HU  |   RO  

Korunk 1929 Március

Összehasonlító szociografiai tanulmány


Turnowsky S√°ndor

 


(2)


 


Bármily szomorú lakásviszonyok közt él a marosvásárhelyi ipari munkásság, mégsem a lakásmizéria tanulmányozása által ismerhetjük meg igazi nyomorát, életstandardjének a husz év előtti állapothoz képest ijesztő mértékben való sülyedését.


A marosvásárhelyi munkásság 20 év előtt is jobb lakásviszonyok közt élt, mint pld. a budapesti proletáriátus. 1908-ban Budapesten a munkások 48%-ára jutott 10m3-nél kevesebb légür s csak 7%-a a munkásoknak lakott olyan lakásban, melyben 20m3-nél több légür jutott egy-egy lakóra. (V.ö. Bród Miksa: Adatok a budapesti lakásnyomorhoz. Huszadik Század 1908. III. sz.) Marosvásárhelyen abban az időben a munkásságnak csak 30%-ára jutott 10m3-nél kevesebb légür, mig 10% olyan lakásban lakott, hol egy főre 30m3-nél több légür jutott. Ezenfelül a lakások bére is jóval alacsonyabb volt, mint a fővárosban. És dacára annak, hogy a háború óta a lakásviszonyok lényegesen roszabbodtak az egész kontinensen, a marosvásárhelyi ipari munkásság még ma sem él rosszabb lakásviszonyok közt, mint 20 évvel ezelőtt a budapesti munkásság. (Ez az egybevetés ugyan nem sokat jelent, mert két évtizeddel ezelőtt a balkáni államokat és Oroszországot kivéve éppen a budapesti proletáriátus élt a legrosszabb lakásviszonyok közt. V.ö. Ferenczi Imre: A munkáslakás kérdés, különös tekintettel Budapestre. Bpest 1906).


A marosvásárhelyi munkásság keresetének 17.5%-át teszi ki a, lakbér. Normális viszonyok közt ez az arány nem lenne kedvezőtlen. Mindössze 5% emelkedést jelent a husz év előtti állapothoz viszonyítva s megfelel az európai átlagnak. A német munkás keresetének 14.4%-át, a francia 15.5%-át, a belga 16%-át, az olasz 18.7%-át, az angol 19%-át fordítja lakbérre. (Presse Mitteilung des Internationalen Arbeitsamts. Berlin 1927). Ámde nálunk ez az arány nem azt jelenti, mint normális viszonyok közt és egyebütt. Ha megállapítjuk, hogy egy munkás keresetének 17.5%-át fordítja lakásra, úgy abból rendes viszonyok közt arra lehet következtetni, hogy a többi elemi szükségleteit is ennek megfelelő arányban elégíti ki.  


  


Ha tehát egy családos német munkás 200 márkát keres havonta, akkor ebből elkölt élelemre 136 márkát, lakásra 28.80 márkát, fűtés, világitásra 4.80 márkát, ruházatra 18.40 márkát s egyébre, kulturális szükségletek, szórakozás stb. marad 12 márkája.


A mi viszonyainkra alkalmazva effajta grafikon szerkesztése majdnem lehetetlen. Nálunk az ipari munkások átlagkeresete még a legszükségesebb kalóriamennyiséget kiadó élelmiszerekre sem elegendő s így a munkásnak minden, lakásra s többi elsőrendű szükségletekre fordított kiadása az élelmezés rovására történik, – már a lakbérre fordított összeget is a szó szoros értelmében a szájától vonja el a munkás. Hogy ebben a megállapításban hajszálnyi túlzás sincs, azt felvételeink alapján könnyű bebizonyítani.


Elsősorban azt kell megállapítanunk, hogy mennyi a munkabér minimuma? Nos, teljesen figyelmen kívül hagyva nemcsak a szocialista írókat, de a polgári liberális közgazdászokat is, egy másfélszáz évvel ezelőtt élt íróra hivatkozunk. Turgot Róbert Jakab már 1769-ben úgy határozta meg a munkabért, hogy azon összegből áll, melyből a munkás magát és családját fentarthatja. („Que lui est necessaire, pour lui procurer sa subsistance”). Nyilvánvaló, hogy ez a minimum elsősorban azon élelmiszerek ára alapján állapítandó meg, melyek a munkás létfentartásához szükséges kalóriamennyiséget kiadják. Ez annyira természetes, hogy feleslegesnek is látszana annak bizonyítása, ha sok mai közgazdász nem hagyná ezt a magától értetődő szempontot teljesen figyelmen kívül. A közgazdászok egyrésze ugyanis a minimális munkabér kiszámításánál a valorizációra fekteti a fősúlyt. Nem azt igyekeznek kimutatni, hogy pld. a marosvásárhelyi ipari munkás munkabéréből mennyi élelmiszert vásárolhat Marosvásárhelyen, hanem kiszámítják, hogy ez a munkabér hány francot ér – Zürichben, s ennek alapján megállapítják, hogy milyen jó valutaüzletet csinál némely munkás az ő munkabérével.* És valóban, ha a munkásnak nem kellene táplálkoznia, ruházkodnia, lakbért fizetnie stb., hanem egész keresetét átutalhatná egy svájci bankba, sokszor egészen jól jönne ki. Minthogy azonban munkabére általában még élelemre sem elegendő, nincs módjában a munkásnak a számára kinálkozó konjunktúrát kihasználni.


A marosvásárhelyi ipari munkásság 20 év előtti kereseti viszonyaira vonatkozólag – sajnos – nem állanak megfelelő adatok rendelkezésünkre. Braun Róbert tanulmányában csak bértabellákat közöl, de nem foglalkozik azzal a felette fontos kérdéssel, hogy a munkabérekből milyen arányban elégíthették ki annak idején a munkások elsőrendű szükségleteiket. „Megkíséreltem – írja Braun Róbert – a kereset mellett a munkások kiadásait is összeállítani, de e feladat oly nagynak, segédeszközeim pedig oly csekélyeknek bizonyultak, hogy erről le kellett mondanom”. (Braun R. i.m. 519. l.)


A főbb szakmák jelenlegi munkaidő és bérviszonyait a 20 év előtti állapottal egybevetve a következő táblázat tárja elénk:


 


 









 




















SZAKMA


1908-ban


1928-ban


 


Munkabér koronában naponként


vagy hetenként


Évi munkanap vagy hét


Évi bér koronában


 


Munkabér


leuban naponként


vagy hetenként


Évi munkanap vagy hét


Évi


bér


leuban


Kőműves ....


Ács.....................


Asztalos ....


Vas és fémmunkás Cipész ...............


Nyomdász ...


Festő .................


10 10 10 10


11 11


9 10


4.83


3.89


4.01


4.38


heti 18.50


„ 30.00


„ 30.01


4.02


220


250


300


280


hét 51


„ 35


51


210


1073 972 1203 1226 943 1050 1203 884


8 8 8 8 8 8 8 8


200


220


180


130


heti 600


„ 1000


„ 1500


210


180


200


190


168


hét 28


“ 24


“ 32


28


36.000 44.000 34.200 21.840 16.800 24.000 48.000 35.280


 


Megjegyzendő, hogy ez a kimutatás a legjobban fizetett munkásokról készült s így nem egészen hü képét nyujtja a marosvásárhelyi, még kevésbé a romániai ipari munkások átlagos keresetének. A munkásság átlagánál az évi munkanapok száma s a bér is néhány százalékkal kevesebb.


A fentiek szerint a munkások átlagos évi keresete 32.515 leu, ami napi 90 leunak felel meg.


Nos, az a kérdés, hogy ezen keresetből hogyan elégithetők ki az elsőrendü szükségletek? Vegyünk egy normál munkáscsaládot: férj, feleség, két 14 éven alóli gyermek. Mennyi egy ilyen munkáscsalád minimális élelmiszerszükséglete?


Az orvostudomány egy felnőtt férfi napi kalóriaszükségletét 3000, egy nőét 2500, egy 14 éven aluli fiugyermekét 2000, leánygyermekét 1500 kalóriában állapítja meg. Egy normál munkáscsaládnak tehát annyi élelmiszerre van szüksége, hogy az hetenkint legalább 63.000 kalóriát adjon ki. Hogyan szerezheti be a munkás ezt a szükséges kalóriamennyiséget? Erre a kérdésre igyekeztünk feleletet adni a túloldali táblázat összeállitásával.


 




































































































 





Gramm


Élelmiszer


Kaloria


Ára leuban


10.500


kenyér


23.100


105


2.100


marhahus


2.600


70


500


sertéshus


750


24


drb.15


tojás


1.135


45


300


szalonna


2.050


20


1.000


bab


3.180


24


210


kávé



42


630


kávépótló



20


7.050


burgonya


6.560


28


250


lencse


504


10


1.080


zsir


8.532


80


250


szilvaiz


600


10


7.200


tej


4.752


50


1.350


zöldség


380


5


1.000


tészta


3.300


18


450


rizs


1.485


14


900


káposzta


144


10


780


cukor


3.090


30


Összesen


62.162


600


 


Ez az élelmiszermennyiség éppen csak arra elegendő, hogy a legszükségesebb kalóriamennyiséget biztosítsa egy normál munkáscsalád számára. Hetenkint háromszor jut belőle husétel, kétszer főtt tészta, naponta 375 gr. kenyér s 1 – 1 csésze tejeskávé személyenkint. És még ez a minimális élelem is 31.200 leibe kerül évente. Ha már most levonjuk ezt az összeget a munkások átlagos évi keresetéből, fenmarad kb. 2000 lei. Ez az összeg felét sem teszi ki a munkás átlagos évi lakbérének. Tehát már a lakbér másik felét is csak ugy fizetheti a munkás, ha a szószoros értelmében a maga és családja szájából vonja el az ételt. A mai kereseti viszonyok mellett a marosvásárhelyi gyári munkásoknak alig egy harmada (32%) van abban a szerencsés helyzetben, hogy a legszükségesebb élelmiszereknek eme minimális mennyiségét fogyaszthassa. Felvételünk adatai szerint 200 munkás közül


 


 



















hust fogyasztott naponta.........


. 16 (8%)


„ „ hetenkint háromszor...


• 48 (24%)


„ „ „ kétszer...


. 56 (28%)


„ „ „ egyszer...


• 76 (38%)


„ „ kéthetenkint egyszer...


• 4 (2%0)


 


Nemcsak a husfogyasztás mérvéből, de a munkások egész étrendjének figyelembevételével megállapítható, hogy a marosvásárhelyi ipari munkásság 68%-a kisebb-nagyobb mértékben nélkülözi a szükséges kalóriamenynyiséget s ebből 40% nemcsak „unterern√ährt”, hanem majdnem azt lehetne mondani, hogy krónikus éhségben szenved.


Hogy milyen végzetes hatást gyakorol az egészségtelen lakás és a hiányos táplálkozás a munkaerő csökkenésére, járványok terjedésére, a gyermekek degenerálódására, az ma még beláthatatlan. Találóan állapítja meg dr. A. Urbeanu, hogy „vannak biológiai törvények, amelyekkel nem lehet bosszú ideig ellentétbe helyezkedni anélkül, hogy végzetesen ne hatnának vissza a lakosság egészségére”.*


Az egészségügyi viszonyokra vonatkozólag adataink meglehetősen hiányosak, s igy nem tudjuk megállapítani, hogy a munkásság hány százaléka szenved tuberkulózisban, szifiliszben stb. Az effajta felvételt különben is megnehezíti az a körülmény, hogy eme betegségekről, azok lappangó stádiumában igen sok esetben maguknak a munkásoknak sincs tudomásuk. Mindenesetre üdvös volna egy külön szakszerű egészségügyi felvétel készítése, mely bizonyára nem is sejtett döbbenetes adatokat hozna felszínre.


A lakás és táplálkozás insége természetesen elsősorban a gyermekeknél érezteti pusztító hatását. Az „unterern√ährt”, gyakran éhező anya nem képes szoptatni gyermekét, – a csecsemő mesterséges táplálásához pedig se szakértelme, se ráérő ideje nincs s innen ered az ijesztő mérvet öltött gyermekhalandóság s az angolkóros gyermekek nagy száma.


Minthogy a családos munkásoknak csak egy töredékéről készült szociográfiai felvételünk, a rendelkezésünkre álló adatok az egészségügyi viszonyokra vonatkozólag nem elegendők az általánosításhoz s percentuális arányszámok megállapításához. De talán nehány kiragadott példa is eléggé bevilágít a proletár szülők és gyermekek mai sorsának tragikus mélységeibe. Minden kommentár nélkül itt közöljük felvételünk anyagának 6%-át, – 200 ipari munkás közül tizenkettőre vonatkozó főbb adatainkat:


1.     K. Lajos. 38 éves. Kőmüves. 1927-ben összesen 10 hetet dolgozott. Lakása egy szobából áll, melyért évi 4200 lei bért fizet. Nyolc gyermeke közül meghalt: 2 tuberkulózisban, 2 veleszületett gyengeség folytán. Jelenleg hatodmagával lakik egyszobás lakásában. Állandóan betegeskedik. Tuberkulótikus. Felesége két kis gyermekével egy ágyban, két nagyobb gyermeke egy kanapén alszik – ő maga, minthogy a betegsegélyző pénztári orvos figyelmeztette a tbc. fertőzés veszedelmére, ugy „szeparálja” magát, hogy egy gyermekágyban összekucorodva alszik, hol lábát sem tudja kinyujtani.


2.   V. Albert, szabósegéd. 1927-ben 35 hetet dolgozott. Egyszobás lakásban ötödmagával lakik. Hét gyermeke közül 5 meghalt 7 éves koron alul. A sok nélkülözés folytán szervezete nagyon legyengült. Felvételi ivünket saját maga töltötte ki s azt irja, hogy aggkora miatt nem jut munkához. 1880-ban született, 49 éves.


3.   G. Ferenc, kőmüves, 47 éves. 11 gyermeke volt. 5 meghalt, részben veleszületett gyengeség, részben bélhurut folytán. 1927-ben összesen 13 hetet dolgozott. Lakása áll egy szobából, melynek hossza 4.50, szélessége 3.50, magassága 2.30 m., nyolcan laknak benne. A hat gyermeknek (kettő angolkóros) 3 pár cipője van.


4.   K. Sándor, ács. 36 éves. Hét gyermeke közül kettő tbc.-ben halt meg. Lakása egy agyagos padlójú sötét szobából s egy kis konyhából áll, melyért 6000 lei évi bért fizet. 1927-ben 38 hetet dolgozott. Hetenkint egyszer esznek hust, többi napokon csekély variációval ugyanegy menü: ebédre savanyuleves kenyérrel, este puliszka tejjel vagy turóval.


5.   V. György, szobafestő. 35 éves. Mult évben 12 hetet dolgozott. Három gyermeke van, 7, 8, 12 évesek, – két gyermeke nehány hónapos korban meghalt. Egyszobás lakásáért 9600 lei évi bért fizet. Családja kéthetenkint egyszer eszik hust. Különben étkezés: reggel tea, délben rántott leves, este puliszka.


6.     Sz. Sarolta, vasgyári segédmunkásnő. 33 éves, özvegy. 9 élő gyermeke van. 1927-ben 26 hetet dolgozott. Agyagpadlójú egyszobás lakásáért 4200 lei évi bért fizet. Keresetéből fűtésre egyáltalában nem jut, télen összebújnak gyermekeivel, úgy melegednek. Hust heteken át nem esznek, táplálékuk: túró, kenyér, tea. Arra a kérdésre, hogy milyen könyveket olvas, ezt felelte: „a sok sírástól annyira meggyengültek szemeim, hogy már olvasni sem tudok, pedig nagyon szeretem a könyveket”.


7.    A. János. 32 éves márványcsiszoló. 3 gyermeke közül kettő meghalt. Hogy milyen betegségben, nem tudja, mert nem volt pénze, hogy orvost vegyen igénybe. 1927-ben 24 hetet dolgozott. Favázas téglaházban egyszobás lakásért, konyha nélkül évi 6000 leit fizet. Munkanélküliség idején naponta csak egyszer esznek, túrót, puliszkát vagy kenyeret.


8.    N. László pincér. 40 éves. Hat gyermeke volt, kettő szamárhurutban meghalt. 1927-ben 36 hetet dolgozott. Egyszobából álló lakása sötét és nedves. Két fekvőhely van a lakásban, hol hatodmagával lakik.


9.    D. Károly, ács. 47 éves. Sövényes, rozoga kis házban lakik, mely saját tulajdonát képezi. Lakása egy szobából és konyhából áll. Mult évben 35 hetet dolgozott. Tuberkulótikus. 7 gyermeke közül 5 meghalt, kettő csecsemőkorban, 3 tüdőgyulladás folytán.


10.     O. Béla, 30 éves vasmunkás. Öt gyermeke közül 4 meghalt. 1 veleszületett gyengeségben, 1 agyhártyagyulladásban, 2 bélhurutban. Nedves és sötét egyszobás lakásáért havi 400 lei bért fizet.


11.    B. József, molnár. 53 éves. Hat gyermeke közül 4 tbc.ben halt meg. 1927-ben összesen 10 hetet dolgozott. „Aggkora” miatt csak kisegítő napszámos munkát tud végezni.


12.      Sz. János, ács 64 éves, 14 gyermeke volt, kik közül csak 2 él. A 12 gyermeke közül 8 hét éven álul halt meg. Munkaképtelen. A szakszervezeti segélyből havi 6–700 leiből tengeti életét. (Marosvásárhely)


(Befejezése a következő számban)


 


* Ilyen valorizációs alapon könnyen ki lehet ragadni extrém példákat a munkásjólét igazolására. Akad olyan kőműves, ki a szezon alatt 35 lei órabér mellett dolgozik s igy egy héten megkeres 1680 leit. Ez a munkabér valorizálva kb. 55 svájci francot tesz ki. Erre kimutatják, hogy háború előtt ugyanez a kőműves 10 órai munkaidővel maximálisan 30 koronát keresett hetente s igy csökkent munkaidő mellett is jelentős béremelkedés konstatálható. Természetesen bizonyos „lényegtelen” körülményeket, – hogy a svájci franc vásárló ereje mennyire csökkent, – hogy bérösszehasonlitásnál nem lehet szezonmunkást alapul venni, – hogy a munkanélküliség folytán mennyire rövidült a munkanapok száma stb. – egyáltalában nem vesznek figyelembe.


* Dr. A. Urbeanu: Probleme sociale. Primejdia degenerării poporului român şi nevoia întregirii hranei ţăranului. Bucureşti. Socec. 1927. – Ez a könyv rendkívül sok figyelemreméltó adatot közöl a romániai parasztság nyomoruságos helyzetéről.


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal