lehetőségeket nyitnak meg”. S tovább: „Valamikor a gazdasági folyamát sajátosságához tartozott, a termelés és a kereslet akadozott fejlődésmenete. A folyamat ugrásszerű volt s nem lehetett előre kiszámítani. A túltermelést a termelés megrekedése váltotta fel, hogy a kereslet megint hozzzánőhessen. A két év alatt, amelyet megvizsgáltunk (1922—1929) egészen nyilvánvaló ezzel szemben a termelés és a kereset egyensúlya”. (Legujabb változások az Egyesült-Államok gazdaságában. 1. kötet, 15. oldal).


Ezen idézetből látható, hogy Hoover és társai milyen törhetetlen és naiv bizalommal tekintettek előre, abban bízva, hogy az amerikai gazdaság előtt határtalan lehetőségek állanak, az amerikai gazdaság vezérei biztosították a termelés és a kereslet egyensúlyát s most már nem kell félniök a termelés és fogyasztás „akadozott fejlődésmenetétől”, azaz a krízisektől. S pár nappal később már jelentkeztek a krizis első jelei (talán a könyv maga is már tudatalatti tiltakozás és védekezés volt, a tudat alatt már érzett krizis ellen?) Általában a nagy newyorki börzekrachtól számítják a krizis kezdetét az Egyesült-Államokban (mult év októberében); de a konjunktura visszaesésének jelei már előbb meg voltak, juliusban. S ma már ezt írja a Berliner Tageblatt amerikai tudósítója: „Ma már nyíltan bevallja, mindenki, hogy a jelenlegi krizis nemzedékünk legnagyobb krízise s aggasztó, hogy a legtöbben mily kevéssé voltak belsőleg a nehéz időkre felkészülve”.


Minthogy a krizis az Egyesült-Államokban kezdődött s ott is fejlődött ki eddig a legmagasabb fokára, legtanulságosabb ottani adatait venni közelebbi szemügyre. Annál is inkább, mivel a legfejlettebb kapitalista ország lévén, a legmeggyőzőbben bizonyitja magának a kapitalizmusnak krízisét.


A krizis egyik legkifejezettebb szimptomája a termelés nagyarányú visszaesése. Az Annalist táblázata számszerűleg mutatja:


 


Kombinált index   Acéltermelés         Autó-termelés


1929


junius.......                          107,5                  131,6                  143,4


julius........                            108,5                   130,8                   137,1


augusztus . ...                     106,8                   120,5                   123,7


szeptember ...                     105,8                   117,1                   123,0


október....                            103,6                   104,5                   122,0


november . ...                        94,2                     89,3                   105,3


december . ...                        89,6                     78,6                     72,7


 


1930


január.......                            93,3                       96,7                    100,3


február................................ 92,7                       99,3                    106,9


március....                            89,6                       91,7                      98,4


április.......                            93,3                       92,8                    101,2


május.................................. 88,3                       88,1                      95/7


junius.................................. 87,3                       87,5                      88,0


julius................................... 84,6                       74,3                      71,7


augusztus ... .                     82,1                     77,1                     57,7


 


E számokból látható, hogy, a krizis tempója emelkedő. A gazdasági tevékenység indexe juniustól decemberig 17 százalékkal esett, az acéltermelés Ugyanakkor negyven százalékkal, az automobiltermelés a felére csökken, a gyapot kereslet a harmadára. Ez évben pedig a visszaesés megy gyorsan tovább: augusztusra már 23 százalékkal csökken a termelési index.


Európát későbben érte el a krizis, a termelés hanyatlása csak ebben az évben kezdődött, ezért a visszaesés még nem olyan nagy, mint Amerikában. A mult év második félévéhez hasonlítva Németország termelése ez év első felében 16 százalékkal, Angliáé tizzel, Lengyelországé 22 százalékkal csökkent. Angliában az acéltermelés 28 százalékkal ment vissza, a hajóépítés a felére.


A termelés visszaesésének másik mértéke a külkereskedelmi forgalom. Ez év első félévében az előző év ugyanezen idejéhez viszonyítva (ezt 100-nak téve) a legfőbb országok külkereskedelme a következő mértékben esett vissza:


 


Ország                                                        bevitel                       kivitel


Németország .....                                        86,0                            99,5


Anglia..............................                            90,0                            85,0


Egyesült-Államok ...                                  76.3                            79,0


Franciaország.................                            87,5                            90,0


Olaszország....................                            80,0                            86,5


 


Egy ország külkereskedelmére sem volt oly romboló hatással a világkrizis, mint az Egyesült-Államokéra: ez év első hét hónapjában az Unió kivitele kerek húsz százalékkal csökkent. Juliusban egy harmadával kevesebbet vitt ki az Unió, mint az előző év e hónapjában. Az automobil-kivitel ötven százalékkal leesett, a textil áruké harminccal. Minek következménye, hogy az autógyártást az utolsó három hónapban felére redukálták. Ez év első nyolc hónapjában két és fél millió autóval kevesebbet állították elő, mint a mult év megfelelő időszakában. Ford 47 százalékig használja csak ki üzemeit, Chrysler leépít, Stutz felszámol.


*


A kapitalizmus a gazdasági erők szabad játékára bízza tudvalevőleg a gazdasági élet rendjét s azt állítja, hogy a kereslet és kínálat törvénye automatikusan szabályozza a termelést, összhangba hozva azt a fogyasztás szükségleteivel. Minden közgazdasági kézikönyv így tanítja ezt. Ezzel szemben a legutóbbi évek gyakorlatának szemléleti oktatása a következő:


A világ cukortermelése az 1926—27-től 1928—29. években átlag 76 millió tonna volt; ezzel szemben ugyanakkor a cukorfogyasztás csak 74,8 millió tonna, az évi átlagos túltermelés egy és egy harmad millió tonna. A világ kávéfogyasztása a háború előtt kb. évi 16 millió zsák; az utolsó évtizedben felemelkedett évi 23 zsákra, azaz negyvenhárom százalékkal; ezzel szemben azonban a kávétermelés nem kevesebb, mint százötven százalékkal emelkedett fel; egyedül Brazíliában húsz millió zsák kávé feküdt felraktározva ezen év elején. Ugyanúgy van a kakaóval, búzával, tengerivel, melyből a legutóbbi évben csaknem három millió tonna felesleg fekszik felhalmozva. A búzafelesleg a legutóbbi öt év alatt megkétszereződött, ma már hatszáz millió bushel.


Az ipari terményekben ugyanaz. A gyapotpiac túlterhelt s mégis egyedül az északamerikai gyapottermelők a mult évben két millió ballonnal többet termeltek az előző évinél. 1930 április 30-án fél millió réz felesleget mutattak ki; a cintermelés 1924 óta 43 százalékkal emelkedett, a fogyasztás csak 24-gyel. A világ nitrogén termelése 1929-ben két millió tonna felé emelkedett, mig a fogyasztás nem tesz ki többet 1,87 milliónál, 1923 óta a nitrogéntermelés évente 14 százalékkal emelkedett, a fogyasztás csak 11-gyel. Braziliában az árak s a profit fentartásá végett két millió zsák kávét a tengerbe sülyesztettek, Amerikában szén helyett tengerit tüzelnek, Németországban sok millió mázsa rozsot a disznókkal etetnek fel s az Egyesült-Államokban mindent elkövetnek, hogy a farmereket rávegyék a búzával bevetett terület 10—15 százalékkal való csökkentésére.


Mi sem jellemzi jobban a kapitalista termelés esztelenségét, mint a Das Tagebuch című polgári szemle cikke, amelyet a jó aratási kilátások alkalmával írt ez év juniusában:


„Még ma is minden héten fohászok szállanak a mindenhatóhoz az összes német templomokban, amelyek jó aratásért könyörögnek. De legalább is egyes országrészekben, az, amit ott mondanak és énekelnek, nem egyéb ma már, mint egy tragikus megszokott hazugság. Mialatt az ajkak a régi szavakat mormolják, a szivek remegnek megvalósulásától s gyülölettel és gonddal néz a gazda a duzzadó termésre, mely ebben az évben is igérkezni látszik... Mialatt egyik oldalon milliók alig tudják, mit egyenek, addig a másik oldalon a jó aratás rém, amely az árakat még lejjebb nyomja s még több exisztenciát szétrombol”.


S az Egyesült-Államok gaz das ági minisztere kifejezi reményét, hogy ez idén rossz lesz az aratássa mezőgazdasági szaklapok aggódva követik a szárazság esélyeit, abban a reményben, hogy elég soká fog tartani ahhoz, hogy a rossz aratás reményét betöltse. A tengerire be is válott ez a negativ várakozás, de a többi terményre nem. Ugy hogy a világ búzatermése ez idén 1,571 millió bushel a mult évi 1,516 millióval szemben (Oroszország és Kina nélkül). S sz agrárkrízis közvetlenül fokozza az ipari termelés krízisét. A paraszt elszegényedik, nem tud vásárolni, az ipar elveszíti piacának egy részét. Viszont az ipari termelés csökkenése csökkenti a keresletet a mezőgazdasági nyerstermények után, amelyeket még nehezebb lesz eladni. Igy kapcsolódik egymásba a mezőgazdaság és ipar válsága, kölcsönösen fokozva egymást.


*


Az ipari és mezőgazdasági termelés krízisének egyik legszembeszökőbb megnyilatkozása a nagykereskedelmiárak zuhanása.


Egy év óta az árak a világpiacon rohamosan esnek; a búza s a nyerstermények egész hosszú sorának ára a háborúelőtti nívó alá esett. S semmi jel arra, hogy ez az esés nem fog még tovább folytatódni. Angliában egy év alatt az árnivó 12 százalékkal esett, ami a háborúutáni esést kivéve a hetvenes évek óta nem fordult elő. S az árak még erősebben estek, mint az árindexek mutatják, részint mert ezek nagy késéssel állitatnak össze, részint pedig, mert a monopoláruk és a készáruk árai csak nagy lassan igazodnak a nyerstermények árai után. Mégis az index szerint is Németországban a nagykereskedelmi árindex másfél év alatt 139-ről 124-re esett (100 a háborúelőtti index), Franciaországban 128-ról 110-re, Angliában 138-ról 120.7-re, Svájcban 143-ról 126-ra, Egyesült-Államokban 147-ről 128-ra. Az áresés különböző a különböző országokban, mert az index súlypontja más és más árukon fekszik. A legfontosabb országokban 1929 óta kb. tíz százalékot tesz ki.


S pár hónap óta a nagy világtrösztök védelme alatt álló monopoláruk árai is esnek: kitünik, hogy a krizist e nagy nemzetközi monopolszervezetek sem bírják ki s nem képesek az árakat magasan tartani. A „szervezett kapitalizmus” legszervezettebb pontján is felmondta a szolgálatot.


Sőt nemcsak hogy, nem tudja a piacol: az árzuhanás krízisétől megóvni, hanem ellenkezőleg súlyosabbá teszi s elnyujtja a gazdasági krízist. Pedig a tőke koncentrációja az utóbbi években az egész világon rohamos léptekkel haladt előre. Egy pár példa. A világ automobil-termelésének kétharmada két tröszt kezében van: Ford és a General Motors. Egy nemrégen megjelent statisztikai kimutatás szerint az öt millió és több márka tőkével rendelkező vállalatok Németország vállalatainak számszerint fél százalékát teszik ki, ezzel szemben náluk van az összes vállalatok értékének negyvenegy százaléka. Össztőkéjük húsz milliárd márka. A francia radikálisok vezére, Daladier nem régen panaszkodott a parlamentben, hogy két-háromszáz család tartja a kezében Franciaország legfontosabb iparágait.


A monopolisztikusan megszervezett tőke elég erős ahhoz, hogy az árakat a krizis alatt is egy ideig tartsa. A szabad árak sokkal előbb s erősebben estek, mint a monopolisztikus árak. Ez azt eredményezi, hogy a válság elhuzódik még tovább, mert az árak magasan tartásával a monopolisztikus vállalatok még erősebben a többi iparágakra s a fogyasztókra hárítják át a krizis terhét s még jobban csökkentik ezek vásárlóerejét. Nem elég erős azonban ahhoz, hogy árait huzamosabban tartsa, mintahogyan ma már megkezdődött a kartell-árak zuhanása is s vele együtt a kartellek bomlása. Tipikus például szolgálhat a rézkartell.


A nemzetközi rézkartell a világ réztermelésének 95 százaléka felett rendelkezik, tehát a réztermelés kizárólagos urának tekinthető. S ez év áprilisáig tudta is tartani a fontonkénti 18 centes árat. Azonban annyira lecsökkent a rézfogyasztás (mert rokon fémek is kezdték kiszorítani), hogy a kartell kénytelen volt 14, majd 12 centre leszállítani a réz árát. Ugyhogy a réz mai ára kevesebb, mint fele a mult évi árának.


S nagy nemzetközi kartellek egész sora kénytelen volt a készletek felhalmozódása miatt az árakat erősen leszállítani. Sok még tartja formálisan a régi árakat, de köztudomású, hogy tényleg mélyen ezek alatt történik az eladás.


A krizis azonban nem csak a kartellek árpolitikáját teszi tehetetlenné, hanem kikezdi már magukat e nemzetközi hatalmas alakulatokat is: a nagy trösztök kezdenek recsegni-ropogni a gazdasági krizis hatása alatt s különböző átcsoportosítások mennek végbe bennük, melyek készülődést jelentenek arra az esetre, ha a tröszt szétrobbanna.


A krizis megingatja az egész kapitalista rendet, olyan nagy eltolódásokat okoz. A kapitalista társadalom a jövedelem bizonyos fajtájú elosztódásán épül s a tartós áresés mélyen járó eltolódásokat okoz a jövedelemeloszlásban. Amíg az áresés a kiskereskedelmi árakban, amelyeket a fogyasztó fizet, nem jut kifejezésre s mindenekelőtt a mezőgazdaságot és a bányászatot érinti, az ipari és kereskedelmi tőke javára történik eltolódás. Mihelyt azonban az áresés eléri a kiskereskedelmi árakat is, az eltolódás) a kölcsöntőke, a kamatból élő tőkés és a fixfizetésü hivatalnok javára siklik át, mivel ugyanaz a pénzösszeg alacsonyabb árak mellett nagyobb részesedést jelent a termelés javaiban. Az áresés tehát a tőkés, a kamatból élő tőkésosztály megerősödését jelenti (amit ellensulyoz persze a tőkekamat leszállása).


Igen fontos külpolitikai következménye az áresésnek a nemzetközi adósságterhek megnövekedése. Az a három milliárd márka, amit Németországnak évenként jóvátétel és kamat fejében külföldnek fizetni kell, áruértékben kifejezve ma tiz-tizenöt százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. S valószínü, hogy az árak további esésével 25 százalékkal többet ki fog tenni. A nemzeti adósság egy negyedével való megnövekedését jelenti ez. S ugyanaz a helyzete az összes adós államoknak: az áremelkedés kizsákmányolásuknak hirtelen ugrásszerüen történő megnövekedését jelenti a hitelező-államok által. Első sorban Amerika és Anglia az, aki ennek hasznát látja. Ha, ugyan a terhet az adós országok viselni birják. A kinai valuta katasztrofális esése, a spanyol valuta fokozódó elértéktelenedése, a német állami pénzügyek folytonos krizise s a legutóbb megindult kísérletek a jóvátételi fizetések revíziójára azt mutatják, hogy az adós országok nem fogják ellenállás nélkül odaadni utolsó csepp vérüket.


A jelenlegi krízis egyik-másik sajátossága, hogy hallatlanul alacsony kamatláb és hallatlanul nagy pénzbőség mellett nőtt mindig nagyobbra. A nemzeti bankok kamatlábai alacsonyabbak, mint valaha a háború óta, Newyorkban 2 és fél százalék, ami, a háború előtt is ritka volt. De a német kamatláb is a legalacsonyabb a háború óta. S Franciaországban oly sok a kamatozni akaró tőke, hogy a bankok betéteseiknek már csak félszázalékot fizetnek s sokszor megtagadják uj betétek átvételét, mert nem tudnak mi/t kezdeni velük. Ime a tőke a tőkés társadalomban nem hoz többé kamatot!


S ez az alacsony kamatláb együtt jár a gazdasági depreszszióval. Magyarázata, hogy egyrészt a krízis alatt a forgalomban levő áruk mennyisége erősen összezsugorodik, miáltal sok pénz szabadul fel, másrészt a nagy árukészletek és az alacsony árak nem biztatnak új tőkebefektetésekre s így a forgalomból felszabadult pénz nem nyer befektetést. A mai nagy pénzbőség megcáfolja azt az elméletet, miszerint a krizis oka a tőkehiány volna s hogy olcsó pénztől s bőséges tőkétől újra gazdasági fellendülés volna várható. Egy éve már csaknem, hogy a vezető kapitalista államokban alacsony a kamat s van bőven tőke, anélkül, hogy a javulás legkisebb jelei észlelhetők volnának. Nem használt a nagy kamatleszállítás Németországban sem. Stolper irja a „Deutscher Volkswirt” -ben: „A nagy kamatleszálliltás hétről öt és hét és félről ötre nem hozta meg azt a hatást, amit elméletileg hoznia kellett volna. Nem hajtott kedvezőleg a vállalkozói kedvre, a termelési depresszió nem lett kisebb Németországban. Nem hatott a börzére sem, a kurzusok megmaradtak mélypontjukon, a forgalom kicsiny. S kérdés, hogy használna-e valamit, ha a Birodalmi Bank még tovább négy százalékra leszállítaná a kamatot.


*


A Berliner Tageblatt egy október 18-i amerikai távi rata: „Ami Amerika gazdasági képének alakulását illeti a következő hónapokban, az általános hangulat jelentékenyebben pesszimistább, mint amennyire a választások miatt kifejezésre jut. A már is eléggé leszorított acéltermelés további redukciójára vannak elkészülve a fő ipari ágak helyzetének tartós rosszabbodásával s számolnak azzal, hogy a télen surlódások állanak be a munkaadók között... Miután az őszre beigért javulás elmaradt, nehéz télre készülnek fel.”


„Fekete felhők tornyosodnak Anglia gazdasága felett s gondokkal s aggodalommal teli néznek az angol ipar és kereskedelem vezérei a jövő elé. A krízis már évek óta meg van. De még soha olyan defetizmus, mint ma nem uralkodott Anglia gazdasági köreiben. Eddig mindig minden kellemetlen szimptomát a világháború szerencsétlen kihatásával magyaráztak. S Anglia nagyságában való bizalom tartotta magát. A büszkeség visszatartotta az angol üzletembert, hogy a vasuti kocsiban sírja el keserveit”.. S nem is volt erre szüksége, mert tartott még a régi jó évek tartaléka s apáinak sikerei abba a helyzetbe hozták, hogy várhatott. „...A pénzeszsák azonban, amelyen pihenhetett, közben nagyon összezsugorodott s ma ott áll, hogy meg kell kezdenie a küzdelmet az életéért... A munkanélküliség még soha nem látott méreteket öltött. A remények, hogy ez csak a szezonszerü kedvezőtlen körülmények eredménye, már régen szétfoszlottak. Az ipari termelés kivitele olyan mélypontra jutott, melyet csak az 1926-os abnormális év haladott meg. A vezető nagy iparágak helyzete soha még ilyen rossz nem volt. Egyre-másra kell a termelést megszorítani mélyen a kapacitás alá, mert a belföldi fogyasztás is visszamenőben. Csak néhány nap előtt mondotta az angol gyapotipar egyik vezető férfia: Az üzemben levő fonók és szövőszékek száma az amerikai polgárháború ideje óta nem volt ilyen alacsony. S Anglia hajózása a földön hever, legnagyobb konzernje, amely egyben a világ legnagyobb hajó-konzernje, összeomlása ellen harcol”.


Igy írt már juniusban Walter Schindler, a Berliner Tageblatt londoni gazdasági tudósítója. S szeptember végén hozzáteszi: „Az angol munkanélküliek száma a két milliót régen meghaladta. A foglalkoztatás görbéje még mindig lefelé tart. Az élelmiszer és nyersanyagbehozatal nemcsak értékben, hanem mennyiségben is összezsugorodik. Csaknem hasonló mértékben csökken a kivitel. A legfontosabb iparágak egymás-után szoritják meg a termelésüket. Kis- és nagykereskedelem a földön hever. A pénz- és áruforgalom: láthatólag csökken. A munkanélküliség pedig nő tovább, a tél elején talán már három millió is lesz”.


A berlini Institut für Konjunkturforschung szeptemberben kiadott negyedévi jelentése lapidárisan így jellemzi a német gazdaság mai helyzetét: „A német gazdaság megmaradt mély depressziójában”. S tovább: az ipari termelés jelenleg kb. 15—20 százalékkal kisebb, mint a mult évben ilyenkor. 1930 első felében a termelés tíz százalékkal maradt az előző év első féléve mögött. Az ipari áramfogyasztás juniusban 14 százalékkal kevesebb, mint az előző évben; az iparban dolgozott munkaórák száma 17 százalékkal. A munkanélküliség augusztusban két millió s nyolcszázötvenezer; decemberre az Intézet három és fél millióval számol s hozzáteszi, hogy ez még nem a maximum, mert ez csak januárban és februárban következik be.


A német export is visszaesett, a nagy fellendülés után 1927-től kezdve ez év elején kezdődik egy nagy esés: juliusban 14 százalékkal kevesebb, mint az előző év e hónapjában.


A tengerentúli agrár- és nyersanyagtermelő országok az agrártermékek és a nyersanyagok árainak folytonos zuhanása miatt jutottak krízisbe. Mexikóban az ezüstbányákat bezárták, a réz, ólom, kaucsuk termelését megszorították. A kávé, tea, cukornád termés egy részét be se hordták, hagyták elrothadni. A kinai polgárháborút, a hindu forradalmat, a lázadásokat a gyarmatokon jórészt a súlyos gazdasági krízis hivta ki, viszont másrészt még jobban lecsökkentik az alacsony nyersanyagárak miatt már is lecsökkent vásárlóképességű országok vásárlóképességét az ipari készáruk tekintetében s ez által még súlyosabbá teszik a krízist az ipari államokban. Igy zárul be a kör: az ok hatássá lesz s a hatás okká. S az eredmény a legsúlyosabb gazdasági krizis, ami a kapitalizmus életében előfordult. S ami a leglényegesebb s amit sokan nem akarnak még megérteni és elfogadni: hogy ez a súlyos krizis nem véletlen körülmények szerencsétlen összejátszásának eredménye a kapitalizmus normális keretei között. Hanem magának a kapitalista termelő rendszernek az általános krizise. Amelyet, mint ezt a krizis dinamikája az Egyesült-Államokban nyilvánvalóvá teszi, a kapitalizmuson belül tervszerüen megoldani nem is lehetséges. Hoover 1929 őszi gazdaság-felkorbácsoló akciójának teljes sikertelensége ennek legfrappánsabb, számszerű bizonyítéka.


A nagy börzekrach után Hower nagy garral indult neki a gazdasági depresszió megszüntetésének nagy rendkivüli rendelésekkel, melyek munkát s körforgást voltak volna hivatva hozni az amerikai gazdaságba. Nagy rendeléseket adtak le a vasuttársaságok, a posta, a városi közlekedési vállalatok, elektromos-müvek, stb. E rendelések tényleg január és február hónapokban a krízis enyhüléséhez vezettek. De a hatás csak átmeneti volt, márciusban már megint elkezdődött a visszaesés s juniusban már legmélyebb pontját is meghaladta: juniusban már ott folytatódik a krizis, ahol Hoover akciója előtt abbanhagyta. A mesterséges segítő akció tehát csak egy időre képes feltartóztatni a krizis lefolyását s meglassítani, a tartama rovására. Mert a kapitalista termelés belső ellentmondása teszi lehetetlenné, hogy kríziseit tervszerű beavatkozással megakadályozzák. A krizis ugyanis előáll azért, mert a társadalom termelő ereje és fogyasztó ereje között aránytalanság keletkezik: többet termelnek, mint amennyire vásárlóképes fogyasztó van. A Hoover akciója a nagy rendkívüli rendelésekkel fokozza a termelő erőt, anélkül azonban, hogy a fogyasztó erőt is fokozná s még csak jobban növeli a krízishez vezető ellenmondást.


Az Annalist indexe legjobban mutatja számszerűleg a Hoover s minden más hasonló jellegű akciók sikertelenségét: Az amerikai termelés indexe így alakult a Hoover akció előtt, alatt és után:


 


1929                                                                                1930


szept.               okt.            nov.         dec.            jan.   febr.   márc.   ápr.   máj.   jun.


105,8                103,6          94,2             89,6         93,3   92,7   89.5   92,9   88,3   86,5


 


Mint látható a Hoover akciója két hónapig volt képes csak feltartóztatni a krizis természetes továbbfolyását, ami azóta még súlyosabbá lett.


Egyébként máshol is belátták, kapitalista körökben is, a mesterséges krízist feltartóztató akciók sikertelenségét. A munkáskormány angol munkanélküliségét tanulmányozó bizottságának jelentése irja: „Ha annak a politikának utjára akarnánk térni, amely a konjunkturát mesterségesen fel akarja élénkíteni abból a célból, hogy munkások munkát kapjanak, akkor az állami beavatkozásnak oly méreteket kellene ölteni, amelyet még soha egy állam sem valósított meg. Mesterséges munkaalkalomteremtés az állam vagy a „községek által akármilyen formában célranemvezető és egészségtelen”. S a német munkaadók birodalmi egyesülete ezt a felfogást teljes mértékben a magáévá tette.


Ime a kapitalizmus világkrizise, ahogyan gazdasági szimptomákban jelentkezik. Fel kell tennünk a kérdést: melyek a krizis távolabbi következményei a gazdásági életben s ezen keresztül a politikában? Hova fog vezetni a krizis, merre mutat a beteg kapitalizmus körképe? Ezek azok a kérdések, amelyekre következő cikkünkben igyekezni fogunk megfelelni.


(Befejező közlemény a következő számban).


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal