HU  |   RO  

Korunk 1929 Szeptember

Markovits Rodion és az Erdélyi Helikon


Gaál Gábor

 


Egyik pesti hetilapban, mely a magyar haladó értelmiség kritikai orgánumának vallja magát, valaki névtelenül pár sort ír abból az alkalomból, hogy Markovits Rodiont, a Szibériai Garnizon ma már közel világhírű szerzőjét beválasztották, illetve meghívták Marosvécsre az erdélyi Helikon tagjai közé. A jegyzetet író — nyilván irodalom- és kulturpolitikus — ezt az alkalmat felhasználja arra, hogy Markovits híre-neve kisebbségi szempontból való jó kiaknázhatóságára felhívja a figyelmet. Ezt mondja például: „Most a követségeknek, kollégiumoknak meg kell mozdulniok s hogy megmozduljanak, ez a Helikon dolga, sőt mi több, kötelessége lesz, — Markovits sikeréhez hozzá kell kötni a legintenzívebb erdélyi propagandát”. Hisz „Erdély magyar kisebbségeinek életéről, sorsáról s éppenséggel kulturális törekvéseiről még a véletlen sem visz hírt külföldre”. Vigye tehát most Markovits neve és sikere... S a jegyzetet írónak ez óhajjal igaza is van. Markovits neve, sikere tényleg jó alkalom az ilyesmire... Am a pesti érdemes hetilap névtelenje minő világokban él, hogy ilyen óhajt vagy tanácsot Markovits Rodion esetében ép az erdélyi Helikonnal kapcsolatban tesz szóvá? Ugyan minő ártatlanság rabja a kitünő névtelen? Haladó magyar és budapesti értelmiségi mivoltában hát tényleg azt hiszi, hogy az erdélyi Helikon, akár a vécsi lovagváras, akár a kolozsvári, ugyancsak főúri majd ép Markovitsot használja ilyesmire? A pesti névtelen és haladó értelmiségi tényleg elhiszi, amit az erdélyi Helikon hirdet magáról? Tényleg elhiszi, hogy a lovagváras, főúri Helikonban a fajok és világnézetek, stílusok és életszemléletek egyeztetése folyik s ha folyna valóban elhiszi, hogy a fajok és stílusok egyeztethetők? Hogyan? A pesti haladó értelmiségi az erdélyi Helikonról elhiszi azt, amit különben Pesten és elvben is tagad? A kitünő névtelen elhiszi például, hogy Tormay Cecil lapja s a szóbanforgó hetilap írói együtt dolgozhatnak? Márai Sándor, vagy Zsolt Béla talán megjelenhetnek a Napkelet hasábjain s ha megjelenhetnek is, elhiszi például, hogy akár Zsolt Bélának, akár Márai Sándornak Tormay Cecil majd propagandát csinál a külföldi követségeken vagy kollégiumokon még ha valami nemzeti ügyről is van szó?


S ha már nem hisz ilyesmiket Pestről, hát miért hiszi el Erdélyről? Azért mert az Erdélyi Helikon hasábjain s a Szépmíves Céh kiadványai között álbaloldali írók írásai szerepelnek? Egyáltalán nem azért, amiért a pesti vagy akár erdélyi haladó értelmiségi hiszi. O, korántsem azért, mert ha seholse a világon, de az Erdélyi Helikon hasábjain, vagy a Szépmíves Céh kiadványai közt a fajták és világnézetek kiegyenlítődnének. Ó, nem. A fajok és a világnézetek ma még és itt még seholsem egyenlítődnek ki, legfeljebb az árulásban és abban, ha felfüggesztik a fajiságukat és felfüggesztik a világnézetüket, — ami persze a köldöknézésben elragadóan lehetséges, de lehetetlen az őszinte irodalomban. Miért hiszi hát a pesti haladó értelmiségi? Azért, mert Markovitsot beválasztották? Be bizony! De nem azért, amiért a pesti névtelen hiszi s az erdélyi Helikon hirdeti! Egyáltalán nem. Ó, nem azért, mert a vécsi Helikon és irodalmi organuma az Erdélyi Helikon felfedezte és elismerte és lanszirozta volna a Szibériai Garnizon maradandó értékeit, hisz ezt a könyv megjelenése és sikere óta két esztendőn keresztül már legalább tizenötször megtehette volna, bármelyik számában s megtehette volna abban a propaganda füzetében is, amelyben minden kántor-literátorát az erdélyi földnek propagálandónak állított be, csak ép Markovits Rodiont nem! Bizony nem propagálta. Akkor még azt hitte, hogy agyon lehet hallgatni Markovits könyvét. Akkor még esztétikai aggályai voltak.. Akkor az erdélyi irodalomból még hiányzott a „világháború művészi átélése”. A Szibériai Garnizon a Helikonnak akkor még nem létezett. Viszont a Szibériai Garnizon, dacára a Helikon hallgatásának, nem rekedt el Szatmáron, hanem kitört Magyarországon. Sőt minden valahai magyar könyvnél erősebben tört ki; még külföld felé is s ha tetszett, ha nem, azokban a napokban, amikor a Szibériai Garnizon első idegennyelvű fordítása is megjelent, még Kolozsvárott és Vécsett is észre kellett venni s most már nem Markovits Rodion miatt, hanem az egész nemes gyülekezet érdekében, mert hogy is állana ez a gyülde a világ előtt, ha pont az hiányzana belőle, akinek a nevét már Európa, sőt az Erdélyi Szépmíves Céh előfizetői is emlegetik? Utólag tehát most már muszáj, ellenére az eddigi előkelő hallgatásnak. Muszáj, mert ha még most is negligálják, az előfizető még azt hiheti ... Már pedig ők progreszszivek, azaz haladók s nincsenek tekintettel se fajra, se világnézetre! Ime beválasztják s a progresszió és haladás ama lobogója, amit a Markovits név csörget, fenn leng a vécsi vár s a kolozsvári tanári kuckó felett a könyv- és folyóirat-kiadó ügyes propagandájakép az előfizetők felé, akiknek oly drágán kell megfizetni az annyit semmiképpen sem érő könyveket. S Markovits Rodiont be is választották. S ha ezek szerint az erdélyi Helikon vezérkarában nem is azok ülnek, akik az értéket már első jelentkezésekor felkarolják, valami máshoz értők kétségtelenül ülnek. Ülnek ott urak és urfiak, akik hév erdélyi ravaszsággal átcsoportosulnak ha muszáj. Hogy azután a pesti haladó értelmiségi oly messze és szép óhajokba örvend, Markovits Rodica pedig elmegy Marosvécsre, az azonkívül, hogy a pesti haladó értelmiségi félreismeri a helyzetet, Markovits Rodion pedig legalább is érthetetlen, azt jelenti, hogy nem csak a Helikonnal van baj (amiért az erdélyi írót csak a világsiker után veszi észre), de baj van a magyar haladó értelmiséggel és Markovits Rodionnal, amiért beugrik és oda adja magát az ilyen erdélyi, Pesten is jól ismert ravaszságoknak. Az a baj van, hogy a magyar haladó értelmiség egy bizonyos idő óta mindinkább lead a haladásaiból és egyre jobban felejt és egyeztet és simul olyannyira, hogy ma már azt is elhiszi, hogy aki Pesten nemrég még ellenforradalmi külügyminiszter volt, az ma Erdélyben őszintén haladó irodalmi vezér. Az a baj van, hogy ezt Markovits Rodion is elhiszi s ha elhiszi, úgy ez a tulajdonképpeni bai. Mert ha elhiszi, ez azt jelenti, hogy a magyar haladó értelmiség vonalán egy íróval megint kevesebb. Tegyük hozzá: egy olyan íróval, aki függetlensége során súllyal tiltakozhatott volna: tiltakozva például az ellen, hogy világnézeteket egyeztessenek a romantika és az előfizetői propaganda síkján. Tiltakozva az irodalmi megállás, a ragacsos regényüzem, a kortársi némaság és esztéta passzivitás ellen, amik végső soron negyven írót szerelnek le az időről, az írói kötelességekről, őszinteségekről és célkitüzésekről. Markovits Rodion azonban nem tiltakozott. Ahogy valószínüleg ő mondja: mert nem „harcos” természet, mert „művész”, akinek mindegy, hogy ki hogyan látja és hogy csinálja. Ő („alkot” s a többi nem tartozik rá. Hát ép ez a baj, hogy ezek a kérdések — legalább ma már — nem tartoznak reá. S ha nem tartoznak reá, hát akkor ő és az erdélyi Helikon tényleg egymásra találtak s akkor az is valószínű, hogy a Szibériai Aranyvonat nagyon messze kanyarodott a Szibériai Garnizontól s Markovits Rodion úgy véli, hogy inkább a vécsi garnizon a fészke... (Kolozsvár)


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal