HU  |   RO  

Korunk 1929 November

Az orosz szocialista tervgazdaság


Dienes László

 


Az elért eredmények és az öt éves gazdasági terv


 


Az orosz öt éves gazdasági tervről irja Paul Scheffer a Berliner Tageblatt 1929 jun. 12. számának vezércikkében: „Minden idők legnagyobb és sok vonatkozásban legmodernebb gazdaságpolitikai kísérlete. Eredeti, nem csak különös. Szegény, öreg Európa! Ha a kísérlet csak háromnegyed részében is sikerül, már nem lehet kétséges a végleges győzelem. A szocializmus győzelme volna ez, amelyet egy még hinnitudó, tehetséges nép elnemhasznált erejével harcolt ki.”


I.


Legyen bár a Berliner Tageblatt az európai polgári közvélemény egyik legméltóbb szócsöve, amely közeli viszonyát a nagy tőkéhez nem is tagadja: s legyen bár Paul Scheffer ennek a polgári lapnak polgári beállítottságú tudósítója, mégis sokan lesznek, akik a fenti sorokat hitetlenkedő fejrázással fogják fogadni. De lehet-e másképen azoknál, akik az orosz viszonyok felől a nagy átalakulás óta csak a párisi orosz emigráció ellenforradalmi távirati irodáinak hamisított és tudatosan koholt híreiből s elkeseredett emigránsok röpirataiból és könyveiből vannak tájékozva? Hiszen azokban az országokban, ahová csak az aggódó cenzura szűrőjén keresztül jutnak be lapok és könyvek, még ma is lehet azt híresztelni, hogy Oroszországban egymást ölik az emberek, hogy éheznek s semmi komoly termelés nem folyik, vagy ha folyik, nem szocialisztikus alapon.


Pedig — s ezt értette meg a komoly polgári közvéleményt képviselő Berliner Tageblatt — az ellenség számára is hasznosabb a jól tájékozottság, mint a strucc-politika, amely a kellemetlen hírek elöl homokba dugja a fejét, hogy aztán egy nap kénytelen legyen a súlyos valóságra ébredni készületlenül. Reálpolitikát csak reális tényekre lehet építeni s az európai felvilágosodottabb polgári közvélemény már megértette, hogy azzal nem menti meg a kapitalizmust, hogy az orosz emigráció vágyait kifejező álhírek alapján egyszerűen nem veszi tudomásul azt, ami Oroszországban történik. Annak, aki szimpatizál a szocialista eszmékkel éppen úgy, mint annak, aki ellenségesen áll velük szemben, érdeke, hogy objektíve lássa, mi van Oroszországban. A következő cikksorozatnak a célja az, hogy az európai polgári közvélemény által is hiteleseknek elfogadott és ellenőrizhető adatok alapján nagy vonásaiban (képet adjon a mai orosz termelésről. Csak a termelésről, ill. ennek eredményeiről, mert hiszen ezen fordul meg a szocialista kísérlet jövője s ez az a terület, ahol számokkal lehet ellenőrizni s ahol a jelszavak és elméletek a vizsgájukat leteszik. Ugyanez az oka, ha cikkünk kissé talán száraz lesz s sok lesz benne a számadat: mert nem kész véleményt akarunk az olvasóra rákényszeríteni, hanem csak tényeket eléje adni, amelyből maga vonja le a temperamentumának megfelelő vélekedést.


2.


„A szocializmusnak vagyis egy osztálymentes társadalomnak felépítése, amelyben a termelés a termelő eszközök köztulajdonán és ia leghaladottabb technikával, piac nélkül, társadalmilag-tervszerűen szabályozva történik az összeség és minden egyes szükségletei szerint” — ez volt a végcél, amelyet az orosz bolseviki párt, amikor 1917 novemberében a hatalmat magához ragadta, maga elé kitűzött. Nem gondolta, hogy ezt a célt egy csapásra el fogja érni, hanem hogy szükség van egy átmeneti időre, egy átmeneti gazdasági formára, amelyben a régi kapitalista termelési formák feloldásban vannak s az új kollektiv formák még csak kialakulóban. Ilyen átmeneti kor az elmult tizenkét esztendő s bele fognak még tartozni többé-kevésbé a következő évek is.


Az átmenet lényege gazdaságilag, hogy a kapitalista termelést és fogyasztást szabályozó piac kiküszöbölődik s a piac szabályozó funkcióját egy társadalmilag megszervezett tervszerű vezetés veszi át. Ezért „tervgazdaság” a szocialista gazdálkodás szemben a kapitalizmus egyéni kezdeményezéseken múló anarchikus gazdasági formájával szemben. A szocializmus elleneseinek fő érve éppen a szocializmus ellen az, hogy piac nélkül nem lehetséges társadalmi gazdálkodás, csak a piac tesz lehetségessé racionális termelést, csak a piac útján tud a termelés a valódi szükségletekhez alkalmazkodni, csak a piac s a szabad verseny teszi lehetővé a termelés folytonos tökéletesítését. A szocializmus hivei azt állítják ezzel szemben, hogy éppen ellenkezőleg a kapitalizmus anarchikus termelése az irracionális, ez teszi lehetetlenné a termelő erők igazán racionális kihasználását, a piacra termelés az, amely nem alkalmazkodik a tényleges szükségletekhez s ezért folytonosan ismétlődő krízisekhez vezet amellett, hogy a társadalom nagy tömegeit nem látja el kellőképen.


Az első nagyszabású kísérlet, amely egy 160 milliós népet s egy földrész nagyságú területet át akar vezetni a kapitalista piac-gazdaságból a szocialista tervgazdaságba, az, ami ma Oroszországban folyik. Ezért óriási fontosságú egész földünk további sorsának alakulására s ezért fontos, hogy objektiv ítéletet próbáljunk már ma formálni arról, hogy az orosz kisérlet milyen eredménnyel biztat s milyen döntő kísérleti választ ad a kapitalista és kollektiv gazdasági formák közötti vitában.


3.


De számoknak csak számokkal szemben van ereje s igazságos és objektiv ítéletet csak akkor formálhatunk az orosz szocialista kisérlet által elért eredményekről, ha ezeket egyrészt a kiindulási alaphoz vagyis a háború előtti Oroszország és a háború és forradalmak által megtépett Oroszország gazdasági helyzetéhez mérjük, mert hiszen csak is így mérhetjük le az elért eredmények abszolut értékét, másrészt pedig, ha összemérjük azokat azzal, arait ugyanezen idő alatt a sokkal kedvezőbb elő feltételek mellett dolgozó európai és amerikai kapitalizmus el tudott érni. Az első cikkünk csak arra fog tehát szorítkozni, hogy számszerűleg felállítsa az elmult tizenkét év mérlegét.


Hogy mit jelent a jelen, azt csak abból tudjuk megítélni, ha tudjuk, milyen volt a mult. A mai vörös Oroszország statisztikai számai csak a cárok Oroszországának fekete alapjából emelkednek ki plasztikusan. S az új rezsim valóságos teljesítményét csak a polgárháború és hadi kommunizmus alatt elért legmélyebb pont (1921—22-ben) adataihoz viszonyítva ítélhetjük meg. Ezért az orosz gazdaság mai adatait mindenek előtt az 1913-as normális békeév és a legrosszabb 1921—22. év adataival fogjuk összevetni, miáltal számszerűleg objektiv képet kell kapjunk az eddigi teljesítményről s helyes kritikai alapot e teljesítmény és a további tervek megítélésére.


Dacára annak, hogy Oroszország óriási területeinek igen nagy része a föld legtermékenyebb területei közé tartozik, lakosságának legnagyobb része a cári rezsim alatt, még a világháborút közvetlenül megelőző években is, a legnyomorúságosabb viszonyok között élt, krónikusan éhezett. Hogy az orosz népesség éppen olyan jól lakjon, mint a német, átlagos termésnél nemcsak hogy az egész termést saját céljaira kellett volna fordítsa, hanem ahelyett hogy gabonát exportált, termése 10-25 százalékának megfelelő mennyiségű gabonát kellett volna behoznia.


Az orosz paraszt életstandardja a háború előtt tömegnyomor nyugateurópai mértékkel mérve. Egy lakosra esett 1910-ben:


 


                       Németországban                      Oroszországban


Buza                                                     82´5 kg.                                   96 kg.


Rozs                                                    139´3 „                                  128 „


Burgonya                                          568´8 „                                   218 „


 


Ehhez járul, hogy az orosz paraszt húsfogyasztása egészen minimális volt: évenként és fejenként volt pl. a Worones kormányzóságban kilenc font, azaz alig több mint négy kilogramm! A következő kis összehasonlítás világosan megmutatja, hogy a cári kormány gazdaságpolitikája a kivitel érdekében egyszerűen kivette a paraszt szájából a saját maga, termelte gabonát. Az 1909—1914. évek átlagában fejenként esett: (kg.)


 


                                  Termelt gabona                Bevitel           Kivitel           Fogyasztás


Németországban                    417                          80                                       497


Oroszországban                     445                                            64                     381


 


Az orosz tehát több gabonát termelt, mint a német, mégis több, mint 100 kg.-mal kevesebbet fogyasztott évente!


A termelés hozadéka hihetetlenül alacsony volt Oroszországban a háború előtt. 1905—14 átlagában hektáronként termett métermázsa:


 


                       Németországban             Európai Oroszországban


Buza                    20´1                                                  6´6


Rozs                       17´0                                               7´3


Burgonya             136´0                                             72´0


 


De ipari árúval sem volt jobban ellátva az orosz nép a cárok alatt. A következő táblázat oldalaknál többet mond a háború előtti Oroszország kulturális elmaradottságáról, amikor megadja a fő ipari nyersanyagok fogyasztási arányszámát összehasonlítva a főbb nyugati országokéval (fejenként, 1910-ben):


 














































 


Egyes. Áll.


Németország


Anglia


Oroszország


Kőszén


291´4


205´4


280´6


12


Öntött vas


17´8


13´4


8´4


11


Réz


19´1


8


18´5


04


Cink


13´1


6´6


7´4


0´4


Ólom


21´9


8


10´9


08


Gyapjú


27´4


14´4


42´3


5´5


 


A háború előtt már jóval alacsonyabb volt Oroszországban a termelés és a fogyasztás nívója, mint ja nyugati fejlettebb kapitalista országokban. S ezt a nívót is még ´mélyen leszállította, az ipari termelést pedig csaknem teljesen megszüntette a háború és polgárháború hat éves korszaka, amelynek befejezésével az új rezsim egy teljesen lerongyolódott, nagy részében oszlásnak induló közgazdaságot vett át. Katasztrofális helyzetben volt az ipar, a közlekedés, lecsökkent csaknem felére a mezőgazdasági, termelés, rossz termés és éhinség nehezítette még jobban a helyzetet. A polgárháború alatti u.n. hadi-kommunizmus nem tudott megbirkózni a nehézségekkel, úgy hogy a gazdasági helyzet 1921—22-ig, az u.n. új gazdasági politika, bevezetéséig, folytonosan, romlott. Ugy hogy a tulajdonképeni építés csak 1922-ben kezdődik s az elért eredmény hat évnek eredménye. Egy ország életében csöppnyi kis idő s mégis az orosz szovjeteknek elég volt arra, hogy az ország termelését visszaállítsák a háború előtti nívóra, sőt egyes területeken lényegesen meghaladják ezt a mértéket. Hogy ez milyen erőkifejtést jelent, annak megítélésére álljon itt a következő adat:


a legminimálisabb számítás szerint a háború és a polgárháború hat éve (1914—1920) Oroszországnak egy ember 406 millió évnyi munkateljesítményébe került. Más szavakkal: a háború okozta anyagi veszteség kiegyenlítésére az ország egész népessége hét éves munkájának összeredményére volna szükség. Aranyba átszámítva a cári Oroszország háborúja 40 milliárd, a polgárháború és a blokád 50 milliárd rubelbe került az orosz népnek. De nem csak ez a horribilis veszteség-összeg, nemcsak az ország gazdaságának teljes ziláltsága nehezedett tehertételként az újjáépítéshez kezdő szovjetkormány vállaira, hanem ezen kivül az is, hogy az összes régebbi kapcsolatok a kapitalista külfölddel megszüntek: egy tényező, amely az európai országok újjáépítését nem nehezítette. Ez a körülmény annál inkább súlyosan hatott, mivel Oroszország nem csak gazdaságilag elmaradott volt, hanem valósággal a külföldi tőke gyarmata. 1915-ben az Oroszországban beruházott külföldi tőke 2205 millió rubelt tett ki s az orosz vasútakban a külföldi tőke három milliárd rubelen felül volt érdekelve. Külföldi adósságok kamataiként Oroszország a háború előtt évente 350 millión felül fizetett. S emellett évente egy milliárd rubelen felül importált külföldről, főként nyersanyagot és gépet.


4.


A mezőgazdasági termelés is mélyen alászállott. 1914-ben 110 millió deszjatin volt megművelés alatt, 1922-ben csak 75 millió. Az állatállomány lecsökken 40 százalékkal; a mezőgazdasági munkások száma leapad 30 százalékkal. Az eredmény, hogy a mezőgazdasági össztermelés leesett 10 milliárd rubelről 1913-ban 40—45 százalékkal, a piacra kerülő része pedig lecsökkent negyedére.


A mezőgazdaság újraépítése 1922-ben kezdődött meg s az óriási pusztulás dacára sikerült öt év alatt csaknem elérni a háború előtti nívót, a bevetett területnek 97 százalékát, az állatállománynak 101 százalékát:


 


 




























































 


Bevetett terü-


1913 év


 


állatállomány


1916 év


Év


let (millió deszjatinban)


%-ában


Év


(milliókban)


¬į/o-ában


1913


1099


100


1916


84´3


100


3922


75


69


1924


71´8


83´3


1924


91´2


837


1925


76´8


91´1


1925


96´7


887


1926


81´4


96´6


1926


102´8


94´3


1927


85´4


101´2


1927


105´5


96´7


 


 


 


 


A mezőgazdasági termelés fejlődését az újraépítés kezdete óta a következő táblázat illusztrálja, amely feltünteti a legfontosabb termelvényekben elért eredményieket. Az 1913-as, normális békeév megfelelő számaít a legutolsó év számai miellé helyeztük, hogy könnyű legyen az újjáépítés eredményét megítélni:


 










































































Összter-melés (arany-rubel milliókban)


1921-22*


6900


1922-23


7600


1923-24


8200


1924-25


10293


1925-26


12273


1926-27


12775


1927-28


13186


1913


11790


bevetett terület (mill. deszjatinok)


83


75


86-8


91.2


96.7


1027


105.5


109


gabona (millió pu-dokban)


2160


3600


3364


3166


4578


4777


4682


5895


len (millió pudok-


ban)


175


19.4


14.6


19.1


22


20.4


20.2


27 7


gyapot (millió padokban)


1.3


1.7


9.4


21.9


33.1


33


395


45.4


olajtermé-kek (mill.pud.)


64


130


152.9


135.7


241.7


167.3


231.8


155.9


állatállomány (milliókban)


57.3


48´3


637


71.8


76.4


81.7


86.6


84 3


 


* Az orosz gazdasági év októbertől-októberig tart.


 


1922-ben a mezőgazdasági termelés még a háborúelőttinek 40—45 százaléka ha van, hat évvel később felülmúlja az 1913 évit, a parasztság egy részének ellenállása, a teljes dezorganizáció dacára. A további fejlődésre majd következő cikkünkben fogunk kitérni, amikor az öt éves tervezetet fogjuk ismertetni.


Az élelmiszer- és tüzelőanyagkrízis mellett a legsúlyosabban nehezedett az újraépülő orosz gazdaságra a közlekedés teljes lezüllése.Az üzemképes lokomotivok száma 1918-ban 14.500-ról leesett 4680-ra; a teherkocsik száma 537.000-ről 215.000-re. A napi kocsiállítás volt 1913-ban 35.000 vagon, 1918 végén 4.000-ről 6.500 vagon. A teherszállítás 1919-ben az 1913. éveinek csak 23 százalékát tette ki; s e mellett a vasúti munkások száma 815.000-ről 1913-ban felemelkedett 1.200.000-re 1921-ben.


1922—23-ban kezdődik meg a közlekedés reorganizációja, oly eredményesen, hogy 1926—27-ben a teherszállítás már meghaladja néhány százalékkal a háborúelőtti nívót.


A szénbányászat 1920-ban egy negyedszázaddal visszaesett. 1926—27-ben már 11 százalékkal meghaladja a háborúelőtti termelést. A bányászat mechanizálása is erősen előrehalad, míg 1913-ban csak egy fél százalék volt, 1926—27-ben 11.4 százalék. Minek következménye, hogy a bányamunkás produktivitása 7 és fél százalékkal nagyobb, mint a háború előtt.


Az ipari termelés 1917-től kezdve gyorsan esik s 1920-ban eléri mélypontját. Háború előtti rúbelértékben számítva az összipari termelés, amely 1917-ben 4468 millió rubel, 1920-ban leesik 949 rubelre. A széntermelés leesik 31 millió tonnáról 1917-ben 8 és fél millió tonnára 1920-ban. A petróleum-termelés 8.780.000 tonnáról 3.833.000 tonnára. A gyapottermelés volt a háború előtt évi 21.4 millió pud, 1917-ben már csak 8.2 millió 1920-ban 0.8 millió pud. Szövettermelés a háború előtt 2.900 millió méter, 1917-ben 1.100 millió, 1920-ban 110 millió méter. Só: háború előtt 120 millió pud, 1919-ben 4.7 millió; cukor: háború előtt 100 millió pud, 1919-ben 4.8 millió. Egy munkás termelt a háború előtt 1429 rubel értéket, 1920-ban 571 rubelt.


Az ipari munkásság száma fenyegető mértékben lefogyott: 2.930.000-ról a háború előtt 1.243.000-ra 192122-ben. Egy ipari munkás átlagos keresete leesik 25 rubelről 1913-ban 6.6-ra 1920-ban (vásárló erejére átszámítva).


Tüzelőanyag-, élelmiszerkrízis, infláció, a szállítás teljes lezüllése, éhínség 1921-ben, a munkadiszciplina teljes felborulása az ipari termelést csaknem egészen megszüntetik. Ez tart 1921-ïg, a Nep, az Uj gazdasági politika kezdetéig. S ezzel az évvel kezdődik egy gyorsan felfelé ívelő görbe. (Az ide tartozó kimutatást lásd a következő oldal jegyzetében.)


Amig 1920-ban az ipari termelés leszállott a háború előtti nívó 18 százalékára, 1927-ben már meghaladta az 1917 évi termelés mértékét: hat év alatt Oroszország nemcsak vissza tudta állitani a háború előtti ipari termelését, hanem jelentékenyen túlhaladta azt. Hogy ez mit jelent, azt a nyugati kapitalista, országokkal való összehasonlítás mutatja meg legjobban, amelyek némelyike, dacára annak, hogy sokkal kevésbé szenvedett a háború és forradalmak által s csak régi keretei között kellett építenie, nem tudta gazdaságát oly mértékben felfokozni, mint az új alapokon építő Oroszország. A következő táblázat az ipari termelés indexét mutatja a legnagyobb kapitalista országokban összehasonlítva Oroszországéval:


 


 




































 


A termelés indexe


1927—28 év


 


1927—28 (1913=100)


az előző év %-ában


Szovjetoroszország


123.0


118.0


Németország


107.2


102.1


Anglia


91.2


103.1


Franciaország


121.6


107.9


Egyesült Államok


153´0


100.7


Kanada


168.0


108.4


 


Mint e táblázatból látható, Oroszország az összes európai országoknál erőteljesebben helyreállította iparát s a legjobban túlhaladta háború előtti nívóját, csak a világháború egyetlen nyertese, Amerika tudta ipari termelését jobban felfokozni, mint a gazdaságilag és szociálisan teljesen lerongyolódott Oroszország.


 


































































































































































































 


Ipari össztermelés


aranyrubelben (mill.)


1921-22


1922-23


1923-24


1924-25


1925-26


1926-27


1917


1344


2156


2583


3917


5731


6637


4468


Széntermelés (ezer


tonnákban)


 


 


 


 


 


 


 


10.495


11467


16.189


16.600


25.600


32.100


31.145


Petróleum (ezer


tonnákban)


 


 


 


 


 


 


 


3.795


4.649


5.275


6,040


7.059


8.318


8.780


Öntöttvas (ezer


tonnákban)


 


 


 


 


 


 


 


170


305


660


1292


2.203


2.978



Fémtermelés (ezer


tonnákban)


 


 


 


 


 


 


 


256


476


690


1.390


2.250


2.592



Gyapotfonál (millió pudokban)


3.1


4.4


6.2


10.1


14.7


16.9


21.4


Szövet (millió méterekben)


358


652


882


1.520


2.200


2.550


1.100


S ´) (millió pudokban)


54


63


78


86


98


120


120


Cukor (millió


pudokban)


 


 


 


 


 


 


 


3.1


12.7


21.5


25.2


59


53


100


Egy munkás termel-


vényének értéke (aranyrubelekben)


 


 


 


 


 


 


 


1081


1292


1507


2.013


2.279


2.495


1429


Ipari munkások


száma (ezrekben)


 


 


 


 


 


 


 


1.243.4


1.445.8


1617.5


1794.5


2289


2489


2930


Átlagos munkás kereset


(vásárlóértékben)


 


 


 


 


 


 


 


8.84


13.54


18.48


22.72


25.44


28.82


25


 


A második oszlop számaiból az ipari termelés tempóját lehet kiolvasni: itt Oroszország első helyen vezet, túlszárnyalja a leggyorsabb fejlődésű nyugati államokat is. S a táblázatban még nem szereplő legutóbbi évben, 1928—29-ben, az öt éves tervben a termelés előre kitűzött gyarapodását 20 százalékkal meghaladta. Ezt a felfokozott tempót mutatja az orosz közgazdaság, ugyanazon idő alatt, amikor a nagy nyugati kapitalista államok termelési tempója polgári közgazdászok (Sombart) megállapítása szerint csökkenőben van.


5.


De az orosz újjáépítés a szocializmus jelszavával indult; nem elég tehát azt megmutatni, hogy az újjáépítés sikerült s ma Oroszország a leggyorsabban fejlődő iparos állam, hanem: arra a kérdésre is választ kell kapjunk, hogy az ott megindított gazdasági fejlődés tényleg a szocializmus irányában történik-e. S még egy kérdésre: látja-e már anyagi hasznát (e cikk keretein belül az orosz kísérletnek kizárólag matériális oldalaival foglalkozunk) az orosz proletár a nagy változásnak? Másként: jóllakik-e már vagy még mindig idealizmusból kell főként táplálkoznia?


Az első kérdés más szavakkal: mennyire sikerült, az újjáépítés munkája közben a termelést társadalmosítani, a magángazdálkodásról a szocialisztikus gazdálkodásra áttérni? A következő táblázat számszerűen mutatja meg a termelés társadalmosításának folyamatát:


 





























 


Össztermelés


Áruforgalom


Alaptőke


 


Szocializált


Magán


Szocializált


Magán


Szocializált


Magán


 


I. Abszolut számokban (millió cservonecrubelekben)


 


I. Abszolut számokban (millió cservonecrubelekben)


 


 


1924—25


1925—26


1926—27


I927—28


7209.0


10421.9


11773.0


12937.0


16899.0 20568.1 19968.0 19592.0


10613.0 17836.0


23575-0 28240.0


4000.0 5770.0 5200.0 5200.0


27785.0 28756.6


30343.9 32629.1


2I526.4 22093.3 22734.5 23477.7


 







































 


2. A két szektor egymáshoz való százalékos viszonya


százalékos viszonya


îkos viszont


´cL


1924—25


29.9


70.1


72.6


27.4


56.4


43 6


1925—26


33.6


66.4


75.6


24.4


56.6


43.4


1926—27


37.1


62.9


81.9


18.1


57.2


42.8


1927—28


39.8


60.2


84.5


15.5


58.2


41.8


 


Ha e táblázat alapján összehasonlítjuk a két szektor, a szocializált és a magángazdasági szektor fejlődési tempóját, megállapítjuk, hogy mind a két szektor erősen fejlődött, de a szocializált szektor jóval erősebb mértékben; vagyis a termelés társadalmosítása fokozatosan előrehalad, a szocializált termelés napról-napra jobban kiszorítja a magántermelést. Hogy a magántermelés még ily nagy számokkal szerepel, annak magyarázata, hogy Oroszországban a kézműipar és a háziipar mindig igen nagy szerepet játszott s ennek társadalmosítása csak lassabban haladhat előre s a szovjetállamnak nem is érdeke, hogy ellene erőteljesebben fellépjen, amíg gyáriiparral nem tudja pótolni. Viszont a nagyipar ma már teljesen szocializáltnak mondható.


A szocializált és magángazdasági szektor egymással ellentétes irányú fejlődését a következő számok mutatják:


a szocializált szektor össztermelése 1925—26-ban az előző évhez képest 44.6 százalékkal, 1926—27-ben 13 százalékkal, 1927—28-ban 9.9 százalékkal emelkedett. (Az össztermelés tempója természetesen az első nagy helyreállítások után s a termelés kiterjesztésével meglassúdott). Ezzel szemben a magángazdasági szektor ugyanazon idő alatt lecsökkent: 1925—26-ban még az előző évhez képest 21.7 százalék gyarapodást mutat, 1926—27-ben ellenben már 2.9 százalék, 1927—28-ban 1.9 százalék csökkenést.


Ugyanezt az ellentétes irányú fejlődést mutatja a szocializált és privát kereskedelem, ami az árúforgalom alakulásában jut kifejezésre. A szocializált (állami és szövetkezeti) kereskedelem 1925—26-ban 68.1 százalékkal, 1926—27-ben 32.2 százalékkal, 1927—28-ban 19.8 százalékkal növekedett az előző évhez képest. E felfelé ívelő görbével szemben a privát kereskedelem, amely még 1925—26-ban 44.3 százalékkal emelkedik, 1926—27-ben már 10 százalékkal lecsökken; úgyannyira, hogy a szovjetkormány szükségesnek látta, minthogy a privát kereskedelem ma még szükséges közgazdasági funkciót tölt be az orosz gazdasági életben, beavatkozni, hogy azt ezen a nívón egyelőre fentartsa. Még pedig főleg a kiskereskedelmet, hiszen a nagykereskedelmet a szocializált kereskedelem már csaknem teljesen kiszorította.


A fenti táblázat második fele összefoglalóan megmutatja, hogyan szorítja ki mindinkább a szocializált termelés a magángazdasági termelést. 1924—25-ben az össztermelésnek még csak 29.9 százaléka szocializált, 1925—26-ban 33.6, 1926—27-ben 37.1, 1927—28-ban 39.4 százaléka. Ez volt egy évvel ezelőtt (a legújabb fejlődésről a következő cikkünkben lesz szó) s bele van számítva a nagyrészt parasztkézen levő, tehát még magángazdasági alapon álló mezőgazdasági termelés is. Nehány év alatt tehát sikerült az ország össztermelésének 40 százalékát szocializálni s ugyanakkor, mint láttuk a termelésben nagyobb tempót elérni, mint a legtöbb nyugati nagy kapitalista országban.


6.


Most még egy kérdésre kell feleletet kapnunk: látja-e már kézzelfogható hasznát az orosz munkás a gyors tempójú indusztrializálásnak és a termelés kb. 40 százalékos szocializálásának? Erre a kérdésre kétféle számadatok adhatnak együttesen megbízható választ: 1. mi az orosz munkás keresete a háború előtti orosz munkás és a mai európai munkás keresetéhez arányítva, ´több-e vagy kevesebb ennél; 2. milyen anyagi nívót tud e keresettel magának vásárolni, drasztikusan kifejezve: jobban eszik-e a szovjet-munkás, mint a cár munkása evett s, amint az európai munkás eszik.


 Az első kérdésre a következő táblázat ad könnyen kiolvas ható feleletet:


 














































 


A reál-munkabérek indexe (az 1013 évi = 100)


 


Havi átlag


Az 1928 évi bér az 1927-eshez arányban


 


1927


1928


Egyesült Államok


135.8


138.1


 


101.4


Anglia


108.3


108.9


 


100.2


Németország


93.0


94.8


 


102.2


Franciaország


105.8


111.2


 


105.0


Szovjetoroszország


118.8


130.1


 


109 5


 


Tehát csak az aranybafuló Amierika munkásának bére haladta túl a háborúelőtti munkabért erősebb mértékben, mint az orosz munkásé, az összes többi kapitalista országokban a munkabér emelkedése jóval az orosz alatt marad.


A háború előtt az orosz munkás bére jóval az európai munkás bére alatt állott. Az angol munkás reálbérét 100-nak véve, a reálbér kitett Németországban 63.5 százalékot, Franciaországban 55.5, a cári Oroszországban pedig csak 44 százalékot. A nemzetközi munkaügyi hivatal 1928 elején végzett számítása szerint a reális munkabér volt: Angliában 100, Németországban 71, Franciaországban 56, Oroszországban 50—52, Csehországban 47, Ausztriában 45, Olaszországban 43, Lengyelországban 40. Tehát a Népszövetség hivatalos s a szovjeteknek semmi esetre kedvezni nem akaró adatai szerint is az orosz munkás reális bére már 1928 elején meghaladta egész csomó kisebb európai kapitalista állam munkásának munkabérét. S azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a számítás csak a formális munkabért veszi figyelembe s nem törődik a munkabérből levonásba hozott szociális terhekkel (ami pl. Németországban felmegy a bér 7.5 százalékáig) és az adóterhek, a lakásbér, stb. különbségeivel, amik pedig sokat kitesznek, mert pl. Oroszországban nincsenek szociális levonások s a lakás is csaknem ingyenes. Orosz számítás szerint 1928 augusztusában már az orosz munkás reális munkabére néhány százalékkal meghaladta a német munkásét s ezzel a legtöbb európai állam munkásának bérét. E mellett a munkaidő átlag napi 7.5 óra, mig egyebütt a hivatalosan előírt nyolc órai munkaidőt sem tartják meg.


Minthogy a fenti adatok a reális, tehát a vásárlóerőt feltüntető munkabérekre vonatkoznak, tulajdonképen egyben arra a kérdésre is megfeleltünk, hogy milyen anyagi standardon él az orosz munkás: a Népszövetség számítása szerint is jóval magasabban, mint pl. a cseh vagy az olasz munkás.


De mi van akkor a kenyérjegyekkel és egyéb fogyasztásai cikkek racionalizálásával? Minthogy az európai lapok többnyire csak ezekkel foglalkoznak, anélkül, hogy rámutatnának ezek jelentőségére, pár adatot kell még felsorakoztatnunk arra nézve, hogy tényleg mit eszik az orosz munkás.


Tényleg kenyérjegyek vannak s néha egyéb fogyasztási cikket is racionalizálnak. S kenyérjegy, kétségtelenül hiányt jelent. De viszont a hiány nem jelenti mindenesetre azt, hogy a termelés csődöt mondott s nem tudja ellátni a népességet. Mert ellátás és ellátás között igen nagy különbségek lehetnek. Láttuk, hogyan látta el a cári Oroszország lakosságát úgy hogy kiszállította az országból a termelt gabonát s hagyta éhezni a népet. Viszont szép külkereskedelmi mérleget mutatott ki. A kenyérjegy a mai Oroszországban is hiányt jelent, de nem abszolut hiányt, hanem relativ hiányt: azt jelenti, hogy a népesség táplálkozási igényei gyorsabb tempóban növekedtek, mint a termelés.


Hogy pedig a fogyasztás abszolut számokban mennyire növekedett, azt a következő adatok mutatják meg.


Moszkvában és a moszkvai kormányzóságban a hivatalos kenyérelárusító helyek a következő mennyiségeket árulták ki ( millió pudokban):


 



































 


Rozsliszt


Buzaliszt


Összesen


1924—25


12.8


12,8


25.6


1925—26


13.6


17.4


31.0


1926—27


14.1


22.8


36.9


1927-28


16.4


27.4


43.8


1928—29


20.0


30.0


50.0


 


Vagyis öt év alatt a kenyérfogyasztás megduplázódott s a minősége lényegesen megjavult, a búzaliszt aránya erősen felemelkedett. A háború előtt egy felnőtt munkás fogyasztott átlag Oroszországban 18 kg. rozs és 10.3 kg. búzakenyeret; ma fogyaszt 22.3 kg. rozs- és 16 kg. búzakenyeret. Egy leningrádi textilmunkás fogyasztott a háború előtt havonta 8.5 kg. búzalisztet, ma fogyaszt 13 kgmot.


Igaz, hogy a kenyérfogyasztás racionalizálva van: 600— 900 gramm naponta. De ez jóval több, mint amennyit egy nyugateurópai munkás elfogyaszt. S a többi fontosabb fogyasztási cikkekből 1927-ben átlag a következő mennyiségeket fogyasztotta havonta a felnőtt munkás: hús és szalonna 6 kg. (a háború előtt egész évben 4—5 kg.) vaj 0.64, cukor 2.26, tojás 0.52, tej 7.6 kg.


Ime az orosz munkás táplálkozási mérlege: legnagyobbrészt régi, 1927—28-as adatok alapján lehet csak felállítani s mégis távolról sem nyújt kedvezőtlen képet. Annyi bizonyos, hogy éhezésről már régen nincs szó s a szovjetek túl vannak azon a stádiumon, amikor ideálizmussal kellett hogy első sorban táplálják tömegeiket.


Ez a mai, jobban mondva az egy évvel ezelőtti helyzet. Következő cikkünk ismertetni fogja az ezen helyzet alapján felállított öt éves gazdasági tervet, amely szerint 1932-ig az orosz gazdaságnak fejlődnie kell s mérlegelni fogja a tervezet megvalósításának esélyeit.


(Második cikk a következő számban)


 


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal