HU  |   RO  

Korunk 1928 Október

Sexuálhorizont és intellektuálhorizont


Silbermann Jenõ

 


I.


Az emberi szellem kettős filozófiai könyvelést űz. Az összes filozófiai felfogások két csoportba oszthatók. Vagy az öntudat és a világegyetem, vagy az ember és a boldogság viszonyából indulnak ki. Megismerés az egyik, a boldogságra való törekvés a másik álláspont célja. Az első csoport rendszereket alkotott, a második csoport a bölcselkedő irodalom egy műfaját teremtette meg. Mindkét irány felhasználhat tudományos eredményeket is, vagy maradhat banális értelemben vett metafizikai jellegű. A két különböző irány ennek dacára úgy módszer, mint cél, úgy program, mint tartalom szempontjából élesen elválasztható. Sem az induktiv, sem a deduktív eszközök alkalmazása, sem a materializmusra, a spiritualizmusra, a spiritizmusra, vagy a pozitivizmusra való hajlandóság nem szükségképpen jellemző rájuk, hanem az a bevallott, vagy rejtett cél, amely eleve eldönti a rejtélyek kulcsának a természetét. Descartes „Cogito ergo sum”-ja, Kant „die welt ist meine Vorstellung”-ja éppen annyira azonos kiindulási pontok, mint Bergson és Spengler előre eltökélt törekvése, hogy az Életet a gondolkodás fölé helyezzék.


A filozófia eddigi története mindenesetre azt bizonyítja, hogy a rendszeralkotó filozófusok tévedéseiben is az irodalmi bölcsészek igazságai fölött jártak. Ha Descartes és Leibniz filozófiai rendszerei csupán hézagos és a Ma emberét nem megnyugtató világnézeti vázlatok is, mégis szerves összefüggésben vannak azokkal az örökbecsű és soha el nem évülő mathematikai eredményekkel, amelyekkel az analytikai geometria, illetőleg az infinitesimalszámítás nagymesterei a tudományt gazdagították. Valószinü, hogy Newtonnak, akit asztronómiai kutatásai vezettek a differenciálszámítás felfedezéséhez, hasonló filozófiai elgondolásai lehettek. Számos példára lehetne hivatkozni, hogy nem minden filozófiai rendszer volt terméketlen, mert valamely pozitív tudományos eredmény első szellemi váza volt. Másrészt a számoló és mérő tudományok eredményei nélkül, technikai felkészültség hiányában, sohasem juthatott volna el az emberi társadalom odáig, hogy az Élet rejtélyének problémáit feszegetni merje. Lamarck, Darwin, Huxley, Haeckel mögött már egy produktív korszak állott. Bergson, Spengler pedig el akarják felejteni, hogy az Élet lüktető valóságának árja alatt fúrt metafizikai alagutak és az exakt tudománytól felette vert hidak az emberi élet legértékesebb cselekedetei közé tartoznak.


Nagyon sok jel arra vall, hogy a filozófia nem szükségképpen az Élet és Halál tudománya, nem is merülhet ki a boldogság kritériumainak fürkészésében. Énünk egyszerre két horizontban mozog. Az egyik horizont relative szűk: egy határozott akaratszféra, egy espace sensitif, emlékek és remények, elődök és utódok közé eső élettartam, az elmúlástól való félelem, érzések, indulatok, folytonosnak és örökkévalónak hitt Idő, három irányban határtalannak és végtelennek hitt Tér, az eredet és következmény oksági viszonya képezik legjellemzőbb elemeit. Ebben a horizontban az Idő a Mindenség összes eseményeinek folyton előre haladó sorvezetője, a Tér a Semminek valamely csodálatos szilárd inkarnációja. Az egyik az eredetektől a következmények felé örökké egyenletesen halad, a másik mindent, az egész végtelent tartalmazza. Ez a horizont, az emberi emlős állat sorsának világérzése, a Világ igen kicsiny része, a maga sajátosan durva tér- és időmérésével, a maga sajátos abszolut tényekben való hitével, a viszonyok törvényszerűségéről való sejtéseivel, abszolutnak hitt primitív igazságaival, homályos éleslátásával, egy észre nem vett furcsa életmámorral, amelyben a „józan ész” önmagának világitó köde ragyog: a Sexuálhorizont. Táplálkozás, szaporodás, hatalom, vágy, öröm, bánat, hiúság, boldogság, félelem, élet, halál a gondja, a tartalma. Énünk egyik része a sexuálhorizont periódikus folyamatainak egy fázisa.


Ez a horizont nem az egész Világegyetem. A sexuálhorizont logikája, éppen úgy, mint az empirizmusa, korlátolt érvényű. Légkörünkön túl, bolygónk 30 km. mélységeiben dübörgő lávafolyamon túl, égitesteken túl és között, molekulákon, atomokon, elektronokon túl és között a sugárszegte végtelen Világmezőben még tart a Világ és a valóságban nem olyan, mint amilyennek a sexuálhorizontból egyáltalán elképzelhető. A sexuálhorizont zónaidejét és abszolut térmértékeit nem lehet órában, vagy műszerben a Világegyetembe kicipelni, ahol a sexuálhorizont egész történelme értelmét veszti. A 221/2 millió fényévnyire eső Sirius és a 25 millió fényévnyire eső Tejút a mi sexuálhorizontunk számára egyidejű lehet egy földi eseménnyel, pedig az egyik fénysugár 221/2, a másik 25 millió földi év előtt indult útnak, holott sexuálhorizontunk története ezt az időtartamot meg sem közelíti. A Nap földi értelemben nem meleg, csak abból az irányból kapjuk az elektromágneses sugarakat, amely irányból a hőt véljük érzékelni. A Nap azért világít és küld meleget, mert energia töltése nagyobb és mert van, hova küldjön, ahol ez a töltés kisebb. A magasabb hőmérsékletű Siriusról nézve a mi Napunk sötét lehet. Ahogyan a sexuálhorizontból a Napot, a Földet és az égi testeket elképzeljük, az nem a valóság. Az égi testeknek nincs egyetlen egy abszolut tulajdonságuk sem. Egymáshoz való viszonyuk a valóság, amelyet a sexuálhorizont korlátoltsága és elfogultsága felfogni képtelen. A relativizmus elméletét a legtöbb litteráris bölcselő tudatlanságból félreérti, vagy szándékosan elferdíti. A relativizmus éppen a régi értelemben vett mechanikát kezdte ki, amelynek a 17. századból származó Erő fogalma túlságosan magán viseli a sexuálhorizont nyügét. Általános az a tévedés, hogy a tudományos relativizmus abszolutumok létezését tagadja. Ellenkezőleg: éppen a Világ abszolut postulátumait állapítja meg és azt bizonyítja, hogy ezekért cserében szemléleti kategóriáink (tér és idő) abszolutságát kellett föláldozni. Más szóval nem a sexuálhorizont konkrétumai, hanem a Világ abszolut törvényszerűségei merítik ki a valóságot. Nem a tények, nem a dolgok, hanem a kapcsolatok, a relációk. Mint a fizika új módszertanát létrehozó elmélet, Einstein, Minkovsky, “Weil kutatásai a meglepetés erejével hatottak, de mint filozófia a relativizmus már régen kisértett és jelen volt minden felfedező, sőt feltaláló fantáziájában, kezdve a zsidó-keresztény-izlám mágikus kulturától napjainkig, ha az emberiség valami új meglátással gazdagodott. Galilei a korabeli józan ésszel éppen úgy szál szembe, mint Kepler, mint a 16,. 17., 18. század kutatói, vagy mint a két utolsó század legtöbb fizikusa, vagy kemikusa.


Minden új felfedezés a sexuálhorizont absolutságának tagadásával kezdődik. Énünknek van egy a sexuálhorizontot meghaladó fantáziája is. Intellektuális logikánk olyan kristály, amelynek ez a fantázia az anyalúgja. Az intuitiv szikra csak akkor villan fel, ha öntudatunk eléggé messze szállt a sexuálhorizont képzelt valóságától. Az intuició eme fajtája éppen földi ösztöneinktől független és éppen ösztöneink megtagadásának köszöni a létét. Éppen ellentétben Bergson felfogásával, hogy az ösztönök találják meg azt, amit a logika keres, az exakt kutatás birodalmában megfordítva van: az értelem felfedezései nyujtják a találmányok lehetőségeit, amelyek alkalmazásait a gyakorlati hasznossághoz való ösztönös ragaszkodás követeli. Lelkünk, szellemünk kétféle van, sexualitásból és intelektualitásból állunk. Kétféle szemléleti kategóriánk van, két különböző tér-, két különböző időfogalmunk, okokról, célokról kétféle álláspontunk. Mintha egy sexuálpsyché és egy intellektuálpsyché közös háztartása lennénk. Gondolkodásunk is kétféle kategória szerint igazodik. Az eredet és következmény oksági viszonya az absolut térben és időben zajló történelem, a coordinatios oksági viszony a statisztikai fizika alapeleme. A sexuálhorizont és az intellektuálhorizont két külön világ. Nem a test és a lélek dualizmusa, hanem a sexualitás és intellektualitás különös polaritása az, amellyel számolnunk kell, amikor a két különböző irányú filozófia egymással szemben érthetetlenül, összehangolhatatlanul, tanácstalanul harcban áll. Világérzés, sorsfélelem az egyik, világnézet, rendszer a másik és vajmi kevés értelme van vitatkozni afölött, vajjon a fizikai törvényszerűségek a dolgok sorsai-e, avagy a dolgok sorsa e törvényszerűségeknek való engedelmesség-e? Ez az éppen, ami nem fontos. Erők okozzák-e a mozgást, vagy mozgások keltik az erők látszatát? Vajjon az intellektualitás csak másodrendű ivarjelleg-e a sexualitás szolgálatában, vagy egy-egy bolygó szerves lakóinak sexualitása, élete, sorsa csupán az egész Világegyetem intellektuális horizontból fölfogható univerzálérvényű törvényeinek epizódszerű megnyilvánúlása? Bizonyos, hogy a sexualitás és az intellektualitás lelkünk integráns részeit képezik. Hogy egy filozófiában az egyiknek, vagy a másiknak szempontjai predominálnak-e, nagyjában attól függ, hogy milyen segédtudományokat választott főtámaszokul. A történelem és a primitiv leiró biológia az elsőnek, a fizika, az asztronómia, a mathematika a másodiknak kedvez.


Korok, népek, idegállapotok, fajok, vallások, kulturák szerint változik a hajlandóság egyik, vagy másik irányban. A hellén kultura a sexuálhorizont egyik legkiforrottabb kulturája. A görög istenek, mint különben sok más nép istenei, hímek és nőstények, az Idő, Kronos fiai és leányai. Az örökkévalóság és végtelenség kutatása eretnekség-számba ment. A Sors, a fátum az istenek fölött állott, de kifürkészhetetlen titkait felleg borította. A sors- és a formavarázs uralkodott bölcsészetükben, tudományaikban és művészeteikben. Mathematikájuk csak geometria, fizikájuk csak statika, kémiájuk úgyszólván nem volt. Az anyag belső szerkezete számukra érdektelen, magyarázataik primitívek. Kivételes tehetségeik csak a gyarmati vidékeken éltek idegen hatásnak engedtek, ha az anyaország normáitól mégis eltértek és nem tipikus képviselői többé a hellén kulturának. Művészetükben a plasztika dominált. Ezzel szemben a zsidókeresztény-arab kultura elsősorban fogalomvarázs alatt áll. Az Isten nemtelen, fajfeletti, nem forma, nem személy, nem lény (itt persze a legmagasabban járó iskolákra gondolok), még csak nem is szó, hanem valami transcendens fogalom, ami (a sexuálhorizontban) el sem képzelhető: semmiféle látható érzéklet, képzet (a sexuálhorizont semmiféle fogalma) még csak nem is hasonlítható hozzá, viszont végtelen és örökkévaló. Szóval valami olyan Minden és Semmi, ami a hellének konkrét érzéki világában nem is létezhetett. A 19. század atheista materialistája hivőlélek számba ment volna a görögöknél, akik az abstrakciót imádó, a konkrét valóságot tagadó monotheistákban a barbár eretnekség kulminációját láthatták. A monotheistáknak ezt a Drang zur IntellektualitĂät sóvárgását pogány görög, vagy római fel sem foghatta, pedig ezek a monotheisták, ha nem is civilizáció tekintetében, de kulturálisan messze felette állottak a 19. és 20. század biológiai materiálistáinak és jóval közelebb állanak ahhoz a Világnézethez, amelynek szele a nagy világégés közben is fojtogató forradalomként kisért. Amíg az elamerikánosodott Európa az angolszász gyarmatnak gazdasági diktatúrája alatt szétzüllten vergődik, addig hova-tovább fenyeget a zsidó-keresztény, izlám mágikus kultura renaissancea összes politikai és társadalmi következményeivel egyetemben.


Nemcsak vallási, de tudományos és művészeti vonatkozásban is más volt ez a kultura, mint a hellén. Megteremtette a mágikus arithmetikát: az algebrát, előfutára lett a történelmi felfogásnak és a dynamikus fizikának, végre pedig megteremtette az alchymiát, a chemia ősét. A szobrászatot, a festészetet száműzte, a bálványrombolók fanatizmusával küzdött a formavarázs ellen, viszont az irodalom, a líra, a zene, szóval mindaz, ami az Idő, a mozgás misztériumát tükrözte vissza, szeretetteljes ápolásra talált. A helléneknél a hős, a sexualgenius, a zsidó-keresztény-izlám népéletben az intellektuálgenius, a próféta játszotta a fő aktiv szerepet.


Európa kulturtörténete tanulságos adalékokkal szolgálhat arról a kb. 1500–2000 éves krízisről, amelyet a kereszténységgel begyomlált intellektuálizmus az eredetileg egyensúlyozott sexuálhorizontjában okozott. Az első polgári ellenforadalmár, a romanticismusnak hátat fordító és a klasszicismusba megtért Goethe, a parvenű polgárcsászár, Napoleon bámúlója, a még ma is igen divatos biologizmus egyik első előfutára, a Faust c. drámájában foglalkozik az európai lélek eme nagy konfliktusával. Goethétől kezdve Schopenhaueren, Nietzschen át Bergsonig és Spenglerig sokaknak okozott gondot a pogány-hellén intellektus tehetetlensége és a legtöbb európai ma is tapsol a Faust dráma katarrzisának, ami lényegében az intellektuálhorizont elbuktatását és a sexuálhorizont győzelmét jelenti. Goethe sohasem érthette meg Kantot és exakt vonatkozásokban való rátermettség és felkészültség hijján autoritása végzetes befolyással volt az európai mentalitásra.


Az arabok algebráját, chemiáját, a zsidó-keresztény-izlám kultura intellektuálhorizontjának kincsestárát Európa örökölte és ez a szellemi örökség a 19. században a pozitiv eredmények olyan sokaságát termelte ki végre magából, amely gyökeresen átalakította az európai civilizáció képét. A feudalizmus láncaiból felszabadult polgárság aratta le másfélezer év szellemi munkáját, megszabadult a sejtelmes dómok démonaitól is és nem csoda, hogy elragadtatva emlősállati nagyszerűségétől, cserben hagyta saját politikai forradalmával együtt azt a világnézetet, amelynek egész ragyogó civilizációját köszönhette. A 17. és 18. század nagyon egyéni, csodálatosan nagy horizonttú felfedezőinek lelkében ringott a 19. és a 20. század titáni acélvárosainak a bölcsője. Ezt elfeledték és minden eredményt úgy tüntettek fel, mintha ezek a kapitalizmus szorgalmának és céltudatosságának természetes következményei lettek volna. A kutatás viszonylagos szabadsága természetesen mohón vágyott az élet titkának megismerésére is. A polgárság mentalitásának megfelelőleg a felületesség szinte szánalmas szorgalma révén ki is építettek egy úgynevezett fejlődéstani biológiai felfogást, amely merőben zoocentrikus. Herbert Spencer odáig ment, hogy a fizikát a biológia speciális esetének tekintette, Haeckel és társainak világteremtési történetei naivitás dolgában pedig alig szárnyalják túl a vallási legendákat, viszont nélkülözik emezek költői értékeit. A 19. és 20. század átlagművelt embere, a jólnevelt burzsoá, akár hívő, akár pogány, végeredményben a Föld, a rög sovénje és a zoológia nacionalistája lett. Világérzésének megfelelt ez a szimpla bölcselet, akár hitt egy istenségnek tekintett gázalakú emlősállat létezésében ós erkölcseiben, akár megelégedetten sorsával és osztályhelyzetével nem vette ezt tudomásul, hanem érdemeinek tudta be, hogy „a létért való küzdelemben” neki, vagy családjának sikere volt. Néhány adalék az ichtioszaurusz és a mammuth fosszilis csontjairól nem követel fárasztó szellemi munkát, a létért való küzdelem erkölcstana kiváltságos helyzetűeknek különösen rokonszenves lehet, a földi boldogság, mint életcél, az Élet mint a Világegyetem célja pedig igen olcsó metafizikaszámba mennek. A biológiai felfogás túltengését nem a folyton reklamáló vallási ideológiáknak, hanem az exakt ismeretelméletnek sikerült nagyon fájóan kikezdeni. A materiálista pozitivizmus csődjét a mathematikai, fizikai, kémiai és asztronómiai részről jövő felfedezések okozták. Éppen olyan területről csapott le a váratlan villám, amelyre a biológiai felfogás, mint pillérekre, vezércsillagokra szeretett hivatkozni. Az exakt tudományok ismeretelmélete semmiféle történelmi felfogással és így a fejlődéstanival sem egyeztethető össze, holott a biológiai világnézet főeredménye abban áll, hogy a Világ teremtődését és célját tudományosan tudja megmagyarázni. Másrészt a materializmusnak számos veszélyes konkurense is akadt más történelmi és biológiai világnézetek között. A bergsoni filozófia is ebbe a kategóriába tartozik. Igen szellemesen a történelem indetermináltsága mellett foglalt állást és a logika detronizálójának ez a felfogása határozottan logikus, jóllehet ezenkívül ennek a filozófiának sem fogja az emberiség túlsok hasznát látni. A sexuálhorizont logikája megérdemli detronizációját, csakhogy ezzel a logikával nem is óhajt operálni a számoló és mérő tudomány, aminthogy nem tudja igénybe venni az ösztönök sugallta intuitiv módszereket sem, mert az intellektuálhorizont minden termelésének éppen az ezektől való szabadulás az első alapfeltétele. Schopenhauertől és Nietzschétől kezdve Bergsonig, Spenglerig, Coudenhoveig és az öregedő Wellsig a pesszimizmus és az optimizmus két filozófusa a legkomolyabb jelenség, tőlük kölcsönzik összes erényeiket a többiek, eltekintve attól, hogy a túltengő biologizmus hívei és néha a pozitív tudományokkal is kacérkodnak. Idegen maradt számukra a Világegyetem nagy lirája és az állat sexuális drámájával szemben tanusított dogmatikus elfogódottsága liheg a Világnézetté vasalt subjektiv világérzésen.


Ugyanebbe a kategóriába tartozik a legtöbb felekezeti ideológia és a spiritiszta világfelfogás is. A túlvilági élet végeredményképpen a sexuálhorizontnak a Földről az égbe való extrapolációja. Elvégre létezhetnek szellemek, gázalakú emlősállatok, láthatatlan lényiségek, csakhogy ezekkel elsősorban csak a természetrajz és a fizikának a halmazállapotról való felfogása bővül, de nem a psychológia. A probléma csak eltolódik anélkül, hogy megoldást nyerne. A szellem lelke lesz a rejtély. Még a Kanti filozófiához viszonyítva is a spiritizmus inkább durva materializmus, mint filozófiai spiritualizmus. A spiritisták rapportjait tanulmányozva azt az impressziót nyerjük, hogy a szellemeik minden szellemesség nélkül való hypergázalakú emlősállatok, amelyeknek statisztikai átlag-intelligenciája kb. az átlag angol-szász korlátoltságot éri el. Vagy magasabbrendű szellemek eddig még nem tisztelték meg a seance-okát, vagy ez az egész szellemvilág, mint intellektuális érték meg sem közelíti az elektronelmélet szédítő magaslatait, vagy a biblia szimbolisztikus mélységeit. A spiritizmus akár igazság, akár tévedés, a sexuálhorizont korlátai között mozog éppen úgy, mint a biológiai materializmus. Az intellektuálhorizont ismeretelméletének szemszögéből éppen oly elenyésző a materializmus és a spiritizmus ellentéte, mint a gondolkodó anyag és a materializálható lélek közötti különbség.


A sexuálhorizont összes filozófusainak egymás közötti polémái a testvérharc tünetei, alapjában véve közös cél fűti valamennyit: a konzervatizmus védelme a mindenkori forradalom, a sexuálhorizont bölcsességének védelme az intellektuálhorizont ellen.


Swift maró szatírái, Anatole France intellektuális szellemessége, a fiatalkori forradalmár Wells fantasztikus regénythémák keretei közé kondenzált persziflázsa, valamint az újabb kor egynéhány mélyen járó irodalmi terméke elegikus gúnnyal lebbenti fel a fátyolt az újkori Európa diszharmóniájának titkáról, amely az intellektuálés a sexuálhorizont engesztelhetetlen összemérhetetlenségében és tras gikus, kiméletlen küzdelmeiben rejlik. A misztikus Kelet csodáajándéka lelki és anyagi válságba sodorta Európa sorsát: A pogány sexuálistenek meghaltak, de a keresztény isten a lelkekben még mindég nem támadt fel.


Abstrahálni tudni a pseudoempirizmus fölösleges bizalmatlanságától és kételkedni merni a szokások absolut értékében, ez az, amin keresztül a búvárkodás a sexuálhorizont merev dogmatikussága fölé képes emelkedni. Minden konzervatizmus röghöz nyügöző sexualitás, minden forradalmiságunk merő intellektualitás. A felfedezők és a föltalálók a legnagyobb forradalmárok. Hogy a termelés géniuszainak, Prometheusnek és Oannesnek visszakísértö gyermekei ezek, vagy a biológiai fejlődés magasabb manifesztációja kergeti-e őket az Élet színpadára, efölött fölösleges a vita, de ha egyáltalában realitás a fejlődés ténye, a tudományos kultura fejlődése, az ivari kiválás és a konstruktiv ellenforradalmi sexuálmánia dacára, a psyché asexualizálódása felé látszik igyekezni.


Ennek a tendenciának egyik legtipikusabb példája a fizika, a kémia és a mathematika története. Ha csak az utolsó négy századra eső fragmentumot vesszük szemügyre, az összehasonlítás feltűnő eredményre vezet. Newton erőfogalma mindenesetre abstraktabb, mint egy pogány bálványisten, de a barokkorszak hangulatának megfelelőleg a biológiai értelemben vett erő mechanikai symboluma. A 18. század racionalizmusa a D´Alembert elv révén egy szinte tökéletes mechanikai rendszerhez jut, amely azonban Lagrange és Hamilton módszerei segítségével az erőfogalmat úgyszólván kiküszöbölheti. A 19. század vége ismer is már egy mechanikát, amely az erő fogalmát teljesen elveti. Ez ugyanazon Hertz Henrik müve, aki a sugárzás fizikájában hervadhatatlan érdemeket szerzett, a Maxwell féle elméletet bámulatos kísérleteivel átvitte a gyakorlatba és akinek végeredményképpen minden drótnélküli rádiokészülék köszönhető. Az einsteini fizika, végre visszahat az ismeretelméletre is, merészen deklarálja az idő és térfogalom reformját, úgyszólván az erő és az anyag teljes negációjára vezet és a Világegyetem abszolutumait kifejező természeti törvények egyenletek, amelyekben a sexuálhorizont számára fel sem fogható fogalmak az ú.n. energiatensorok szerepelnek anyag és erő helyett. Megdől a régi értelemben vett tömegmegmaradási elv is, a tömeg csak mint energiaforma (tehetetlenségi energia) bír realitással. A mathematika legujabb története mindezzel párhuzamosan haladt, néha saját önálló útjain, de Bolyai, Lobacsefsky, Gauss, Riemann, Minkovski kutatásainak iránya ismeretelméleti vonatkozásban azonos út. Az utóbbi évtizedek kémiája is rohamlépésekben törekszik ezekre a mágikus útakra és hovatovább várható, hogy új világképünkben nem a biologizmus, hanem az asztronómiai elemek fognak predominálni. Szinte remélhető, hogy a régi metafizika rejtélyei eltörpülnek jelentőségükben a fizikai rejtélyekkel szemben, mégis e nagyobb rejtélyek megoldhatók. A régi metafizika hibája, hogy a sexuálhorizont tapasztalati anyaga és elméleti fegyvertára szükségképpen képtelen saját problémái megoldására. A sexuállogika úgyszólván csak a lineáris és a periódikus függvényekkel ábrázolható oksági viszonyok elkönyvelésére képes. Az arányosság és a ritmus rabja. Az arányosság az egyenletesen haladó idő és az euklidesi tér, a ritmus a szaporodás periodicitásának a symboluma. Ami ezekkel racionálisan (a sző algebrai értelmében!) nem összemérhető, az abszurdnak, vagy legalább is túlkomplikáltnak látszik, holott a Világ ténylegesen magasabbrendű quantitativ viszonylatok árán érthető meg, mint az Elet eme felületen lévő megnyilvánulásai. Vakmerő naivitás szükséges ahhoz, hogy korunk hóbortja szerint egy más horizont létezését kétségbe vonják. A fizika, a kémia, a mathematika, az asztronómia jelenlegi állása már bizonyíték arra, hogy a biologizmus világnézetéből, a sexuálhorizont filozófiájából, a Világegyetem törvényei nem deriválhatok. Az új mechanika nem az, aminek a biologizmus hiszi, ma Mach is sok tekintetben másképpen vélekednék. A régi mechanikával szemben pedig érthetetlen a biologizmus harcos szenvedélye, mert hiszen édes testvérek. Az új mechanika az elektrodynamikával csaknem azonos és elödjében a biológiai elfogultságból fakadó tévedéseket kifogásolta. Ahogyan ma a mechanikáról, életről akár a materialista, akár más elavult metafizikai felfogások hívei beszélnek, az alig bizonyít egyebet, minthogy a sexuálhorizont korlátain gondolkodásuk átlépni képtelen. Bergson, Spengler, Chesterton, a Lamarck-Darwin-Spencer-Haeckel, a jelenlegi Wells-féle és sok más történelmi felfogás hívei egyaránt tévednek abban a hitükben, hogy világnézetük van. Egy-egy tény helyes meglátása, vagy izlés és felfogás szerint helyes, illetőleg helytelen életbölcsesség még egyáltalában nem filozófia. Marx a maga egyoldalúságában is tovább jutott, jóllehet metafizika helyett megelégedett a szexuálsors javításának a követelésével. Ez az imponáló szerénység tömegekre ható sikerének titka.


(Befejezése a következő számban)



Jaroslav Hasek


Egy komoly vállalkozás


 


 


Prágában volt. Mestek barátommal egy padon ültünk a parkban. Mestek, egy bolhacirkusz tulajdonosa volt s pillanatnyilag rosszkedvű. Egy idő óta ugyanis erős kétségei ébredtek művészete, a bolhaidomítás jövője irányában. S ezek a kétségek tették melankólikussá. És joggal. Cirkusza néhány nappal előbb egy rettenetes katasztrófa áldozata lett. Egy berugott néző, aki nem birt szabadulni attól a gondolattól, hogy az egész bolhaelőadás csalás, berontott a bódéba s botjával pozdorjává verte az értékes bolhaistállókat. A bolhák szétugráltak a világ négy tája felé s nem maradt egyéb az egészből, mint a mikroszkopikus kis kocsi, amelyet a bolhák a közönség nagy örömére húzgáltak. Minden széjjeltörött, még a nagyítóüveg is. A dobozban ott feküdt a kis François hullája, ő volt a legnagyobb bolhaművész a világon és az egész csapat lelke. Mellette feküdt, a felfordult kocsi közelében, törött lábakkal egy másik bolha.


„Azt hittem, hogy meg tudom gyógyítani, sóhajtott Mestek, de minden fáradozásom hiábavaló volt. A kis Pepina a szemeim előtt halt meg s a végén nekem kellett agyonnyomnom.”


Aztán megindultan mesélt Mestek a két kis állatka szerelméről, hogy a kicsiny Pepina mily csodálattal tudta követni a kis François mozdulatait, amikor a kis művész táncolt. „Soha sem fogok többet ilyen okos lényeket találni. A mai bolhák tehetségtelenek. Mintha egy új és kevésbé tehetséges fajta került volna hozzánk hirtelen. Néhány nappal ezelőtt a szegényház felügyelőjétől megvettem egy palack bolhát. Egyetlen egy tehetséges nem volt közöttük. Szereztem bolhákat a rendőrségről, a különböző árvaházakból, az angol otthonból, Eliska Krasnohorka pensiojából és a javítóintézetből, kerítettem bolhákat a kaszárnyákból és a hotelekből, leányinternátusból és háztartási iskolákból, de nem volt egyetlen egy közöttük, amely az intelligencia legkisebb nyomát is mutatta volna. Volt ugyan kettőhárom közöttük, amelyik nem volt egészen tehetségtelen, de kedvet ezek se mutattak a dologhoz, a művészi pálya egyiket sem csábította. Nem volt sejtelmük a dicsőségről, amely reájuk várakozott s inkább elkotródtak. Félek, hogy az új nemzedék nem fog olyan nagy művészeket kitermelni, mint Pepina és François volt.”


Ezek az emlékezések megint melankóliába sülyesztettek bennünket és újból átéltük mégegyszer a diadalmenetet, amelyben Csehországban, Morvaországban és Sziléziában volt részünk bolhacirkuszunkkal. Magyarországba is tettünk egy kirándulást, de a magyar zsandárok visszavittek bennünket a határra, mert a bolhacirkuszban pánszláv propagandát sejtettek.


Morvaországban a klérus gördített akadályokat útunkba s amikor Helstynben elmentem a plébániára, hogy meghívjam a plébánost, ez azt felelte: „Nem ajánlhatom híveimnek az Ön vállalkozását, amely nem látszik nekem elég szolidnak, mivel a bolha-dresszirozás ellenkezik az emberi természettel. Emlékeztetem Önt arra, amiről Anselmus atya beszámol, hogy t.i. a középkorban a bolhák, amelyek a barátokat csípték a kolostorokban ezzel segítségükre voltak abban, hogy éjjel és nappal dicsérjék az urat.”


„Minthogy Tisztelendő Uram a bolhákat szent állatoknak tartja, válaszoltam én erre, engedje meg, hogy arra hívjam fel figyelmét, hogy cirkuszunk bolhái között vannak olyan bolhák leszármazottjai is, amelyek a kis Jézust a bethlehemi jászolban csípték.” Ennek dacára sietve el kellett hagynunk a helyet, mivel a plébános messze vidéken felizgatta ellenünk a népet.


Mestek aztán kirántott emlékezéseimből. „A türelmes és vállalkozó-szellemű ember végül is mindig győzedelmeskedik az emberi butaságon. Csak azt kell tudni, hogy fogjon hozzá az ember. Nem nehéz egy kacsát kitalálni, ami azonban a vicc benne, az az, hogy a néző elhigyje, hogy az nem kacsa, hanem jaguár. Az emberek mind ostobák; minél ostobábbat mutat nekik az ember, annál inkább készek pénzt adni érte. Mindig valami újat akarnak.”


Véleményem szerint, feleltem én, igen kevés az az ember, aki önálló ítéletet alkot. Azoknak, akik gondolkoznak, az ilyen előadások nem kellenek. Ha előadásaink mindig nagy sikert arattak, annak az volt az oka, hogy a közönség hitt ígéreteinknek. Emlékszel még, amikor szárnyasegeret fogtunk a sáncok között és mutogattuk, mint ausztráliai szányassárkányt? Mindenki látni akarta. Emlékszem, hogy veszekedtek az emberek a bódénk előtt, mindegyik elsőnek akart bejutni, hogy a kis Boa Constrictort lássa, amely állítólag annak a Boanak leszármazottja volt, amelyik India királyát megölte. S nem volt egyéb, mint egy közönséges sikló. Hát arra emlékszel-e még, hogy milyen tömeg ostromolta a bódénkat, amikor a kis Pepicsek a Borneo-szigeti orángutáng szerepét játszotta?”


„Oh, a semmirekellő, emlékezett Mestek, hogy is felejthetném el? Ahogy az utolsó előadás estéjén a fejébe vette, hogy öt korona béremelést csikar ki tőlünk és kijelentette, hogy nem játsza addig az orángutángot, amíg meg nem adjuk neki! Pedig a gazember a fizetésén kívül sokat keresett azokon a gyümölcsökön és édességeken, amelyeket a közönség a kalickájába dobált. Mindig összegyüjtötte egy szegletbe és az előadás után, amikor becsuktuk a bódét, eladta a szemközti füszeresnek. Ezért nem akartam épen a fizetését emelni. Pepicsek dühös lett és az orángutáng-előadás közepén elkezdette énekelni a legujabb slágert. Na aztán lett is valami! Repültünk s pedig nem saját jószántunkból. Nagyobb szerencsénk volt III. Richárd angol király mumiájával, ami szintén nem volt egyéb, mint egy ügyesen összecsomózott birkabőr. Hat hónapig tartott, amíg a trükköt felfedezték. Még ma is látlak, ahogyan a birkabőr előtt állasz és egyik legmeghatóbb halottibeszédet tartod: „Itt látjátok a legrettenetesebb szörnyetegek egyikét, akik valaha trónon ültek. Ez a gonosztevő király, akinek bűnös élete, álnoksága és kegyetlensége magát a nagy Shakespearet is kihozta sodrából ezt a királyi szörnyeteget látjátok itt tökéletesenbeszáradva, mint mumiát, úgyszólván mint konzervet.”


„Később, fejeztem én be, egy rendőrkapitány elkobozta jó Richárdunkat.”


„Ebből lehet látni, hogy ezen a világon minden lehetséges. Fogadni merek, hogy a föld lakosságának a fele csalásból él. Csak az kell, hogy mindig valami újat nyujtson az ember a közönségnek. Csak egy kis meglepetés kell, semmi több. Érteni kell, hogyan szúrja ki az ember a szemét. Mindig mutatni kell neki valamit.” „Hopp, várjál, ne mond, hogy valamit mutatni kell neki, feleltem én, miközben figurákat rajzoltam a homokba. Miért kellene neki valamit mutatni? Menjünk egy lépéssel tovább s ne mutassunk neki semmit.”


„Ez nem megy, kedvesem, mondta Mestek, valamit muszáj mutatni, legyen bármilyen csekélység is, ha csak egy kavics, de valami. Én mindig mutattam valamit.”


„Nem, nem kell egy kis kavicsot sem, ez ócska divat. Ez még a régi iskola. Mondom neked, egészen felesleges, hogy bármit is mutassunk a közönségnek. Ez aztán az igazi meglepetés. Azt mondod: legalább egy kis kavicsot. Régebben azt mondottuk: Ez a kavics a Mars-bolygóról esett le. És a közönség azzal az érzéssel ment haza, hogy látott valamit és nem volt meglepetve. Ellenben ha majd semmit se fog látni, akkor meglepetése teljes lesz. Nézd, mondottam és botommal lerajzoltam neki a porba:


A bódénknak kereknek és tágasnak kell lenni. Nem lesz rajta ablak, tetőnyilás sem. Teljesen sötétnek kell benne lenni. Két kijárata kell legyen, mindakettő elrejtve függönyök mögé. Az elülsőn megy be a közönség és a hátulsón jön ki. Elől óriási falírások lesznek: A világ legnagyobb meglepetése! Egy felejthetetlen meglepetés! Nőknek és gyermekeknek tilos a bemenet! Katonák leszállított áron! Az embereket egyenként engedjük be. Én kint maradok a kasszánál, te pedig bent vagy a bódé belsejében a sötétségben. Mihelyt egy pasi bejön, megragadod a nyakánál és a fenekénél és kidobod a másik ajtón, anélkül, hogy egy szót is szólnál. Alacsony beléptidíjat fogunk megállapítani s látni fogod, hogy senki se fogja a pénzt sajnálni. Biztos lehetsz afelől, hogy az ember szomszédjának a legrosszabbat kívánja, miért is az emberek, akiket kidobálsz, a legnagyobb reklámot fogják csinálni nekünk és mindenkit biztatni fognak, hogy nézze meg. Így fog vállalatunk lélektani alapokon nyugodni.”


Mestek vonakodott egy ideig. „Nem volna jobb mégis, ha minden belépőnek egy bottal ütnénk egyet az ülepire?


Én azonban energikusan tiltakoztam ez ellen, minthogy ez csak felesleges időveszteséggel járna. „Az egésznek olyan gyorsan kell menni, ahogyan csak lehetséges. Alig, hogy belépett a sötét bódéba, a látogató már legyen is kivül megint, még mielőtt magához tér meglepetéséből. Ez éppen az igazi nagy meglepetés. Igy lesz a vállalkozás igazán komoly. Csak annyit ígérünk, amennyit tényleg meg tudunk tartani. Meglepetést igérünk és meg is tartjuk a szavunkat. Senki se mondhatja, hogy svindlerek vagyunk.”


Komoly vállalkozásunk tényleg óriási feltűnést keltett. Benechov nevű kis városba ütöttük fel sátorunkat, ahol a siker összes feltételei adva voltak: katonaság és kíváncsi közönség. Röplapokat nyomattam ilyen szövegekkel:


Szenzációs! Csak felnőtteknek!


Óriási meglepetés!


Nem humbug! Garantált komoly!


A 20 filléres alacsony beléptidíj, a plakátok, a csak felnőttek számára való pikáns meglepetés szokatlansága, mindez meglehetős tömeget csalt bódénk elé. Katonát és civilt. A tömegben lehetett látni 16 éves fiatal legényeket, akik mélyen el voltak határozva, hogy ha megkérdezik őket, 40–50 évesnek mondják magukat, hogy bejuthassanak a bódéba.


Hat órakor kezdettük el. Az első egy kövér úr volt, aki már öt óra óta ott várt. Úgy zúgott keresztül a bódén, mint egy meteorkő. Hallottam, amint mondotta kint a közönségnek: „Nagyszerű, menjetek be gyorsan.”


Tömeglélektani ismereteim nem hagytak cserben. Azok, akik repültek, csinálták a legnagyobb reklámot nekünk. Egy félóra leforgása alatt Mestek izmos karjai jó néhány pár száz legényt kipenderítettek a hátulsó ajtón. Voltak, akik kétszer-háromszor visszajöttek. S minden arcon öröm és elégedettség! Láttam, hogy hozták oda sokan a barátaikat, hogy megmutassák nekik az óriási meglepetést.


De ha az ördög személyesen nem ér rá jönni, elküld egy rendőrkapitányt. Úgy fél nyolc körül jött. „Van engedélyük?” kérdezett engem, ahogy belépett. Tessék csak besétálni, mondtam neki. Egy rövidlejáratú küzdelem odabenn a sötétben Mestek és a kapitány között, aki hivatali méltósága érdekében kétségbeesetten védekezett az óriási meglepetés ellen. De végül ő is kirepült a hátulsó ajtón a röhögő tömeg közé.


Na aztán jöttek a zsandárok, lepecsételték a bódénkat, bennünket pedig letartóztattak hatóság elleni erőszak és súlyos testi sértés miatt.


„Soha többé nem gründolok komoly vállalkozást, mondta Mestek, amikor megpróbáltunk lehetőleg kényelmesen elhelyezkedni a priccsen, ezentúl kizárólag svindliböl fogok élni.”


 


 


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal