HU  |   RO  

Korunk 1927 November

Az amerikai naturalizmus


H. G. Scheffauer

 


Amerikában nem nagyon elterjedt a „naturalizmus” kifejezés. Az amerikai inkább „realizmus” névvel jelöli a fogalmat. B szóhoz pedig kezdettől fogva valami homályos, illetlen és gyanús értelem tapadt. A kifejezés: realism régebben csaknem egyértelmű volt az illetlenséggel, szexuális dúrvasággal, a „szemét és ponyva” fogalmával. A realizmus fogalmának félreértelmezését mi sem bizonyítja jobban, minthogy művelt emberektől is hallani például Boccaccio novelláira alkalmazni. Sőt még a Biblia realizmusáról is lehet hallani.


A naturalizmus a szó modern értelmében az amerikai irodalomban legelőször Frank Norris és Theodore Dreiser műveiben jelentke zett. Két nőíró Edith Wharton és Gertrude Atherton akik Howell és James iskolájából kerültek ki, már ugyan a naturalizmus szel lemében alkotott, de még igen sok hagyományos angolszász gátlás ha tása alatt. De az életet, mint dúrva valóságot, mint kérlelhetetlen ese ményt, mint brutális tényt (mert ez volt a naturalizmus előfeltétele Amerikában), először Frank Norris, egy fiatal kaliforniai költő látta meg s adta vissza valóban mesteri kézzel. Eldobta magától a lírát és a ro mantikát s Zola szenvedélyes igazság-fanatizmusában találta meg az új ideált, amelynek teljes szívvel odaadta magát. Kalifornia szabad, nap fényes életében meglátta a hatalmasat, a drámait, az emberit, amit eddig Bret Harte örökségeképen mindig az idealizmus és szentimentaliz mus bűvös lehelletével vontak be. Az igazat akarta írni, a kegyetlen, hideg és kizárólag tiszta igazat. Anyaga, témái epikus méretezésüek, leírja a nép küzdelmét egy mindenható vasúttársasággal (mint az „Octopus”-ban), megkölti a világot tápláló gabona énekét, leleplezi Chicago gabonabörzéinek elvetemült spekulációit az emberiség kenyerével. Norris fiatalon elhalt, még mielőtt nagy hivatását betölthette volna. Az ő művei jelentik az első világos és határozott szakítást a régebbi amerikai regényirodalom formáival, témáival és világnézetével.


*


Körülbelől vele egyszerre emelkedett ki Középnyugaton, majd Newyorkban Theodore Dreiser-nak, az amerikai realizmus vezérének és prófétájának hatalmas alakja. Költő, aki csak most megkésve aratta le megérdemelt dicsőségét és pedig két kötetes regényével, „An American tragedy”-val. Azzal a felületességgel, amivel Amerikában osztogatják az etiketteket, Dreisert azonnal kinevezték az „amerikai Zolá”nak. Ez a felírás egyúttal azt is jelentette, hogy a dreiseri munkák


területére belépni tilos.


*


Dreisernél, a realizmus e fanatikusánál nem szabad elfelejteni, hogy nem angol, hanem német eredetü, minélfogva a puritán hagyományok nem hatottak reá bénítólag. A becsületes akarás mindent úgy megírni, ahogyan van vagy ahogyan látja és érzi, Theodore Dreiser munkásságának mindig vezérmotivuma maradt. Kétségtelen, ő rá is épen úgy, mint Norrisra, a realizmus nagy francia mestere hatással volt; de reporter-tapasztalatai szintén termékenyítőleg hatottak íly irányban.


Egyik hatalmas regény után alkotta a másikat „The Genius”. „The Financier”, „The Titan” s mindegyik egy-egy mikrokozmosza az amerikai életnek, mindegyik hatalmas kifejezése az igazi Amerikának. Stilusa gyakran olyan, mint egy tehetetlen anyagtömeg, amelyen át kell rágnia magát az embernek, regényei jellemeit, cselekményeit saját maga, mint szerző, kommentárral kiséri, akárcsak a kórus a görög drámában. S minden realizmus, minden naturalizmus és minden fotográfikus pontosság dacára is Dreiser sokszor a szentimentálizmusba vész; német idealizmusa tolakszik itt előtérbe, ami kapcsolatban a sajátos amerikai prédikátor hajlandósággal műveinek egészen sajátos jelleget ad.


Legutolsó munkája, „An American tragedy”, nagy és valóban szenzációs sikert ért el. E munkában ugyanis Amerika hajszálnyi pontossággal tükrözve látta magát jobban és pontosabban megta lálta benne arcának igazi mását, mint összes lapjaiban.


*


Amíg egy nép magára nem ébred, önmagába nem fordúl s törvényszéket nem ül önmaga felett, igazi irodalmi nem lehet.


Amerika a világháború előtt még nem volt felnőtt, még nem ébredt volt magára. Jönni kellett a világháborúnak, rettenetes realizmusával és kiábrándulásaival, hogy az amerikai ember vagy inkább néhány világosan látó közöttük saját népének arculatát felismerje. Amerika félreismerte Európa, különösen Németország arculatát, amelyet torz vonalakban tálaltak eléje. De végül is felismerte a háború igazi arcát, romantika nélkül, idealizálás nélkül. Aztán jött a lovagi szellem nagy bukása, a nagy morális keresztesháború, a wilsoni idealizmus összeroppanása. S ezt követte a nagy kijózanodás. Ezzel elérkezett az ideje a ´naturalizmusnak vagy legalább is egy becsületes önkritikát jelentő nemzeti irodalomnak. Ez egyszer nem importált divat volt, mint például a szabad vers, amely néhány évig. grasszált Amerikában. Irók jöttek, akik saját kezdeményezésükből és saját talajukból formálták költészetté az amerikai embert, az amerikai életet és az amerikai környezetet. Ezen új generáció legjelentékenyebb regényírói: Sinclair Lewis, Sherwood Anderson, Edgar Lee Masters, Floyd Dell, Joseph Hergesheimer és Willa Gather. Röviddel a háború után megjelent egy könyv, amely egész Amerikát feldúlta és mulattatta. Ez volt a „Main Street”, a „Főutca”. Címe nemcsak aktuális volt, hanem meg volt szimbolikus jelentése is.


Mindjárt a „Főutca” elején felállítja Sinclair Lewis szatirikus tilalomfáját. Az önkritikát hirdeti. Még soha amerikai írónak nem volt bátorsága, hogy az amerikai ember és az amerikaiasság tökéletességében kételkedjék és ezt a kételyt ki is fejezze. Az amerikai nemzet kimélte magát, talán ösztönszerüen, mivel a kritikát, sem a belülről, sem a kívülről jövőt, nem bírta elviselni. Végre azonban az idő erre is megért.


Egész Amerika, de különösen a vidék felismerte magát és szomszédját ebben a főutcában. A formula minden városra ráillet, minden nyárspolgár meglátta benne önmagát meztelenre vetkőztetve, legbelsőbb lényét átvilágítva, világnézetét vagy világnézetnélküliségét kigúnyolva.


Ez a naturalizmus nem kegyetlen. De megmutatta, hogy míly tartalmatlanok, mily sivárak, mily szomorúak ezek az emberek, mily sekély és mechanikusan szabályozott ez az élet, mily kis jelentősége van bennük a gondolatnak, a szépnek, a művészetnek. A kisvárosi háttérből, a Gabonaországban, Minnesotaban emelkedtek ki Kennicott Károly szépség-álmai és nagyravágyó tervei s lehetett látni, hogy Amerika szoros érintkezése Európával a világháborúban új értékeket vetett a felszínre. Egészen bizonyos, hogy ez a könyv kedélyessége dacára, épen könnyed szatirikus tónusa által óriási pusztításokat végzett az amerikai lelkekben. Mindenki egyszerre az összes kíváncsi tekintetek célpontjának érezte magát. A szabad, az irigyelt, a fejedelmi amerikai polgár, környezete, tevékenysége gúnytárgyává tétetett egyszerre, mint egy új tipus állott ott, mint a boobus americanus tipusa... naiv, tele szép frázisokkal, tele csupa önbizalommal, tele bonhomiával, de belől üres és bizonytalan, szívében és kedélyében nagy gyerek, de lelki mélységek nélkül.


Sinclair Lewis naturalizmusát tovább fejlesztette. A „Babbit”-ban egy középnagy város és egy jómódu üzletember, egy telekspekuláns életét kapjuk, gyenge és jó oldalaival, ravaszkodásaival és hencegésével. Ime egy másik amerikai tipus, amely a „Babbit” gúnynevet adta az átlagos amerikai polgárnak. Az „Arrosmith”-ben az amerikai orvosi és tudományos élettel foglalkozik, s társadalmi problémákkal, amelyek éles fényt vetnek az amerikai tudományos világ viszonyaira. Sinclair Lewis legutóbbi munkájának címe: „Elmer Gantry”. Itt már fegyverei élesebbek, a kibékítő humor itt már a támadó szatíra savává változik. Itt már nemcsak bemutat, hanem büntet a szerző. Célja egy kétszínű pap leleplezése, akit megint, mint egy társadalmi tipust mutat be, mint szimbólumát a baptisták erkölcsének vagy erkölcstelenségének.


*


Dreisert, Sinclair Lewist és a naturalizmus többi pionírját sokan követték. Itt van mindenekelőtt Edgar Lee Masters, egy csendes, csaknem száraz tehetség, aki a naturalizmust schopenhaueri passzivizmusba vitte át. Sherwood Anderson-nál is túlsúlyban van a homályos és tragikus momentum. Világa hasonlatos Dosztojevszky, Csehov világához: az orosz depressziót érzi az ember ebben a durva amerikai környezetben, ebben a még nem kész világban. Egész mások ellenben Joseph Hergesheimer finom dolgai. Itt minden tarka, mozgalmas, szenvedélyes. Előszeretete az exotikus iránt, amely főképen a „Java Head”-ben jön kifejezésre, vonzódása a problematikus felé, amelyet német őseitől örökölt, regényeit egy sajátos szellemi atmoszférába burkolják. Floyd Dell és Willa Gather szintén e csoporthoz számítanak. Érdekes megfigyelni, hogy lép előtérbe Dell-nél ismét az amerikai régi, reformista szellem. Mindig valami keresés rejlik a történet mögött, egy homályosan érzett, határozatlan feladat megoldását kereső öntudatlan vágyakozás.


*


Körülbelül 40 évre volt szükség, amíg az európai naturalizmus hullámzás áthaladt az Atlanti-oceánon. S ott most újat teremt, úgy hat, mint egy kinyilatkoztatás, az amerikai írónak a haladás örömteli illuzióját kölcsönzi. De nem jelent-e e mozgalom valóságos haladást? Mi amerikaiak örömmel üdvözöljük, örömmel minden kinövés, minden izléstelenség, minden bűn dacára, amelyet az,, új naturalizmus” nevében az igazság és aktualitás ellen elkövetnek. Lehet, hogy majd nemsokára egy új romantikus vagy puritán vagy nacionalista hullám nyeli el a tisztító sós áramot, amely annyira konvencionális irodalmunk felett szétömlött. De ami történt, az megtörtént, a mag jó földbe hullott és mind az a jó és mind az a rossz, ami a naturalizmus nevével összefügg, ma már alkatrésze a mi amerikai irodalmunknak is. S épen ezáltal lesz a mai amerikai irodalom a világirodalom szerves része.


* Hermann George Scheffauer, a néhány hét előtt tragikus körülmények között elhunyt német-amerikai író egyike volt az ifjú amerikai irodalom legjobb ismerőinek. Cikke, bármennyire vázlatos legyen is szükségképpen, megbízható s a lényeget találó áttekintést ad a legujabb amerikai regényírók legérdekesebb csoportjáról, az új naturalistákról. Chicago gabonabörzéinek elvetemült spekulációit az emberiség kenyerével. Norris fiatalon elhalt, még mielőtt nagy hivatását betölthette volna. Az ő művei jelentik az első világos és határozott szakítást a régebbi amerikai regényirodalom formáival, témáival és világnézetével.


Vissza az oldal tetejére | Folyóirat | Főoldal