HU  |   RO  

Korunk 1928 November

Élettartam és halál


Bastian Schmid

 


Az élet végén áll a halál, mely beteljesíti. Ez a sokezer éves tapasztalatból leszűrt megállapítás oly meggyőzően magátólértetődő, hogy keveseknek jut eszébe arról gondolkozni, vajjon feltétlenül kell-e és miért az életből a halálnak következni. Bár a halál csirái már a bölcsőben ott látszanak feküdni, mert hiszen az élet semmi más, mint egy időben lezajló folyamat, mégis eleinte az élet görbéje nagy lendülettel felfelé irányúi egy csúcspont felé.


Mi lehet annak az oka, hogy egyes állatok és növények csodálatosan ´magas kort érnek el, míg mások igen rövid idő alatt befejezik életüket? Egy nagy talány előtt állunk itten, aminek megoldásától még igen messze vagyunk.


Az állatok kora felöl a legkülönbözőbb és legellentmondóbb adatokkal találkozunk, amin nem is igen csodálkozhatunk, mert hiszen hiányzik a megfelelő hiteles tapasztalati anyag, amelynek alapján, úgy mint az embereknél a statisztika, az átlagos élettartamot megállapíthatnánk. Úgy, hogy nagyobbára csak becslések állanak rendelkezésünkre. A vadállatok életkorát egyáltalában alig ismerjük. Tulajdonképpen csak a háziállatok és a fogságban élő vadállatok életkoráról vannak pontos adataink. Nem mindig tudjuk azt sem, hogy milyen idős korban került az állat fogságba s a fogság erősen megváltozott életkörülményei között igen sok állat hamarabb elpusztul, mint szabad életében. Hogy a klimatikus viszonyok megváltozása mennyire befolyásolhatja az életkort, arra példa egy orángutáng, amely a drezdai állatkertben tíz év alatt elpusztult, noha a délebben fekvő állatkertekben kétszerannyi ideig is elél. Hogy pedig otthon, hazájukban szabadon nagyobb kort is elérnek és valószínüleg megközelítik az emberi életkort, az bizonyos. Hiszen körülbelül ugyanazokat az öregedési jeleket mutatják, mint az ember: kihull a foguk, megőszülnek, kevésbé mozgékonyak lesznek, stb.


Tulajdonképpen az életkor felől biztos adataink csak ott vannak, ahol a kor a fogak vagy a csontváz összetételében megnyilatkozik, mint például a halaknál, ahol a középső kopoltyúfedőn évgyűrűk keletkeznek. A heringeknél pedig a pikkelyek sajátos változása nyujt támaszpontot életkoruk megítélésére; egyes kagylók korát is meg lehet állapítani a kagylóhéj alapján.


Vannak állatok, amelyek igen magos kort érnek el. Elsősorban az elefánt, amely 150–200 évig elél; a víziló, az orrszarvú, a teve, a ló, a szamár, a medve 40 évig él, a tigris 20 évig, a farkas 12–15, a kutya 10–12, az egér 3–5 évig.


Magas életkort érnek el a madarak, elsősorban a papagályok, amelyek 150 évig is elélnek; keselyüket tartottak már 118 évig fogságban: de a baglyok, hollók, solymok, hattyúk is elérik a 100 évet. Sőt egyesek 150-et is. A liba is elél 60–80 esztendeig. A kisebb éneklőmadarak is elélnek 25 évig. De az állatok között a kimutathatólag legmagasabb kort eddig a londoni állatkertben tartott teknősbéka érte el, amely több mint 300 évig élt. De vannak 150 éves pontyok s még sokkal idősebb csukák.


De a gerinctelenek között is vannak fajok, amelyek magas kort érnek el. Az édesvízi gyöngykagyló kimutathatólag elél 50–60, de talán 100 évig is; a nagy tengeri csigák 30 évig, az édesvízi csigák 4–5 évig, hegyicsigák 9 évig élnek. Az általában rövidéletűeknek tartott rovarok között is vannak fajok, amelyek aránylag soká élnek. A fülbemászó nősténye 5 évig is él, egyes hangyafajok 10–15 évre is felviszik, s vannak bogarak, amelyeket 7–11 évig tartottak fogságban, a cserebogár lárvája 3–5 évig is elél a föld alatt, vannak tücskök, amelyeknek a lárvája 17 évig él a föld alatt, sőt vannak rovarok, amelyeknek lárvaállapota 27 évig tart. Százlábúak 3, pókok 7, folyami rákok 20–30, tengeri rákok még tovább is élnek. Hogy a giliszta fogságban 10 évig elél, sok olvasót meg fog lepni; a pántlikagiliszta 35 évig is elél, a tüskésbőrüek, mint például a tengeri sün, 10 évig, tengeri rózsák 25 évig élnek. Felmerült a kérdés, nem lehetne-e összefüggést állapítani meg az élettartam és testnagyság, továbbá a kifejlődési időszak tartama, a test terjedelme, a test energiaforgalma között. Hogy nagy súlyú és terjedelmű állatoknak több időre legyen szükségük, mint a kicsinyeknek, hogy normális nagyságukat elérjék, az természetesnek látszik. S ez a megállapítás sokszor igaz is. De már egyedül az a körülmény, hogy a madarak, amelyek legnagyobbrészt kis állatok, valamint a szintén nem nagy méretű halak is a nagy emlősállatoknál, mint a teve, ló, stb. jóval tovább élnek, sőt az elefánt korát is nemcsak elérik, hanem túl is haladják, már ez a körülmény lehetetlenné teszi, hogy törvényszerű összefüggésre gondolhassunk az élettartam ós testnagyság között. Összehasonlítani csak a legközelebbi rokonfajokat lehet s már itt is igen nehéz szabályt felállítani. A szamár csaknem kétszerannyi ideig él, mint a zebra, a medve elél 40–50 évig, míg az oroszlán csak 20–25 évig.


De úgy látszik, hogy a szervezet összetettsége sem mérvadó az életkorra, mert például a béka nem él kevesebb ideig, mint a teve és túléli a kutyát, rókát és a farkast. Még túl kevés az összehasonlító anyagunk, semhogy az életkor magasságát törvényszerű összefüggésbe tudnók hozni az élet egyéb tényezőivel. Úgy látszik, az organizmus legrejtettebb mélységeiben volnának keresendők azok a tényezők, amelyek a különböző állatok életkorát meghatározzák s így még előreláthatólag sokáig a természet leghozzáférhetetlenebb titkai fognak maradni.


És a növények? Mi az elefánt, a papagály, a csuka, sőt az óriás teknős néhányszáz éves kora az ezeréves fák mellett? És mi lehet annak oka, hogy az állatok ilyen magas kort sohasem képesek elérni? A jegenyefenyő 300, a lucfenyő 400, a vörösfenyő 500, az iharfa 600, a hegyifenyő 1000, a tölgy 1500, a tiszafa 3000 évig él, a kaliforniai mammuthfák korát 3000 évre, a teneriffai sárkányfát 6000 évesre becsülik. Mirtusznál 156, borostyánnál 440 éves kort állapítottak meg. De az általában mulandónak tartott levelek is, nem ritkán sokáig élnek. A borostyán levele 2, a vörös áfonyáé 29 hónapig, a babér levele 6 évig él; egyes fenyőfajták levelei is évekig élnek. Ezzel szemben viszont a magasabbfejlettségű növényfajták között is sok rövidéletű van, amit már az évelő nemévelő elnevezés is mutat. De az egyévesek sem élnek többnyire egy egész évig, többnyire csak tavasztól őszig s vannak, amelyek egy évben több nemzedékre is felviszik.


Az alacsonyabb fejlettségű növények között egészen rövidéletűek mellett aránylag hosszúéletűeket találunk. Az algák nagy része csak néhány napig él. Viszont egyes barnaalgák, amelyek 200–400 méter hosszúak s így méretekben a legnagyobb mammutfákat is meghaladják, soká kell, hogy éljenek. Ismert dolog, hogy egyes növények spórái száraz környezetben sokáig életképesek maradnak; egyes algaspórák 70 évig is kihúzzák a föld alatt.


Min alapszik ez a különbség állat és növény között? Azon, hogy a növényeknél, mint „nyilt” formáknak korlátlan növekedési lehetőségük van, rügyeiken és gyökereiken korlátlanul nőhetnek mindig tovább, tehát folytonos növekedésben vannak és testük tömegét folytonosan növelik. Ez vonatkozik minden kétszikű növényre és a tűlevelűekre. Úgy hogy nem volna lehetetlen, hogy a villámsujtotta teneriffai 6000 éves sárkányfa még ma is éljen és folytassa növekedését. Hogy egy ilyen fa az évgyűrűk milyen tömegét képes felmutatni, arról sejtelmünk sincsen.


A növényeknél sem nyilvánvaló, vajjon az élettartam és a nagyság között van-e határozott összefüggés. A fákra és a cserjékre valószínűleg megállapítható. De hogy ezt nem lehet tovább általánosítani, azt mutatják az egyéves növények között fennálló hatalmas nagyságkülönbségek, ahol az egész picinyek mellett valóságos óriásokat is találunk (gondoljunk csak az egyévig élő óriási napraforgóra). Hogy mi az oka az élettartam-különbségeknek a növényeknél, azt épen oly kevéssé tudjuk, mint az állatok esetében,


Az kétségtelen, hogy az éghajlati viszonyok befolyással vannak az állatok és növények életkorára. Elég a cserebogárra gondolni, amely délen csak három, ellenben északabbra már öt évre van szüksége, hogy lárva alakjából kifejlődjék. Az úgynevezett százéves agave otthonában, Mexikóban 10 év alatt kinyilik, ellenben nálunk 40–60 évre van evégből szüksége.


Az is sajátságos, hogy ugyanahhoz a fajhoz tartozó állatok különböző egyedei néha igen nagy különbségeket mutatnak fel életkorban. Gondoljunk csak a méhekre. Míg a nyár folyamán született dolgozó méhek csak pár hétig élnek s a heréket ősszel megölik, addig a királynő 3–5 évig is él.


Az élettartamról tehát csak egyet állíthatunk bizonyossággal: bármily rendszertelennek is lássék nekünk a dolog, az megállapítható, hogy az állatok és növények egyenlő feltételek mellett egy bizonyos meghatározott kort érnek el mindig. Hertwignek igaza van, amikor azt mondja, hogy „az egyes növények és állatok élettartama éppen olyan jellemző sajátossága minden egyes fajnak, mint akármelyik szövettani vagy élettani tulajdonsága.”


Ezzel szemben tény az, hogy a legtöbb állat véletlen külső körülmények folytán veszti el életét, Az egyik egy ragadozó zsákmánya lesz, a másik egy erősebb ellenfélnek esik áldozatul, a harmadik beteges hajlamokkal születik s betegségben pusztul el. A legkevesebb az olyan állat, amely természetes halállal múlik ki. Az igazi, elöregedés által beálló halál nálunk embereknél is a legnagyobb ritkaság. Rendesen nem azért következik be a halál, mintha a szervezet részei általános elhasználása folytán felmondaná a szolgálatot, hanem, mint a legkiválóbb orvosok és a klinikai gyakorlat igazolják, mert egyes szervek megbetegednek és a már legyengült szervezet nem képes ellenállani.


Az öregedés szimptomái annyira nyilvánvalóak, nem csak nálunk embereknél, hanem az állat-, sőt növényvilágban is, hogy azokat a laikus is megállapíthatja. Ha pedig az életfolyamatok így lassan, önmaguktól a véghez vezetnek, úgy a halált így vagy úgy a fejlődés utolsó fokának kell tekintenünk. Mert végeredményben a halál oka a szervezetben magában van, a számtalan építőkőből összerakott sejttest szerkezetében. Joggal hangsulyozza J. Schaxel: „Nem az egész test, hanem az egyes sejtek és a sejtek leszármazottai folytatják le az életfolyamatot és csak az által, hogy az elhaló és kikapcsolódó elemek újakkal pótóltatnak, marad meg az alkatrészek összeségéből eredő élete az egész organizmusnak. Viszont a sejtek, a szervezet ezen elemi alkatrészei nem maradnak állandóan életképesek, úgy hogy a halálnak egyszer be kell következni.”


A halált különbözőképen határozták meg: „A halál egy hosszú fejlődés végső tagja”. (Verworn) Vagy: „A halál az élet végcélja és beteljesülése.” „A halál az öregedési folyamat elkerülhetetlen vége.” (Child) „Az élettel együtt csírázik már mintegy a halál.” (Tangl)


Definiálhatjuk akárhogyan, tény az, hogy minden szervezet egyszer a halál áldozata kell legyen. De mint a tapasztalat mutatja, csak az egyének lesznek a halál áldozatai; az egyesek, de sohasem az élet, mint egész és igazat kell adni Weismannak, amikor azt mondja: „Az organikus testek mulandók; mialatt az élet maga halhatatlannak látszik és egyik egyénről a másikra tartja fenn magát, addig maguk az egyének mind elpusztulnak.”


Az élet lángja szüntelenül ég tovább egy beláthatatlan láncban, amit az egyes életek kialvása folytán nem tudunk látni. S a halál nélkül az állatok ós növények élete a legnagyobb fokban veszélyeztetve volna. Nem csak mert egy elviselhetetlen túlnépesedés következne be igen hamar, melynek következtében nem volna hely a földön az utódok számára, hanem mert az élet elfulladása önmagában sokkal rettenetesebb volna, mint a mindenki harca mindenki ellen, ami ma van.


Hertwig szerint „a halál és az élő világ ezt ellensúlyozó megfiatalodási folyamata szükségszerű szerepet játszik a fejlődésben. A természet nagy háztartásában a halál azáltal hogy a szervezeteket, amelyeket az élet a sejtekből felépített, idejük végeztével kérlelhetetlen törvényszerűséggel megint ismét kivétel nélkül megsemmisíti, a szerves világ haladásában nélkülözhetetlen szerepet játszik. Mert a halál adja meg a lehetőségét annak, hogy az elhaló és egymást felváltó nemzedékek folyamán a csirájukból újra keletkező szervezetek mindig újból és mindig tökéletesebben alkalmazkodhassanak a lét feltételeihez.”


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal