HU  |   RO  

Korunk 1929 December

Egy uj tudomány keletkezőben


Gerhard Venzmer

 


Belső szekréciós mirigyeknek nevezik az állati és emberi test ama sajátságos berendezéseit, amelyeknek mivolta és hatása még néhány évtized előtt a legnagyobb homályba volt burkolva, ma pedig az élet tudományának egy önálló, terjedelmes fejezete, a legérdekesebb és legfontosabb része lett, amely előbb soha nem sejtett összefüggésekre vezetett már is az organikus test háztartásában s amely ma is még naponta új meglepetésekkel szolgál.


Az első lökés, amely ez új irányba lendítette a kutatásokat, tulajdonképpen már nagyon régi s ma Steinach után, egész groteszknek tetszik. Még 1889-ben volt, hogy Brown-Sequard, századának egyik leghíresebb fiziológusa, a párisi biológiai társaság ülésén azzal a meglepő és forradalmi közléssel lepte meg a világot, hogy saját testén alkalmazott állati nemimirigy-kivonat befecskendezése által „testi erejének meglepő emelkedését, lelki funkcióinak felfokozását, jobb étvágyat, a béltevékenység szabályozását és a teljesitőképességének növekedését érte el”.


Már Brown-Sequard nagy elődje, Claude Bernard beszélt „belső kiválasztásról” s más, különösen német fiziológusok is kifejezést adtak gyanujoknak, mely szerint a szervekben magukban választódnak ki bizonyos anyagok, amelyek a vérkeringés által széthordva a test folyamatait szabályozzák. Ez a nézet valósággal forradalmat jelentett az akkori felfogásban, amely szerint az idegrendszer, amely a test legtávolabb fekvő szöveteit is behálózz a s egymással összeköti, az a rendező, irányító és összekötő erő, amely a szervezet harmonikus működését garantálja. Brown Sequard beszéde úgy hatott, mint a szikra a puskaporos hordóban. Nincsen-e még egy másik éppen olyan szétágazó szerv a testben, amely legfinomabb elágazásaival éppen úgy behálózza az egész testet s éppen úgy összeköti a legtávolabbi részeket is az egésszel? Egyszerre új értelmet nyert az, amit Claude Bernard a belső szekrécióról mondott. Nagy hévvel fogott a tudomány a szervezet e felnemkutatott részének feltárásához s gyors egymásutánban fedezte fel és kutatta ki a belső szekréciós mirigyeket s pár évtized alatt kiépítette az élettan tudományának azt a nagy új fejezetét, amelyet a bel s ő szekréciós mirigyek tanának neveznek.


Mi egy mirigy? Egy szervünk, amely bizonyos anyagot, a mirigy-váladékot választ ki. Ezt a váladékot erre szolgáló kivezető csatornák vagy kivezetik a test felületére, mint pl. az izzadság és a faggyumirigyek esetében vagy pedig külön kanálisok bevezetik a gyomorba vagy a belekbe, mint pl. a száj nyálmirigyei, a gyomorsavmirigyek vagy a máj által kiválasztott epe esetében. Igy van la már régen ismert mirigyeknél. Vannak azonban az emberi és állati testben oly képződmények, amely felépítésük módja és fejlődéstani helyzetük szerint szintén mirigyek benyomását teszik, amelyeknek azonban nincs saját külön kivezető csatornájuk; ilyen pl. a nyúltagy, a tobozmirigy, a paizsmirigy, athymus mirigy és a tulajdonképpeni veséken ülő sapkaalakú képződmények, a mellékvesék. Mindezek a mirigyek váladékukat külön kivezető csatorna nélkül közvetlenül a rajtuk keresztülhúzódó és őket körülövező véredényekbe öntik, ezért a nevük „vérmirigyek” vagy „belső szekréciós mirigyek”. Bizonyos tekintetben külső és belső szekréciós mirigyek a hasnyálmirigyek és az ivarmirigyek, amelyek egyrészt belső szekréciós sajátságokat mutatnak fel, másrészt azonban kivezető csatornájuk is van.


Mit tudunk ma bizonyosat a belső szekréciós mirigyek szerepéről? Elég sokat, amig többet nem tudunk. A kérdés végtelen komplikáltsága miatt ez nem is lehet másképpen. Ha megnézünk egy anatómiai´ táblát, amelyen az idegek és vériedények áttekinthetetlen zürzavarát látjuk ábrázolva, ha a mikroszkop alatt megnézzük a test sejtrendszerének egész csodálatos építményét, csak a fejünket csováljuk és nem értjük, hogyan lehetséges az, hogy az alkatrészek e milliárdjai és billiói, amelyekből az élő test áll, egységes törvényszerűség szerint azt a csodás és megfoghatatlan összjátékot produkálják, ami az élet. De még mennyivel bonyolultabb lesz a probléma, ha azt halljuk, hogy anyagok, amelyek a gramm ezredrészénél kisebb, sőt egyáltalában már mérhetetlen kicsiny mennyiségekben keringenek a vérben, egy minden emberi felfogóképességet meghaladó kémiai hatás útján az élet minden fontos jelenségét szabályozólag befolyásolják és a test egész háztartását egyensúlyban tartják! Ezek a csodálatos anyagok a belső szekréciós mirigyek által kiválasztott hormonok, amelyek nevüket („küldöncök”) onnan kapták, hogy mert ők azok, akik a test legtávolabbi szögletébe is Üzeneteket visznek a testben történtekről a szerveknek és közlik velük az utasításokat arra nézve, hogy miképpen viselkedjenek. Valamelyes megfoghatatlan módon a belső szekréciós mirigy izenetet kap, hogy itt az ideje, hogy váladékát a vérkeringésbe vesse. Ideghajtás vagy kémiai átalakulás?... Mindegy, hogyan nevezzük; végeredményben mind a kettő csak különböző kifejezése annak: nem tudjuk. S alig kerül a mirigyváladék a vérbe, már észrevehető, mint egy néma parancsszóra, a hatás: kiegyenlitő, közvetítő és szabályozó, amely az egyik szervet tájékoztatja a másik tevékenységéről, az egyik helyen beállott túltermelésre egy fékező anyag képzésével felel, visszatart, ha az kell, gyorsít, ha a szervezet egészének java azt kívánja. S csodálkozó szemeink előtt előáll a képe egy csodálatosain összeszőtt és kiegyensúlyozott erőrendszernek, amelyben minden egyes rész megfoghatatlan módon a többire tekintettel van s tevékenységét a legpontosabban ellenőrzi; amelyben minden rész talányos tolódon a többi szerint igazodik, a többit figyelmezteti és bátorítja és ha az egész üdve kívánja, helyükbe be is ugrik: a nedvek ideális demokráciája.


Hogyan lehessen egy ilyen végtelenül bonyolult kölcsönösségről fogalmat alkotni? Gondoljunk arra, amit a rádiókészüléknél mindennap tapasztalunk: ha a fokbeosztás pontosan be van állitva, a hang tiszta és világos. De a legkisebb eltérés jobb vagy bal felé már kellemetlen nyikorgást okoz ... Éppen úgy a belső szekréció bonyolult, sok ágazató rendszerében. A legkisebb rendellenesség már, amely talán betegség által a hormongyártó szervekben előáll, befolyásolja a belső nedvek harmónikus összemüködését. Ha pl. egy hormonmirigyen daganat támad, a daganat-sejtek sokszor átveszik a mirigy funkcióját is, aminek következménye aztán az illető hormon abnormális túlprodukciója. Másrészt az is előfordul, hogy megbetegedés folytán ez vagy az a belső szekréciós mirigy kötőszövetté elfajul s megszünteti kiválasztó müködését. Ily esetben hiány áll elő a megfelelő hormonban.


S a hormonok egyensúlyában beálló zavarok igen különböző hatásokat válthatnak ki a szervezetben. Ez lehet esetleg egészen jelentéktelen, amely mellett nyugodtan megöregedhetik valaki. De másrészt oly erős hatással is lehet a szervezet, egész fejlődésére, az anyagcserére, a szív működésére, az idegek tevékenységére, hogy súlyos betegségek állanak elő, az ember visszasülyed egy régi állati fokra, a gyermek a felnőtt szörnyű torzképe lesz, a szervezet képtelenné lesz bonyolódott tevékenysége folytatására vagy az élet lehetősége egészen megszűnik. A hormonok határozzák meg a test nagyságát és formáját is, sőt a legújabb kutatások szerint valószínű, hogy az ember egész lénye, temperamentuma és jelleme alakulására döntő befolyást gyakorolnak.


Legelőször az ivarmirigyekről fedezték fel a belső szekréciót. Tulajdonképpen meglepő, hogy már jóval előbb nem ismerték fel e mirigyek belső szekréciós működését, hiszen már évezredek óta gyakorlatilag hasznosították azok hormonjainak hatását. Mert amikor egy mént vagy egy bikát ivarmirigyétől megfosztanak, hogy vad temperamentumát leszelidítsék s nyugodt munkára, alkalmassá tegyék, vagy ha egy kakast kappanná változtatnak, hogy hús és zsirképződését felfokozzák, mi más ez, mint az ivarsejtek belső szekréciós hatásának öntudatlan felhasználása? A nemi hormonok két legfontosabb hatása éppen ebben áll: szabályozza a temperamentumot és az anyagcserét befolyásolja.


 


Még ismertebb az ivarmirigyek hatása a nemi érettség kialakulására s ezen keresztül az egész szervezet érésére, az állatok párzási szabályos periódusaira s az ugynevezett „másodlagos nemi jellemvonásoknak” vagyis azoknak a testi és lelki sajátosságoknak kialakulására, amelyek által a himek és nöstények a szaporodási szerveken felül egymástól különböznek. A nemi érés idején a nemi hormonok valósággal forradalmasítják a szervezetet. Naponta megfigyelhetjük, mily mélyreható befolyást gyakorol a pubertás a fejlődő szervezetre, milyen változásokat idéz elő a hangban, a hajnövésben, stb. Az állatoknál talán még feltünőbb a nemi hormonok befolyása. Sok állat a párzás idején „lakodalmi ruhát” ölt, hangja színt és nagyobb terjedelmet kap, a him temperamentuma, szenvedélyessége sokszor annyira felfokozódik, hogy az önvédelem legelemibb szabályairól megfeledkezik. S mindezek az egész szervezetet felforgató hatások elmaradnának, ha ugyanakkor a nemi hormonok végtelen kicsiny mennyisége a vérkeringésbe nem kerülne. Számtalan érdekes állatkísérlet igazolja ezt. Vannak békafajok, amelyeknek hüvelye párzás idején erősen megdagad. Ha eltávolítjuk az ivarmirigyeket, a legközelebbi párzási periódusban elmarad a hüvely megdagadása. De ha akárhova az állat testébe visszaültetjük az ivarmirigyet, a nemi hormonok hatása megint jelentkezik s a legközelebbi párzási periódusban megint megdagad a hüvely.


Ha a szarvat viselő állatoknál, pl. a szarvasmarhánál fiatal korban eltávolítjuk az: ivarmirigyeket, a szarvak nem fejlődnek, normálisan ki, a fej megőrzi a fiatal állat fejformáját. A szarvas aggancsa sem fejlődik ki, ha ivarmirigyeit fiatal korban elvesziti.


S az ivarmirigyek elvesztése gyakran nem csak a saját nemének megfelelő nemi jelleg elvesztését hozza magával, hanem közeledést a másik nemhez. Néhány tyukfajtánál megfigyelték, hogy ha valamilyen okból a petefészek felmondja a szolgálatot s beszünteti a működését, a tyukok nem csak hogy tollazatukban hasonlók lesznek a kakasokhoz, hanem egyszerre elkezdenek kukurikolni és vezéri előjogokat igényelni. Nöstény kecskék és júhok szakállal és szarvval és aggancsos szarvastehenek szintén az ivarszervek rendellenes müködésének következményei, éppen úgy mint a tyuktollazatú kakas és tejelő kecskebakk, amelyet éppen úgy fejni lehet, mint a nöstény kecskét.


Az ivarmirigyek eltávolítása által elért hatást még fokozni lehet s az egyik nemet a másikhoz közelíteni alakban és tulajdonságokban azzal, hogy a saját ivarmirigyeitől megfosztott állattba a másik nem ivarszervét ültetjük be. Steinach ért el ezen a téren először igen érdekes eredményeket. Fiatal tengeri malacokból és patkányokból eltávolította az ivarmirigyeket s saját fajtájuk nőstényének petefészkét ültette be helyére. A következmény volt, hogy a régebben him állatoknál a, tejmirigyek megduzzadtak, s az állatok egész külső megjelenésükben kifejezetten nőstény formát öltöttek, a szőrözetük, zsírlerakodásuk teljesen a nöstényeké szerint alakult, annyira, hogy a valódi hitnek e volt hímeket igazi nőstényeknek tekintették s aszerint is bántak velük.


Ez az állatoknál megállapított tényállás, hogy ivarmirigyszövetek beültetése tényleg hatékony nemi mirigyek termeléséhez vezet, adta Steinachnak az indítékot arra, hogy megpróbálj a (emberieknél a nemi hormonok kimaradását mesterségesen pótolni. Ahol olyan zavarok léptek fel, amelyek kétségtelenül a nemi hormonoknak betegség vagy öregség következtében történt kimaradására voltak visszavezethetők, megpróbálta ivarmirigyszövetek beültetése által a kimaradt hormon-termelést visszaállítani. Később más eljárásokat is kitalált (lekötés, besugárzás) a nemi hormon-kiválasztás élénkítésére s kétségtelen, hogy úgy Steinach, mint tanítványai igen érdekes megfiatalítási eredményeket értek el. Sok esetben sikerült az egész anyagcsereforgalmát a szervezetnek felfokozni és ezzel a bőrpárnákat feszessé tenni, úgy hogy sovány, ráncos emberek megint friss, fiatalos külsőt nyertek. Öreg embereknél a kövérség, ami a nemi hormonok hiányának s az egész anyagcsere ez által előállott leszállított müködésének következménye (az eunochok ezért kövérek), eltünt, az izomtevékenység elevenebb lett, a szellemi képességek, a tettvágy és életöröm felfokozódott. De leszállt a vérnyomás is, ami öreg korban többnyire magasabb lesz s a test sejtjeinek vizszegénysége is, ami pedig sok kutató szerint az öregedés legfőbb oka, jelentékenyen alászállott. Ezek az eredmények azonban a kísérletek számához arányítva még elég gyérek s ez éppen az oka annak, hogy Steinach fiatalító módszerei még nem találtak1 teljes elismerésre a gyakorlati gyógyászatban. Ma a tudomány ismét inkább a régi, Brow-Sequard által mutatott kényelmesebb úton, operativ beavatkozás vagy besugárzás nélkül, egyenesen nemi hormonok bevezetése által próbál fiatalító eredményeket elérni. Egész hosszú sorát állították elő a különböző készítményeknek, melyeket részben beadnak, részben bespriccelnek. Hatékony férfi nemi-hormon-preparátum előállítást azonban nagy nehézségekkel jár, mert még mindig nem rendelkezünk biztos módszerrel, amellyel a hormon hatását biológiailag, azaz állatkísérletek útján megállapíthatnánk, s a gyógyszert így „hitelesíthetnénk”. Ez az oka, hogy az orvosi világ a sokatigérő címek alatt forgalomba hozott fiatalitó szereket többnyire nem egészen jogosulatlan bizalmatlansággal fogadja. Más az eset a női nemi hormonoknál. Itt sikerült legújabban egy megbízható biológiai módszert találni a hormonok jelenlétének és hatásának kimutatására. A rágcsálok nöstényeinél ugyanis a párzás felléptével jellegzetes változások mutatkoznak a nyálhártyában. Ha eltávolítjuk az ivarmirigyeket, e változások nem következnek be; ha nemi hormonokat adunk be nekik, ismét azonnal jelentkeznek. Ezzel biztos eszköz van a kezünkben arra, hogy a női nemi hormon termelést a szükséghez képest szabályozzuk; s tényleg jó eredményeket érnek el hormonkezeléssel különösen azoknál a női bántalmaknál, amelyek az u. n. veszedelmes életkorban lépnek fel, mint szívdobogás, szorongások, ideges izgulékonyság, stb.


Ujabban az ivarmirigyek egész problémakörét uj megvilágításba helyezték a két berlini kutató, Zondek és Ascheim és egy newyorki tudós kutatásai. Ezek ugyanis kimutatták, hogy az ivarmirigyek nem minden további nélkül maguktól gyakorolják a szervezetre oly nagy befolyásukat, hanem hogy egy fellebbvalójuk van egy másik belső szekréció s mirigy, a nyúltagy személyében. Csak ha ez a mirigy hormonjai által mintegy megadja, a parancsot, csak akkor érvényesithetik az ivarmirigyek hormonális hatásukat. Ugy hogy ilyenformán a nyúltagy a nemi hormonokon keresztül az egész organizmus érési folyamatára igen nagy befolyást gyakorol. Lehet, hogy ebből a megállapításból még igen fontos gyakorlati következményeket fogunk levonni a megfiatalitási módszerekre vonatkozólag s nem lehetetlen, hogy sikerülni fog nyúltagyhormonok adagolása által már a nemi hormon-termelést felfokozni.


De a nyultagynak még más titokzatos hatása is van: nagy befolyást gyakorol a szervezetnövekedésére. Anynyira, hogy ha kevés nyúltagyhormont kap a szervezet, törpenövésű lesz az ember, ha tulsokat kap óriássá fejlődik. Dr. Peritznek sikerült nyúltagykivonat injekciók által egy 18 éves törpét 129 cm-ről 155 cm magasságra felnöveszteni. S a vásárokon magukat mutogató óriások kereseti forrásukat a nyúltagy felfokozott tevékenységének köszönhetik.


S még talányosabbá lesz a kicsiny nyúltagy-mirigy különös, messzemenő hatása, ha meggondoljuk, hogy egy alig paszuj nagyságú területen mily teljesen különböző funkciók vannak egyesitve. Mert a nemi mirigyek működését kiváltó hatás és a növekedés szabályozása csak a nyúltagy elő-leffentyűjének funkciója; a középsőnek már megint egészen más a feladata: részt vesz az anyagcsere és a test melegének szabályozásában s nagy befolyást gyakorol a nedvességkiválasztására. A hátsó leffentyű pedig a szülést befolyásolja: ha a szülésnél a vajúdási tevékenység fel mondja a szolgálatot, elég egy nyúltagykivonat injekciót beadni, hogy mintegy varázsütésre a szülési mechanizmus megint egyszerre működésbe jőjjön.


A tobozmirigy még kisebb, alig borsónagyságú a nagy agy középhiasítékában. Tevékenységét még elég kevéssé ismerjük, csak azt tudjuk róla, hogy főleg ífjú korban gyakorol nagy hatást a szervezet fejlődésére az által, hogy gátlólag folyik be az ivarmirigyek tevékenységére. Ha túl hamar visszafejlődik s beszünteti gátló tevékenységét, természetellenes koránérettség a következmény. Nem egy csodagyermek köszöni ennek dicsőségét.


Ugyancsak a fiatalkor szerve a thymus mirigy, egy fürtszerű szerv a mellcsont alatt. A gyermeki szervezet kifejlődésére, a növekedésre és a csontképződésre van nagy hatással. Állatok, amelyek elvesztik thymusmirigyüket, visszamaradnak növekedésükben. Mikor azonban az ivarmirigyek meg kezdik tevékenységüket, a thymus szerepének vége s bizonyára a nemi hormonok hatása alatt, összezsugorodik. Igy játszódik le szemeink előtt a fejlődő organizmusban egy sajátságos kölcsönhatás-játék a tobozmirigy, az ivarmirigyek és a thymusmirigy között: a tobozmirigy féken tartja az ivarmirigy tevékenységet és ezen idő alatt a thymus szabadon kifejtheti tevékenységéi; később a tobozrmirigy fékező hatása alábbhagy, mire a nemi hormonok megkezdik hatásukat éreztetni a szervezetben, ami lassanként a thymusmirigy elsorvadásához vezet.


Mielőtt a belső szekréciót felfedezték, a paizsmirigynek a legfantasztikusabb funkciókat tulajdonították; volt hangszabályozó, vérventillátor, álommirigy, stb. Ma tudjuk, hogy belső szekréciós mirigy, amelynek hormonjai a szervezet normális fejlődésére és az életfolyamatok szabályszerű lefolyására nélkülözhetetlenek. A szervezet fejlődésére gyakorolt hatását igen könnyű igazolni. Elég pl. a békalárvába paizsmirigykivonatot bespriccelni, hogy átalakulását rendkívüli módon meggyorsítsuk. De az anyagcserére nem kevésbé erős hatása van. Ha téli álmukat alvó állatoknak, amelyeknek összes testi funkciójuk a minimumra van redukálva, paizsmirigykivonatot adunk be, egyszerre felébrednek álmukból. Az orvostudomány már gyakorlatilag is hasznosította a paizsmirigy anyagcsereélénkitő hatását: csaknem az összes soványítószerben paizsmirigykivonat az, ami tényleg használ. Mert az égési folyamatot gyorsítja meg a szervezetben, első sorban a lerakódott zsiradékét, ami jelentékeny súlyleapadást vonhat maga után. De az ilyen soványítókurák, amikkel különösen mai sok visszaélés történik, nagyon kétélű fegyverek. Mert a paizsmirigy-hormon nem csak az anyagcsere forgalomra hat, hanem felfokozza, ha nagy mennyiségben kerül a szervezetbe, az összes többi életfolyamatokat is, az idegek érzékenységét, a szívműködését, stb. beteges magasságig. Túlingerlékenység, idegesség, szívdobogás, stb. a következmény, olyan szimptomák, amelyek közel vannak az u. n. Basedowbetegséghez, amelynek oka, a megnövekedett paizsmirigy túl erős hormontermelése.


Mi sem látszott közelfekvőbbnek, mint a betegség okozóját, a pajzsmirigyet operativ úton eltávolítani. Azonban a betegek, akikkel ezzel megpróbálkoztak, csöbörből vödörbe estek: minden élettevékenységük el kezdett elaludni, az anyagcsere lusta lett, a test hőmérséklete leszállt, a beteg szellemi képességei lecsökkentek s a bőr alatt felgyült egy vizenyős-nyálkás folyadék, amely a betegnek egészségtelen, tésztásan-felfujt ki-nézést kölcsönzött. Ha azonban e szerencsétleneknek paizsmirigykivonatot adtak, rendesen igen hamar javulás állott be, a beteges jelenségek eltüntek. Igy jöttek rá, hogy nem szabad az egész paizsmirigyet eltávolítani, hanem egy részt meg kell hagyni müködésben. Sőt néha elég a mirigyet vérrel ellátó eret lekötni, hogy a hormon-túltermelés megszünjön. Pajzsmirigyüktől megfosztott állatokból készült szérum is hatásosan alkalmazható a paizsmirigytúltengés ellen s a Basedowkór gyógyításában alkalmazásra is talál.


A paizsmirigyhiány nem ritkán veleszületett betegsége a Szervezeteknek. A természet megrázó példáit produkálja a paizsmirigy-hormonok egész életre kiható fontosságának. Gyermekek, akiknek hiányos a paizsmirigytevékenységük, visszamaradnak a növekedésben, csontjaik puhák maradnak és meggörbülnek s a testi elmaradottsággal párhuzamosan megy egy többé-kevésbé kifejezett szellemi elhülyülés. Aki az Alpesek között utazik, a hegyi falukban gyakran találkozik ilyen kretinekkel, akik néha egyszerűbb feladatoknak még eleget tudnak tenni, sokszor azonban teljesen reménytelen testi-lelki nyomorékok, akik még járni se tudnak megtanulni. A paizsmiriggyel való kezelés azonban még ezeknél is nem ritkán meglepő nagy eredményeket mutat.


Szoros összefüggésben áll e jelenségekkel a bajor, osztrák svájci, francia alpesekben igen gyakori betegség, a golyva, amelynél a paizsmirigynek nem belső szekréciós része, hanem kötőszövet-része fejlődik abnormálisan nagyra. Mint valami ragály, úgy sújtja mindig ugyanazokat a vidékeket a golyva, amelyet még eddig nem sikerült leküzdeni, úgy hogy már azt gondolták, egy külön baktérium okozza, amelyet a piszok vagy az ivóvíz terjeszt mindig tovább. Ujabban azonban, mióta tudjuk, hogy egy jódos fehérje vegyület a paizsmirigynedv legfőbb alkatrésze, azt hiszik, hogy a jódhiány a golyva-betegség előidézője s ennek megfelelően rendszeres kis jód-adagolással próbálják gyógyítani. Ha az orvosok véleménye még e gyógyítás mód felöl nagyon eltérő is, a svájci golyva-bizottság a jódozott só általános bevezetését ajánlotta az egész Svájcban. Ugy hogy ez a nagyszabású gyógykísérlet remélhetőleg végleges megoldásra fogja hozni a kérdést. Egyelőre azonban a nagyszabású ellenintézkedések dacára a golyva általában egész Európában terjedőben van s statisztikai megállapítások szerint a golyva-operáció a leggyakoribb az összes operativ beavatkozások között. Nem lehetetlen, hogy összefüggés áll fenn a golyva terjedése és a műtrágya terjedő alkalmazása között. A háború előtt ugyanis főleg jódot tartalmazó csilesalétrommal trágyázták a földet, mig a ma használatos mesterséges salétrom egyáltalában nem tartalmaz jódot.


A paizsmirigy hátsó falában lakik – egy ujabb fontos belső szekréciós mirigy: a mellék-paizsmirigyek vagy epithel testecskék, négy lencseszem nagyságú mirigy összesen egy grammot ha kitesznek s igen fontos szerepet töltenek be a test háztartásában. Hormonjaik el len méreghatásúak a testben, szerepük van a test melegszabályozásában, első sorban pedig a szervezet mészanyagforgalmát tartják egyensúlyban. Működésük lecsökkenése mészhiányt idéz elő a testben. A mész ellenlábasa a testben a nátrium. A nátrium élénkitőleg, a mész bénitólag hat az izmokra. Nyilvánvaló, hogy a mellék-paizsmirigyek hormonjában beálló hiány nátrium-fölösleget idéz elő s az izmok felfokozott ingerlékenységéhez kell vezessen, ami végül halált okozó görcsökké fokozódik.


Éppen úgy súlyos zavarokat idéz elő az életfolyamatok egyensúlyában egy másik mirigy, hormonjainak kimaradása: a felfedezőjük után Langerhans féle szigeteknek nevezett belsőszekréciós részei a hasnyálmirigyeknek. E mirigyek tömlői között ülnek s váladékukat, az Inzulint közvetlenül adják át a környező véredényeknek. Hatásuk a test cukorforgalmára döntő jelentőségű. Ha túl kevés vagy éppenséggel semmi Inzulin se kerül a vérbe, a máj elveszti normális körülmények között fennálló képességét a cukor felhalmozására, a cukor a vérbe kerül s a vizelettel kiválasztódik a testből. Ez a cukorbetegség. Ha a hiányzó inzulin helyett mesterségesen adunk a szervezetnek Inzulint, a cukorbetegség szimptomái visszafejlődnek. Gyógyulás ugyan nem következik be s az Inzulint a beteg egész életén keresztül kell, hogy szedje; de megkönnyiti eletét s lényeges szabadságokat tesz lehetővé diétájában. Statisztikai kimutatások szerint az Inzulin-kezelés bevezetése óta a cukorbetegség halandósága közel kétharmadával lecsökkent.


Az Inzulinnak is meg van a maga ellenlábas hormonja. Mig az Inzulin a cukor kiválasztást fékezi, addig a mellékveséknek nevezett mirigyek váladéka az ellenkező hatást váltja ki. Ha egészséges állatoknak, amelyeknek inzulinképződése normális, (mellékvese-kivonatot spriccelünk be, megindul a cukorkiválasztás. A két mirigy tehát a test háztartásában az egymást kiegyensúlyozó ellenlábas szerepét játsza. E mellett még a mellékvesék egyéb fontos feladatot is betöltenek: szabályozzák a vérnyomást, ugy hogy különösen a szívre és a véredényrendszerre nagy hatással vannak. Végtelen kis mennyiségük már nagy hatással van, tizmilliomodnyi higitásban beadva már összehúzzák [az ereket s felfokozzák a vérnyomást. Ezt a hatásukat az orvostudomány természetesen gyakorlatilag sokféleképpen felhasználja a gyógykezelésben. Az „Adrenalin” volt az első hormon, amelyet a kémia mesterséges, szintetikus úton elő tudott állítani.


Mig tehát az Adrenalin a szervezet cukor-háztartásában az Inzulin ellenlábasa, addig egyéb hatásaira neki is van megint egy ellenlábasa a Cholin-nak nevezett anyagban, amelyet a mellékvese kérge választ ki s amely nagyon hasonlit a légyölő galóca mérgéhez. Itt tehát közvetlenül egymás mellett két teljesen ellentétesen ható erőcentrum van elhelyezve: az Adrenalin növeli a vérnyomást, a Cholin csökkenti; az Adrenalin gátolja a belek mozgékonyságát, a Cholin az egyike a legerősebb bélizgató szernek. Hogy a Cholint Valósággal még valódi hormonnak kell e tekinteni, afelől még eltérnek a véleménye éppen úgy az újabban a szívben, a gyomor és a vékonybél nyálkahártyájában, a májban, a nyálmirigyekben s a vakbélnyulványban felfedezett, illetve vélt hormonok hosszú sora felől.


De ha ezek nem is bizonyulnának hormon termelő mirigyeknek, kétségtelen az, hogy a belső szekréció területe ma már oly kiterjedt, hogy e titokzatos összefüggések labirintusában a nem szakember álig tud eligazodni. Egy pár sejthalmaz a testben, amely egy titokzatos anyagot választ ki végtelen kis. mennyiségekben s küld a vérünkbe, elégséges, hogy határozzon egészségünk és betegségünk, jellemünk és temperamentumunk, szellemi képességeink és teljesítőképességünk, életünk és halálunk felől. A tudomány megpróbál világosságot deríteni e ma még homályos összefüggésekre. Eltávolítja az egyik állatból a szervet, amely ily csodákat képes létrehozni, még nagyobb mennyiséget ad be a másiknak e nagy távoli következményeket előidéző kivonatból s így tanulmányozza a túl sok. és fúl kevés hatását. S így sikerül neki tényleg ezt vagy azt. a hormont hatásában elhatárolni, sőt néha mesterségesen előállítani. De alig fejtett meg a kutatás egy talányt, helyébe száz ujabb tornyosodik. Például új hormonhatásokat fedeznek fel mirigyeknél, olyanokat, amelyeket eddig csak másoknál tapasztaltak: kitünik, hogy az egyik átveszi a funkcióját annak, amelyet kioperáltunk a szervezetből. Rájövünk, hogy vannak mirigyek, amelyek önállóan működnek s vannak, amelyek csak: másokkal közösségben, úgy hogy más alájuk rendelt hormonmirigyeknek parancsokat adnak ki; megint vannak mások, amelyek hatásukat a testre főképpen a szimpatikus idegrendszeren keresztül gyakorolják. Ez a kapcsolat az idegrendszerrel néha valósággal valószinűtlen formákat ölt: egy oly kimondottan hormon-zavart, mint a Basedow-betegséget kiválthat egy nagy ijedtség, erős félelem. Titokzatos kapcsolatok merülnek fel nem kevésbé titokzatos anyagokkal, mint a vitaminek: állatkísérletek azt mutatják, hogy állatok, amelyeknek mellékveséje nem. működik rendesen, ugyanolyan megbetegedési tüneteket mutatnak, mint a vitaminhiány betegségei. Talán a vitaminek volnának a hormonok építőanyagai? Talán éppen azért oly nélkülőzhetetlenek a vitaminek a, szervezet háztartásában, mert nélkülük a belső szekréciós mirigyek oly fontos nedveiket nem képesek előállítani? Kérdések, amelyekre a későbbi kutatások lesznek hivatva megfelelni.


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal